Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-04-21 / 951. szám

2 BUDAI NAPLÓ Budapest, 1929 április 21. SzentGeliértl Gyógyfürdői Géptorna (Zander) terme f kiválóan alkalmas fogyókúrák | tartására, izületi merevségek, | izomsorvadások és hátgerinc * elfer dülések gyógykezelésére. |j Svéd tornaterem. f Képtelen helyzetnek mondotta Gaár 'Vilmos a főváros közigazgatási bizottságának legutóbbi ülésén a vámhatárok mai állapotáról s erre a következő három példát hozta fel: A iBudaörsi-út "elején az 5-ös szám a vámvonalon kívül van. Ebben a házban kitűnő korcsma van, az Avar-féle, ahol jó bort mérnek. A vámvonalon belül lakó polgárok, akik vasárnap egy kis jó borocskát akar­nak inni az ünnepi ebédhez, elküldik gyermeküket az Avar-féle vendég­lőbe, hogy hozzanak egy vagy két liter bort. A gyerek elmegy, megfi­zeti a bor árát, be akarja hozni a bort az éppen ott lévő vámon, a vámőr megállítja és azt mondja, fizesse meg a fogyasztási adót. A kis­gyereknél pénz nincsj a vámőr elko­bozza tőle a bort, olyan bort, amely után a vámvonalon kívül lévő ven­déglős az adót már megfizette. Csak el kell gondolni, hogy az adófizető budapesti polgár hogyan áldja ilyen­kor a budapesti közigazgatás bölcse- ségét. — A másik példa a Fery Osz- kár-út 28. számú háznál van, amely a vámvonalon kívül fekszik. Megtör­ténik, hogy a házban lévő fűszeres­hez a szalámigyáros elküldi a meg­rendelt szalámit. A szerencsétlen fu­varost vagy nem tanították ki eléggé vagy nem figyelt arra, hogy a ko­csit a vámvonalon belül állítsa meg, hanem szépen odahajt az üzlet elé a vámvonalon kívül, leadja a kocsiról a szalámit és vissza akar menni a többi szalámival, amely után a fo­gyasztási adót a gyár már megfizette. A vámőr azonban megállította a ko­csit, bevitte a legközelebbi vámkiren­deltséghez és a szalámi után le kel­lett fizetni másodszor is a fogyasztási adót. Van még más anomália is a vámvonalakkal kapcsolatban — mon­dotta tovább Gaár Vilmos. — Vala­melyik család ki akar menni az ün­nepek alatt a szabadba. Kimennek kocsin. De van egy kis öthónapos vagy tízhónapos gyerek, akit szintén íi’Vs levegőre akarnak vinni, azt még ringatni kell, kiviszik hát a ko­csiját is. Mikor jönnek visszafelé ... átköltözködési illeték címén egy pengő negyven fillért szednek tőle. Hát ez igazán — képtelen helyzet. Harisnyák, keztyűk, Farkas Má­riánál. Szent János-tér 2. Kavicslerakodóhely évek óta a budai Dunaparton a Lánchíd és a Margithíd között a rakodópart és ha a szél megindul, az egész budai duna- parti sétány teljesen hasznavehetet­len s a lakások ablakait sem tudják soha kinyitni emiatt. Sok esztendeje állandóan szorgalmazza az ügyosz­tályban Kozma Jenő dr., aki ezt a közigazgatási bizottság ülésén is szó- vátette, hogy ezeket a kavicsbányákat onnan el kell helyezni, van még sok Dunapart bőségesen, ahonnan épp­úgy lehetne fuvarozni kavicsot, mint erről a budai Dunapartról. Intézke­dés nem történt. A rendőrséget is kérte, legyen szíves ebbe beleavat­kozni, mert rendőri intézkedést is in­volvál. A fővárosnál mast folyik a bérletek kiadása, a polgármesternek és a tanácsnak módjában lesz a ka­vicsbányákat és lerakodókat onnan kivinni. gallértisztítása vezet .SAJÁT ÜZEM“ Telefon szám 379—14 Külön vidéki osztály Az óbudai Margitkórház bővítésére a főváros három és fél millió pengő költséget irányoz elő és ezáltal a je­lenlegi 144 ágyas kórház 500 ágyassá fog kibővülni. A mai törzsépületet egy emelet-ráépítéssel nagyobbítják s ahhoz kétoldalt ugyanily magasságú szárnyépületet emelnek. Amikor ez a kibővítés megtörténik, feltétlenül szükséges, hogy az ilyen nagylét­számú kórházban önálló lelkészséget állítsanak fel, mert a betegek kilenc­ven százaléka a katolikusokból rekru- tálódik. Az egyházi hatóságnak már most kellene szorgalmaznia, hogy a kibővítéssel kapcsolatban kápolna és lelkészlak is épüljön. II., PASARÉTI ÚT 129. Hadafród iskolánál SO LT SZÉN TI MR E Pestmegye Művészi kertépítés Elsőrendű referenciák Felvilágosítást a BUDAI NAPLÓ szerkesz­tősége ad. A halálraítélt temetők között van a nagykiterje.désű öreg „Vízivárosi temető” is, amelyben hozzávetőleges számítás szerint hatvanezer budai lakos piheni örök álmát. Ez a temető egy régi és két újabb (a Yirányos-út felé eső kisebb és az északi részen felevő nagyobb) parcellára oszlik. Az utóbbiakba még a múlt század nyolc­vanas éveiben is temetkeztek, míg a régi parcella száz évnél is idősebb és helyenként festői szépségű parkká fej­lődött az idők folyamán. A temető­ben arisztokraták, tábornokok, Bu- daváros régi bírái, polgármeterei, tanácsnokai, tanárok és érdemes pol­gárok nyugosznak. Most nemrég fe­dezték fel itt az első nagy, modern­nek induló pesti vendégfogadótulaj­donos és a hőskorát élő tizennyolca­dik századbeli magyar irodalom mecé­násának Ürmössy Ignátz-nak sírját, aki 1740-ben született és 1829-ben halt meg. Az úgynevezett császári hajóhivatal emeletes épületében volt az „Aranykorsóhoz” címzett foga­dója, amely híres volt arról, hogy itt zajlottak le a XVIII. századvég és a XIX. századelő politikai és irodalmi vitái. Az akkori magyar irodalom és társadalom kiválóságai naponkint megfordultak Ürmössy sörcsarnoká­ban, maguk közé valónak ismervén el a fogadóst, gazdagsága és európai műveltsége folytán. Idejárt ebédelni Virág Benedek a magyar Horatius, itt szállott meg hetekre Csokonay Vitéz Mihály, aki sokszor gyalog­szerrel jött ide és utazott át a Du­nántúlra. Kazinczy Ferenc, báró Wesselényi Miklós, Döbrentey Gábor, Cserey Farkas, Eszterházi Antal a testőrség kapitánya, Orczy Lőrinc báró,, II. József császár generálisa, Festetich György gróf, aki Kisfaludy Sándor társaságában itt vetette meg a Helikon gondolatát, Mányoki Adám, a zseniális magyar piktor — mind idejártak és közülök Ürmössy finom lélekkel, anyagiakkal is erősen segítette Virág Benedeket, Csokonay Vitéz Mihályt és Mányoki Ádámot. A budai tornaegylet története. A BBTE 60 éves jubileumára elkészíti az egyesület 60 éves történetét is, amelynek szövegét Remény Károly elnök és Tatár István főtitkár írják. A mű terjedelme 220 oldal, 150 kép­pel. — Készül a BBTE a jubiláns felvonulásra is, ahol a történelmi formaruhák csoportja után felvonul az. egész egyesület szakosztályok sze­rint. A Múlt, jelen és jövő irredenta álomképet adták elő a gróf Wenclc- heim József né patronátusa alatt álló Sycambria corp. tagjai április 20-án a Budai Vigadóban pompás készült­séggel, mély hatást keltve. A gazdag műsor bevezetőbeszédét Vajda Károly főgimn. igazgató mondotta, majd Laurisin Miklós zongoraművész, dr. Széhelyhidy Ferenc, az Opraház örö­kös tagja, felvinni Takács Alice he­gedűművésznő,, Viraág Ilonka előadó- művész,bő, P. Maleczky Bianca, az Operaház tagja, gyönyörködtették a hálásan tapsoló közönséget. Budai Iparosszövetség amelyben tömörült a budai ipa­rosság, népes nagygyűlést rende­zett a Társadalombiztosító Inté­zeti választások előkészítése céljá­ból f. bó 11-én az I. kér. Iparos­kor helyiségében. A nagygyűlésen képviseltették magukat a IvIOSz, a KÉKOSz, a Kalapos, Szoba­festő és Építőmesterek Ipartestü- lete s még számos pesti és budai iparosérdekeltség. A nagygyűlés elnöke, dr. Krivoss Árpád muta­tott reá arra, hogy a munkaadó társadalomnak egységesen kell je­lölnie a Társadalombiztosító tag­sági helyeire, ha azt akarja, hogy méltó reprezentánsai legyenek eb­ben a fontos intézményben. Máté István, törv. hat. biz. tag a Társa­dalombiztosító Intézet adminisz­trációjának egyszerűsítését és a terhiek csökkentését kívánta a megválasztandó tagok mandátu­mául adni. Sógor József a válasz­tás rendjét ismertette, majd sorra szólaltak fel a budai iparosság je­löltjei: az I. kér. részéről Papp Lajos asztalosmester, a II. kér. ré­széről Dörnbach Jakab cipész­mester, a III. kér. részéről Ilala- man János asztalosmester. A jelö­lések megtörténvén, Margittal Gyula bádogosmester köszönte meg az iparosság bizalmát s Ígérte, hogy a Társadalombiztosító auto­nóm szervezetében mindenkor az iparosság érdekeit fogja szolgálni. Mihely István felszólalása után Latinák Jenő hívta fel az iparos­ságot a szervezkedésre, mert csak szervezetten lehet kiküzdeni az üzemek leépítésétől kezdve mind­azt, ami az iparosság érdekei el­len a legutóbbi években történt. Horváth Péter felszólalása zárta be a mindvégig emelkedett hangu­latú ülést, aki a kiskereskedők csatlakozását jelentette be a Bu­dai Iparosszövetség mozgalmához. „Budai Erős Vár’-’ evangélikus diákegyesület április 13-án a Jurányi­utcai felsőkereskedelmi iskolában gaz­dag műsorú ünnepélyt rendezett, ame­lyen a hatásos üdvözlő beszédet Gaál József vallástanár, a magas szárnya­láséi alkalmi beszédet Vidovszky Kál­mán, a Luther Otthon igazgatója és a melegszívű zárószót dr. Moór Győző, az egyházi tanügyi bizottság elnöke mondotta. Volt karének, zenekari szám, kacagtató vígjáték, pompás négykezes zongorajáték, szavalat, ma­gyar tánc és sok kedves apróság, ame­lyeket mind elismeréssel tapsolt meg a hálás közönség, amelynek soraiban mint védnökök: Marik Ernő, Mikus- Csák ^ István, Sándy Gyula, Molnár Dezső, Saxlehner Andor, Stark Fe­renc, Stehió Aladár dr. és sokan má­sok voltak. Zibrircyínéi, í„, ÁtíiSa-u. 12. Zeneestély. A Budai Klub kedden este fejezte be ezidei nagysikerű hangverseny évadját, zeneestély kere­tében, melynek során Pálffi Mária, az ismert operaéniekesnő Puccini „Tu- randot” című operájának Liu áriá­jával osztatlan sikert aratott. Kötsky Jolán gordonkaművésznő korát felül­múló,. meglepő virtuozitással játszotta Popper Magyar rapszódiáját és W^L- helmus Henry holland zongoraművész nagy tökéletességgel és kifejezéssel tolmácsolta Baeh-Busoni, Beethoven, Chopin és Grieg szerzeményeit. Az egybegyűlt díszes közönség viharos tapssal jutalmazta a művészek elő­adását. DOBAK FERENC dr. orvos „A megöregedésről és megfia­talításról” tart előadást a Budai Társaskörben április hó 25-én, este 7 órakor. Az igazi borgazda, aki saját ter­mésű tokaji borával vendégelte meg borgazda társait és a meghívottakat, Fináczy Béla dr. ny. min. tanácsos, aki e hó 19-én tartotta borgazda est­jét a pénteki társaságban. Előző pénteken Szávay Gyula, a ma élő legnagyobb magyar poéta, kedves hu­morának és poézisének nektárjával, — most pedig Fináczy Béla a maga tokaji borával itatta vendégeit. Azok közé a kemény vágású magyar nemes urak közé tartozik, akik áldozatok árán is tartják a tokaji borvidéken a szőlőjüket és rendezik őszkor szüret- jüket, akik becsülik a komoly szót, de szeretik a tréfát: Az estén komoly és nagy tanulmányra valló közgazda^ sági beszédet mondott Szántó Jenő, az Angol-Magyar Bank igazgatója, akit szavai zártával lelkes ovációban részesítettek. —- A borestét megelőzte Székely Vladimír ny. főkapitány­helyettes, a népszerű író és felolvasó nagy sikert aratott előadásával a Budai Polgári Kör nagyszámú kö­zönsége előtt. Budai iparosok és kereskedők gyűltek össze e hó 16-án az „1. kér. Iparosok és Kereskedők Köre” köz­gyűlésén, hogy úgy az egyesületnek, mint saját sorsuknak ügyét megtár­gyalják. A közgyűlést Ravasz László elnök nyitotta meg, szívesen üdvö­zölve a megjelenteket és a Budai Naplót, mely állandóan szolgálja a budai kereskedők és iparosok érde­keit. Kocsner Endre titkár olvasta fel ezután évi jelentését, Szántó Sándor pénztáros ismertette a zár­számadást és a jövő évi költségelő­irányzatot, Hank Józsed dr. szám- vizsgáló jelentésében kérte a felment- vény megadását, amit a közgyűlés meg is adott. A lelépő választmányi tagokat Fábián József indítványára a jelölő bizottság ajánlatára közfel­kiáltással csekély eltéréssel újból megválasztották, úgyszintén a szám- vizsgálókat, akiket Ravasz elnök üd­vözölt és be is rekesztette a közgyű­lést. A népszerű elnököt zajosan meg­éljenezték. A közgyűlést követő tár­sasvacsoránál Fábián József hangoz­tatta a gyakori összejövetel hasznát, Viraág Béla azt kérte, hogy a Kör sürgesse a városnál. Budán a mély­fúrásokat, mert az új energiaforrás szanálná gozdasági életünket. Meré­nyi Richárd méltatta az ügyv. elnök, Hubert Vilmos érdemeit a Kör élete és kerületi mozgalmak terén, amit lelkes éljenzéssel fogadtak a jelen­levők. Azután azt üzente Pávai Vájná Ferenc főgeológusnak, hogy a Kör lelkesen segíti őt terveiben, amit a társaság zajos helyesléssel ldsért. Majd Hank József dr. szórakoztatta a társaságot humoros előadásával. Kiránduló autóbuszok beállí­tása az idei nyáron feltétlenül szükséges és elsőrangú köteles­ség is a fővárosnak, hogy a budai hegyvidéket megközelít­hetővé tegye a kirándulók és az idegenek számára. A pesti és a budai oldal forgalmasabb pont­jairól nyáron minden irányban körforgalmi autóbuszközlekedést kell teremteni a budai hegyvi­dékre. De autóbuszforgalmat kell létesíteni a sporttelepek felé is, mert nagyobb sportesemények alkalmával a villamosok nem tudják lebonyolítani az érdek­lődő közönség szállítását. Ter­mészetes, hogy a villamos és autóbusz közötti átszállás lehe­tőségét ezekről a kocsikról fel­tétlenül biztosítani kell. Kapcza Imre régen várt előadá­sára nagyon sokan jöttek össze e hó 18-án a Budai Társaskörben, maga a nagy elfoglaltságú elnök, Ripka Fe- rend dr. főpolgármester is és sok vendég Buda minden részéről. Kapcza Imre filozófus gondolkodású fej, aki­nek mindig van érdekes mondani­valója és most is vógigszántott min­den fontos társadalmi és nemzeti problémánkon, rámutatva a hibákra és fejtegetve a megoldások lehető­ségeit. Nagy elismerés honorálta ér­dekes és maradandó becsű előadását. Ezt borgazda est követte, amelyen a borgazdák Juhász Jenő dr., a bete­geskedő Morbitzer Dezső és Kapcza Imre voltak. Az estét emlékezetessé tette Ripka Ferenc pohárköszöntője, amelyben felsorakoztatta a múlt és a jelen küzdelmeit a polgári társada­lomért, elismeréssel méltatta Kapcza Imrének tevékenységét, akihez 30 éves baráti viszony fűzi és köszön­tötte a borgazdákat, akik nevében Juhász Jenő dr. mondott szellemesen köszönetét. Hubert Vilmos és Székely Vladimir felszólalása után Kapcza Imre megköszönte Ripka elismerését, akitől sokat tanult, majd Hoór-Tem- pis Móritz dr. indítványára távirat­ban üdvözölték kormányzata nyolca­dik évfordulóját ünneplő Bethlen István gróf miniszterelnököt, a tár­saskör díszelnökét. A felköszöntők sorát Szilágyi Károly lelkes, hazafias felszólalása fejezte be, aki Ripka Fe- rencben a polgári eszme zászlótartó­ját éltette. A BUDAI SZÍNKÖR az idén má­jus 15-én nyitja ki kapuit. A szín­háznyitó előadáson Erdélyi Mihály és Szántó'Mihály MIT SUSOG A FE­HÉR AKÁC? című operettje kerül színre. Nász. Szlávik Ferenc dr. főorvos és neje Ludvigh Tilda leányát Tildát eljegyezte Geszti Ödön dr., Geszti Andor kúriai biró és neje Bartha Irén fia. „Tatárjárás” kerül színre 28-án vasárnap délután 5 órakor a Budai Iparos és Kereskedő Ifjak Kultur- egyesülete szorgalmas műkedvelő gár­dájának előadásában a Városmajor­utcai iskola tornatermi színpadán. Hiányzott a székesfőváros. A „Középfokú Iskolák Sportköreinek Országos Központja” e hó 14-én, va­sárnap tartotta ez évi bajnoki bemu­tató tornáját a BBTE Attila-utcai tornacsarnokában. A percizen rende­zette versenyen 11 iskola vett részt, 8 vidéki és 3 budapesti. Előnyére vált volna a versenynek, ba azon a székesfőváros valamely középiskolája is réiszt vett volna, mert a város min­den iskolája modern tornateremmel rendelkezik. Az ünnepélyen megje­lent Demény Károly ny. államtitkár, a Motesz és a BBTE elnöke, Lieber Béla dr. miniszteri biztos, Orel Géza dr. c. főigazgató és számos iskola igazgatója. A szépszámú közönség jelenlétében lefolyt versenyt az or­szágos tornászbajnoki viadal győz­tese, a kiskunfélegyházi r. g. csapat, míg az egyéni győztes Sallai János (kiskunfélegyházi r. gimn.) lelt. A nagyszerű rendezés Neidenback Emil dr.-t, a KISOK főtitkárát és Meli- nay Gézát dicséri. Gyász. Nagyszámú gyászoló közön­ség részvéte mellett temették a far­kasréti temetőbe Katona Imre dr., a Hadviseltek Országos Egyesülete alel- nökét és az Ügyvéd-Otthon s a. Napi­lapok szindikátusának jogtanácsosát. Súlyos csapás érte Szabó Sámuelt, a Philadelphia kávéház tulajdonosát, akinek öccse, Szabó Imre, az Erzsé­bet királyné szálló tulajdonosa több havi nehéz betegség után elhunyt. Köztiszteletben álló, ritka jellemű, ál­dozatkész ember hunyt el benne, aki­nek nagy része volt a Bécsi kapu- téTen felállítandó török emlék létesí­tésében. A tavasz viruló pompája már bon­togatja örökszépségű szirmait az em­berek gyönyörűségére. De a nehezen meginduló természetnek segítségére kell sietnie az emberi ügyességnek. Most indul meg a hosszú tél után a dísz- és virágkertekben a munka, a növények kiültetése, a tavaszi par­kírozás, a virágágyak rendezése, az erkélyládák felvirágoztatása,, amelyet ha nem szakszerűen csinálnak, ak­kor hiába van a nap éltető ereje, nem borul virágba a kert. Ehhez nyújt segédkezet a RÓZSADOMBI KER­TÉSZET, mely páratlan szolgálat­készséggel, pontossággal és kedvező árak^ mellett vállalja a kert tavaszi külső munkáinak elvégzését, de amel­lett szívesen szolgál mindennemű fel­világosítással. is, sőt az érdeklődők­nek a kertészet minden csínját-bínját, szépségét is bemutatja,, végigkalau­zolva őket a nagyarányú telep pom­pásan berendezett területén. Felvilá­gosítást ezekben szívesen ad a „Ró­zsadombi Kertészet” vezetője Zsenits Lajos II., Szemlőhegy-utca 23. Tele­fon: Aut. 529—70. ‘ I Kertes öröklakások! Mielőtt öröklakást venne, saját érdekében keresse fel vállalatunkat,! amely a legkorrektebb alapon, a legolcsóbb és legjobb kivitelű öröklaká-1 sokat (már 15.500 pengőtől kezdve) építi és amelynek a vezetősége 1907/8- jj ban, a ma is kitünően prosperáló első hat budapesti társasházat létesí- jj tette. — Üjabb villaszerű, kertes társasházaink: IA „Turan-udvar“ már épül a Gellérthegy szomszédságában, villamos megállónál, a közfel- Jj tűnést keltő, már teljesen lefoglalt „Napudvar”^ mellett. ^ Délifekvésű | 2—3—4 szobás, hallos fixárú, adómentes öröklakások, kedvező fizetési fel-1 tételekkel kaphatók. Tágas loggiák, terraszok (télikertek), saját kert. | Csupa utcai szobák, kertrenéző mellékhelyiségek, minden ^modern kénye- S lem. Augusztusi beköltözés. Legbiztosabb tőkebefektetés, bérbeadásnál 12% i jövedelem. Hasonló kivitelű lesz a novemberre beköltözhető „Attila-udvar“ amelyet a Pálya- és Győző-utcai saroktelkünkre építünk. Illusztrált pros-j Pektus! ’ ’ „Centrum“ Házépítő- és Ingatlanvállalat, I. kér. Horthy Miklós-út 15/b., 9—12, 3 5 j közt. (József 442—25.). _______\ Ru das-fürdő ——I — I mii wm A budai forráscsoport legf* radioaktívabb hőforrása I A török hódoltság idejében épült s teljes eredetiségében fennálló kényelmes gőzfürdő — Kádfürdő, Fedett téli uszécsaraok£

Next

/
Oldalképek
Tartalom