Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)
1929-03-17 / 946. szám
Budai Napló v Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár- ^ Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter -iqoq XXVI. sadalom. művészet és SDort terén szolgáld uisáp. Felelős szerkesztő: m*«»« «nr eervszeri közlécnél 40 fillér 90 mm ly+.v XXVI. évfolyam. 946. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal : I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : 502—96. Felelős szerkesztő : VIRAÁC. BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. —ff ..... IIMIIIHHBBHMMMHBHWMBWBBWI 19 29 március 17. Újjászületés A geológusok szerint a földön történő események és a föld mellében végbemenő vulkanikus folyamatok között okozati összefüggés van: s az emberiséget időkö- zönkint forradalmakra és háborúkra hevítő izgalmak előidézői között ott szerepelnek a föld mélyéből előtörő gázok, amelyek a légkört hevítő.vé, izgatóvá teszik. De nem is kell a föld mélyébe mennünk, szántalanszor látjuk a világtörténelem folyamán, hogy a természet újjászületése, a tavasz ébredése egybeesett az emberiség megújhodási vágyának: szabadságharcainak kitöréseivel, lángoló küzdelmeivel! Ilyen volt az 1848-ik év tavasza is, amikor nemcsak nálunk, hanem szerte Európában a megújhodás, az újjászületés erős vágya fogta el az embereket s a nemzetek szabadságharcai szinte elemi erővel seperték el az őket béklyóban tartó kivénült szolgarendszereket. És megindult az újjászületés, a folytonosan emelkedő irányú fellendülés gyönyörű munkája, amiglen hatodfél évtizeddel később el nem sepert mindent a nagy világégés, amelyet seholsem a népek, a nemzetek akartak, hanem azok, akik a titkos diplomácia konyháiban ellenségei voltak minden megújhodásnak, minden szabadságnak.. . És így borult reánk Trianon szemfedője. De az ezeréves magyar nemzet lebírhatatlan életereje mindeneknél erősebb s a nagy márciusra való emlékezés óráiban csak annál hatalmasabban tör elő az élni- akarás, az újjászületés vágya!... A tankok, gépfegyverek, a mindent elsöprő túlerő halomra ölhet,ték hőseinket, de megmaradt kezünkben a munka fegyvere, amellyel fel kell és fel fogjuk építeni eltiport hazánkat! Gazdasági téren kell keresnünk a megújhodást, egyelőre arra kell törekednünk, hogy megmaradt hazánk gazdasági erőforrásait, természeti kincseit aknázzuk ki, hogy az egykori és majdani Nagy- Magyarország fővárosát: a mi Budapestünket a világ érdeklődésének központjába helyezzük és feltárjuk és értékesítsük ama mérhetetlen természeti kincseket, amelyekkel a Magyarok Istene bőven megáldott bennünket! Ez a mi lapunk negyedszázados programmja, ez az, amiért sohasem szűnő akarással és odaadással küzdünk, mert ha Buda fürdőváros olyan centrális pontja lesz a világ népeinek, mint a csehek Karlsbad ja, akkor azok, akik a világ minden tájáról ide fognak zarándokolni, látni és érezni fogják azt az égbekiáltó igazságtalanságot, amelyet ellenünk elkövettek s testük gyógyulásával együtt meg kell hogy szólaljon majd az ő lelkiismeretük is . . . Mert nem lehet az, hogy a világnak ne legyen lelki ismerete! óh jövel hát tavasznak ébredése, jövel március megújhodása, jövel a mi ősi, kincses Budánknak újjászületése! Poszt ilyi Vilmos. Budán, IQ2Q március ló Keletre magyar! volt régebben a kétségbeesett jelszó, mely most bizakodva úgy változott, hogy mi várjuk ide a keletet, — ahogy azt József Ferenc dr. főherceg a főrendiházban kifejtette és ezzel arra az egyetlen lehető útra terelte a fürdőügy kérdését, amely eredményesnek ígérkezik. Negyven év alatt hatszor szállt föl az idegenforgalom és fürdő-ügy ballonja és azt mindig nyugat felé irányították. Ezek a ballonok nyomtalanul eltűntek, mert a kulturáltabb nyugat nem jön ide. Viszont a kelet számára mi vagyunk a kultúra kezdete, számukra Budapest az első nyugati világváros és ideérkezve, nem kívánkoznak tovább. Ha majd nyugaton híre megy, hogy Budán fátyolos perzsa nők, afghán leányok sétálnak, — ha majd arról ír a világsajtó, hogy itt bolgár és ukrán szépségek für- dőznek, világszép cserkesznők láthatók, hindu maharadzsák járják a fürdőket — akkor hívás nélkül is eljön ide a nyugat, hogy gyönyörködjék — kelet szépségében. Ezt hirdeti a Budai Napló egy negyedszázad óta és most a budai fürdőügy fenséges pátrónusa hi- +clesítette álláspontunk helyességét. Ramazán ünnep Budán. Mintegy 120 török család él Budapesten és környékén, nagyrészt cukorkakereskedők, de van köztük néhány gazdagabb szőnyegfonó és több egyetemi hallgató. Magyarországon összesen 3000 töröknél több nem tartózkodik. Sokan magyar asszonyokat vettek el és gyermekeik már csak magyarul beszélnek. De egysem hagyta el a hitét. Abdul Latif imán a magyar- országi törökök főpapja. Az ő hívására jöttek el Budára, hogy Gülbaba türbéjében kezdjék meg a Ramazán ünnep böjtjét, mely 30 napig tart. Mecsetjük nincs, de imaszőnyegeiket leterítve, Mekka felé fordulva végzik imájukat az ősi Budán. Víznélkül állónak mondják a budai hegyvidéket és úgy látszik, ebbe a szomorú helyzetbe készül beletörődni a város, holott a geológusok szerint, ahogy azt a Hollós Mátyás Társaság legutóbbi sorozatos előadása is bizonyította, a hegyvidéken volna elég víz, csak meg kellene keresni. A városházán ma még irtóznak a fúrásoktól és talán Ripka Ferenc az első, aki most közbenjárt a kormánynál, hogy Budapesten és közvetlen környékén tegyen kísérletet néhány mélyfúrásra. A víz mellett bizonyít és a régi forrásokat igazolja az a néhány régi időkből származó és monumentális épületek létét őrző rom, mert hatalmas kolostorokat, királyi kastélyokat csak olyan helyre építettek, ahol a vízellátás biztosítva volt. Ezek környékén tehát dús forrásoknak kellett lenniük, amelyek ma is meg vannak, csakhogy nem a föld színén, hanem a föld alatt igyekeznek a völgy felé. A szomorú tény az, hogy tényleg kevés a víz a hegyvidéken és addig a kertgazdaságok fellendüléséről, okszerű gyümölcstermesztésről nem is igen lehet szó*, amíg a város ezen a vízhiányon nem segít. A vízvezeték vize drága és a forró nyárban, alacsony vízállás mellett különben is tilos a locsolás. A bajon pedig segíteni kell és ha másképen nem, öntöző vízvezetéket kell a hegyvidékre vezetni, amelyen át kevésbbé szűrt vizet hajtana a gép föl a hegyekre és látná el bőségesen a kerteket, aminek nyomán felvirágozna a kerti kultúra. Albertfalva csatlakozása a fővároshoz Buda fürdőváros szempontjából előnyös lenne, mert a gyárak Alberfalvára lennének telepíthetők s így a Lágymányos és Sósfürdő megmenekülne a mindent bekormozó, a fürdővárost elgáncsoló füsttől. A sablon-rendszer, az esztétikai érzék hiányából eredő „szabvány-szempont“ fojtotta meg Buda szépségét. Itt nem lehet és nem szabad sablonszerűén építeni, mert minden teleknél, építkezésnél más-más szabály az irányadó. Budán a szimetria és harmónia különleges mértékei, a természetes és mesterséges perspektívák igénye, a történelmi stílus joga, az esztétikai törvények, az egészség- ügyi felelősség, az építkezési anyag helyes kombinációja mindig döntő szempont, amikor egy új épületnek vetik meg az alapját. Nem lehet egy kalap alá venni, egy építkezési szabály szerint beépíteni Pestet és Budát. A Hollós Mátyás Társaság több beadványban mutatott már irányt Buda város szabályozására, de a rabláncszerű ,,szabványt“, a bürokratikus, lénBázó elme egy kaptafára való dolgozását nem tudta megtörni, önzetlen terveit Buda történelmi szabályozása érdekében félretették a hivatalok, bizonyára azt gondolván, hogy örüljünk, ha valaki is építkezik s ne riasszuk el megkötésekkel. Pedig ha Buda fürdőváros lesz — s nem lehet más, mert erre predesztinálta a Teremtő — akkor tíz, húsz, harminc év múlva átokkal gondolnak majd reánk utódaink, hogy ezt a szép várost így elrontottuk. Ahelyett, hogy lomb és pázsit mögé rejtenék a várost, ahol parkszerű utak, fasorok, pompás kilátás a Dunára és a hegyekre, a gyógyfürdőkhöz illő hangulat keretezne mindent, ahol az egész várost úgy rendeznék, hogy sajátságos külsejével a fürdővendégek kényelmét, egészségét, jólétét szolgálja, — mindezek helyett megépül a második Pest, annak természetadta vérkeringése nélkül. Budát a természet ellenére „fejlesztik“ s ez megbosszulja magát. Ék szési és földgáz harca A magyar föld új energiái Irta: PÁVAI VÁJNÁ FERENC dr. magy kir. bányafőtanácsos, főgeologus Mindenki tudja, hogy Amerikában már régen egész gyárvárosok épültek ott, ahol földgázt találtak. Az erdélyi Dicsőszentmárton, Torda, Marosuj- vár, Medgyes is beszélhet valamit arról, hogy mi mindent jelent a földgáz annak, akinek a földje azzal dicsekedhetik. Hogy mi nő ki a földből, ahol földolaj, petroleum fakad fel, — annak példájáért sem kell Amerikába mennünk, hogy megtanuljuk. Vájjon Budapest miért, kinek a kedvéért nem kiváncsi reá — ha már tudjuk, hogy a Viczián- telepen volt földgáz — hogy az ő gázgyárainak, gyártelepeinek mit jelentene a földgáz? Miért alszik el mindegyre a főváros környéki kutatófúrások életrevaló terve? Még nem is olyan régen a kőszénre támaszkodott minden ipar és kereskedelem, de még a politika is. A fekete gyémánt volt az az energia- forrás, amelynek birtoklási vágya ott lappangott a háborúk rémének árnyékában, ezért kacsintgattak sokan Kína és más gazda# országok hatalmas széntelepei felé. Ma már egyéb a vágyak netovábbja. Valami más fűti a világ két nagy versenyzőjének, az angolnak és az amerikainak az ambícióján aminek a bányá- szása ha nem is olcsóbb, de köny- nyebb mint a széné, aminek az eltüzelése kiadósabb is, olcsóbb is, köny- nyebb is, mint amazé. Mindenki tudja, hogy a szénnek ez a győzelmes versenytársa a földolaj, a petroleum még nyersen is s ha rafinálják, akkor belőle születik a motor tápláló vére: a benzin. Mindenki látja, hogy ebben az egyenlőtlen versenyben a szén máris alul maradt. Persze ma még tartja magát, sőt siet maga is olajjá, benzinné, kátránnyá (szénhv drogének) alakulni át, hogy a konkurrenséhez hasonló legyen, de ez csak mimikri, a létért való küzdelemben köntös, amelynek szabása-varrása már is többe kerül, mint annak a másiknak az ünnepi palástja. Mindenki tudja, hogy a szenek szénhydrogénekké való átalakítása szép, sőt sokban hasznos, tiszteletreméltó kísérlet, aminek különösen a chemiai ipar látja máris a hasznát, de nem az, aminek indult, amiért még ma is erőltetik — elkésve persze nálunk is: — nem energiaforrás és főleg nem olcsóbb. Nagyon is tiszteletreméltó eredményeket értek el ezen a téren különösebben újabban s kétségtelen, hogy ha valamelyik olaj behozatalra utalt állam jövőre bármilyen okból megszorul, ideig-óráig ezen az úton is fedezheti szénhydrogén szükségletét, mondjuk háború esetén, amikor nem az a fontos, hogy mibe kerül valami nélkülözhetetlen anyag, hanem, hogy lennie kell. Egészen bizonyos, hogy a szenekből előállított olaj- és benzinpótló termékeknek csak ilyen rendkívüli esetekben lesz — a természetes földolaj félékkel és termékeikkel szemben — nagyobb gazdasági versenyképességük. Nem lehetetlen, hogy mint jó üzleti lehetőség, csupán ez is háborút fog szülni még valahol, hogy a szénüzlet még egy utolsó nagy konjunktúrát arasson le. Kétségtelen azonban, hogy a jövő gazdasági tülekedéseiben' már a természetes szénhydrogéneké a vezető szerep ma is. Ezt a fölényüket az olcsóságuk, a jobb tüzelési kihasznál- hatás és könnyebb kezelhetésük feltételeiről biztosítja. A trianoni Magyarországnak, amelyet energiaforrásaitól úgy a szenet, mint a hatalmas erdélyi, szlavóniai és nyitramegyei szénhydrogéneket és hegyvidéki vizierőit illetőleg olyan rettenetesen megcsonkítva kifosztottak, nem lehet fontosabb feladata, minthogy gazdasági életének vérkeringését éppen ezeknek az elorzott energiáknak a pótlásával iparkodjék megint normális állapotba hozni. Nem tudunk elképzelni olyan magyar nemzetgazdászt, aki azt higyje, hogy gazdasági életünk valaha is kielégítő mederbe juthat, ha nem gondoskodunk megfelelő —^ lehetőleg olcsó — energiaforrásokról? Nem lehet elképzelni, hogy a világversenyben számba jöhessünk a külföldi hétnyolcezer kalóriás szénhydrogének és szenek mellett a mi három-ötezer kalóriás gyenge szeneinkkel, de azt sem képzelheti senki, hogy a mi iparunk — s egyáltalán gazdasági életünk — valaha is versenyezhetne ezek helyi termékeivel, ha mi a jó tüzelőanyagokat idegenből véve éa szállítva, akarnánk bármit is produkálni. A porosz szénnel vagy romániai olajjal előállított elektromosságunk vagy bármilyen ipari termékünk soha sem versenyezhet az ottani produktumokkal és soha sem lehet olyan olcsó, mint a szomszédnál, ami nyilvánvalóan a versenyben való lemaradásunkat, a gazdasági világ- versenyből való teljes kikapcsolódásunkat kellene, hogy maga után vonja: gyarmattá kellene hogy legyünk, ami legalább is nem lohet vágyaink netovábbja. Ebbe az alárendelt gazdasági helyzetbe csak akkor törődhetnénk bele, ha arról kellene meggyőződnünk, hogy energia- forrásaink merőben kiapadtak, vagy legalább is az clorzottak pótlására semmit sem tudunk többet a megcsonkított magyar földből kitermelni. Bár tudatában vagyunk annak, hogy vannak olyan üzleti érdekeltségeink, amelyeknek a mostani limitált energiaforrásaink kitűnő konjunkturális kihasználásra adnak alkalmat s amelyek feltétlenül megéreznék a jobb és olcsóbb energiaforrások felfedezésének reájuk nézve hátrányos gazdasági előnyeit, de ezek érdekei feltétlenül háttérbe kell hogy szoruljanak a nagyobb közösség, az ország és annak lakossága érdekeivel szemben. A továbbiakban éppen arra szeretnék reámutatni, hogy ezeket a különböző érdekeket hogyan lehetne úgy összeegyeztetni, hogy mindkét fél a lehető legjobban járjon s a máris mutatkozó új gazdaságosabb energiaforrásaink feltárását ez a megértés minél hathatósabban elősegítse anélkül, hogy a feltétlenül alá- rendeltebb hivatású fél annak érzékeny hátrányát látná. Amilyen kétségtelen pld. az, hogy gyengébb minőségű — de bármilyen szénből is — nem tudunk olcsóbb elektromosságot előállítani, mint a vizi erők útján, éppen olyan bizonyos, hogy szénelektromossággal előállított alumíniumunk nem versenyezhetne a külföldi vizierős elektromosságával gyártott ugyanazon fémjével, pedig az érce igazán halomszámra vár feldolgozásra a Vértesben és Bakonyban. Hogy egy-két nagy széntüzeléses centráléból lehetne olyan olcsó elektromosságot lehasítani, hogy azzal a létesítendő magyar aluminium-gyárat ellássák, az ab ovo magán viseli annak a gazdasági hátrányát, hogy a fogyasztók másik része bizonyos plust kellene hogy fizessen a villamosságért, amely nyilvánvalóan csak így lehetne olcsóbb, mint a kalorikus úton egyáltalán előállítható elektromosság. Érdekes, hogy ez az idea éppen akkor merült fel, amikor Hajdúszoboszlón és Karcagon már megtaláltuk azt a földgázt, amelyről régen az a meggyőződés vert gyökeret, hogy csak abból volna előállítható az az olcsó elektromosság, amelyikkel a hazai aluminium ércek feldolgozása megindulhatna. Alig másfél éve, amikor azt hangoztattuk, hogy a mi gyenge fűtőértékű szeneinknek a jövője nem mint szénnek, hanem mint elektromosságnak van meg s hogy szénbányáink jobban tennék, ha nem szenet, hanem villamosság-ót árulnának. Ma nagy szénbánya érdekeltségeink általánosságban az ország elektrifikálá- sának feküdtek neki s egy év leforgása alatt is hatalmas elektromos hálózat épült ki az egyes dunántúli és felvidéki szénbányáktól, jeléül, hogy a szénérdekeltségek tényleg iparkodnak a legjobban, illetve a legnagyobb jövőt biztosítván értékesíteni szénvagyonukat. Bár kétségtelen, hogy a jövő energiája az eletkromosság, amellyel, ha elég olcsó, nemcsak a világítás és 8ERTTÜIAJDONOSOK F15SELMEBE 1 0cncryf(g£) vezet! MAGYAR MAGTENYÉSZTÉSI R.T MONOR1 MAGKERESKEDESE BUDAPEST, VI, KOSSUTH LHJOS-UTCH 3