Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-03-17 / 946. szám

Budai Napló v Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár- ^ Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter -iqoq XXVI. sadalom. művészet és SDort terén szolgáld uisáp. Felelős szerkesztő: m*«»« «nr eervszeri közlécnél 40 fillér 90 mm ly+.v XXVI. évfolyam. 946. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal : I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : 502—96. Felelős szerkesztő : VIRAÁC. BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. —ff ..... IIMIIIHHBBHMMMHBHWMBWBBWI 19 29 március 17. Újjászületés A geológusok szerint a földön történő események és a föld me­llében végbemenő vulkanikus fo­lyamatok között okozati összefüg­gés van: s az emberiséget időkö- zönkint forradalmakra és hábo­rúkra hevítő izgalmak előidézői között ott szerepelnek a föld mé­lyéből előtörő gázok, amelyek a légkört hevítő.vé, izgatóvá teszik. De nem is kell a föld mélyébe mennünk, szántalanszor látjuk a világtörténelem folyamán, hogy a természet újjászületése, a tavasz ébredése egybeesett az emberiség megújhodási vágyának: szabad­ságharcainak kitöréseivel, lángoló küzdelmeivel! Ilyen volt az 1848-ik év tavasza is, amikor nemcsak nálunk, ha­nem szerte Európában a megújho­dás, az újjászületés erős vágya fogta el az embereket s a nemze­tek szabadságharcai szinte elemi erővel seperték el az őket bék­lyóban tartó kivénült szolga­rendszereket. És megindult az újjászületés, a folytonosan emelkedő irányú fellendülés gyönyörű munkája, amiglen hatodfél évtizeddel ké­sőbb el nem sepert mindent a nagy világégés, amelyet seholsem a népek, a nemzetek akartak, ha­nem azok, akik a titkos diplo­mácia konyháiban ellenségei vol­tak minden megújhodásnak, min­den szabadságnak.. . És így borult reánk Trianon szemfedője. De az ezeréves magyar nemzet lebírhatatlan életereje mindenek­nél erősebb s a nagy márciusra való emlékezés óráiban csak an­nál hatalmasabban tör elő az élni- akarás, az újjászületés vágya!... A tankok, gépfegyverek, a mindent elsöprő túlerő halomra ölhet,ték hőseinket, de megmaradt kezünkben a munka fegyvere, amellyel fel kell és fel fogjuk építeni eltiport hazánkat! Gazdasági téren kell keresnünk a megújhodást, egyelőre arra kell törekednünk, hogy megmaradt hazánk gazdasági erőforrásait, természeti kincseit aknázzuk ki, hogy az egykori és majdani Nagy- Magyarország fővárosát: a mi Budapestünket a világ érdeklő­désének központjába helyezzük és feltárjuk és értékesítsük ama mérhetetlen természeti kincseket, amelyekkel a Magyarok Istene bőven megáldott bennünket! Ez a mi lapunk negyedszáza­dos programmja, ez az, amiért sohasem szűnő akarással és oda­adással küzdünk, mert ha Buda fürdőváros olyan centrális pontja lesz a világ népeinek, mint a csehek Karlsbad ja, akkor azok, akik a világ minden tájáról ide fognak zarándokolni, látni és érezni fogják azt az égbekiáltó igazságtalanságot, amelyet elle­nünk elkövettek s testük gyógyu­lásával együtt meg kell hogy szó­laljon majd az ő lelkiismeretük is . . . Mert nem lehet az, hogy a vi­lágnak ne legyen lelki ismerete! óh jövel hát tavasznak ébre­dése, jövel március megújhodása, jövel a mi ősi, kincses Budánknak újjászületése! Poszt ilyi Vilmos. Budán, IQ2Q március ló Keletre magyar! volt régeb­ben a kétségbeesett jelszó, mely most bizakodva úgy változott, hogy mi várjuk ide a keletet, — ahogy azt József Ferenc dr. fő­herceg a főrendiházban kifej­tette és ezzel arra az egyetlen lehető útra terelte a fürdőügy kérdését, amely eredményesnek ígérkezik. Negyven év alatt hat­szor szállt föl az idegenforgalom és fürdő-ügy ballonja és azt min­dig nyugat felé irányították. Ezek a ballonok nyomtalanul el­tűntek, mert a kulturáltabb nyu­gat nem jön ide. Viszont a kelet számára mi vagyunk a kultúra kezdete, számukra Budapest az első nyugati világváros és ideér­kezve, nem kívánkoznak tovább. Ha majd nyugaton híre megy, hogy Budán fátyolos perzsa nők, afghán leányok sétálnak, — ha majd arról ír a világsajtó, hogy itt bolgár és ukrán szépségek für- dőznek, világszép cserkesznők lát­hatók, hindu maharadzsák járják a fürdőket — akkor hívás nélkül is eljön ide a nyugat, hogy gyö­nyörködjék — kelet szépségében. Ezt hirdeti a Budai Napló egy negyedszázad óta és most a budai fürdőügy fenséges pátrónusa hi- +clesítette álláspontunk helyessé­gét. Ramazán ünnep Budán. Mintegy 120 török család él Budapesten és környékén, nagyrészt cukorkakereske­dők, de van köztük néhány gazda­gabb szőnyegfonó és több egyetemi hallgató. Magyarországon összesen 3000 töröknél több nem tartózkodik. Sokan magyar asszonyokat vettek el és gyermekeik már csak magyarul beszélnek. De egysem hagyta el a hitét. Abdul Latif imán a magyar- országi törökök főpapja. Az ő hívá­sára jöttek el Budára, hogy Gülbaba türbéjében kezdjék meg a Ramazán ünnep böjtjét, mely 30 napig tart. Mecsetjük nincs, de imaszőnyegeiket leterítve, Mekka felé fordulva vég­zik imájukat az ősi Budán. Víznélkül állónak mondják a budai hegyvi­déket és úgy látszik, ebbe a szo­morú helyzetbe készül beletörődni a város, holott a geológusok sze­rint, ahogy azt a Hollós Mátyás Társaság legutóbbi sorozatos elő­adása is bizonyította, a hegyvidé­ken volna elég víz, csak meg kel­lene keresni. A városházán ma még irtóznak a fúrásoktól és talán Ripka Ferenc az első, aki most közbenjárt a kormánynál, hogy Budapesten és közvetlen környé­kén tegyen kísérletet néhány mélyfúrásra. A víz mellett bizo­nyít és a régi forrásokat igazolja az a néhány régi időkből szár­mazó és monumentális épületek létét őrző rom, mert hatalmas ko­lostorokat, királyi kastélyokat csak olyan helyre építettek, ahol a vízellátás biztosítva volt. Ezek környékén tehát dús forrásoknak kellett lenniük, amelyek ma is meg vannak, csakhogy nem a föld színén, hanem a föld alatt igye­keznek a völgy felé. A szomorú tény az, hogy tényleg kevés a víz a hegyvidéken és addig a kert­gazdaságok fellendüléséről, ok­szerű gyümölcstermesztésről nem is igen lehet szó*, amíg a város ezen a vízhiányon nem segít. A vízvezeték vize drága és a forró nyárban, alacsony vízállás mellett különben is tilos a locsolás. A ba­jon pedig segíteni kell és ha más­képen nem, öntöző vízvezetéket kell a hegyvidékre vezetni, ame­lyen át kevésbbé szűrt vizet haj­tana a gép föl a hegyekre és lát­ná el bőségesen a kerteket, ami­nek nyomán felvirágozna a kerti kultúra. Albertfalva csatlakozása a fővá­roshoz Buda fürdőváros szempontjá­ból előnyös lenne, mert a gyárak Alberfalvára lennének telepíthetők s így a Lágymányos és Sósfürdő meg­menekülne a mindent bekormozó, a fürdővárost elgáncsoló füsttől. A sablon-rendszer, az esztéti­kai érzék hiányából eredő „szab­vány-szempont“ fojtotta meg Buda szépségét. Itt nem lehet és nem szabad sablonszerűén építeni, mert minden teleknél, építkezés­nél más-más szabály az irányadó. Budán a szimetria és harmónia különleges mértékei, a természetes és mesterséges perspektívák igé­nye, a történelmi stílus joga, az esztétikai törvények, az egészség- ügyi felelősség, az építkezési anyag helyes kombinációja mindig döntő szempont, amikor egy új épületnek vetik meg az alap­ját. Nem lehet egy kalap alá ven­ni, egy építkezési szabály szerint beépíteni Pestet és Budát. A Hollós Mátyás Társaság több be­adványban mutatott már irányt Buda város szabályozására, de a rabláncszerű ,,szabványt“, a bü­rokratikus, lénBázó elme egy kaptafára való dolgozását nem tudta megtörni, önzetlen terveit Buda történelmi szabályozása ér­dekében félretették a hivatalok, bizonyára azt gondolván, hogy örüljünk, ha valaki is építkezik s ne riasszuk el megkötésekkel. Pe­dig ha Buda fürdőváros lesz — s nem lehet más, mert erre pre­desztinálta a Teremtő — akkor tíz, húsz, harminc év múlva átok­kal gondolnak majd reánk utó­daink, hogy ezt a szép várost így elrontottuk. Ahelyett, hogy lomb és pázsit mögé rejtenék a várost, ahol parkszerű utak, fasorok, pompás kilátás a Dunára és a hegyekre, a gyógyfürdőkhöz illő hangulat keretezne mindent, ahol az egész várost úgy rendeznék, hogy sajátságos külsejével a für­dővendégek kényelmét, egészségét, jólétét szolgálja, — mindezek he­lyett megépül a második Pest, an­nak természetadta vérkeringése nélkül. Budát a természet elle­nére „fejlesztik“ s ez megbosszulja magát. Ék szési és földgáz harca A magyar föld új energiái Irta: PÁVAI VÁJNÁ FERENC dr. magy kir. bányafőtanácsos, főgeologus Mindenki tudja, hogy Amerikában már régen egész gyárvárosok épültek ott, ahol földgázt találtak. Az erdélyi Dicsőszentmárton, Torda, Marosuj- vár, Medgyes is beszélhet valamit arról, hogy mi mindent jelent a földgáz annak, akinek a földje az­zal dicsekedhetik. Hogy mi nő ki a földből, ahol földolaj, petroleum fa­kad fel, — annak példájáért sem kell Amerikába mennünk, hogy meg­tanuljuk. Vájjon Budapest miért, ki­nek a kedvéért nem kiváncsi reá — ha már tudjuk, hogy a Viczián- telepen volt földgáz — hogy az ő gázgyárainak, gyártele­peinek mit jelentene a földgáz? Miért alszik el mindegyre a főváros környéki kutatófúrások életrevaló terve? Még nem is olyan régen a kő­szénre támaszkodott minden ipar és kereskedelem, de még a politika is. A fekete gyémánt volt az az energia- forrás, amelynek birtoklási vágya ott lappangott a háborúk rémének árnyékában, ezért kacsintgattak so­kan Kína és más gazda# országok hatalmas széntelepei felé. Ma már egyéb a vágyak netovábbja. Valami más fűti a világ két nagy verseny­zőjének, az angolnak és az amerikai­nak az ambícióján aminek a bányá- szása ha nem is olcsóbb, de köny- nyebb mint a széné, aminek az eltü­zelése kiadósabb is, olcsóbb is, köny- nyebb is, mint amazé. Mindenki tudja, hogy a szénnek ez a győzelmes ver­senytársa a földolaj, a petroleum még nyersen is s ha rafinálják, ak­kor belőle születik a motor tápláló vére: a benzin. Mindenki látja, hogy ebben az egyenlőtlen versenyben a szén máris alul maradt. Persze ma még tartja magát, sőt siet maga is olajjá, benzinné, kát­ránnyá (szénhv drogének) alakulni át, hogy a konkurrenséhez hasonló legyen, de ez csak mimikri, a létért való küzdelemben köntös, amelynek szabása-varrása már is többe kerül, mint annak a másiknak az ünnepi pa­lástja. Mindenki tudja, hogy a sze­nek szénhydrogénekké való átalakí­tása szép, sőt sokban hasznos, tisz­teletreméltó kísérlet, aminek különö­sen a chemiai ipar látja máris a hasznát, de nem az, aminek indult, amiért még ma is erőltetik — el­késve persze nálunk is: — nem ener­giaforrás és főleg nem olcsóbb. Na­gyon is tiszteletreméltó eredménye­ket értek el ezen a téren különöseb­ben újabban s kétségtelen, hogy ha valamelyik olaj behozatalra utalt ál­lam jövőre bármilyen okból megszo­rul, ideig-óráig ezen az úton is fe­dezheti szénhydrogén szükségletét, mondjuk háború esetén, amikor nem az a fontos, hogy mibe kerül valami nélkülözhetetlen anyag, hanem, hogy lennie kell. Egészen bizonyos, hogy a szenekből előállított olaj- és ben­zinpótló termékeknek csak ilyen rendkívüli esetekben lesz — a termé­szetes földolaj félékkel és termékeik­kel szemben — nagyobb gazdasági versenyképességük. Nem lehetetlen, hogy mint jó üzleti lehetőség, csupán ez is háborút fog szülni még vala­hol, hogy a szénüzlet még egy utolsó nagy konjunktúrát arasson le. Két­ségtelen azonban, hogy a jövő gaz­dasági tülekedéseiben' már a termé­szetes szénhydrogéneké a vezető sze­rep ma is. Ezt a fölényüket az ol­csóságuk, a jobb tüzelési kihasznál- hatás és könnyebb kezelhetésük fel­tételeiről biztosítja. A trianoni Magyarországnak, ame­lyet energiaforrásaitól úgy a szenet, mint a hatalmas erdélyi, szlavóniai és nyitramegyei szénhydrogéneket és hegyvidéki vizierőit illetőleg olyan rettenetesen megcsonkítva kifosztot­tak, nem lehet fontosabb feladata, minthogy gazdasági életének vérkeringését éppen ezeknek az elorzott energiáknak a pótlásá­val iparkodjék megint normá­lis állapotba hozni. Nem tudunk elképzelni olyan ma­gyar nemzetgazdászt, aki azt higyje, hogy gazdasági életünk valaha is kielégítő mederbe juthat, ha nem gondoskodunk megfelelő —^ lehetőleg olcsó — energiaforrásokról? Nem lehet elképzelni, hogy a világverseny­ben számba jöhessünk a külföldi hét­nyolcezer kalóriás szénhydrogének és szenek mellett a mi három-ötezer kalóriás gyenge szeneinkkel, de azt sem képzelheti senki, hogy a mi ipa­runk — s egyáltalán gazdasági éle­tünk — valaha is versenyezhetne ezek helyi termékeivel, ha mi a jó tüzelőanyagokat idegenből véve éa szállítva, akarnánk bármit is produ­kálni. A porosz szénnel vagy romá­niai olajjal előállított elektromos­ságunk vagy bármilyen ipari termé­künk soha sem versenyezhet az ot­tani produktumokkal és soha sem le­het olyan olcsó, mint a szomszédnál, ami nyilvánvalóan a versenyben való lemaradásunkat, a gazdasági világ- versenyből való teljes kikapcsolódá­sunkat kellene, hogy maga után vonja: gyarmattá kellene hogy le­gyünk, ami legalább is nem lohet vágyaink netovábbja. Ebbe az alá­rendelt gazdasági helyzetbe csak ak­kor törődhetnénk bele, ha arról kel­lene meggyőződnünk, hogy energia- forrásaink merőben kiapadtak, vagy legalább is az clorzottak pótlására semmit sem tudunk többet a meg­csonkított magyar földből kitermelni. Bár tudatában vagyunk annak, hogy vannak olyan üzleti érdekelt­ségeink, amelyeknek a mostani limitált energiaforrásaink kitűnő konjunkturális kihasználásra ad­nak alkalmat s amelyek feltétlenül megéreznék a jobb és olcsóbb energiaforrások fel­fedezésének reájuk nézve hátrányos gazdasági előnyeit, de ezek érdekei feltétlenül háttérbe kell hogy szorulja­nak a nagyobb közösség, az ország és annak lakossága érdekeivel szemben. A továbbiakban éppen arra szeret­nék reámutatni, hogy ezeket a kü­lönböző érdekeket hogyan lehetne úgy összeegyeztetni, hogy mindkét fél a lehető legjobban járjon s a máris mutatkozó új gazdaságosabb energiaforrásaink feltárását ez a megértés minél hathatósabban előse­gítse anélkül, hogy a feltétlenül alá- rendeltebb hivatású fél annak érzé­keny hátrányát látná. Amilyen kétségtelen pld. az, hogy gyengébb minőségű — de bármilyen szénből is — nem tudunk olcsóbb elektromosságot előállítani, mint a vizi erők útján, éppen olyan bizo­nyos, hogy szénelektromossággal elő­állított alumíniumunk nem versenyez­hetne a külföldi vizierős elektromos­ságával gyártott ugyanazon fémjé­vel, pedig az érce igazán halom­számra vár feldolgozásra a Vértes­ben és Bakonyban. Hogy egy-két nagy széntüzeléses centráléból lehetne olyan olcsó elektromosságot lehasí­tani, hogy azzal a létesítendő ma­gyar aluminium-gyárat ellássák, az ab ovo magán viseli annak a gazda­sági hátrányát, hogy a fogyasztók má­sik része bizonyos plust kellene hogy fizessen a villamosságért, amely nyil­vánvalóan csak így lehetne olcsóbb, mint a kalorikus úton egyáltalán elő­állítható elektromosság. Érdekes, hogy ez az idea éppen akkor merült fel, amikor Hajdúszoboszlón és Kar­cagon már megtaláltuk azt a földgázt, amelyről régen az a meggyőződés vert gyökeret, hogy csak abból volna előállítható az az olcsó elektromos­ság, amelyikkel a hazai aluminium ércek feldolgozása megindulhatna. Alig másfél éve, amikor azt han­goztattuk, hogy a mi gyenge fűtő­értékű szeneinknek a jövője nem mint szénnek, hanem mint elektromos­ságnak van meg s hogy szénbányáink jobban tennék, ha nem szenet, ha­nem villamosság-ót árulnának. Ma nagy szénbánya érdekeltségeink álta­lánosságban az ország elektrifikálá- sának feküdtek neki s egy év lefor­gása alatt is hatalmas elektromos hálózat épült ki az egyes dunántúli és felvidéki szénbányáktól, jeléül, hogy a szénérdekeltségek tényleg iparkodnak a legjobban, illetve a legnagyobb jövőt biztosítván értékesí­teni szénvagyonukat. Bár kétségtelen, hogy a jövő ener­giája az eletkromosság, amellyel, ha elég olcsó, nemcsak a világítás és 8ERTTÜIAJDONOSOK F15SELMEBE 1 0cncryf(g£) vezet! MAGYAR MAGTENYÉSZTÉSI R.T MONOR1 MAGKERESKEDESE BUDAPEST, VI, KOSSUTH LHJOS-UTCH 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom