Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-01-20 / 938. szám

XII

BUDAI NAPLÓ

Budapest, 1929 január 20.

Xiecsuszott

a Svábhegy és csúszik, ha nem is földrajzilag, de aktaszerfíen és a svábhegyiek sajnálattal tapasztalják három-négy évtizede, hogy a hegy csúszik, folyton csúszik — azzal a fürdőügyi programmal szemben, melyet pompássá fejlesztett hegyvidék nélkül el sem lehet képzelni. A vá- rtos fölépítette a jánoshegyi kilátót és abban a téves hitben él, hogy ezzel mindent megtett azért a hegyvidékért, amelynek olyan hagyományai vannak, mint a Svábhegynek s amely 50 év előtt olyan gyönyörű fejlődésnek indult, mint a Svábhegy. Nagy szellemek, mint Eötvös és Jókai fölismerték és méltányolták is a hegyvidék e részének nagy fejlődésképességét, megadták a Svábhegynek azt a patinát, amely a jóízlésű embereket ma is vonzza ide, de a város a kilátó fölépítésével pontot tett a hegyvidék fejlesztésének programmjára. A közmunkák programmjából éveken át ki volt kapcsolva a Svábhegy. Csak éppen hogy fentartották egy-két útját, nem is annyira a svábhegyiek, mint inkább az autóversenyek kedvéért, de a többivel nem törődött senki. Még ,a szemetet sem hordják el onnan és külön heggyé nőtt ott a szemétdomb. De jaj a hegynk, ha esős az időjárás, mint most, mert bokáig jár a sárban a nyaralóközönség. Az Istenhegyi-út folytatása (a viadukton túl) a Költő- utca egyik legforgalmasabb útvonala a Svábhegynek, de még kövezett gyalogjárdája sincs. Olyan makadámo- zott út ez, amely miatt szegény Mack Ádám sokszor megfordul a sírjában. Nem így képzelte ő ezt, nem így, ahogy Pesten csinálják. A Zúgló és a Zúgliget nem egy anyaméhből született, mert a Zuglóban egymás után építik a kátrányozott gyalogjárdákat, de a Zugligetben? -—- hja, ez más! Van ott egy része a Költő-utcának, ahol a környékbeliek kénytelenek járni: — a templomba, iskolába, a városkúti állomáshoz, az élelmiszer- hódékhoz, a nagyszállóhoz, — ezt a darabot köveznék ki legalább. Ne adj Isten! Az autóút is különösen teker- vényes és olyan fordulatos, hogy ugyancsak kapaszkodnia kell az utasnak, hogy ld ne repüljön az autóból. A Béla király-útnak nincs közvetlen kapcsolata a Mátyás király-úttal, holott ott volna a Vilma-út (pardon! ez is csak szűk sikátor, nem is utca, hanem csak köz), de a világért sem bővítenék, hogy így ezt a két utat ösz- szekapcsolják s ezzel egyszerűsítsék a hegyre való feljutást. Csakhogy a városnak ez a nemtörődömsége végre megbosszúlja magát és ma már lázadoznak a svábhegyiek.

(1926. június 24.)

Ivókúra a Svábhegyen. Érdekes

és föltétlenül megszívlelendő ideát vetett föl dr. Bódy Tivadar, aki lelkes buzgalommal harcol a budai hegyvidék fölvirágozásáért és mint a Svábhegyi Egyesület elnöke, már eddig is sok szolgálatot tett az ott érdekelt lakosságnak. Legutóbb az egyesület ülésén ismertette azt a tervét, hogy a Svábhegy főterén, a most rendezés alá kerülő Templom-téren ívóvizkúrát kellene berendezni s a főváros a maga ‘nagyhírű gyógyvizeit ott poharanként kimérhetné, éppen úgy, mint az Erzsébet-hídnál, vagy a városligeti artéziforrásnál, kolonáddal, térzenével. Ezzel a Svábhegy, mely a legszebb fekvésű üdülőhely, egyúttal gyógyfürdővé válnék, ami külföldről is sok vendéget vonzana. Fölmerült

ekkor az a nézet is, hogy a főváros nem csinálna-e jó üzletet, ha a Hungária híres és nagyhatású forrásvizét csővezeték útján elvezetné az összes budai parkokba és rendezne be ott ívócsarnokokat. Nagy lépést tennénk ezzel a világfürdő felé. Dr. Bódy Tivadarnak, mint volt polgármesternek még mindig n$cpv szava van a városházán, ahol esetleg megszívlelnék ezt az ideát. (1926 aug. 15.)

A budai hegyvidék régi nevei

Érdekes magyarázatokat fűz egyik olvasónk a budai hegyvidék egyes részeinek elnevezéséhez. Ezek szerint a keresztapa a hajdan való jó Döbrentey Gábor táblabíró volt, akiről a Döbrentey-tér kapta nevét s aki erős harcot folytatott Buda város közgyűlésén a régi magyaros hely-nevek visszaállításáért. Az új elnevezésekhez fűzött indokolás szintén Döbrentey munkája, amelyek közül az érdekesebbek: a Rézmál, amelyet nem azért neveznek így, mert Gülbabának, a „rózsák atyjá”-nak volna itt a síremléke, hanem azért, mert az az elnevezés, ami tulajdonképpen Rózsahegyet jelent, már egy 1394-ben kelt oklevélben is megtalálható. Tehát valószínű, hogy Gülbaba előtt jó kétszáz évvel itt már gyönyörű rózsakertek virágzottak. Az akkori közgyűlési jegyzőkönyv megemlékezik a Vérhalom-ról, amelyet Ferenc-hegynek neveztek. Ezt azért kívánja így nevezni, mert Zsig- mond király idejében itt takaríttatván el a békétlenségek folytán kivégzettek tetemei, értvén az 1393-ik évben Szent György-utcájában lenyakazott hédervári Konth Istvánt harminckét nemes társával. Ugyanide hozatott Mária Magdolna várbeli és udvari szentegyházából 1457-ik évben Hunyadi László teteme hajnalban, honnan Szilágyi Mihály elvitte. — Pe- sarét — eddig Disznórét és Zsírdomb. Abderrahman a vezér Annand Abeli, Budának 98-ik pasája kötelessége vitézi teljesítésében 1686-ban a bécsi kapuról nyíló téren elesett és vele a török hatalom Magyarországon megtöretett. Hogy el ne feledhesse ezen község soha, miként a magyar nagyok pártoskodása és irigykedése a fővárost s azzal az országot idegen kézre juttatta és a pasák uralmának 150 évre utat simítván, lön e nevezet elfogadva. De az utolsó budai pasa elestének helyét ma sem jelzi emléktábla. (A Hadtörténelmi Múzeum már pótolta ezt a hiányt.) — Vajdabércnek nevezé el az evangélikus tanuló ifjúság a tündérhegy alatt lévő azon sziklát, melynek oldalán szeretett tanára, néhai Vajda Péter, Dalhon című munkáját jobbára költé. Mind az ifjúság e ragaszkodásának elismeréséül, mindazért, mert a vajdaság a magyar történet lapjain fölmerül, e nevezet meghagya- tik. —• Sas ad — e név fölélesztetik azon adomány emlékezetének önökíté- sére, mellyel Buda városáról mindenkor nagylelkűen gondoskodott Mátyás király s a község javát előmozdtíani kegyeskedett; az illető adományban Sasad pusztát ajándékba adja Buda városának. — Petneházi-rét — emlékéül azon magyar vitéznek, aki Budavár ostromlásakor hős elszántsággal elsőnek hágott a védfalra és tűzte ki a győzedelmes zászlót, mely dicső tette a hagyomány szerint nemsokára gyászos halálát okozta.

(1907 okt. 29.)

ZEECrÉK BUDÁN

Amilyen különösnek látszik, épen oly kedves gondolat és csekély költséggel kivihető. Növelné Buda vonzó erejét és ezzel szerényke forgalmát, de pompás reklámja volna a mi fürdőinknek. Régebben megírtuk, hogy a fővárosnak nincs „kigondoló” hivatala, (pedig most ugyancsak benne vannak az új hivatalok kreálásában) — s így mi szívesen szolgálunk ily kigondolásokkal. A Gellért-rakpart kevéssé kultivált, pedig az öreg Gellert „függő” sziklái révén eléggé vadregényes sétaút ez a két híd között, a Gellért alján szépen elkerített keskeny parkkal, melyet a hulló sziklákra való tekintetből elzártak. Pedig a sziklák nem is hullanak. A Gellérthegynek ez a sziklás oldala, itt a város kellő közepén, mely már oly sok különleges gondolatot választott ki a városboldogítók elméjéből, nagyon csekély költséggel fent is elzárható és készen áll a zerge tenyésztő telep. Lendl Adolf dr. az állatkert igazgatója, aki Buda lelkes jóakarója, szívesen szolgál zergékkel, kő- száli bakokkal és más sziklán élő állattal. De tenyészne itt a kecske is, aminek révén ez a látványosság hasznot is hozna, mert a pesti vérszegény gyerekeket szívesen áthoznák „zergét nézni.” és kecsketejet inni“. Sok mindenféle barlang és odú lakóhelyül szolgálna az ide telepített állatoknak, csak egy gazda kéne ide és egy pár fürge kecskefejő lány. Igazgathatná az egészet az új ásványvízüzem igazgatósága, mely szintén a hegy alatt lesz és forgalomba hozhatná a kecske tejet, mint ásványtejet. Azt is el hinné a közönség, hogy zerge-tej. Zsengice helyet zer- genyicét inna. Meglehetne ezt csinálni egy-kettőre, kevés pénzből.

(1917 jul. 14.)

Lendl Adolf véleménye: „A zer- gék általában rövidéletűek a fogságban; külföldi állatkertekben ezért nem is tartják, mert hiányzik nekik a szabad mozgás, a sziklákon való kapaszkodás és ugrálás. A mi Állat- kertünkben a nagy sziklás hegy oldalára telepítettük őket, ahol felszaladhatnak a magasba, lerohanhatnak, fokról-fokra szökdelve. Különösen a reggeli órákban mulatoznak ilyen módon és kergetőznek, amíg belefáradnak. Ez egyik feltétele megélhetésüknek. Ahol ezt megadhatjuk nekik legalább is olyan mértékben, mint a mi Adatkertünkben, ott előreláthatóan jól fognak tenyészni, ha csak némi gondozásban és kellő etetésben részesülnek. Eszerint az ősz Gellérthegynek a Duna felé néző szirtes oldala nagyon alkalmas e célra és betelepíthetnénk egy-két kisebb csapatot, ebből a valóban kedves vadfajtából, hogy életet lássunk az érdekes meredekeken, ami nagyon kedves képet nyújtana. Az őz, a muflon, a kecske és a juhfélék nem oly alkalmasak erre, mert sok kárt tesznek különösen a kerti növényzetben. Lecsipdesik a bokrok fiatal hajtásait s a kerti növények virágait. A zerge e tekintetben szinte kivétel számba megy, mert inkább a friss füvet szereti. Állandóan friss vizet kíván; vagyis mesterséges kis forrásokat kellene a hegyoldalon létesíteni. A telepítés alig kerülne pénzbe s a többi kellék pompásan megvan, hogy a zergék a Gellért-hegy keleti oldalán megmaradjanak. Alul úgyis be van kerítve a terület az út mellett. Felül pedig csak egy pár szál dróttal kellene elzárni, mert az egyébként kényes és félős állatok ott tartózkodnának a sziklákon, a víz közelében és azokon a helyeken, ahol az emberek meg nem közelíthetik őket. Bizonyosra vehetjük, hogy el nem szöknének; alulról azonban kedves látványt nyújtanának. Magyarországon a Magas Tátrában, a Retyezáton és a fogarasi havasokon élnek zergék vadon. Legkönnyebben szerezhetők Bajorország magasabb hegyeiből, mert ott a vadászok maguk foglalkoznak zergék tenyésztésével. A fiatal gidákat azután eladják 500—600 márkáért az Adatkerteknek. Nekünk ez idő szerint nyolc zergénk van az Adatkertben és igen jól érzik magukat valamennyien”. (1917 okt. 13.)

Fiókállatkert jutott csepp híján nekünk is, de a város urai ismét elütötték ettől szegény mostoha Budát. Az állatkert kiváló tudású igazgatója, dr. Lendl Adolf tervezetet nyújtott be a tanácshoz, amely egy gazdasági állatkertre vonatkozik. E terv szerint ebben az állatkertben csakis gazdaságilag felhasználható állatokat találna a gazdálkodó közönség, ami feltétlenül nagy előnyére válnék gazdasági életünknek és hathatósan szolgálná a háború után tervezett gazdasági fellendülést. A hegyvidéken tenyésztésre alkalmas állatokat Budán, a régi állatkert helyén a Hűvösvölgy végén létesített állatkertben mutatták volna be, ide hozva a világ minden tenyésztésre alkalmas állatját, — mig a síkságok faunáját a pesti oldalon mutatták volna be. A tanács úgy határozott, hogy elsősorban a pestit létesíti és majd —- idővel -— talán — a budait is. Sürgette már a Budai Napló, hogy ha Pestnek jutott az Adatkert, állítsa föl az állam a botanikus kertet Budán, ahol az, parkszerűen kiépítve szintén kellemes szórakozó hellyé volna tehető hangversenyek révén. A fiókállatkert eszméje talán kapcsolható volna a botanikus kerthez, mind a kettő a Szépvölgyhöz, s ezzel a világváros határát három kilométerrel kdjebb tolnánk ismét.

(1925. szept. 11.)

Főiskola talán jut Budának, amelyről kimondották a sürgősséget a városházán. Ez a világkereskedelmi főiskola, ahol a szakiskolát — ipariskolát vagy műegyetemet —- végzett iparosok — Ripka Ferenc fejtegetései szerint — ugyanazt megtanulhatják itthon, amiért Bécsbe, Berlinbe, Párizsba vagy Zürichbe mennek. A kereskedelmi oktatás terén vannak középfokú kereskedelmi iskolák, ennél magasabb fokú kereskedelmi akadémiák, a világkereskedelmi főiskola pedig a legmagasabb fokon a legszélesebb körben fogja azt az oktatást végezni, amelynek nagyon lényeges és fontos részét képezi a mi ipari termékeinknek forgalomba hozatala. Reménykedve bizakodunk benne, hogy a budai bizottsági tagok erélye ezt a főiskolát megszerzi Budának, mert hisz már a pestiek is elismerték, hogy főiskolák számára alkalmasabb hely Pestnél — Buda.

(1918 július 28.)

Ötletek. Schömer Ottó írja nekünk 14 év előtt, 1914 május 11-én: A villamos balesetek elhárítására két nagyon könnyen megvalósítható tervet juttatok a Budai Napló révén az arra illetékeseknek. Az elgázolásolc megszüntetése céljából szereljenek fel minden kocsi elé egy kisebb formájú, félköralakú hóeke félét, melynek kerekeken járó erős bádoglapjai majd hogy a sínt nem súrolják. Az egész villamos külső-alsó részét pedig szintén bádogrostéllyal, ami egy pár milliméterre van csak a földtől — kell körülvenni. A korai lecsengetés megszüntetésére pedig azt ajánlom, hogy járassanak három kocsit és az egyik kalauz szálljon le mindig és utolsónak szálljon fel, amikor megadja a tovább indulásra a jelzést»

— íme, ez az ötlet is bevált — egy negyedszázad után!

Kerületközi értekezletek. Régi szokás elmaradását sinylik a speciális kerületi érdekek — panaszolja egyik várospolitikával foglalkozó olvasónk. Valamikor régen a főváros közgyűlése előtt a bizottsági tagok kerüle- tenkint külön-külön értekezletet tartottak, ahol kerületi szempontból vitatták meg a közgyűlés tárgyait és állásfoglalásukat. Ez különösen budai szempontból volt sok ízben fontos, mert így bizonyos mértékben ellensúlyozhatták Pest túltengését és a budai érdekeket is szóhoz juttatták. A

mai íendszer szakított ezzel a szokássai es a közgyűlés többsége csak központi értekezletet tart. Természetes, hogy a partfegyelem ereje segítségével a pestiek túlnyomó többsége dönt minden kerdesben, ami Buda méo-na- gyobb elhanyagolásához vezet. Vissza

kellene állítani a kerületi értekezletet, a most elnyomott kerületi érdekek szempontjából, hogy az ott kidolgozott marsrutával az elhanyagolt budai kerületek az ő jogos kívánalmaikhoz, jussanak.

(1922 márc. !.)•

1 el/esedő fóslaiolc

Régi újságíró ember mondotta el nekem évekkel ezelőtt az alábbiakat. Akkor még nem volt meg az új Artézi-fürdő, nem épült a Sáros-fürdő és a főváros fürdőügyi programja még nagyon a levegőben volt. Mégis leírom a hallottakat, mert csodálatosan kezd minden teljesedni, amit akkor az író és az üzletember egymásnak mondottak. ^ Mindig szívesebben vettük és nagy súlyt tulajdonítottunk az idegen szakember szavának és itt különös eszméket vetett föl éppen az idegen. Adom úgy, ahogy hallottam.

*

„ Amikor e§y évtized előtt a vendéglősök kongresszusára Európa nagy- . városaiból idesereglettek a szálloda- tulajdonosok és az érdekes nemzetközi társaság, melynek számos dúsgazdag és nagy műveltségű tagja volt, egyebek közt kirándult a budai hegyek közé is, az elragadtatástól és bámulattól nem tudtak hova lenni.

^A svábhegyi bankett után, mikor a késői ebéd után feljött a koránkelő hold és ezüstös fátyolt vont a millió fényes^ ponttal ragyogó főváros alant elterülő képére, a hegység alatt pedig tűztengerré vált a széles medrében méltóságosan hömpölygő Duna, mister ^ Willám Black, a Manchesteri Király-szálloda kereskedelmi igazgatója e sorok írójához, egy pohár felhajtott pezsgő után, a következő szavakat intézte:

A humoros felköszöntőből kiollóztuk a következőket:

— Bocsásson meg, mister, önök magyarok a világ legkedvesebb, de legélhetetlenebb emberei!

— Van szerencsém, mister! — hangzott a válasz; — ezzel a hanggal már mintha találkoztam volna. Átlag minden évben megfordul itt Budapesten öt-hat nemzetközi társaság, ezekkel vitézül bankettezem mintegy húsz év óta, tehát éppen száza- dikszor verik az én fejemhez a nemzetem feje helyett, Budapestből világfürdőt kellene csinálni. Mert nemde, erre céloz ön, mister Williám Black?

—^ Es miért nem cisnálnak önök? — kérdé erélyes hangon mister Black.

— Akármivel mentegetném is magunkat, — feleltem, — attól ön okosabb nem lenne. Mondja el azonban ön, hogyha öntől függne, hogy fogna hozzá? Ebből legalább tanulhatnánk.

Mister Williám Black előbb gondolkodott egy kissé, azután mosolygott, majd megittunk még egy pohár pezsgőt és végül így szólott:

__— Mikor az ember valami nagy vállalatra gondol, a legelső, hogy vizsgálja meg az alapeszméje népszerűségét. Két eszme közül mindig az a népszerűbb, amelyiknek több ember ^részesít a közvetett hasznában. Ha például arról lenne szó, hogy Budapestből világfürdőt csináljunk és a részvénytársaságnak én állanék az élén, nagyon alaposan kikutatnám, mit szól ehhez a tervhez a lakosság nagy tömege? Utána járnék, vájjon nem rontanék-e le néhány létező vállalatot, — nem venném-e el többezer ember keresetét és végül, nem tenném-e drágábbá a megélhetést egyes városrészek lakosságára, vagy egész Budapestre nézve? Az alapítás sikerének első titka az, hogy mentői többen örüljenek neki, hogy aggodalmak helyett reményeket keltsen, hogy a tömegek keresetképességét emelje, akinek pedig kárt okoz, azt bőségesen kárpótolja. Nos, mi, angolok, hízelgőnk magunknak azzal, hogy mi ezt így tudnánk megcsinálni.

— Helyes, — válaszoltam, — az önök alapítói zsenijében is megbízom. Eltudom magamnak képzelni azt, hogy önök a mai fürdőtulajdonosokkal szemben, mint bérlők lépnek föl és nagyobb bért fizetnének nekik, hogy a további jövedelemben is részesíthessenek. El tudom képzelni, hogy milliókat fektetnének új építkezésekbe. Kezdenék a városligeti artézi fürdőn. Hatmillió koronával olyan fürdőt csinálnának belőle, amelynek híre Konstantinápolytól Londonig és Madridtól Szentpétervárig terjedne. Hetven Celsius fok meleg természetes kénesvíz csak Olaszországban akad, aki abba beleül, annak új csontjai nőnek, aki issza, új gyomrot kap tőle. El tudom képzelni, hogy önök hasonlóan cselekednének a Sáros-, a Rudas-, a Rácz-, a Lukács-, a Császár-fürdővel, a Sós-fürdővel, amelyek ma is nagyszerűen jövedelmező s kitűnően vezetett vállalatok, de amelyekből az önök megszámlálhatatlan milliói még nagyobb és dicsőbb intézményeket tudnának csinálni.

Mister Black némán hallgatott, sűrűn pislogott, végül mosolyogva kérdezte:

— Hát még mit tud elképzelni?

— Elképzelem, — mondván, — hogy önök a Margitsziget felső csúcsánál nagy menedékes kőmedencét építenének bele a Dunába, elébe emelnének egy nagy zsilipet, emelőgépekkel felhúznák a vizet 4—5 méternyire és onnan eresztené alá s aki annak a- hullámverése alá tenné a hátát, kigyógyulna minden idegbajból. És a mesterséges folyami vízesés leverné a tengeri fürdők világhírét és a Margitszigeten olyan vízparti életet fejlesztene ki, amelynek lefestésére idejárnának nyaranta Európa összes életkép festői. Egyet azonban nem tudok elképzelni . . .

— Es mi lenne az?

— Hogy miképen örülne ennek azr egész lakosság? Budapestnek mind a; 900.000 embere? Mert értsük meg egymást, mister Black. Azt elhiszem, hogy a kereskedők, iparosok, vendéglősök és más üzletemberek mód nélkül örülni fognának a megnövekedett forgalomnak, de ne feledje ön, hogy Budapesten, a kormányzat középpontjában, a művelt osztálybeliek felét, a változatlan fizetéssel bíró- családok tagjai teszik ki. Ezek a megnövekedett forgalomból semmiféle hasznot nem húznak, bekövetkezik azonban az, hogy a nagy forgalomban a megélhetés drágábbá teszi — kíváncsi vagyok, mivel tudná ön ezeket arra rábírni, hogy örüljenek az ön eszméjének?

Mister Black, aki alacsonyabb volt nálam, lenézőleg nézett fel rám.

— A legérdekesebb részét a dolognak kihagyta ön, vagy mondjuk, nem tudta kigondolni és innen a tévedése».. En a dolgot nem azokon kezdeném,, amiket ön felsorolt, hanem azon, hogy Budapest környékét, e páratlanul gyönyörű és közeli hegyvidéket méltóvá tenném arra, hogy egész Budapest nyáron át itt tartózkodjék.. Azoknak a családoknak, amelyért nyaralni szoktak járni, ezeknek nem lenne szabad innen eltávozniok. Lehetővé tenném nekik, hogy itt ugyanazért a pénzért nyaralhassanak» amennyit bent a városban költenének és ezzel megoldanám azt az óriási gazdasági jelentőségű kérdést, hogy a főváros lakosságát nyáron át együtt tartanám. Ennek, — biztosítom önt,. — örülne mindenki, mert a nyaralás, amint az ma történik, teher mindenkinek, annak leginkább, aki élvezi.

— Es hogyan valósítaná ezt meg ön?

— Nos, hát legelőször is fölfedezném a legközelebb fekvő hegységi falut, például Nagykovácsit, vagy Hi~ degkutot. És megvenném az egész határát. A vételt helyben hagyatnám a. kormánnyal és külön községet alapítanék rajta, amelyen örökre menekülnék a fővárosi fogyasztási- és lakásadó alól. Hóteleket és villákat építenék, melyekhez külön villamos vasút szállítaná ki a lakosságot, ennek & telepnek lennének túristaházai, amelyekben egy koronáért lehetne éjjeli szállást kapni. A telep közepét egy- egy nagy hidegvíz-fürdő képezné» amelynek oszlopsoros és árkádos udvarán egy színház állana. A színészek mind ott nyaralnának nálunk, mert ingyen kapnak lakást és olcsón a legjobb ellátást . . .

—- Szédül a fejem, mister Black!

— Uralkodjék magán, tisztelt uram! — felelt az angol. — Ezek a dolgok ugyanis be fognak valamikor következni, de nem ma, sem holnap,, mert nem mi mi fogjuk megcsinálni.

— Hát kik? — kérdeztem lehangolva.

— Önök maguk!

— Mi?

— Igenis, önök! Ma még élhetetlenek ugyan egy kissé, de én meg vagyok győződve, hogy rövid idő múlva fei fogják fedezni önmagukat,, azokat a kincseket, amelyek az önök fővárosának hegyvidékében és az. önök üzleti zsenijében rejlenek. Mert van önök közt nagyon sok hatalmas vállalkozó tálentum, csak (mozgósítani kell őket tudni és ez az önök feladata — újságíróké. Önök magyarázzák meg, hogy mi lehet Budapestből, ha gyógyító vizeinek erejét kiaknázzák és én meg vagyok győződve, hogy akadni fognak emberek,, kik erre a feladatra vállalkoznak.

— Megengedi, mister Black, — kérdőm, — hogy ezt alkalmilag úgy mondjam el, önre hivatkozva?

— A legnagyobb készséggel, uram. Sőt tegye hozzá, hogy aki a részle- tkre nézve tőlem tanácsot akar kérni, Manchesterben mindig feltalál és én készséggel válaszolok a levelére.

(1913 június 4.V