Budai Napló, 1926 (22. évfolyam, 844-869. szám)
1926-10-15 / 863. szám
Budapest, 1926 október 15. BUDAI NAP L Ó 3 r* r SZENT GELLERT SZÁLLÓ halijában DÉLUTÁN I UZSONNA Minden este 5—7 óráig JAZZ-BAND és TÁNC _Téli menetrendjét a Fogaskerekű vasú tnak most állítják össze, mert a vállalat a főváros tulajdonába há-. ramlott át. Az új téli menetrendet e napokban közli a Beszkárt igazgatósága és — értesülésünk szerint _ reggel 147 órától esti 10 óráig órás járatokkal marad üzemben. Szó van egy vasárnapi éjféli vonat beállításáról is. — Bronz szökökutat állít a város a Döbrentei-térre, mely hasonlatos lesz a Corvin-téri kúthoz. Az új szökökutat Szigeti Miklós szobrászművész egyik kisebb szoborművé díszíti. — A Budai Kath. Kör most nyitja meg idei tánctanfolyamát V o g 1 Imre tánctanár vezetésével és ő rendezi a csütörtöki társasesték táncait is. — A műhely egészségtanáról tartott igen érdekes, de főleg tanulságos előadást dr. Präger Márton főorvos ,e hó 12-én este az „I. kér. Iparosok és Kereskedők Köré“-ben, ahol az elnökség Ravasz László és Hubert Vilmossal az élén, üdvözölte a munkások ■egészségének ezt a rendíthetetlen védőjét. Áz érdekes témához hozzászóltak: Kán Gyula min. tan, aki a kifejtett elveket az irodák számára is ■érvényesíttetni szeretné, továbbá Ravasz László, dr. Kemény Dezső és Udvardv Géza építész. — Téli sport A Svábhegyi Egyesület ez idén is felállítja a davosi mintára elkészített ródlipályáját, amely az előző években is nagy népszerűségnek örvendett. A kiinduló pont a Fokaskerekü vasút Széchenyi-hegyi állomása, a végpont a svábhegyi Nagyszálloda előtti tér. — Bauer János kitüntetése. Mint pesti hír, húzódik meg szerényen a lapokban az a közlemény, hogy a BSuér és ' Weisz paszománygyárosokat a kézműipari kiállításon a legmagasabb állami kitüntetéssel illette az igazgatóság és a cég megkapta az állami díszoklevelet. Az országhírü cég talán egyetlen, de mindenesetre páratlan a maga nemében. És megtörtént most is, hogy amikor valaki különösen kiválik az ipar pesti piacán, rendesen kiderül, hogy az illető — budai. Bauer János, a paszomány- igyár műszaki vezetője, a Sasad környéken, a Farkasrét táján közbecsü- Jésben álló polgár és villatulajdonos, és a kitüntetés Metti örömében az öreg Sashegy is megemelte előtte a süve- íget, már hogy a saját külön Süveg — utcáját. — Jánoshegyi versenyét automobilok és motorkerékpárok (solo és oldalkocsi) részére a MAC október 17-én 10 órai kezdettel rendezi. Start: Szépjuhászné. Cél: Jánoshegyi vendéglő. Tréning október 15-én és 16-án d. e. 8 órától 10 óráig. — Az óbudai hősök emlékét okt. 17-én délelőtt leplezi le nagy ünnepség keretében József kir. herceg. A gyönyörű emlékművet, melyet Foerk Ernő építész-tanár tervezett, a katholikus templom külső falán nyert elhelyezést — egy le- •csüggesztett fejű katonát ábrázol re- liefszerüen s alatta 140 hősi halott neve. A kegyeletes ünnep 9 órakor veszi kezdetét szent misével, melyet Sagmüller József apátplébános ■celebrál. Utána az emlékműnél a Dalkoszorú énekel Zöld Károly karnagy vezetésével. Majd M e 11 e 1 k a Frigyes kir. tanácsos, az egyházközség világi elnöke üdvözli a megjelenteket s felkéri József főherceg tábornagyot, a magyar hősök atyját az emlékmű leleplezésére. Ennek megtörténte után az elismert Dalkoszorú a „Boldogasszony Anyánk ...“ régi egyházi éneket adja elő, majd a hercegprímás képviseletében Mészáros János érseki helytartó megáldja a művet. S t e r c z István egyház- községi titkár ezt beszéd kíséretében átadja a Kegyúr képviseletében jelenlevő Sipőcz Jenő polgármesternek és Sagmüller József apátplébánosnak. akiknek beszéde után megkoszorúzzák az emlékművet az óbudai egyesületek. Az óbudai hősök emlékének megörökítését nagy buzgalommal szolgálta Wolkenberg Gyula rendőrfőfelügyelő, S a g- m ü 11 e r József és M e 11 e 1 k a Frigyes egyházközségi elnökök, S t c r c z István^ G i 11 i n g e r György, F r e y István, Rá ez Ferenc önzetlen lel- -kesedése és Óbuda sok-sok kath. hívőjének nemesszívü áldozatkészsége, amely hatvanmillió koronát eredményezett a kegyeletes célnak. A fáradságos, de lelkes rendezést Reisch 1-R é w Sándor és dr. G e- o r g i István vezetésével a katholikus férfiliga és a Szent Alajos Kör agilis tagjai végzik. — Elzárt út. A volt Ferencsik-féle telken 2 oldalt gyönyörű gesztenyefákkal szegélyezett gyalogút vezetett a villamos végállomástól a zugligeti iskoláig, amelyet a nagyközönség emberemlékezet óta közlekedésre használt, sőt egyesek szerint azt a főváros világította is. Az új tulajdonos. a Fácán-telep r. t. ezt az utat elzáratta, úgyhogy^ a közönség most kénytelen a kocsiúton haladni. A zugligeti kocsiút keskeny, tele kanyarodókkal, járda nélkül, úgyhogy a most odaszorult gyalogjárók élete az ott sebesen haladó autóktól életveszedelemben forog. A Zugliget lakói kérték, hogy a főváros tanácsa ezt a gyalogutat, amelyet itt csak „Allé“-nak hívnak és amelyet a főváros lakossága több mint 30 éve használt és így a főváros közönsége javára az elbirtoklás esete forog fenn, újból nyittassa meg. MilliárdoKat lehet Keresni gyümölcstermeléssel Nagyon szép, hogy az idén annyi gabona termett nálunk, de azért mégsem a búzában van Magyarország jövője. Ha Magyarország gazdagabb és boldogabb akar lenni, át kell térnie a kertgazdaságra, mert nincsen Európában még egy darab föld, amely erre a célra ilyen alkalmas volna. Nálunk mindig is gyenge Fábon állott a gyümölcstermelés. Pedig a hazai föld szereti a fát és a fa megtenni gyümölcsét, hoz remek barackot, körtét, almát, cseresznyét, amit jóízűen el lehet fogyasztani és amit nagyszerűen lehet értékesíteni, ha sok van belőle. A magyar gyümölcs zamatosabb és illatosabb, mint a világ bármely országának gyümölcse. És elsősorban a budaiak lássanak munkához. Milliókat lehet keresni egy kis szorgalommal s a milliókra nagy szükségünk van, mert szegények vagyunk. Munkatársunk felkereste Budán, a Capi-utca 51. szám alatt levő faiskolát s annak tulajdonosától, dr. Török László miniszteri tanácsostól és feleségétő Dankovszky Gizella úrnőtől a következő felvilágosítást kapta: — Ott, ahol a természeti viszonyok nem olyan kedvezőek, mint nálunk, gyönyörű szép gyümölcsöket produkálnak — a magyar gyümölcs finom íze és illata nélkül. A gyümölcskultúrára kell nevelni a közönséget, hogy felvehessük a versenyt a világpiacon. Célunk a többtermelés, még pedig a gyors többtermelés. Nem sajnáljuk a fáradságot, már reggel öt órakor ott vagyunk kedves fácskáink között és szívesen oktatjuk azokat, akik felkeresnek. Csudamód érdekelt a dolog s nyomban megnéztem a méltóságos asszony gyümölcsösét. Több holdnyi a kert. Csupa pici fa, de mennyi gyümölcs rajta! Félkilós almák és hatalmas körték. Külön faiskola is van, csupa nemes fácska, barackfa ezerszámra. Rengeteg kelt el már belőlük, mert a budaiak is kezdenek már ültetni. dr. Török-féle barackfákat. — Dicséretes kultúrmunkát végez 34 év óta a Budai iparos és Kereskedő Ifjak Kultúr Egyesülete (Bikike) saját tagjai és a Városmajor közönségének a javára, azokkal a színielö- adásokkal és tudományos előadásokkal, amelyek egész különleges, családias otthont teremtenek a kultúrától messze fekvő vidéken. Az új szezont okt. 3-án nyitották meg kedves külsőségek között a „Pillangó főhadnagy“ operettjének pompás bemutatásával, amelyet T a r n ay Antal rendezett, míg a zenei részt Max Gyula vezényelte. A szereplők mindegyike nagy lelkesedéssel és tehetséggel játszott s így megérdemelten^ jutott a forró sikerhez, amelyben Gyárfás Gyula igazgatónak és Burger Andor színivezetönek is nagy része van. Nagysikert arattak ezek a derék, szorgalmas műkedvelők e hó 10-én, vasárnap este is, amikor „A tót leány vasárnap este is, amikor „A tót leány“ című népszínművet adták, sűrű tapsok kíséretében. — Alagyar Vasútíorgalmi Rt. igazgatósága megállapította az 1925. évi január 1-i pengőértékre szóló megnyitó-mérleget és zárszámadásokat. A társaság tiszta vagyona 8,419.673 pengő 62 fillér. Az igazgatóság az október 16-ra egybehívandó közgyűlésnek javasolni fogja, hogy a megállapítandó tiszta vagyonból 5 millió pengő 250.000 darab részvénynek egyenként 20 pengő névértékben való megállapításával részvénytőkeként mutattassék ki. A fenmara- dó összegből 3 millió pengő tőke- tartalékra, 419.673 pengő 62 fillér pedig nyugdíjalapra fordíttassék. Az 1925. évi tiszta nyereség megfelelő leírások . után 391.580.09 pengő. Az igazgatóság javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy osztalék fejében részvényenként 15.000 korona fizettessék ki az előző évi 10.000 koronával szemben. Az üzletmenet 1926. évben is kedvezően folyik. — Évadzárlat a Svábhegyen. A Svábhegyi Szanatórium szeptember végével ez idén utoljára zárta be télire kapuit, mert jövőre már elkészül a monumentális új szanatóriumi épület, amely télen-nyáron . a közönség rendelkezésére áll. A cukrászda is beszünette üzemel'. A nagy szállóban azonban élénk az őszi évad és egész sereg üdülő élvezi a derűs, őszi napokat. A Svábhegyi Egyesület sportbizottsága élénken foglalkozik a közeledő téli évaddal, kitűnő rodli- pályát rendezve be a Szécheny-ihegy és a Svábhegy között, új melegedő épülettel, új sportfelszerelésekkel és biztonsági intézkedéseikkel emeli a hegy sportéletét. — KIÉGETT, ELSZAKADT, MOLYRÁGOTT ruhákat, kalapokat, abroszokat, stb. művésziesen beszövi. Műkincseket (gobelinek, terítő, függönyök, hímzések, párnák, stb. selyemből vagy bőrből) restaurál. Arcképeket hímez. Tisztít, fényt távolít el és vasal KUTYIK — RUHAKLINIKÁJA II., Kút-utca 9. sz., a Margit-hídnál. — Hat és egynegyedmilliárd korona (500.000 pengő) készpénz. Az új XVII. m. kir. osztálysorsjáték szenzációja, hogy minden második sorsjegy nyer és a lehető legnagyobb nyeremény egy sorsjeggyel 6 és 14 milliárd korona. A jutalom 3 és % milliárd, a főnyeremény 2 és 14 milliárd, összesen 36.000 nyeremény több mint 69 milliárd korona összegben kerül kisorsolásra és fizettetik ki készpénzben. A nagy érdeklődésre való tekintettel a megrendeléseket nem tanácsos halasztani. Mindenki anyagi viszonyaihoz mérten vehet részt a játékban, mert egész sorsjegyen kívül, mely — 250.000 koronába kerül — fél = 125.000 koronáért, negyed = 62.500 koronáért és nyolcad = 31.250 koronáért az ösz- szes elárusítóknál kapható. Húzás már f. hó 16-án kezdődik. Több tej fogy az idén, mint tavaly Mit mond a tej szódázásáról Geriet Lajos vezérigazgató? Nemrégiben az egyik Palatínus- házban, reggel nagy dörrenés okozott riadalmat. Azt hitték, puskalövés, vagy valami robbanás csattanása, pedig csak egy üveg lezárt tej robbant széjjel a lépcsőház visszhangos csendjében. Nem nagy dolog, szerencsére nem tett kárt senkiben. Csak az üveget vágta szét ezer és ezer szilánkra és a tej szétfolyt az összefutott emberek lábai előtt. A riadt csoportban egy tapasztalt gazdaasszony magyarázta: — A tejet, hogy meg ne sava- nyodjék, szódázni szokták. A szóda pedig a légmentesen elzárt üvegben dolgozni kezd és sokszor szétveti az üveget. A Palatinus-házbeli esetből kifolyólag a legilletékesebb helyre, a Központi Általános Tejcsarnok Részvénytársasághoz fordultunk, ahol GERLEI LAJOS vezérigazgató az alábbi felvilágosítást adta: — A Palatinus-házbeli esetről nincsen sok mondanivalóm. Tévedés azt hinni, hogy a tejben szódabikarbóna volt, a robbanást a megsavanyodott tej erjedése okozta. Arra a kérdésünkre, hogy miért láthatni gyakran nagyobb csoportosulásokat a budai tejkereskedők előtt — igen egyszerű megoldással válaszolt: — A tejfogyasztás nagymértékű emelkedésének igen érdekes oka van. Az idén rossz volt a gyümölcstermésünk, az emberek tehát inkább tejet vesznek, mint drága és élvezhetetlen gyümölcsöt. Pannónia Ágygőzfürdő A jelenkor legkíméletesebb, legkel- I vállalat (V.‘ Sziget-utca 38.) saját lemesebb és leghatásosabb házi gyógy- személyzetének felügyelete és keze- fürdője. 1 lése mellett ezen gőzfürdökészülékkel A leghíresebb orvostudoraink tanú- I a íürdőző lakásán mérsékelt díjazás sítják az Ágygőzfürdő csodálatosan mellett fürdőzést eszközöl, jó hatását. Á Pannónia Ágygőzfürdő 1 Kotorni Muksó I., Attila-körút 17-19. Bethlen udvar. Változatos műsor! Jön minden ÚJDONSÁG! Kitűnő zene! Állandó szellőztetés! Előadások: hétköznapokon: 5, 7, 9 órakor vasárnap V33, 1/i5, 6, 8/48, ‘A 10 KÖBÁNYAj Budakaláazon (volt Müller-féle) Vállal r mindennemű kőfaragó munkát sírkövek és f emlékművek készítését. • Szállít: Cyklops- és nyerskövet minden t mennyiségben és méretben a legolcsóbb napi J árban. TÁRNOK GÉZA és TÁRSA* Városi iroda : Budapest, Vili., Hunyady-u 13. I Tel. J. 3-07. Bányairoda: Budakalászon,Fő-út6 * Túrra Adolfnál LOHONYA ISTVÁN 1., KR1SZTIHA-KÖRÚT 8-10. (ANHA-UDVAR) Saját készítményű cipők raktáron. Mérték után készít úri-, női-, gyermek- és sportcipőket. DOTTERWEICH ANTAL kályhásmester, a kereskedelmi és külügyminisztérium és az államnyomda hív. szállítója Budapest, II., Batthyányi-utca 2. Gyorskocsi-u. sarok. Telefonhívó T. 137-04. Elvállalja: cserépkályhák, kandallók, takaréktűzhelyek szállítását és felállítását, cserépkályhák tisztítását, átrakását ős tűzhelyek kifalazását a legjutányosabb árban. \MORA VECZ\ Ü cuJcr ász különlegességek M '^1., KRISZTIN A-KÖRŰT 8—10.(Anna-udvar) p ÍZSÚRTORTÁKl a; . >;*: %a i %nom teasütemények ré Bonbon, dr az s é. g in i— i i*niTUi'll TejíogynHtók figyelmébe! HUNGÁRIA-GyOGVFORRAS Igazgatóság telefonja: T. 86-76 Magyarország legrádiumosabb gyógyvize. Az Erzsébet-híd budai hídfőjénél épült modern ivócsarnokban. Radioactiv hatású iithiumos és calcium-hydrocarbonátos gyógyvíz IVÓ-KURA Keserűsó-kura. Javasolva vesebántalmak, gyomorbajok, székelési zavarok, álmatlanság, vérszegénység ellen. Poharankint lOOO kor. karlsbadi sóval 2000 kor. Reggel 7 órától este 6 óráig Akkumulátor-töltés javítás és eladás III., Zsigmond-utca 114, a Zsigmond-téren Töltésre átvétel d. u. 4-8-ig. MORVAY mérnök. Szíjgyártó Ä nyerges és bőröndős ÜLjJjj suras* FLIEGER náriDOR 11. kerület, Fc-utoa 10. ez. üMSZit MOTORKERÉKPÁR a vezető magyar márka Gyártja: Gép és Vasútfelszerelési Gyár RT. Kistarcsa Elárusító helye : VI.f Liszt Ferenc-tér 7 """SZŰCS JANCSÓ JENŐ 97 I,. Roham-U. *. Ler.-lap hivásr* házhoz megy. A Központi Általános Tejcsarnok összes fióküzletei Költségmentesen házhoz szóllítjűö a kíméletes pasztőrözés elve szerint kezelt poloditejet