Budai Napló, 1928 (25. évfolyam, 899-935. szám)

1928-09-16 / 921. szám

4 BUDAI NAPLÓ Budapest, 1928 szeptember 16. Eigübmibda naponkint Igyék egy pohár KRISTÁL9 VIZET! Buda erős fejlődése A Budai Általános Takarék- pénztár Rt., amely nemcsak múltjánál fogva, hanem szolgáltató képességét te­kintve is úgy kihelyezési üzletág­ban, mint pedig a betéti üzletben a biztonság szempontjából egye­dül áll a budai piacon és kivételes helyet foglal el az itteni önálló pénzintézetek sorában. Az Escompte- és folyószámla- hitel terén, a Budai Általános Ta­karékpénztár elmúlt félesztende­jét mindvégig a pénzbőség és en­nek nyomán az igények teljest okú kielégítése jellemezte. Különös, de följegyzésre méltó körülmény, hogy ugyanakkor, amikor a pénz tulajdonképeni világpiacán, az Egyesült Államokban, mond­hatni az egész félév folyamán a hitelföltételek állandó drágulása ment végbe, idehaza leszámítolási kamatláb átlagban véve a tavalyi színvonalon mozog. Főleg a budai háztulajdonosok látták ennek hasznát, mivel a Budai Általános Takarékpénztár a fővárosi bankok itteni fiókjainak hitelajánlataik­kal eléggé élénk versenyt fejtett ki. A hitelviszonyok végleges gyógyulásának jeleként fogad­hatjuk el azt a tényt, hogy a Budai Általános T akar ékpénztár már 6 havi váltókat is, elfogad le­számítolásra. A nagybankok a reescomptenál egyenlőre szigo­rúan ragaszkodnak a 92 napos le­járathoz, így érthető ha az intézet az elsőrangú tárcaanyagnak csak egy csekély hányadát fordítja a 6 havi benyújtásokra. Elsősorban a tőkeszegény budai kereskedőkre nézve jelentene segítséget a 6 havi váltóhitel. Az utolsó hónapok fize­tési nehézségei az incassóban sok zavart okoztak Budán, de ezektől a Budai Általános Takarékpénz­tárra közvetlen veszteség nem háramlóit. A folyószámlái nyílt hiteleknél a helyzet nagyjából változatlan, igaz azonban, hogy tavaly óta a bankközi megállapodásnak a jutalékszámításra vonatkozó sza­kaszait a hitel igénybevevők szempontjából a Budai Általános Takarékpénztár is előnyösen mó­dosította. A lombard számlák for­galma az előző évinél sokkal erő­sebb volt az első félévben az inté­zetnél. A kamatjövedelmek terén is örvendetes javulás mutatkozik az intézetnél, ami változatlan be­téti kamatlábat, illetve az olcsó váltóhitel feltételeket számításba véve, a kihelyezések erősödését igazolja. A kezességjellegü hite­lekből származó bevételek az igénylések gyarapodásával pár­huzamosan szintén túlszárnyalják a tavalyi esztendő első felének át­lag jövedelmét. Megállapítható tehát, hogy a folyó félév üzleti eredménye lényegesen magasabb, mint az előző év megfelelő idő­szakában volt. Friedländer Andor vezérigazgató nagy szakavatott- sággal vezeti a város első'önálló intézetét és kiváló emberi tulaj­donságainál fogva Buda közönsé­gének irányításában és közintéz­ményeinek létesítésében is vezető szerepe van. A Magyar Általános Takarékpénztár széna-téri fiókja rendkívül hasznos és eredményes tevékenységet fejt ki itten, mely nemcsak a sző­kébb értelemben vett Budára, hanem Buda pénzintézeti rayon- jára is vonatkozik. A Magyar Ál­talános Takarékpénztár fiókja a rayonba tartozó pénzintézeteknek és iparvállalatoknak mindenkor készségesen és igen kuláns fel­tételek mellett állott rendelkezé­sére, úgyhogy a fiók a vidék ösz- szes közgazdasági, alakulatai ré­szére olcsó1 és közkedvelt hitel­forrásnak számit. Óijuda-Ujlnlfi Takarékpénztár Rt. forgalma nagyarányban emelke­dett és a betétek növekedése is meglepő. A kihitelezések emelke­dése az egyéb üzletágak erős, fej­lődésével egyarányú. Az első fél­év üzleti eredménye lényegesen meghaladja az előző év hasonló időszakának hozadékát. Anyagát megfelelően megválogatja és ma úgy a kereskedelem 'és iparnak, mint a közönségnek is Óbudán és Ü j 1 a k o n komoly hitelforrá­sát képezi. Bartók Béla vezér- igazgató, karöltve az intézet ügyvezető igazgatójával, Hasz- mann Jánossal, biztosítékot nyújtanak a bank további fejlődé­sének. Bobuniczky Bank Rt. alakult 1924-ben. Saját tőkéje ez- időszerint 100.000 pengő. A bank forgalma az elmúlt félévben lé­nyegesen emelkedett és kuláns feltételekkel elégíti ki a budai hi­vatalnok osztály hiteligényét. Az intézet iránt megnyilvánult bi­zalma igazolja, hogy már is tete­mes betétállomány felett rendel­kezik. A kihitelezés a legóvato­sabb eljárás dacára, szintén erős fejlődésben van. A bank vezér- igazgatója Bohunicky Rezső és kitűnő munkatársa C s i m a Imre cégvezető. * Az Országos Magyar Ipari jelzáiogintéz et megkezdte mű­ködését. Az Ipari Jelzálog- intézethez az ipar köréből] máris számos kölcsönkérelem érkezett (be, amelyeknek tárgyi­lagos elbírálása rövidesen meg­kezdődik. Esetleges felvilágosí­tásokat az ügyvezetőség (Béla ucca 2.) ad, amelyhez a kölcsönt­kérő felek közvetlenül —• minden képviselet kizárásával — fordul­janak beadványaikkal. Minthogy az ügyvezetőségnek tudomása van arról, hogy a gyárakat köz­vetítők keresik fel, szolgálatai­kat felajánlván, az intézet nyo­matékkai hangoztatja, hogy ezek igénybevétele fölösleges és az ügyek szakszerű elintézését hát­ráltathatja. Láng L. Gépgyár Rt. E legnagyobb iparvállalataink között is előkelő helyet elfoglaló gyárat 1868-ban Láng László ala­pította, A vállalat gyártmányainak ki­fogástalan volta csakhamar kül­földön is ismeretessé vált. Az ország szükségletét motorikus gépekben legnagyobbrészt, a Láng­gyár fedezte, de tekintélyes exporttevékenységet is mutathat fel, főleg Oroszországba. Rövi­desen az összes budapesti villa­mosvilágítási és közlekedési vál­lalatok áramfejlesztő gépeit Láng­gépgyári turbinák hajtották meg. A gyár turbina osztálya állan­dóan lépést tartott a technika haladásiával, úgyhogy évtizedes tapasztalatai alapján a turbina- építésében a felmerülő igények­nek bármily nagy teljesítmé­nyekig teljes felkészültséggel ké­pes megfejni. 1906-ban felvette a gyár a Diesel-féle nyersolajmotorok gyár­tását, melyek takarékos üzemük folytán igen gyorsan elterjedtek. Ma a gyár a legnagyobb egysé­gekig (kb. 1500 lóerő) állít elő kompresszoros és kompresszor n é Iküli Di e se 1 - mo tor okát. A gyár a folyó évben is tekin­télyes munkákkal van foglalkoz­tatva, turbina-osztálya többek között a kelenföldi új villamos- telep részére a második 37.000 lóerős berendezést, mely az or­szág legnagyobb erőgépe lesz, készíti. Cukorgyári osztálya, szesz- és szörpgyárakat beren­dező, valamint kazán-, Diesel­motor és vashordó-osztályai is állandóan el vannak látva meg­bízásokkal. A vállalat jelenleg ezer mun­kásnak és tisztviselőnek nyújt megélhetést, A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete azzal a kérdés­sel foglalkozik, hogy az egyesületé­hez tartozó Vas- és gépgyárak a T a- karékpénztárak és Bankok Egyesületének mintájára egy­séges mérlegszámlát készíttessenek. Ennek a kérdésnek a megoldásával a nemrég alakult úgynevezett racio­nalizálási bizottságot bízták meg az egységes ipari mérlegszámlát ez a bizottság rövidesen kidolgozza és valószínű, hogy a mintát a többi iparvállalat is át fogja venni. Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Laptulajdonos: VIRAÁQ és TÁRSA Kiadásért felelős: VIraág Béla. NE VEGYEN addig semmiféle ingatlant Budán, amég nem értekezett előbb, Buda legrégibb, legismertebb ingatlan szakértő irodával: PAULO VITS I., Krisztina krt. 37, DÉLIVASUTNÁL 1 emeletes villa 5, 4, 3, 3, 2 szobás modern lakás­sal, csinos kerttel 110.000 pen­gőért eladó. PAULOVITS. BIMBÓ - UTCÁBAN 6 szobás dupla konfojjtos úri villa 1100 négyszögöles kerttel, 55.000 pengőért eliadó. PAULOVITS. TOLDY FERENC-UTCÁBAN 3, 2, 1 szobás lakásos családi ház 22,000 P, _______PAULOVITS. VÁ RBAN emeletes ház 6 és 3 szobás lakással, telekértéken alul 52.000 pengőért eladó. ________________PAULOVITS. BÉ CSI-UTON vendéglős ház 860 négyszögöles teleikkel 65.000 P. ________________PAULOVITS. BA LATONFÜZFÖN csinos 3 szo­bás modern villa 600 öles terü­leten 12.000 P, de 6000 pengővel átvehető. A fentieken kívül 3500 különféle jobbnál-jobb in­gatlan előjegyezve. Budapest, 1928 szeptember 7. FAÜlkOVlTS 5, KRISZTINA KÖRÚT 87. SZ. TELEFON: AUTOMATA 503-09 Thermosíóíh Központi fflfésefc én szellőztetések, biolpl glai szenyvíztisztító^ berendezések, vfcvifr zeték és csatornáz^ ■fürdőberendezések és épületbádogos mtm- icák 'tervezése ét k'T szitásé. Szabadalma^ zott kovácsolt vág „ThermostóthB nők kizárólagos gyártói m Tóth Imre és Társa V., Katona Jóxsof-«. 3. Telefon : 223-93. Háztafar ozásnál előnyös feltételek mellett vállalkozik Hagy Pál bádogos gáz, vízvezeték, csatorná­zás, fürdőberendezés és központi-fűtés vállalata II., FŐ-UTCA 20. SZ. Telefonhivó 179—42. HŐBE Budapest v Egészségié Műszaki ci ÉS TÁRSA b. t. K1 TELEFON: TÉRÉI 222-67 I„ Liszt Ferenc-ter4 gyi berendezések. Csövek. kkek. Fémgyártás. molnár János VENDÉGLŐJE ÓBUDÁN III., Lajos ucca 169 sz. az úri közönség találkozóhelye. Gyönyörű kerthelyiség, kitűnő konyha. Elsőrangú italok. Minden este Horváti) 'Héla cigányzene- kara muzsikál Budo 5ZßRZflCtö]IE“"S: leeríi iejivópavillon (a Budai­Szinház mögött a parkban.)Tejtermékek, fagylalt, jegeskávé, hideg és meleg ételek és italok dús választékban. Polgári árak a pesti közönség kedvenc uzsonázóhelye. BUDÁN a Mártonhegyi-úf elején a Tamás- j utca 15—19. és Dobsinai-út 10. alatt 59-es villamos Lejtő-úti meg­állójától 10 percnyire összes köz­müvekkel ellátón 300—350 négy­szögöl kiterjedésű, gyönyörű fek­vésű, termő gyümölcsfákkal beül­tetett villatelkek több évi előnyös részletfizetésre kaphatók. 20% le­fizetne után azonnal birtokbal vehetők. Érdeklődni a Magyar Köztisztviselők Takarék- pénztár parcellázási osztályánál Budapest, IX. kerület, Mester ucca 17 vagy a helyszínen telefonon Automata 6S2-33 VAROSMAJOR régen nélkülözött pompásan felszerelt CSEMEGE és FŰSZER üzletét nyitotta meg aßOBS- és CSABA-U. sarkán TÍMÁR Dúsan felszerelt raktár A közönség részére KÜLÖN JÉGSZEKRÉNY Mindent házhoz szállít KÄLYHÄ/I Béres Márton LOGODI-U. 19, Tel.: L. 972-33. Minden e szakmába vágó műnk® ügyében forduljon bizalommal e régi jóhirü céghez. Szíjgyártó nyerges és ítórőndSs SPSS? Füleseit náíiDOR II. kerület, Fc-utee 10. ez. E RZSEBETHID ISSD SZÁLLÓ Bíídán, L H5kény-u. 14. RácafilrdS meüott. CSÁSZÁR- -m$ fürdő nagyhírű plaiános udvarán és a Duna partján pompás kerthelyiség és kitűnő zene Tulajdonosa CS1RSZKA KONRÁD Pozsony Kávéház Budán a Krisztina körút egyetlen kávéháza a Vérmezőre nyíló szellős terrasz! I. kor. Krisztina korúi 81. Esténkint szimfonikus zenekar Pompás fagylalt I Legkitűnőbb kávé I Nyitva reggelig Teíefon: íkut. 502—07 ü| tulajdonos: DA^KOVSZKY JENŐ gE5.iLStfOE,.,...,.jÉTTERMEI! Budán, i. Aitiía-utca 53 — ígazg. Telefon: Lipót 986—85 Minden este és a délutáni teákon függő kertjében Budapest eHsmerlen íeg jobb Jazz- és tangozanekara Kiváló konyha és italok ^ Mérsékeli árak Asztal r e ndelés telefonon is: L i p ó t 986—84, Götz Antal Parké t vállalkozó ASZTALOS MESTER PAD0ZATI MUNKÁK ELSŐRANGÚ MINŐSÉGBEN. Budapest I, Bors-U. 24 Tóig-,- és bükparket egyszerű és díszes kivitelben. Telefon: 507-34 szám Hajópadlók. Parket gyalulás, beeresztés, javítás HMMOGyFORRAS szénsavval telítve: H A R MAT-VIZ! Toleíon: T. 286-76 Magyarország legrádiumosabb gyógyvize. Az Erzsébet-hid budai hídfőjénél épült modern ivó- csarnokban Radioactiv hatású lithiumos és calcium-hydrocarbonátos gyógyvíz IVÓ-KÚRA Keserűsó-kura. Javasolva vesebántalmak gyomorbajok, emésztési zavarok, álmatlanság vérszegénység ellen. Poharankint 8 fillér Karlsbadi sóval 16 fillér Reggel 7 érától este 6 óráig Nyomatott a Révai Irodalmi intézet Nyomdájában. Budapest. V.. Ügynök ucca 8. — (Nyomdaigazgató: Sziklai Pál )

Next

/
Oldalképek
Tartalom