Budai Napló, 1926 (22. évfolyam, 844-869. szám)

1926-04-20 / 852. szám

A

Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság Előfizetése egy évre 2Ö0.003 K, íéiévre löö.öOO K Egy >zám 4000 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal I Bors-utca 24. Délután 5 —7-ig. Telefon: 129—96

XXI!.

évfolyam

852. sz.

Felelős szerkesztő :

V1RAÁG BÉLA

Hirdetések ára : Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 5000 korona. 20 mm. magas hirdetés 80.000 K. Szöveg or ára 25.0GÖ K. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő.

1926

április

20.

A széthúzó magyarság e legválságosabb időkben mégis egymásra talál, amit Óbuda polgársága bizonyít legjobban, ahol égi'' uj kaszinóavatás keretében oly nyilatkozatok történtek, amelyekből jogosan lehet arra az örvendetes tényre következtetni, hogy a nagy kérdésekben ez a polgárság össze tud fogni.

Óbudának ezer megoldandó kérdése van, ahogy azt már oly sokszor megirta a Budai Napló, és — ahogy a főpolgármester ur mondotta — gyakran egész bokrétát kötünk belőle. A hidépités- től, dunapart rendezéstől, valamelyes nagy átszelő úttest építésétől, amely a Lajos-utca folytatásaképpen átszelné azt az elmaradt dzsungelt, mely a Fő-tértől a Fila- torigátig rendezetlen faluvá ala- csonyitja Óbuda e sűrűn lakott részét, — egészen az utcán foly- dogáló, büzölködő házilé és szemétig, amitől beteg Óbudán a legtöbb gyermek.

Szóba került mindez a társasvacsorán, mert éber szemmel figyeli' a főváros polgárságának minden baját, érdekét dr. Ripka Ferenc főpolgármester, akit a gondviselés küldött a város élére e nehéz napokban, a jövendő nagyság megalapozása idején.

Óbuda ünnepe este 7 órakor kezdődött, amikor Andréka Károly dr. főkapitányhelyettes és a szkf. bizottság tagja, aki melegen összeforrott kerülete polgárságával, — lelkesen szárnyaló szavakkal üdvözölte a III. kér. Egyesült Polgári Társaskör tagjait az első közgyűlés alkalmából és ecsetelte a régi Polgári Körrel való egyesítés történetét, azt javasolva, hogy Stern József kir. tanácsos közjegyzőt, az egyesülés gondolatának legbuzgóbb harcosát válassza meg a közgyűlés diszelnöknek, ami egyhangúlag és lelkesen meg is történt. Meghatottan köszönte meg ezt a nem várt kitüntetést az Óbudaiak régi vezére dr. Stern József. A közgyűlés azonkívül köszönetét szavazott mindazoknak, aki odaadó munkássággal és áldozatkészséggel szolgálták az uj Kaszinó megteremtésének ügyét.

Fifogadta az alapszabályokat, a Társaskör uj cimét és Móra István főtitkár költői szépséggel megírt jelentését. Rezső Antal ügyveze- tő-alelnök a társaskör anyagi helyzetéről tett részletes jelentést.

A választás is egyhangú felkiáltással sokszor lelkes éljenzéssel folyt le a kandidáló bizottság jelentése alapján s általános lelkes ovációval és éljenzéssel választották meg Andréka Károlyt elnöknek. Orova Zsigmond dr. ajánlatára a közgyűlés köszönetét fejezte ki Andrékának, aki azt hálás szóval fogadta, összetartásra hívta fel a tagokat.

Az elnökség, a tisztikar és a választmány következőképen alakult

meg:

Elnök: Andréka Károly. Társelnökök: Szepesi Ágoston és újlaki dr. Müller Pál.

Ügyvezető alelnök: Rezső Antal.

Alelnökök: Bartók Béla, Kovácshegyi Kálmán, Reisinger Gyula, dr. Reiss Mór.

Főtitkár: Móra István.

Háznagy: Frey István.

Pénztáros: Schmiedkunz Lajos.

Ellenőr: Gittinger György.

Titkárok: Andor Mihály, dr. Finály Árpád, Horváth Lajos.

Gazdák: Haszmann János, Hala- mann János.

Könyvtáros: Lindner Gyula.

Ügyész: Dr. Bihar Jenő.

Orvos: Dr. Raisz Aladár.

Számvizsgálók: Lder Ernő, Forstin- ger Antal, b. Bárczy Ödön, Szedla- csek József, Tóth Ferenc.

Az 50 tagú választmány: Bárczy Lajos, Bárdi József, dr. Berényi Sándor, vitéz Bátorffy Viimos, Blum Frigyes, Dalian Kolos, Dohes Károly, Erdélyi Dezső, Éliás Samu, Gárdonyi Emil, Gellért Gyula, dr. Gergely Ernő, Grossmann Vilmos, Grünberger Aladár, Günther Béla, Günser Vilmos, Haumann György, Holzbauer Róbert, Kápolnay Gyula, Kondér Mihály, Kortsuk Gyula, Kékessi Imre, Kemény Lajos, Kovács Dávid, Kozma Gyula, dr. Kliburszky János, Kudelka Károly, Lesch György, Linzenpolz József, Lopos Gyula, Lőwentritt Andor, Martin Gyula, ifi. Mottl János, dr. Orova Zsigmond, Padó Ernő. Re- c hens tét n Mihály, Ronga Sándor, dr. Rózsa Zsigmond, Szálkái Papp József, Székely Salamon, Szigeth Gábor, Szilágyi Károly, dr. Tormássy Béla, Tóth István, Turtsek Nándor, dr. Unger Manó, dr. Varannói István, Wertheimer Samu, Zsoldos Károly, Zsoldos Miklós.

Pótválasztmányi tagok: Edelmann Sándor, Huszár Jenő, Kálmán Samu, Marcinkcch Ferenc, Rabinek Lajos, Skarke János, Steiner Győző, dr. Szemkő Barna, Unger Pál, Wittmann Antal.

A közgyűlést Andréka Károly buzdító szavai fejezték be s a megjelentek ezután megtekintették az uj társaskör kényelmes, bizalmas és szépen dekorált helyiségeit, ahol serényen folyt két nagy teremben a terités.

Nyolc óra után helyet foglalt a társaság, zajosan megéljenezve az érkező főpolgármestert.

Az első fogás után Andréka Károly a Kormányzó ur Öfőméltó- ságát köszöntötte és éltette, amit zajos lelkesedéssel megismételt az egész társaság. Ezután ecsetelte az elnök a múlt év novemberében Ripka Ferenc fölhívására megindult szervezkedést, mely a szeretet és munka jegyében indult meg és távol áll minden szélsőségtől. Otthont teremtettek, mert e:ü a nagy család csak megfelelő otthonban élhet nagy céljainak és itt köszönetét mondott munkatársainak Kudelka Ármin építésznek és Kemény Lajos gyárosnak. Ez a kör nem vásári jelszavak után indul, hanem az igazságot keresi, mert a hazugság dönti meg a társadalmakat. Ide kendőzetlen igaz lélekkel jöjjön mindenki és péda- képen állitja polgártársai elé a főpolgármestert, aki otthagyta nyugodt életét és vállalta a nehéz pozíciót, ahol a gyűlölet gáncsot szór feléje. Szavai nyomán meleg ovációban részesítették Ripka Ferencet.

A hangos jókedvű társaság, mély csendben fogadta a szólásra emelkedő főpolgármester szavait.

Ripka Ferenc dr. bevezetésül Váss József miniszter szives üdvözletét tolmácsolta, akit államügyek tartanak lekötve s ez mentse elmaradását.

Azután Andréka kedves szavaihoz kapcsolva a megértő barátság és az összefogás jegyében megalakult Kaszinót üdvözölte, mert örömmel látja itt a Keresztény Társaskör és a Szőlő- és Földművesek Egyesületének képviseletében dr. Botzenhardt Jánost Nagy tévedés az a hit, hogy maga a harc is cél. Ez csak eszköz, mert minden pártnak van erkölcsi alapja s ez a közjóra való törekvés, mely a teremtő és alkotó munka alapja. A közéletben senki sem dolgozhat önmagáért, hanem csak a jobb jövendőért ez a harc, A pártküzdelemnek nem szabad gyűlöletté fajulnia, mert nem süthet mindig a nap és a vihar s a villám tisztítja a levegőt. De jégverést ne kívánjon senki a szomszédjának, mert az elveri az egész határt, nemcsak a szomszdét, hanem a saját vetését is.

Ezután áttért Óbuda számos nyílt kérdésére, melyekből — úgymond — legutóbb a Budai Napló bokrétát kötött. Hamupipőke Óbuda. A háború okozta tétlenség után megjött a komoly alkotó munka ideje s ennek látható előjele a beruházási Programm, mely ellen sok kifogás tehető, de azért jóakarattal kell elbírálni. E pro- grammnak az a része, mely rögVifézi ének

BíMczi Ferencről

— Irta: Szávay Gyula. —

A hatalom, melynek hadiruháján Hóhérkötélböl volt a paszománt:

Kivert hazádból bűntettes gyanánt.

A törvény, melybe jóllakott Judások Rótták be a vett parancsolatot:

Kifosztott és kitagadott.

A nép, amelynek annyi vére elfolyt:

Fejét lehajtva, búsan hallgatott,

A vércseppekre könnyet hullatott.

Hogy dal se búgjon, sírogatva rólad: Halomra hordták, összetörték És megégették a tárogatókat...

S áthághatatlan havasok felett,

Hol erdőbontó, jajgató szelek Tépték a bércek élő üstökét:

Vonal húzódott, szaggatott, sötét,

Ott bujdokoltak ismeretlen vészbe,

Titkolt könnyek közt hátra-hátranézve Mint sebzett szárnyú, sántító sasok,

A vándorbotos kuruc harcosok ....

Zöld erdő elmaradt,

S nehéz léptük alatt Csikorgott, sírt a hó, —

Károgó madarak,

Üvöltő dúvadak Szava volt nékik a Hazai búcsúszó ...

*

Idehaza csend lett, irtózatos csend,

Ember meg se moccant, levél meg se rezzent. Ravatalos ház volt egyvégben az ország, Halottat sirattak könnyben ázó orcák,

Csak egymásra néztek, és szót se cseréltek, Hanem azért éppen eleget beszéltek.

És az a százezer jó magyar levente.

Ki a harc siralmát már sírban pihente.

Aki hona földjét, melybe visszatére.

Fehér csontkarokkal szoritá szivére.

Kiknek rohamára egykor ég-föld rengett, — ök sem zavarták meg a halotti csendet...

Sűrű óhajtásból — ha már felgyülemlők — Azért ki-kimagzott egy-két tilos emlék, Sebhelyes öregek lassudan regélve A fejedelemnek sort hoztak nevére,

Regélték hadait, szélvész-lovasait, Karmazsinos, piros karabélyosait,

Vitézlö Bercsényit, hogy mit vitézkedett, Ocskay, hogy vágta a vasas németet,

Vak Bottyán a császárt mikor majd elfogta, Népét sár abolt a, mind lediarabolta.

Vitéz Bezerédit sok nagy neves mással. Bajvivő íusáját a rác óriással,

És azután azt, hogy fakó lova hátán.

Halálba hogy ugrott Béri Balogh Ádárn,

Hogy vala már útban a .nagy Mosqua császár, S mint vágott beléje mindennek, mindennek A szatmári vásár ...

Aztán az is múlt. A fogatag évek Csúcsokat letörtek, színeket cseréltek.

Az úri rendnek más dolgai lettek.

Egy kis jövendőért nagy múltat feledtek, — Farkaskacagányból bárányba vedlettek.

Elszállott a dal is a puszták szelébe.

Újak nem keltek a régiek helyébe,

Üres szárnnyal jött meg a fecske, a gólya,

Déli szélnek nem volt ‘mondanivalója, Harmatozó felhők Rodostói égen Kuruc bujdosókat elsirattak régen;

Égi háborúknak rettentő zengése Nem költ senkit ott már bizó ébredésre. Lelkűk vívódása hullámokat nem ver.

Elnyelte sok bajuk, utolsó sóhajuk A Marmora-tenger . . .

Törökök császárja dicsértessék tetted.

Hogy a fejük alját szépen megvetetted,

Hogy a mi fenséges fejedelmünk végre Az édes anyjának Zrínyi Ilonának Oda borulhatott — porladó szivére.

*

És titkon visszajött a bus kuruc-király. Hamván a könnyező ős Kassa dómja áll; Harangja sírva kong és sziklatalpa reng,

Szent csontok várjatok, most gyászhajnal

(dereng,

De az igazinak még el kell jönnie.

I Késmárk felől az égnek ki kell derülnie.

1 Az lesz a hajnal! amikor a bércek Köröskörül bíborban égnek újra,

S ezer torokból harsogó vihar.

Felhőkbe rejtett kürtös zenekar.

Mind, mind az ő szent indulóját fújja;

Az erdőkön túl rézdobok peregnek, Üteme rezg közeledő sereknek.

S rezg véle itt a magyar ég alatt A magyar földből minden talpalat,

A barázdákon megáll az eke. Műhelyekben gépek kereke.

Az iskolákban kiürül a pad.

De sokasul a lángoló csapat.

Tenger viharzik, ez amerre megy, Tűzhányóvá lesz valamennyi hegy, Minden ember egy égő indulat És földet renget minden mozdulat.

Ha majd e hajnalt a harsonahangok,

Ez ércpacsirták, telekürtöliík, —

S piros virággal, vércseppelk nyomával. Rét és mező egyszerre megtelik:

Az éj sietve lopja el magát, Meg-megvJláimlik a zord sziklahát. • . Amint a patkós repülő hadak A bérctetőről aláomlanak.

Majd villan ott fenn a vezéri kard,

S mindenki a majthényi síkra tart. Szörnyüt csattanva dördül meg az ég. Tán villámontó tapsoló kezét Miaga az Ur volt aki összecsapta,

A kuruc jelszót dörgvén: „rajta, rajta!“

És ez a hajnal eljő.

Vihar se kell, meghozza szárnyain Egy márciusi szellő.

Már látom, látom az éjt oszlani, Bércek taraiját megpiroslani,

Haddal gomolygó magasság felett Lován az elátkozott herceget.

Kinél szentebbet és fenségesebbet Kegyetlenebből a tulajdon anyja Még el nem temetett.

Parázna múlt megtisztult ivadéka Zokogva néz e látomásra fel,

Nagy néma eskü ég belé szivébe S gondolatával együtt repül el;

Már ott ül a csótáros paripán,

Vagy ütemez a rézdobok után I A titkolózó erdőség megett, —

‘ Én már derengeni látom az eget.

Meglássátok, hogy ez a hajnal eljő: Vihar se kell, meghozza szárnyain Egy márciusi szellő.

Tavasz leánya, fehér Március, Szabadsághősök s vértanuk szerelme! Vérfrissítő fuvallatodra várunk S újabb hatalmas csodatételedre! Amerre átsulhansz álmatagon,

Füvet fakasztva horpadt halmokon, — Egy-egy fehér csont, nézd kiüt a fűből. Felkönyökölnek tán a sirlakók,

És kérdezik, hogy mi van odafönn hát? Mért szólaltak meg a tárogatók?

Kérdezgetik a nyugvó csontvitiézek,

A kurucok s honvédek tábora:

Jön-e már az a harmadik sereg le,

Mely győzelemről viszen hirt oda?

Ha szárnyaira kél ez az erő,

Rákóczi sírján porszem lesz a kő: Magasba kapja, ringatva hozza, hozza,

S parittyájába jól belebogozva Mennykö gyanánt suhintja itt le rátok: Ti arany-vértes sápadt Góliátok.

S rablott határon, fenn a szürkületben,

A lobogó nagyhiríelen kilebben,

Rojtos felhőből szabva úszó szárnya, Aranytollu villám cikázza rája A lángoló igét: „Pro libertate!“

S megjő a hajnal, amikor a bércek Köröskörül bíborban égnek újra,

9 ezer torokból harsogó vihar,

Felhőkbe rejtett kürtös zenekar Mind, mind az ő szent indulóját fújja. — Megvillámlik majd a vezéri kard, Mindenki a majthényi síkra tart,

Szörnyüt csattanva dördül meg az ég, Mert villámontó tapsoló kezét Maga az Ur lesz, aki összecsapja, í A kuruc jelszót dörögvén: „rajta, rajta!“

Dereng a hajnal, szólnak a pacsirták: Kuruc dicsőség, várjuk ébredésed.

Vitéz Rákóczi, a te érkezésed.

Oti fi ®

A IBS. Beér Egvesüát Polgára Társaskör bázavaíása