Budai Napló, 1926 (22. évfolyam, 844-869. szám)

1926-07-09 / 857. szám

4 BUDAI NA P LÓ Budapest, 1926 julius 9. ■ ■ SZENT LUKÁCS-FÜRDŐ a magyar Pőstyén. Éhgyomorra naponkint igyék egy pohár KRISTALY-vizet! Tanuljunk nyeíusket! Az idegen nyelvek tudásának a változott viszonyok melletti fokozott fontosságára már régebben felhívta a magyar gazdasági élet vezetőit: Orel Géza dr., az I. kerületi Márvány­utcai felső kereskedelmi iskola igaz­gatója, akinek egyébként most je­lent meg figyelemre méltó „A Felső Kereskedelmi Iskolák Reformjához“ című értekezése. Dr. Orel Géza alapította évekkel ezelőtt az „Ecoles francaises de Bu­dapest“ nyelviskolát, melynek ő egy­ben igazgatója is. Ennek sikereit nem csupán a gazdasági, hanem a kor­mánykörök is elismerték. Az Orel Géza dr.-féle nyelviskola május hó 20-án tartotta ünnepies keretek között évzáró vizsgáját az Országos Zene­művészeti Iskola dísztermében, mely­nek folyamán a francia követ, Pékár Gyula és Jean Carrére egyetemi elő­adó mondottak beszédeket, nagy elis­meréssel méltatva az iskola kiváló je­lentőségét és kézzelfogható sikereit. Dr. Orel Géza Budának lelkes hive és még az ősz folyamán nyelviskolájának fiókját, mint esti tanfolyamot — he- tenkint három óra — a Krisztina-vá- rosban megnyitja. így a budai polgár­ság könnyebben juthat el e kitűnő nyelviskolája, mely egyben közér­dekűnek ...mondható, mivel a tanítás született francia tanerőkkel úgyszól­ván ingyenes, — félévenkint csupán 100,000 korona. Jelentkezni már most lehet, I., Márvány-utca 32. szám alatt. M. kir. postatakarékpénztári 3-ik számú fiókja Széna-tér mellett Nyitva: egész nap KIT. pUbLdldJ ZÁLOGHÁZ I., Lövőháa-utcs 3 — Az Orhesztikai Iskola junius hó 20-án rendezte évzáró vizsgáját, me­lyen a növendékek az egész évben tanult tananyagot szépen összeállí­tott plasztikai, ritmikai és mimikái compoziciók keretében mutatták be. Az előadást dr. Dienes Valéria ér­dekes bevezető előadása nyitotta meg, melynek végén kiemelte két ta­nárnőjének: Turnay Alice és I. V i r a á g Ilus egész évben kifejtett szorgalmát és művészi tudását. A műsoron levő számok közül feltűnt a gyermekcsoport készsége a táncok­ban. Végtelen bájos volt a legkisebb tanítvány, az ennivaló Fischer Trudi, azután Holländer Emmy és Th'amos Sári. Az előadott 27 szám közül nagy tetszést aratott: a „Fegyvertánc“ (Beethoven: Prome- theusból), Wasserfall (B. Wolff Op.'53). Himnusz a naphoz Beethoven), Ama­zon (Schuber Marsch), melyben gr. T e 1 e k y May plasztikus mozgása, lendületei feltűnést keltett, úgyszin­tén gr. Zichy Elly „Szellő“ (Cho­pin Noét. op. 32. No. 1) című compo- zició, oly sok finomsággal és gráciá­val adta elő, hogy mind a két számot meg kellett ismételni. Dvorák a hu- moreszkben, Greguss Alice kedves erdei jelenete, Kiár Klári Bercuese (Glieg) erős mimikái színezéssel tö­kéletes volt. Metzger Margit Valse Noble-ia finom és kedves, Dancing Girls (Cyril Scott) nagy csoport friz mozgásával hatott. Az est kimagasló pontja a tanárnők szép számai vol­tak, Valse (Chopin) és a Két nővér (Babits Mihálytól), előadták Turnay Alice és Viraág Ilus. Warum? Schumantól, melyben I. Viraág Ilus finom mimikái készségét mutatta be. Az egyes csoportokban szerepeltek: Zeclmeiszter Anci és Gyöngyi, Hau­ser Paula, Rácz Piroska, Martinék Erzsébet, Maross Imréné, Viraág Irén, Janovits Lea, Mikes Magda, Cellár Ági, gróf Zichy Gitta, Kuwaid Beata, Rctharides Edit, Dienes Gedeon, Tel- bisz Boriska és Mici, Szívós Annus, Meller Rózsi, Holub Gabi és Zsuzsi, Gerő Edith. — Az iskola 3 hónapi szünet után október 1-én kezdi meg újból a tanítást, melyet nyilvá­nos bemutatóval nyit meg. —- Lendl Adolf dr. állatkerti igazgatót, ezt a világszerte is­mert tudóst készülnek a budai tes­tületek, első helyen a Hollós Má­tyás Társaság, megünnepelni. Lendl Adolfot éveken át passzi­vitásra kénysieritették, míg most megadták neki a teljes szatiszíak- ciót dr. R i p k a Ferenc főpolgár­mester kezdeményezésére, amely alkalommal a neves tudós elhatá­rozta, hogy nyugdíjba megy és tudását más téren értékesíti. — A „Budapesti Hivatalos Tanító­testület“ I. kerületi köre junius 28-án tartotta tavaszi tisztújító ülését. A napirend során Hajós Mihály főv. ta­nító ismertette a kitűzött pedagógiai kérdést, szépen kidolgozott előadás keretében. Utána Farkas Gyula a „Cserkész-Szövetség“ szerkesztője, Eötvös-gimnáziumi tanár, tartott lel­kes előadást a magyar cserkészet továbbfejlesztése érdekében. A tiszt- ujitás során megválasztattak: Elnök: Gyárfás Gyula. Alelnökök: Sztanko- vits Margit és Starker Károly. Jegy­zők: Velössy Irén és Pörje László. Jogvédő bizottsági tag: Tomassicli Béla. a Budai ivari és EViSSyiEiWW kereskedelmi Bank Részvénytársaság budapesti bej. cég 1926. julius hó 12-én délután 4 órakor saját helyiségében, Budapesten II., Fő-utca 19. szám alatt tartandó fel- értékelési és évi rendes, illetve renü- kivüli közgyűlésére. Tárgysorozat: Az igazgatóság jelentésének ismerte­tése a cégbíróság végzésével kapcso­latosan. Igazgatósági és felügyelő­bizottsági jelentés a felértékelésről. A megnyitó leltár és mérleg megállapí­tása^ a tiszta vagyonnak felosztása, az alaptőke és részvények névértéké­nek újbóli és pengőben való megálla­pítása, az alapszabályok 5. szakaszá­nak módosítása. Az igazgatóság ée felügyelőbizottság jelentése az 1925. üzíeíévről. Az 1925. évi mérleg, nyere- ség-veszteségszámla bemutatása és megállapítása. Felmentvény megadá­sa, igazgatóság és felügyelőbizottsági tagok választása. Határozathozatal az alapszbályok 1. és 2. szakaszának, valamint a részvénytársaság céljának megváltoztatása tárgyában. Esetleges indítványok. Felértékelt megnyitó- mérleg 1925 január hó 1-én. Vagvon: Összesen 789,965.155 K. (63,197.21 P.) 1 eher: Összesen 789,965.155 K. (63.197.21 P.) Mérleg: 1925 december 31-én. Vagyon: Összesen 1,174,617.800 K. (93.969.42 P.) Teher: Összesen 1.174,617.800 K. (93.969.42 P.) Ered­ményszámla 1925 december 31-én. Tartozik: Összesen 367,606.022. Köve­tel: Összesen 367,606.022 K. Seltner Béla iigyv.-igazgató, Aprily Ferenc nyug. máv. főmér­nök, Ledofsky Rezső sütőnagy­iparos, Lackenbacher György bádogos- és szerelőiparos, dr. Papp Vilmos, a Délivasut ügyé­sze, ügyvéd, igazgatósági tagok. Bodrossy Géza gyógyszerész, Bastiiis János kereskedő, Seltner Gyula, az Anker biztosítópénztár főnöke, felügyelőbizottsági tagok. — Budapest Székesfővárosi Közle­kedési Rt. igazgatóságának ezentúl 16 tagja lesz: Sipőcz Jenő, Folkusházy Lajos, Buday Dezső, Erney Károly, Kandó Kálmán, Platthy György, Rényi Dezső, dr. Bedő Mór, Biró Dezső, Ereky Károly, Hajdú AJarcell, Sávolt János, Szabó József, Gordon Róbert, Márkus Jenő, Vázsonyi Jenő. Az igaz­gatóság az elmúlt évben 42.806 m pá­lya rekonstrukcióját végeztette el, úgyhogy a következő évekre már csak 73 kilométer hosszú pálya marad. Megépítették a lóversenytéri szárny­vonalat és a főváros legmodernebb Magyarország leg- rádiumosabb gyógy vize. Az Erzsébet­ed budai hídfőjénél épült modern ivó­csarnokban. Ra- dioactiv hatású ithiumos és cal- clum-hydrocar- bonáfos gyógyvíz Hungária gyógyforrás a sztöv. házi kazelósóben. Ivókúra, Keserüsó-kura. Ja­vasolva vesebán- lalmak, gyomorba­jok, székelési zava­rok, álmatlanság, vérszegénység ellen. Poharankint ÍOOO korona, karlsbadi sóval 2000 korona. Reggel 7 órától este 6 óráig. Igazgatóság telelor^a KERBER HENRIK, III., NAP-UTCA 29, ______Telefon; iősssef 3—88. Sz őnyeg, szőrme-megóvás butor-berakfároiás, lakás-takarítás és poEoskairtási vállalat. Alakíttatott 1890. végállomását, továbbá a farkasréti vonal második vágányát és a Déli­vasut uji hurokvágányát. Az elmúlt évben a társaság 70 motorkocsit, amelynek villamosberendezése már el­avult, pótkocsivá alakított át. Átlag­ban 1039 kocsit tartottak üzemben, tehát 53 kocsival többet, mint egy év­vel ezelőtt. A jelenlegi tarifa mellett 16.1 aranyfillér volt az átlagos bevé­tel. A társulat tiszta vagyona 30.125 millió K, egyenlő 2,410.000 pengő. Az 1.250.000 pengő alaptőkét meghaladó 1.160.000 '.pengőből) tőketartalék ,ala­pítását határozta el a közgyűlés, az 50.000 részvény névértékét egyenkint 25.000 pengőben állapította meg és egyben úgy határozott, hogy a társa­ság alaptőkéje 12.500, egyenkint 100 pengő névértékű részvényre oszlik. 1925-ben 667.790,630.625 K volt a tár­saság bevétele, a vasútüzem kiadásai pedig 665.727,989.289 K-t tettek ki. Tiszta nyereség 2.062,641.335 K, amelynek fölosztására nézve javasolta az igazgatóság, hogy az alapszbályok értelmében a 12.500, egyenkint 1,250.000 névértékű részvény 5%-os osztalékára 781.250.000 K foridittassék, 64,069.566 K az alapszabályszerü tartalékalapba helyeztessék, a részvények után íölül- osztalékul részvényenkint 57.500 K-át, összesen 718,750.000 K-át fizessen a társaság, a fönmaradó 498,571.769 K- ból pedig emberbaráti és közművelő­dési célokra 240 milliót juttasson, az igazgatóság tiszteletdijára 206,100.000 K, a felügyelőbizottság tiszteletdijára 20 millió fordittassék.- Magy. Kir. Folyam- és Tenger­hajózási R.-T. a kereskedelemügyi és pénzügyminiszter által jóváhagyott 1925. évi zárszámadásai szerint az 1925. évi tiszta nyeresége 428.485.064 korona 04 fillér összeget tesz ki, mely összegből a társaság osztalékot nem fizet. Ezen nem kedvező eredmények oka a középeurópai súlyos gazdasági helyzet, továbbá a kedvezőtlen időjá­rás, ameljmek következtében a hajó­zás mintegy négy hónapig szünetelt. Ezenkívül a társaság szerződéses hajózási szolgálatának a változott vi­szonyok folytán szükséges újraszabá­lyozása sem történt még meg. — Első Magyar Általános Biztosító Társaság e hó 26-án tartotta 1925. üzletévi rendes közgyűlését, amely az évi nyereséget 1.765,571.000 K és az osztalékot pedig 125.000 K-ban állapí­totta meg. FERENCZY LÁSZLÓ szerkesztő Laptulajdonos: VIRAÁG és TÁRSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. KALYHÉf! Béres Márton I., LOGOOl-y. 19. sz. Telefon: 172-33. Minden e szakmába rágó ■'munka ügyében forduljon biza- ommal e régi jóhirii céghez. FÉRFI ÉS NŐI KALAPOT KÉSZÍT, JAVÍT, IDOMÍT FOJT István és Fiai cég Budán: I., Krisztina-kri 139. Pesten: 2V., Hégiposta-u. 2. M árkus tlpSkfllOiitessuések áruháza, II., Margit-körut 25 kivitelű HŐS-, férfi- és gyermekcipők legolcsóbb árban Tenniszcipők vasta gummitalppal: 28—34 számig isi ezer 35—41 „ 59 „ 42-46 ............... 66 „ Szandálok : 19—22 számig ...... 60 ezer 23 —25 ,, 80 „ „a» 26—30 „ 96 „ 9 31-35 „ IIO ,, %. 36—40 „ 120 41—46 ,..............145 , Me grendelésre készít mindennemű vadászfegyvert és vadászati töltényt. Specialista a legfinomabb fegyverek javításában. — Telefonszám: 166—02, Arany érem! Ezüst koszorú! HALVA UNDOR puskaműves Budán, I., KRISZTINA-TÉR 2. SZÁM VADÁSZOK számára minden szükséglet raktáron, BUDÁN. IL FŐ-UTCA 7 Te!efon 188~09' ' > El ^J^adienhacher bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázás, fürdőberendezés és központ fűtés vállalata. CSEMEGE és HENTES-ÜZLET II., ITlflRGIT-KQRUT 5/a a legkiválóbb minőségű áruk nemes SZflUKÓ LÁSZLÓ István elektrotechnikai és műszaki vállalata I., PáSya-u. 7. Telefon: 212-35. Thermosíóíh Központi fűtések és Háziatar ozásnál előnyös feltételek mellett vállalkozik Hagy Fái bádogos gáz, vízvezeték, csatorná­zás, fürdőberendezés, és központi-fűtés vállalata II., FO-5JTGA 20. SZ. Telefonhívó 179—42.. WBBtBBKSBSStKBSBEBBBk I l fsamat taaos műszerész,!. Krisztina körút 151. sz. üarrógép», kerékpár és grarnmo- íonraktár. Telefon: J. 78-32 Megőiziiafó, legrégibb javitó-műhely. szellőztetések, biolo- , giai szenyviztisztitó- berendezések, vízve­zeték es csatornázás, fürdöberendezések és épületbádogos mun- kák Tervezése és ké- szitése. Szabadalma­zott kovácsolt vas ..Therrnostóth“ kazá­nok kizárólagos gyártói 167 Tóth Imre és Társa V„, Katona Józself-u. 3. eiefon 23—93 MODERN szűcs JANCSÓ JENŐ 97 I,. Roham-u, 4. Lev.-lap hivásra házhoz megy. KÁLYHÁK TŰZHELYEK u]aU és használtan legjutányosabban kaphatók BIEBER KÁROLY lakatos-telepén 142 I., Pálya-u. 6. Tel.: L. 981-55 Mntpr Cserkészek TERMELŐ- ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE II., KORVIN-TÉR 7. SZÁM. i (a Budai Vigadóval szemben) 2Í y minden vásárlás után a rendes napt­árból 1%-ot azonnal visszatérít, ren­deléseket díjmentesen házhoz száliL Ezen feltételek a könyvre való vá­sárlás esetén is érvényesek, n havi könyvre való vásárlási minden tag igénybe veheti.“ 156» Szíjgyártó nyerges és börőndős Mai4 FfiieeeR nánDoR II. kerület, Fe-utoa 10. sz. Nyomatott a Révai Testvérek Irodalmi intézet R. T. Nyomdájában, Budapest, V., l)gynök-u. 8. — Nyomdaigazgató: Sziklai Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom