Budai Napló, 1926 (22. évfolyam, 844-869. szám)

1926-03-30 / 849. szám (850. szám)

1926 március 30. BUDAI NAPLÓ 3 _ \ in. kér. Föld- és SzőlőmQve­se k Egyesületéről írott múltkori hi­fiink sok tévedést tartalmazott, ami­ket illetékes helyről szerzett infor­máció alapján most helyreigazítunk. A közgyűlés nagy érdeklődés mellett e hó 21-én zajlott le, amikor egyhan­gú lelkesedéssel Szente Miklós elöl­járót, dr. Purébl Győző főv. tanács­nokot és Hamvassy István főjegyzőt tiszteletbeli tagoknak választották. A tisztikar pedig a következőképen ala­kult a választás alapján: Elnök id. Gigler György, alelnökök: Kuncze Géza, dr. Lugmayer József, titkár: Horváih János, pénztáros: ifj. Gigler István, ügyész: dr. Kuncze Lajos, számvizsgálók: Ziegler György (Sző­lő-utca), Moncskó György, Gittin­ger György. — A böjti esték során a Budai Kath. Kör e hó 27-én rendetze az utolsót, amelyen Túri Béla prelátus, Rolla Margit, dr. Berkes József, a Közp. Sajtóvállalat igazgatója, dr. Dirner Gusztáv és dr. Ács Lászlóné szerepelt. A köri székház visszaszer­zésével és a kör helyiségeinek örök időkre való biztosításával kapcsola­tos tárgyalások lebonyolítása után házavató ünnepséget rendez a Budai Kath. Kör iövő hó 10-én és a nagy társasvacsorát május hó 6-án tartja meg. Újra megnyílt a 17» LURIE ES TÁRSA TP IÍI7FMP e szakméban Buda ILJU/'LiIL legrégibb cége I., Oibá»liegyi-«t 6. n. liatl. / Teletop: 47-27. — Erős csaták folynak az óbu­dai kórházutcai felhagyott s ez évben kiürülő temető birtokáért, amelyet a Szent Péter és Pál egyházközség per altján kíván a fővárostól római katholikus tulaj­donba visszaszerezni. Ugyanekkor a szalézi tanitórend is részt kér belőle egy hatalmas árvaház, ne­velőintézet és templom számára, mig a főváros piacot és parkot ki- ván ott létesíteni. Legutóbb hely­színi szemlét is tartottak a nyolc­holdas területen, Szente Miklós elöljárónak vezetésével a kerüle­tek városi pártjainak vezérei: Andréka Károly, Brunekker La­jos, Botzenhárdt János és Vörös­vári Miklós s rajtuk kívül Vájná közélelmezési tanácsnok, a vásár­igazgató és Mottl kerületi mér­nök. A tanács már döntött e kér­désben a piac javára és április ha­vában már a szakbizottságok elé kerül az ügy. — A Kath. Népszövetség II. kerü­leti szervezete magasszinvonalu kul- turdélutánján a Budapesti Munkás­dalárda Rezik Béla vezetésével szere­pelt. Clauserné Tóth Margit művészi énekszámai és Erbler Viktor pompás hegediijátéka után Wolff Károly és Bendy Nándor szólaltak fel, végül a Budai Katholikus Legényegylet mű­kedvelő gárdája aratott jól megérde­melt tapsokat két egyfelvonásos szín­darab ügyes előadásával. — Két budai mester is tagja a Baross Szövetség kebelében alakult szabó-szakosztálynak, mégpedig Be- rényi János (II., Batthyány-utca 2.) és Markovics Endre (I., Gellért- szálló). — Kulturmunka a Svábhegyen. A Svábhegyi Polgári és Köz- művelődési Kör 1926 március hó 14-én nagyszabású hazafias ün­nepet rendezett az I. 3. sz. (Svábhegyi) Levente Egyesület és I. kér. Diana-uti iskola ta­nuló ifjúságának közreműködé­sével. Az ünnepen az egész Svábhegy apraja-nagyja megje­lent. A Himnuszt az iskola ének­kara adta elő a köri zenetanfo­lyam növendékeinek vonós kísé­rete mellett, majd Sándor Károly isk. igazgató, a Levente Egyesü­let elnöke tartalmas megnyitó beszédében meggyőzően mél­tatta március 15-ike jelentőségét. A kis Sándor Bandi nagy hatás­sal szavalta a Talpra magyar-t, Mály József operaénekes ma­gyar dalai nagy tetszést arattak, Farkas Jánosné drámai erővel szavalta el a „Czinka Panna“ melodrámát, melyet Riesz Jenő zongoratanár és Jekim Vidor he­gedűtanár művészi kísérete még hatásosabbá tett. Zitta János Pe­tőfi Sándorról tartott értékes előadást, kiemelve a költő nagy erényeit. A kör dalárdája három hazafias kórust adott elő precíz betanulással Sándor Károly kar-, nagy vezetése alatt, a kör zene­tanfolyamának vonós zenekara pedig szépen előadott kuruc nó­tákkal gyönyörködtette a közön­séget, mely után két kisebb ha­zafias tárgyú színdarabot adtak elő. A rendezés munkájában Sándor Károly igazgató mellett Kardhordó Gizella és Bódi Fló­rián tanítók és Sasváry Sándor fáradoztak. Az ünnepélyen be­folyt önkéntes adományokat a kör elnöksége a svábhegyi szü­letésű elesett hősök emlékének megörökitésére fordítja. A Svábhegyi Levente Egye­sület e hó 28-án sportfelszerelése gyarapítására rendezett sikerült műsoros estét, amelyen négy ügyes bohózat került színre. Az estét Sasváry Sándor elmésen konferálta és rendezte. — Nász. 0 11 Sándornak, a hegy­vidéki kulturegylet áldozatkész elnö­kének és az ismert cükorkakereske- dőnek nővérét. Ott Má r i á t elje­gyezte nemesabonyi Hölgye Lász­ló fogtechnikus. — Ibolyaestélyt rendez április hó 4-én este 9 órakor V o g 1 tata a medveutcai tánciskolájában. A kiváló eredményeiket elért tánciskola való­ságos fogalom ma már Budán. — Diszülés keretében gyűjtötte össze az I. kér. Werbőczy István- reálgimnázium Mária-kongregációja volt tagjait e hó 25-én az intézet tor­nacsarnokában, hogy a hitélet eme­lése mellett az iskola életébe való szorosabb bekapcsolódást is munkál­hassák. — Az ácsszakniában speciálista és ma már mint megbízható cég isme­retes a fővárosban Rudolf Já­nos, aki nagy külföldi prakszis után é.piitésií vállalkozó kod át és tüzúfa- apritó-telepet nyitott Óbudán, III., Lajos-u. 143. sz. alatt. Minden, az építkezéshez tartozó famunkát olcsón, gyorsan és kifogástalanul végez. A felvidékről költözött Budára és béke­időben 18 éven át volt Zsolnán. Tren- csén vármegye, az Államvasut és Kassa—Oderbergi vasút vállalkozója és Zsolnán saját fűrésztelepe volt. A háború alatt a gráci építészeti külö­nítményt vezette önállóan és régeb­ben Berlinben praktizált. Uj építke­zést és tatarozást is vállal. Dusán felszerelt raktárán van minden épí­tési anyag,, továbbá elsőrendű szén és tűzifa. Munkatársa és cégvezetője a budai társadalomban ismert Zimmer- rnann V. Antal nyug. gazd. szá­zados. — Áruház No. II. Az a sok hűhó, amellyel most husvét előtt egy újonnan megnyílt pesti áru­házba csábítják a budai közön­séget, érzékenyen sújtja majd a budai kereskedőket. Az uj áru­ház, mely a Párisi áruház mintá­jára készült, kihasználta a legsi­keresebb fajtáját a reklámnak és a hírlapokban egész oldalas fel­tűnő hirdetések által már hetek­kel a megnyitás előtt „divatba hozta“ az uj „Corvin áruházat“ és ismerve a városi ember ter­mészetét, már kíváncsiságból is átmegy minden vásárolni óhajtó, hogy hátha mégis jobban és ol­csóbban vásárol. Ahogy a közön­ségnek alkalma volt meggyő­ződni, az áru sem nem olcsóbb, sem nem jobb, mert a budai ke­reskedő is ugyanannál a gyáros­nál, sőt ugyanazon ügynök utján rendeli áruját, mint ez az uj áru­ház, de kevesebb költséggel élve, olcsóbban adhatja portékáját, mint azok. Sajnálatos körülmény volna, ha a budai közönség most husvét előtt cserbenhagyná áz ő meghitt budai kereskedőit és pusztán kíváncsiságból átmenne Pestre, mert a mi törekvő szolid kereskedőink ezt nem érdemlik meg. A mi közönségünk nagyon jól tudja a „Párisi Nagyáruház“ révén, hogy ott mi vár reá és ebből levonhatja a következte­tést erre a No. II. áruházra. Egy kis gondolkodás révén rájöhet mindenki, hogy a No. II. nembe­liét más, mint a No. I. Ennek az aggodalomnak a napi sajtóban is volt visszhangja és a „Magyar Hírlap“ attól tart, hogy ez a nagy dobbal hirdetett konkuren­cia nemcsak Budapesten, de a vidéken, is éreztetni fogja hatását és a fizetésképtelenségek egész lavináját indítja meg. Szerinte az amúgy is nagy nehézséggel küzdő kereskedelmünket létében rázhatja meg ez a megrohanás, mert a régi patrícius kereskedő családokat nem nehéz ma vál­ságba sodorni. Ez főleg áll a mi budai kereskedőinkre és mi nem mulaszthatjuk el, hogy kérő szó­val ne forduljunk a budai közön­séghez, hogy maradjon itthon és vásároljon Budán! A vendéglős ipar válsága Fizetésképtelenségek, kényszeregyezségek, csődök — Jön a ven- déglőskrach — Az ebédakciók veszedelme — Gundel Károly is Is félti az ipart írja: Fehér József vendéglős III. Egymást érték az utóbbi idő­ben odaát Pesten az ismert ven­déglősök bukásai, ahogy azt előre megjósoltam és követni fogják ezeket a kisemberek. A vendéglős szakma katasztrofális helyzetbe jutott és a Bucsky-, a Kiszel- és a Waltz-féle vendég­lők nem az egyedüliek, akik tönkrementek. Számosán van­nak, akik csak rettenetes küzde­lemmel tartják fenn magukat. A szolid régi budai vendéglősök nagyrészének van miből még ráfizetnie az üzemére, de félő, hogy ez is elfogy rövid időn be­lül s mi lesz akkor? A Budai Naplóban megindított mozgalom, mely a vendéglői ipar megmentését célozza, megszó­laltatta Gundel Károlyt is, a ven­déglős szakma e kiváló képvise­lőjét, akinek cikkét az alábbiak­ban közlöm: „Ez a szolid szakma valóban kétségbeejtő szituációkba került. Ha mélyére nézünk a krízisnek, akkor egészen őszintén meg kell vallanunk, hogy a közönség a súlyos gazdasági viszonyok kö­zepette elfogyott, a régi jómódú emberek jövedelmei megcsap­pantak, uj gazdagok pedig egy­általán nincsenek. A vendéglői étkezés jogosultsága régebben az volt, hogy a magános, vagy másodmagával élő ember nem tartott otthon cselédet, aki főz­zön, mert a vendéglői étkezés nem volt drágább, mint az ott­honi. Az adók sokasága, a rezsi aránytalan növekedése, sajnos, a vendéglők kárára kitágította azt a spáciumot, amely a vendéglői és otthoni főzés között van. A luxus-vendéglők ezért men­nek tönkre. Egész más lapra tar­toznak a kisvendéglők, mert a kisvendéglőket az ebédeltetési akciók bénítják meg. ötvenkét hatósági ebédeltetési akció van, ahol azt hiszem, hatezer koro­náért adnak ebédet. Persze a ha­tósági vendéglő nem fizet világí­tást, személyzetet, házbért, nem rója le az adókat és illetékeket. Az már azután egészen sajnála­tosnak mondható, hogy amikor a kisvendéglők egye­nes adójának bizonyos szá­zalékát inségadó cimen kö­nyörtelenül behajtják, ezek­ből a közpénzekből csinálnak a kisvendéglösnek illegitim konkurrenciát. Mert a magánvállalkozó nem tud versenyezni a minden teher alól mentesített hatósági, szociá­lis rendeltetésű üzem áraival, a kisvendéglösnek a magán- vagy idegen tőkét kell kamatoztatnia. A teljesen megcsappant forga­lom élénkítésére természetesen a vendéglők azzal válaszolnak, hogy kiélesitett versenyben har­colnak egymás ellen. De ez is meddő. Meggyőződésem, hogy ha a vendéglős önköltségi áron adja az ételt és az italt, akkor sem tud a közönség a vendéglő­ben étkezni. Ezzel már meg is szűnt a fényüzési adó jogosultsá­ga, mert akkor, amikor a ven­déglős súlyos anyagi áldozatok árán tudja csak fenntartani üze­mét, abban a reményben, hogy a viszonyok javulni fognak, ak­kor bevételének igen nagy há­nyadát, 10 százalékát nem tudja fényüzési adó címén leróni. Meg kell vallani, hogy éppen a viszo­nyok súlyosságára való tekintet­tel történt az utóbbi időben némi enyhítés a fényüzési adó kiro­vása tekintetében.“ Gundel Károly nem bízik a ja­vulásban, sőt további vendéglő- krachot vár. Okvetlenül elhull­nak azok, akik nem birják a rá­fizetést. A kényszeregyezségek, a csődök és az esetleg eddig még titkolt fizetésképtelenségek azonban intő példák a hatóság­nak, hogy a vendéglőket terhelő huszonnégyféle adót ha már nem is törlik el, legalább jelentős mér­tékben enyhítsék. AZ „OBUDA-UJLAKI TAKARÉK­PÉNZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG“ III., Lajos>utca 148. sz. Betéteket előnyösebben kamatoztat és lekötés mellett magasabb kamatoztatást nyújt. — Gyász. Súlyos csapás érte orosz­hegyi Szabó István főutcai éksze­részt, akinek édesanyja, oroszhegyi Szabó István né, szül. szepsi- szentgyörgyi és szeniorjai Kovács Vilma, hosszas betegség után e ho 27-én elhunyt. A gyászban osztoz­nak: Dr. Kovács Dénes v. orszgy. képviselő és lapszerkesztő, továbbá a Feszt, Kathonay. Tech ért, Sárga és Végh családok. — Toldy Ferenc arcképének le­leplezése kedves és megható ünnep volt. Az állami II. kér. Toldy Ferenc reáliskola névadójának, a magyar irodalomtörténetirás atyjának, Toldy Ferencnek életnagysága arcképét lep­lezték le e hó 25-én. Az -arcképet az iskola művész rajztanára. Czékus Kálmán festette. Az ünnepélyre a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság és az Irodalom­történeti Társaság is elküldte kép­viselőit Szász Károly v. b. titkos tanácsos és 'Pintér Jenő tankerü­leti főigazgató személyében. Megje­lentek továbbá a Toldy család tagjai, élükön Toldy László egyet, tanár­ral, azonkívül számos intézet és egyesület kiküldöttei. Az ünnepélyen Ma re zink ó Ferenc dr. intézeti igazgató, Koczogh András tanár és Mészner Jenő VIII. oszt. tanuló méltatták Toldy Ferenc pályáját és kiváló érdemeit. Földi Béla tanár nagy hatással adta elő erre az alka­lomra ír? költeményét és Elekes Ernő. Vili. oszt. tanuló, elszavalta Varga Gyulának Toldy Ferenchez irt ódáját; az intézet jeles ének­kara — R e z i k tanár vezetése mel­lett — pedig hazafias dalokkal emel­te az ünnepi hangulatot. Boldog húsvéti ünnepet kívánnak m. tisztelt vevő­iknek és rendelőiknek a Budai Napló hirdetői. Ügyeljen bevásárlásainál ál védjegyünkre X Száz esztendő óta Járja ez a nóta: Sódar, kolbász, dagadó, FRANCK-ot kávé csak a jól d. m o.» i. — v*. ts. CSÓNAKOK kaphatók kedvező fizetési feltételek mellett Balatoni Csónaképitő Vállalat III., Újlaki-rakpart 44. Tel.: J. 133-68 FÉNYKÉPEK a* uj előírás szerinti vasúti igazolványokhoz mérsékelt iron, gyorsan készülnek «lsőrendt kivitelben 10® BOJÁRSZKY Dezső műtermében, I., Krisztina körút 185. Nagy érked­vezmény családoknak és tömegföl vételeknél. qseréphAlyha építés, átrakás átalakítássá tetemes tüzelőmegtakaritá.. Javítást vállal KRAU SZ REZSŐ kályhás mestes II., Vérmező-utca 14. szám 150/f. Telefonhivószám : 158—78 KÖNNYEN HAJT ÉS BIZTOSAN*GYÓGYÍT 4 MIPAVIZ in W CYOCY El KIKRUYIHORBAI REIIVENYMRU)/ 111. A KOZFOMTMROOA BUDAPEST V.HOlDb'CC* MIT MOND AZ ORVOS Ha Önnek gyomra fáj vagy epegörcse vannak, akkor nagy sikerrel fogja hasz­nálni a Mira giaubersós gyógy» vízkárát. Féljének, ki székrekedésben szenved és arany eres bán talon ai vannak, a Mira keserGviz tesz csodát. Gyermekének, ki sápadt, étvágytalan és bélműködése rendetlen, a Baby jóízűgyermekkeserfiviz az egyet­len biztos gyógyszere. Beteg családja a „MIRA* forráscsoport vizei által feltétlenül meggyógyul. Főraktár : Édeskuty L Budapest, Erzsébet-tér 8 l eleton : 16—32. 198 tzalkay Papp József V Nagyban és kkstayban. I B»d»P»*t'111 <UJ‘ Kőtó'- és géptömisö- anyag-gyár «7 .. (Újlak), Bokor-utca 27. sz. (a Lajos-utca és Bécsi-út között) Telefon : 124-97. Mindennemű saját gyártmányú gazdasági-, bánya-, gép- és pincekötelek, valamint istrángok, kötőfékek és kévekö'ő-kötelek, spárgák és zs nórok. — Abrakos tarisznya, mindennemű vízmentes ponyvák, szalmazsákod, itatóvedrek stb. a legjobb minőségben. Elvállalja géphajtó-kötelek szereléseit és feszítéseit. Ruhaszárító-kötelek a legjobb minőségű kenderből éa olcsófajta kenderrel borítva, Magyarország i«g- rádiumosabb gyógy vize. Az Erzsébef- hid budai hídfőjénél épült modern ivó- csarnokban. Ra- dloactiv hatású Khlumos ás cal­cium-hydrocar- bonátos gyógyvíz Hungária gyógyforrás a szföv. házi kezalósóben. Ivókúra, Keserüsó-kura. Ja­vasolva vesebán- talmak, gyomorba- iok, székelési zava­rok, álmatlanság. vérszegénység ellen. Poharanként 1000 korona, karlsbadl sóvad 2000 korona. Reggel 7 őrá tál este 6 áráig. Igazgatóság telelőm» ­J. 112-5$. J 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom