Budai Napló, 1928 (25. évfolyam, 899-935. szám)
1928-07-22 / 917. szám
> X Bu da érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Felelős szerkesztő: Hirdetések ára : Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 50 fillér. 20 mm. magas hirdetés 10 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. 1928 évfolyam. Előfizetése egy évre 20 pengő, félévre 10 pengő. V1RAÁG BÉLA julius 917. sz. Egy szám 40 fillér. Szerkesztőség és kiaddhivatal ; I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : 502—96. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 22. Tad strand Az érem egyik oldala a következő: „... Hajón jöttem Leányfaluról — írja egyik olvasónk — és valósággal meglepett az a gyönyörű kép, amely Békásmegyer határától az újpesti hídig terjedő dunaszakaszon elérnbe- tárult. A hajón sokan voltunk, de mindenki elragadtatással sietett a hajó jobboldalára, hogy gyönyörködjék, abban a csodálatosan szép látványban, amit a Római-fürdő Dunapartja mutatott nekünk. Tízezernél több ember foglalta el ezt a természetes „Dunastrandot“, amelyről fogalmam se volt, hogy létezik. Az a rengeteg ember ott lubickolt a-vízben, heverészett a parton, mint valami megbolygatott hangyaboly és a nyílt Dunán 4—500 csónak ringott csodás összevisszaságban, köztük néhány vitorlás is. Az öt kilométer hosszú strandfürdőn hullámzott a meztelen embertömeg, kacagott az élet. Talán sehol a világon nincs ehhez fogható. Gyönyörűség volt nézni és sajnáltuk, amikor ezt a nagyvilági képet eltakarta előlünk a híd, és az óbudai sziget... “ Most fordítsuk meg az érmet. ismerem a Római-fürdőt, ismerem a strandját, ismerem az ottani Dunapartot. Talán három éve, hogy utoljára jártam ott és elnéztem a lubickoló gyerekeket, azt a néhány horgászó embert és azokat a rozoga ladikokat, amelyeken néhány donau- jager vadászott a Dunán úszó holmik után. Hallottam is róla, hogy megszaporodtak a csónakok, merthogy odajárnak a vad-evezősök. Arról is beszéltek nekem, hogy ott a jó Isten kegyelméből olyan partot mosott ki a Duna, amelynél különb strandfürdőt képzelni sem lehet. Medre, partja a legfinomabb homok, ibiorsónagyságú kaviccsal. .Minden elmenő hajó hullámverése tisztára mossa. Olvastam is (néhány reklámot, amelyben csónakházat, „hétvégi“ lakást hirdetnek kis- és nagy-vállalkozók. Az előbb közölt levél felkeltette a kiváncsiságomat és egy ott lakó barátom kalauzolása mellett elindultam vasárnap reggel én is. hogy ezt a nagyvilági képet, ezt a nagyarányú strandfürdőt megnézzem. Az újpesti híd budai fejénél, ahol az Aranyhegyi-patak ömlik a Dunába, száltunk le a kocsiról s elindultunk a Duna partján a Rómaifürdő felé. Vasárnap volt,, amikor sok ember keresi az üdülést és olcsó szórakozást s így előttem is, mögöttem is, körmenetszerű tömegek vonultak kifelé. Egész családok, unokákkal, nagyszülőkkel. Mindenki kezében szatyor. Beláthatatlan tömegek vonultak így a Dunához és az emberek legnagyobb része már otthon úgy öltözött föl, hogy ne kelljen nagyon vetkőznie. És ahogy vonult a tömeg, — előtte, mögötte, fölötte — porfelhő kísérte. Magán a strandon végig se út, se gyalogösvény. Mindenki arra jár, amerre tud és minél följebb halad, annál nehezebben jut előre. A száraz homokban százával, ezrével hevernek az emberek, félig meztelenül, nők, férfiak, gyermekek vegyesen. Két-három lépésnyire egymástól családi gruppok alakulnak egy-egy leterített köpönyegen vagy takarón és rettenetes hangzavarrá alakul a gyermeküket féltő anyák hívó szava, leányok kacagása, a fiatalok kur- jongatása. Alig múlt tíz óra és már tízezer ember lepte el a strandot, ahová félóránkint kétszázötven embert szállít heringmódra az újpesti komp, — a zsúfoltan érkező HÉV, — a szorongásig telt hajó. Óbuda felől pedig sűrű menetekben kígyózik az idetörekvők beláthatatlan sora. Délután már húszezren lesznek. Ameddig a Duna az úr, odáig remek a strand, de ahol az ember munkája kezdődnék, ott megborzad a jóizlés, ott zátonyra jut a kultúra, ott meztelenre vetkőzve látható Budapest adminisztrációja. A part szakadozott, itt-ott éles sziklák állanak ki a homokból, másutt pedig régen kiszáradt fák kimosott gyökereiben botladozik a nép. Sehol egy tenyérnyi pázsit, csak por, piszok, — húszezer ember hulladéka, maradéka. Sehol egy kút, sehol egy vízvezetéki csap és a szomjas emberek összetett két tenyerükből isszák a Duna langyos, piszkos vizét. Sehol egy illemhely. A dunaparthoz futó telkek kidőlt kerítése rendszertelenül, ki beljebb, ki küljebb, szaggatott, cikcakoiS sorban szegélyezik a partot. Ami hely mégis van, azt a telektulajdonosok jószívűségéből élvezi a közönség. Pedig szívesen adnának többet is, ha a város kijelentené, hogy a Strand ötven méter széles és ezt az ötven méter széles strandot rendezné is a város. Nem sokból áll. Ősztől tavaszig néhány földmunkás elrendezné. A telkek mentén pedig néhány öles, de jól ápolt gyalogos sétányutat kellene csak építeni. ... Ez az érem másik oldala. * Ma húszezer ember jár oda va- sárnaponkint, de hétköznapokon is van ott két-háromezer ember. Ez a húszezer ember megtalálta azt, amit az „üzemes“ Városháza nem tudott megtalálni. Ügy hívják, hogy „vad strand“. Természetadta kincse Budának és né- hányezer pengő befektetéssel!, gyönyörűségére szolgálna a pesti polgárnak is. Húszezer ember, még pedig dolgozó ember, akinek sem módja, sem ideje nincsen, hogy nyaralni mehessen, itt tölti a délutánját, itt éli a vasárnapját. Mindenki tud róla, mindenki be- széi róla, csak a városházát foglalják el annyira a „hasznot hozó“ üzemek, hogy nem érnek rá foglalkozni húszezer polgár „ingyenes“ üzemével. Képzelhető-e kultúra ott, ahol ilyen rengeteg nép tölt el délutánokat és egész napokat — vízvezeték, világítás és illemhely nélkül? Üt nélkül? Nem mesterségesen tenyészti-e a tanács a járványos betegségeket éppen ott, ahová gyógyulni, üdülni járnak az emberek? Hát Budapesten senki semmiért sem felelős? Tűrheti-e továbbra is ezt a rettenetes gazdálkodást a kormány? Nem hajtja-e a szélsőségek malmára a vizet a főváros indolenciája? Beszélhet-e szociális érzésről az a felelős tisztviselő Budapesten, aki minderről nem tud semmit, vagy ha tud —• nem tesz semmit? Más világvárosban, ahol nincsenek üzemek, de van köteles- ségtudás és felelőség, — ott előre megépítik, elrendezik az ilyen kínálkozó alkalmakat, lehetővé teszik a tömegek közlekedését, ellátják az ilyen helyet, minden higiénikus intézménnyel, vízzel, világítással, a lehető leigna- gyobb kényelemmel, hogy így a szegényebb néposztály megtalálja a maga kulturált strandját, a maga gyógyulását, üdülését, örömét. Nálunk ez vadon terem. Ez a „vad strand“. Amilyen a városháza, olyan a strandja. Messziről, a Duna közepéről, az elsikló hajóról nézve, világraszóló szép látványosság, de magán a parton undor fogja el a jó- izlésű embert minden iránt, amit ez a város csinál, illetve nem csinál. A kivéniilt autonómia így állítja föl önmaga számára a bitófát és az a húszezer „vad strandos“ bizonyára örömmel és kacagva nézi majd ennek az „autonómiának“ csúfolt, de valóságban csak „üzemi diktatúrának“ kivégzését. Rosszabb sorsunk már nem lehet, mint amilyen a mostani. Mert rossz sorsa van Budának. Dubonai Pál. Budán, IQ28. Julius 21 SZEMÉLYI HÍREK Ripka Ferenc dr. főpolgármester Reichenhallban keres gyógyulást, de augusztus elején visszatér Budapestre, hogy a balatoni ünnepein résztvegyen, mely után Fonyódon tölt két hetet és a Szent István-napi ünnepen ismét visszatér Budapestre. Boái Tivadar ny. polgármester a „Nova és a „Hév“ vezérigazgatója, a felsőház tagja, augusztus folyamán néhány heti üdülésre külföldre utazik. Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselő az útburkolás tanulmányozására autókörútra indult külföldön, Svájcban és Németországban. Szigethy János, a felsőház tagja, Zamárdin tölti a nyarat. Andréka Károly főkapitányhelyettes a napokban tért vissza szabadságáról és elfoglalta hivatalát. Hoór Tempis Móritz dr. egyetemi tanár római kiküldetése után Lovranába tért pihenőre. Ziegler Gézát számosán üdvözölték abból az alkalomból, hogy nehéz műtéten átesett neje elhagyta a Vörös- kereszt kórházat, ahol Mutschen- bacher dr. végezte rajta a sikeres műtétet. Percei Béla kormányfőtanácsos Ba- latonkeresztúr fürdőn üdül. Fejér József ny. államtitkár családjával Zebegényben nyaral. Pataki Tibor miniszterelnökségi osztálytanácsosnak a miniszteri tanácsos címét és jellegét adományozta a kormányzó. Szombathy Kálmán családjával Velencében tölti szabadságát. Siimcghy László kir. közjegyző korm. főtanácsos nagy elfoglaltsága miatt huzamosabb időre nem hagyhatja cl a fővárost és szabad idejét a Svábhegyi Szanatóriumban tölti. Kemény Lajos vegyészmérnök, gyáros, Hévizén nyaral. Ostiün Antal számszéki főtanácsost melegen ünnepelték barátai abból az alkalomból, hogy megválasztották az I. kerület városbírájává. A tiszteletére rendezett társasvacsorán érdemeit méltatták: dr. Hódy Lajos, gróf Bcré- nyi Jáhos, Pyber Ignác. Becsey Antal és sokan mások. Gyújtogat a fogaskerekű Amikor még kávépörkölőnek nevezték a fogaskerekű vasút idétlen kis lokomotivjait és mindenki valami kicsinyléssel nézte ezt az erőlködő és nagyzoló kis masinát, amelynek prüszkölése olyan volt, mint amikor a béka köhög, — akkor sem volt annyi panasz a fogaskerekű mozdonyai ellen, mint most, amikor a nagy BSzKRT vette át az üzemet. Talán nem is a lokomotivban van a baj, hanem a hitvány minőségű szénben, amelytől olyan sűrű füsttel ontja teli az egész vidéket és megfertőzi az útjába eső összes villák levegőjét, lehetetlenné téve a szabadban való étkezést, mert a korom belepi a fehér asztalneműt és belepi az ételt. Ettől eltekintve állandó tűzveszélyben van az egész vidék, mert Arany szerint „száll a szikra, fojt a füst“ — csak, hogy a szálló szikrák felgyújtják ilyen meleg napokban a pázsitot, fákat és villakerítéseket és csak az elmúlt vasárnap történt, hogy a lánggal égő bokroktól kevés híján meggyulladt az egyik nyaraló. De a Svábhegyet járó idegenekre sem tesz valami kulturális benyomást a vasút mentén jobbról-balról feketéllő. felpörkölt pázsit és bokor, de — legkevésbbé az, hogy ilyen rekkenő hőségben is, a füst és szikra miatt, zárt téli kocsikban kénytelenek felutazni a Svábhegyre. Vagy, hogy kifogyott az utolsó szikrafogó is már a világon? — és jobb szenet se tud szerezni a BSzKRT? A svábhegyi nyaralók és a kirándulók föltétlenül igényt tarthatnak drága pénzen keresett jó levegőre és a BSzKRT-nak nem áll jogában ezt önkényíileg megrontani. A sok panasz a Svábhegyi Egyesületet is sorompóba állítja s így remélhető, hogy ezen a bajon hamarosan segítenek. Küszöbön áll már az elektrifikálás, de addig is tűrhető állapotokat kell teremteni. A budai látképek szaporodtak egy- gyel. Pest felöl jövet, a Margithidon át, este az Óbuda fölötti domboldalon, mint sűrűn egymás mellé helyezett Szentjános bogárkák, egy csoport lámpa világít. Máról holnapra lett ez a világítás ott, ahol örök sötétség borongott a hegyoldalon. Kul- túrember gyönyörködve nézi, hisz minden villanylámpa a kultúrának a pilótája és azon a vidéken azt bizonyítja, hogy a jó óbudai polgárok is szakítottak a régi felfogással. Régebben minden törekvés, mely utat akart építeni és lámpát állítani, kudarcot vallott azon a falusi elgondoláson, mely szerint „Az én lucernásomat ott fent a hegyoldalban, kár volna villannyal világítani!“ Ma már nem kidobott pénz az a csekély áldozat, amit a telektulajdonosok ezzel a saját érdeküknek hoztak, mert a telek értéke növekszik. De azért húsz év óta nehéz, nagy küzdelmet folytatott Szilágyi Károly, amíg ezt a csökönyös észjárást más útra tudta terelni, amely úton elértük, hogy mégis kigyulladtak a lámpák az óbudai hegyoldalban és hirdetik 'ennek a városnak jövendő nagyságát és egy kiváló budai polgár érdemeit. Érdekes adattal gyarapodott panaszkönyvünk: Az egész világon minden városnak, főleg olyannak, amely a fürdőváros jelleggel is kacérkodik, külön dédelgetett dísze volna olyan meleg vizű kis tó, mint amilyen a Császár- és Lukácsfiirdő- vel szemben fekszik, közvetlenül a hegy alján. Budapesten kevés ember tud róla, mert jó magas kőfallal kerítették el, nehogy bárki is gyönyörködhessék benne. Megterem irajta egy különös fajta lótusz is, amely valamikor sűrűn belepte azt a patakot, mely a Rómaifürdő vizét hozta az Aranyhegyi árokba és így a Dunába. A patak rendezésével ott szerencsésen kipusztította a város a lótuszt is és vele együtt minden olyan délszaki növényt, amely nálunk csak a meleg forrásvizekben tenyészhet. A Zsigmond-utcai kis tóban még vígan él a lótusz, de úgylátszik napjai már meg vannak számlálva. Ennek a kis tónak különös fontosságot ád az, hogy ő s t ó, és az összes budai gyógyforrások szabályozója. Amikor 33 év előtt ezt a kis tavat hivatalból kitisztították és vízét lebocsátották, kiderült, hogy ez az őstó kihatással van a legtöbb budai gyógyfürdőre és ahogy víztükre apadt, úgy fogyott a fürdők vize. A Földtani Intézet és minden illetékes hatóság nagy gonddal kezelte a tavat, amíg aztán a múlt esztendőben újból elhatározták, hogy a medrét megtisztítják és tanulmányozzák forrásait. A nagy közönség nem igen tudja, hogy mi volt a vizsgálódás eredménye, mert hivatalos jelentés erről nem jelent meg. Annyi bizonyos, hogy most a tó körül különös építkezés folyik — az őstó rovására. Cölöpépít- ményszerűen ott valami raktárakat építettek, ami nem szolgál sem a tó díszéül, sem méltó keretéül. Mi laikusok, akik a nyitott kapun át egy-egy szempillantást vetünk a misztikus tó felé, sajnálattal látjuk, hogy ezt a drágakövet nem foglalja méltó keretbe a főváros. A fölötte álló dombhát meredeken, rendezetlenül, a legelhanyagoltabb állapotban áll a tó fölött és minden ember, aki ezt a várost szereti, aki a fürdőügyben látja Buda jövendő boldogulását, azt szeretné, hogy valami eszmei pályázat révén rendeztetnék ez a meredek domboldal és a lábánál elterülő meleg ős-tó. Lehet, hogy a város e cölöpépítmények útján akarja emelni az őstó őskori jellegét. dr. Spektátor. CS 1
