Budai Napló, 1927 (23. évfolyam, 870-898. szám)
1927-09-30 / 889. szám
XXIII. évfolyam. 889. sz. ttUBHBH Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 16 pengd, félévre 8 pengő. Egy szám 40 fillér. Szerkesztőség és kiaddhivatal: I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : K.502—96. Felelős szerkesztő : V1RAÁG BÉLA Hirdetések ára : Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 50 fillér. 20 mm. magas hirdetés 10 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. Ä hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1927 szeptember 30. Tabán Sem a külföldi tőke, sem a város, sem az állam nem építheti föl a Tabánt — Nincsen pénze — De fölépítheti az ország, az egyes törvényhatóságok, maga a nemzet — Minden törvényhatóság építse fel a saját székházát — A királyi palota körül méltó keretet állítana így az ország A legnehezebb probléma Budán a Vár. Itt mindig csak negatívumokat hallottunk. Azt, hogy mit nem szabad a Várban csinálni. Soha senki arról nem beszélt, hogy mit szabad, mit lehet és mit ; kell a Várral csinálni. Pedig égető probléma ez is, mert a Vár Budapest kirakatja. Budapest látképe a Vártól függ. A királyi palota szép, de nem a Várnak megfelelő, hegyi stílusban épült. A Városligetbe való fejedelmi kastély. Ez azonban már megvan és senki kedvéért lebontani nem fogják. A királyi palotán kívül, a többi részre vonatkozó vélemények egymást ütik agyon. A kialakult közvélemény szerint a Várban magas épületet emelni tilos, — a most ottlevő apró házakat lerombolni tilos. Ezeket a nagyrészt értékte- i len épületeket kinevezték műemlékeknek. Van köztük egynéhány, de a többi lerombolni való, értéktelen viskó, mely a török hódoltság utáni lakásínségnek köszöni vályogos létét. Stílustalan tákolmányok, rosszul épült szobákkal, lehetetlen beosztással. Komoly szakemberek véleménye szerint ezeket nem csak lehet, de le is kell rombolni. Nem méltók a Várhoz. Helyükbe igenis épülhetnek magas házak, de nem a Teréz- körút stílusában, hanem megfelelő várbeli stílusban. Nagy és fontos tanulmány tárgya a Vár és ezt külön rá kellene bízni valamely zseniális építészre, aki ott az egészet, minden részletében megter- - vezné. Külön iskolát alapítana e célra, mert egy ember, egy élet ehhez kevés. A Várhoz kapcsolódik közvetlenül a Tabán problémája. Szintén nehéz, komoly téma és egyáltalán nem bízható laikusok kezére. Erős előtanulmányt igényel és nem hiszem, hogy ezt a kérdést a városházán, a hivatalos órák idején meg tudják monumentálisán oldani. Ez nem a bürokrata építészek feladata, mely paragrafusok alapján intézhető. Ennek is zseniális, egész ember kell. Két megoldás van. A Tabán kérdését rábízhatjuk az időre, mert a város belsejében fekvő terület előbb-utóbb okvetlenül beépül. Valószínűleg szép is lesz. Modern város. Lent nagy bérpalotákkal, fent a hegyoldalban villaszerűén. A város sürgősen csináltassa meg a fő utakat, lássa el azokat közművekkel és adja el a telkeket veszteséggel. Az ügyetlen városfejlesztő politika és a háború oly méregdrágává tették ezeket a telkeket, hogy bérházakat azokon haszonnal építeni már nem lehet. Húsz év előtt elég jól megfizette a város ezeket a telkeket és viskókat. Húsz év alatt ez a befektetett tőke megduplázódott. Most a telkek felét utakra és terekre kell felhasználni s így a befektetett tőke ismét növekedik 50 százalékkal. Szóval: az a néhány négyszögöles telek, amelyet 25 ezer K-ért vett meg a város, ma már duplájára, 50 ezer aranykoronára emelkedett a kamatveszteség révén és a szabályozás ismét 25 ezerrel emeli, vagyis mai értéke 75 ezer aranykorona. Ezt 50 százalékkal drágítja meg az építendő közművek révén minden telekre eső költség. Ennek dacára idővel ezek a telkek el fognak kelni, — esetleg olcsóbban — és a Tabán lassan, de fölépül. Ez is megoldás —- úgy-e — és nem kerül fejtörésbe. A másik mód az volna, hogy megfelelő kölcsöntőkével a város vagy az állam építi fel. A belügyminiszter úr most jelentette ki, hogy a Tabán kiépítésére — nincsen pénz. Tehát az állam nem építi fel. De hát a városnak sincsen pénze és a felveendő kölcsönökből a legsürgősebb közműveket sem tudja megalkotni s így a városnak a Tabán kiépítésére — sincsen pénze. Idegen, külföldi spekulációnak pedig egy egész városrészt, a város kellő közepében, a belváros mellett — kiszolgáltatni éppenséggel nem lehet. Tehát idegen pénzzel nem lehet fölépíteni. De kölcsönpénzen sem építhető fel a Tabán, mert ez enormisan megdrágítaná az építkezést s ezzel a lakásokat is. Ezekkel a körülményekkel pedig szigorúan le kell számolnia mindenkinek, aki a Tabán kérdésével foglalkozik. A pártkörökben, szivarszó mellett fölvetett kacér eszméket a pártkörből ki se szabadna vinni, nemhogy a pártsajtó révén világgá kürtölni. Becsey Antal megmondotta e napokban, hogy a város és állam mint házépítő háziúr nem rokonszenves jelenség. Nem is föladata. Ezt jól tudják fent és talán csak a városházán nem tudják. Újabb megoldásokat kell keresni, hátha egy városfejlesztő alchimista ismét föltalálja a puskaport! Mi is a Tabán lebontásának a története? Építkezési konjunktúra volt Budapesten a múlt évtized első éveiben, a háború előtt. Erősen építkeztek Pesten. A szabadpolgári körben akkor még, Szebeny idején, erősen lüktetett az élet. Pa- lóczy Antal, a nagyemlékű építész pompás tervet készített a Tabán alsó részének szabályozására. Az itt uralmon levő szabadpolgári párt vezérei kedves alkalmat láttak ebben a szavazók erős lekötéséhez és kiadták a jelszót: — A Tabánt föl kell építeni! Közgyűlési felszólalások, polgári gyűlések sürgették a kezdést s a városházán lázasan készültek a tervek papiroson és gipszben. Ott mindent tudtak, mindent ismertek, csak éppen a tabáni őspolgárságot nem ismerték. Valamikor rácok lakták, aztán kiszorította őket a hajósnép és benépesítette az elpusztult Tabánt. Groteszk házakat tákoltak itt össze, egymás hegyén-hátán, de török eperfa állott minden oldalon. Galambot, kecskét tartottak, esténkint a kapu előtti pádon gitároztak, nyáron a Dunán éltek, télen bent találtak olyan munkát a városban, amihez izmos emberek kellettek. A városházán tudni kellett volna, hogy ezek az emberek ragaszkodnak az ő összetákolt különös kalibáikhoz. Azt is, hogy ezek elvesznek, ha elszedik a házaikat, mert nem tudnak megélni galamb és kecske nélkül. Mégis kisajátították a viskóikat. El is pusztultak. Nincsenek sehol. A kapott pénzből mindegyik vett egy aranyórát, aranyláncot, talán új harmonikát is és a többi pénzt egy-két télen át elmuzsikáíták, elmulatták, szépen, csendesen. Azután eladták az órát, végül a láncot is. Most aztán se pénz, se aranyóra. Ök maguk is világgá szóródtak, ahol olcsóbb az élet, Bajára és Apatinba és elvesztek mi ránk örökre. Némi városépítő bölcsességgel ezeknek nem pénzt, hanem más telket és azon új házat, a régi mintájára, kellett volna adni, valahol az összekötő-híd mellett, a téli kikötő partján, ahol ma egy új pitoreszk városrész állana, amit még az idegenek is megnéznének. Még az utcaneveket is átvihették volna s ma ott kevélykedne a Holdvilág-utca és az Aranykacsa-utca. Nem vált volna földönfutóvá annyi derék budai polgár. A Tabánt pedig bontani kezdték, amíg a világháború azt nem mondta: — Csitt! Ki maradt a Tabánon a régi közül? Ha sokat mondok, 30—40 olyan család, amely mint iparos vagy kereskedő nem vette észre a pusztulásit s nagyrészben tönkremenve, a „Maradá“-nál fojtja borba a bánatát. Ezeknek kell két-három egyszerű bérház, ott elférnek! Kisigényű emberek, kis jövedelemmel, olcsón kell lak- nio'k! Valamikor gazdag plébániája volt, ma a pap nem tud meg-1 élni ott. Még a patikus is elvándorolt Pestre, pedig a gyógyszer- tára 200 éves, híres patika volt. A többi lakója a mai Tabánnak túlnyomó részben hajótörött ember, aki ide menekült, megbújt, de édes kevés köze van a Tabánhoz. Nem mondja senki, hogy világgá kell őket kergetni, de ha olcsó lakáshoz jutnak máshol, nincs ok miattuk keseregni. Leg- kevésbbé a Szabadpolgári Körnek, amely akkor olyan intézkedést provokált, amelynek nem látta a végét és amit siralmasan fejezett be a világháború. Tehát őslakosság sincsen, mely a saját őserejéből tudná fölépíteni a Tabánt. * Azt mondottam, hogy új módokat kell keresni. Uj eszméket, új gondolatokat. Csakhogy a városházának tanácsot adni nehéz. Ott minden kívülről jövő eszmét, tervet már azért sem fogadnak el, mert kívülről jött. Pedig lépésről-lépésre menve, meg lehetne találni azokat a tényezőket, amelyek4 a Tabánt nemcsak fölépíthetnék, de föl is építik, még hozzá nemzeti alapon, a legméltóbban. Tisztázott kérdés, hogy idegen külföldi tőkének átengedni ezt a városrészt nem lehet, a kölcsön nagyon drágítaná, nem építheti föl a város és az állam sem. De talán fölépítheti az ország, maga a nemzet. Mielőtt felhördülnének, uraim, ott a városházán és kimondanák e tervre a halálos ítéletet, — álljunk meg egy szóra! Nem fantasztikumról van itt szó, hanem egy praktikus ideáról, mely hasznára válna minden törvényhatóságnak, a magyar kultúrának és olyan speciális értékű városnegyedet teremtene Budán, amilyen nincs az egész világon. A jó oldala az, hogy pár levélbe kerül csupán a kísérlet. Budapest székesfőváros tanácsa átiratban megkeresi az ösz- szes törvényhatóságokat azzal a kérelemmel, hogy a királyi palota környezetének díszítése és nemzeti karaktere érdekében építsen házat a tabáni lejtőkön. A gazdagabb törvényhatóság nagyobb szabásút, a szegényebb szerényebbet. Ezekben a törvényhatósági palotákban, amelyek minden törvényhatóság területén kialakult építési stílusban épülnének, volna néhány szobája a törvény- hatóság urainak, — főispánnak, polgármesternek és a hivatalosan Budapestre járó tisztviselőknek. A földszinten épült üzlethelyiségek egyikében árusítanák azokat a különlegességeket, amelyek országos hírű specialitások. A valódi liptói túró, a tokaji aszú, a hegyaljai bor, az árvái ostyepka, a balatoni fogas, a tordai pogácsa, a kecskeméti gyümölcs, a debreceni kolbász, a szepesi pisztráng, a nógrádi gomba, a vingai bonbon, a soproni alma, a munkácsi torma, a szegedi paprika, a kalotaszegi és matyó varrottas így került volna piacra Budán. Sok ember jutjott volna kenyér- ( hez. A II—III. emeleten lett volna néhány szoba az odavaló tehetséges, de szegény diákok részére, akik az egyetemre jöttek. A többi lakást pedig kiadnák a pesti és budai lakosoknak. Még az ország geográfiái elhelyezkedését is meglehetne ismételni itt és mellékelve Tabán tervrajzát, a Gellért-hegy oldalába kerülnének — fekvésük szerint a felső megyék és városok — míg a völgybe jutna Pestmegye, Csong- rád, Csanád, a Bácska, a Bánát, Szeged, Szabadka. Mindenki megválaszthatná a helyét és itt állana Nagy-Magyarország — kicsiben. Ami most megszállás alatt van azok számára parkírozott helyet tartanának fenn. És a város adná e célra olcsóbban a tel- ' keket. És mindezt egy levéllel el lehetne intézni a belügyminiszter úr támogatásával. Ez nem zárná ki, hogy ott magánosok, régi családok, főpapság és más ne építkezzék, aki a telek árát megfizeti. Bizonyára megteszi mindegyik törvényhatóság, az ősi vármegyék és ezzel méltó kerethez jutna a királyi palota, de megoldást nyerne a Tabán soka^ vajúdott ügye. Ne méltóztassék £zt a tervet idegen helyről jött eszmeként kezelni, hazulról beszélünk, budai ember mondja. Ripka Ferenc főpolgármester nevenapját különös fénnyel és ünnepséggel kívánja megülni a Budai Társaskör, mely célra a „Bellevue“ szálloda nagy éttermeit szemelte ki, mely a társaskör nagyterménél sokkal nagyobb arányú. Az iinnepies. társasvacsorához a következő meghívót bocsátotta ki: MEGHÍVÓ. Értesítjük t. Tagtársainkat, hogy f. évi október hó 3-án, hétfőn este 8 órakor a Bellevue- szállő étermében (I. kér., Attiláidon 53) szeretett elnökünk, dr. Ripka Ferenc főpolgármester úr nevenapját megelőző este Ferenc-napot ülünk, társasvacsorával egyebekötve. Felkérjük t. T agtárscúnkat, hogy jóval 8 óra előtt megjelenni szíveskedjenek. Helyre szóló számozott vacsorajegyek kaphatók a Társaskörben október 1-ig esténként 6—8-ig, miért is szívesked- I jenek jegyeiket idejekorán megváltani. Hazafias üdvözlettel az elnökség. Budán, 1927 szeptember 29. Ziegler Géza építész, kormáiny- fötanácsos, városi biz. tag. a Budai Társaskör elnöke, üdülés és gyógykezeltetés céljából tett európai körútjáról. mely egyúttal városfejlesztő tanulmányút volt. teljes egészségben visszatért és ismét hivatásának és közéleti tisztségeinek él. Bérház kel! a villák közé a Svábhegyre, mert akiket hivatalos teendőjük a Svábhegyhez köt, azok most lent a városban kénytelenek lakni. Pedig sokan vannak: a Diana-úti iskola 'tanítói, a 24-es őrszoba rendőrlegénysége, a svábhegyi köztisztasági munkások, kertészek, tűzoltók és azok családjai. 30—40 lakásra volna itt szükség. Akik ezek közül fent laknak, egészségtelen odúkban és pincelakásokban élnek. Bódy Tivadar, a Svábhegyi Egyesület elnöke, ígéretet is kapott erre nézve, de a kölcsönprogrammban ily bérház építése nem szerepel. Az akta sürgősnek van jelezve, de pénz nincs. ígéret van, de ház nincs. Szociális baj van, de nem orvosolják. Holtzspach Nándor ny. huszárszázados és építési vállalkozó,, a Hűvösvölgy és Környéke Egyesület elnöke, a harctéren szerzett szívbaja és hörghurutja gyógykezelése
