Budai Napló, 1925 (21. évfolyam, 819-843. szám)

1925-11-14 / 840. szám

1925 NOVEMBER 14. BUDAI NAPLÓ 3 Ércemberekké formálni a mai testileg-lelkileg legyengült ' papiros­emberkéket: a nyomorúságban síny­lődő iskolásgyermekeket, a legszebb s legértékesebb hivatás, melyet a főváros a nyári gyermeknyaralta- tással gyakorol. Ezerszámra küldi ki a vézna, kiéhezett gyermekeket a jó magyar vidékre, hogy a nagyvá­ros környezetében elposványosodott leikül és szivük vallásossá és ma­gyarrá legyen, gyenge' kis testük pedig megerősödjön. Ezt az akciót a főváros még 1917-ben indította meg Ausztria és Magyarország 1 között boldogult TV. Károly király óhajá­ra s a kicserélési rendszeren alapuló nyaraltatás vezetésével Petik Kál­mán iskolaigazgatót, Adametz Gyu­la és Kováts Lajos tanítókat bizta meg, akik lelkiismeretes és eredmé­nyekben gazdag működést fejtet­tek ki, annyira, hogy 1918 nyarán már 70.000 osztrák 'gyermek talált otthont a vidéki magyar családok­nál. A forradalmak és a gazdasági leromlásunk után, 1923-ban, a fővá­ros újra megindította, most már a saját gyermekeink egészségi állapo­tának! feljavítása céljából a 'nyaral- tatási akciót, gondosan ügyelve ar­ra, hogy az erkölcsileg kifogástalan, fertőző vagy szervi bajtól mentes s valóban rászoruló: testileg fejletlen, rosszul táplált gyermekek részesül­jenek a nyaraltatás áldásában. A há­roméves munka megmutatta, hogy a gyermekmentés mellett értékes nem­zetnevelő hatása is volt az akciónak, mert a vidék és a főváros érintkezé­se — a szülők révén — barátságo­sabbá vált. Mindezek dacára, a nya­raltatás. tökéletesítése, kiterjesztése még nem teljes. Hogy azzá lehessen, szükséges lenne Petik igazgató ter­vei szerint, az intézményt állandósí­tani s igy nemcsak nyár elején be­lekezdeni a munkába, hanem még a tél folyamán azt alaposan előkészí­teni, belekapcsolva az egyes vidékek viszonyaival ismerős, lelkes embe­rek propaganda-munkáját. Másrészt ne legyenek apró-cseprő magán- és egyesületi akciók, amelyek sok za­vart támasztanak, hanem a fővárosi gyermekek nyaraltatását egyedül a főváros bonyolítsa le, bevált, érde­mes munkaerőivel. Az akciónak most nagy hasznára válhat, hogy az árvák atyja, dr. Ripka Ferenc fő­polgármester, mint városi nagyhata­lom segítheti elő a vezetők törekvé­sét, szolgálva ezzel a város és falu bensőséges összeforradását. P. Böle Kornél, a Domonkos-irend nagynevű főnöke, nov. 9-én a felsövizi- városi egyházközség lelkes vezetősége ■meghívására, \tanácsteremben mondott nagyhatású, szivet megindító beszédet a zsúfolt terem 'férfihallgatósága előtt. Nász. A villámyuti kistemplomban szo­katlanul meleg családi ünnep folyt le, amikor ott Hanzély Ödön leányát, Mariann «a t /vezette oltláirhoz S z an bó Lajos jászberényi áll. gazdasági in­téző november 7-'én délután. Tanuk voltak: Becsey Antal és Limba- c h e r Lajos áll. gazd, főintéző. A temp­lomot megtöltötte a család kiterjedt i rokonsága és a jóbarátok nagy serege. ! IÁ díszes nászlakomát ifi. A p p 11 János szolgáltatta saját vendéglője külön ét­termében. A Pasarét—Hűvösvölgyi róni. katli. egyházközség, mint az országúti szent Eercnc-rend fiókegyháza szervezkedik Patachich Béla és dr. Gangl Emil veze­tése alatt. Az uj alakulás örvendetes módon tömöríti a vidék katholikusait és egy ínáigy házat szerezlek meg kápolna céljára, melynek belső átalakí­tása (18 miéter hosszú nagy teremmel) befejeződött Szakái Lukács épitész- vállalkozó önzetlen áldozatkészségéből. Az óbudai Korona-Vigadó pom­pás köntösben jelenik meg az idei télen. Eddig állandó volt a jogos pa­nasz, hogy Óbudának nincs egy ren­des, ízléses nagy terme, ahol kultu­rális és társas összejöveteleket le­het rendezni. Szénié Miklós elöljáró érdeme, hogy belátva a helyzet tarthatatlanságát, sürgősen orvoslást keresett. Mottl; János kerületi épí­tészmérnök hatásos. megtervezése alapján, Mottl Gyula mérnök közre­működésével elkészült a táncterem elejére egy toldaléképület V lépcsős feljáróval, amely az előcsarnokot foglalja magában, kétoldalt ruhatár­ral, öltöző- és pipereszobákkal. Az ízléses, kellemes hatást kiváltó elő­csarnokból a teljesen újonnan kárpi­tozott táncterembe jut az ember, a amely pamlagokkal, fali és függő csillárokkal, drapériákkal díszes. A táncterem teljes hosszában két ét­terem készült, amelyek közül a na­gyobbik pompeji vörös alapszín mellett, fehér drapériával és tükör­disszel ékes, mig a kisebbik étterem a régi ruhatár helyén készült el na­gyon Ízlésesen. A régi, rossz kály­hafűtést is modern, jószerkezetü központi } légfütőberendezés váltja fel. Külön dicséretre méltó, hogy az összes ipari munkákat óbudai iparo­sok készítették lelkiismeretes, mű­vészi kivitelben. Külön ki kell emel­nünk Máder Károly kőműves, Bar­ber Károly kőfaragó és szobrász, Ha­lamon János asztalos, Schmitz Fe­renc mázoló, Rafíay Árpád mázoló és festő, Frey István vízvezetéki és bádogos-, Hluhányi Antal kárpitos- és Frinclt Ágoston lakatos munkáit, a melyek az ügyes tervező mérnök si­kerét teljes mértékben emelik. Nagy előnye Óbuda Vigadójának, hogy egy évtizednél régebben bérli annak éttermét és 'kávéházát Várlaky Al­bert, akinek konyháját, pincéjét megbecsülik, őt magát szeretik. A konyhára személyesen ügyel s mint gondos háziasszony, kedvesotthont igyekszik teremteni vendégeinek Várlaky Albertné, aki egyúttal jóte­vője a környék szegté'nyeinek. A kedves, szép, uj helyiségben Laka­tos László zenekara deríti a vendé­gek kedélyét. A Naphegy patrónusa. dr. Ripka Fe­renc főpolgármester, akit egv küldött­ség Baráns z k y Gyula kormányfő- tanácsos vezetésével arra kért. hogy a Tigris- és Ró ka-utcát nyissák meg. A Naphegy külön tanulmányt ér­demelne, mert a Lánchíd révén 15 perc­nyire van a Bel- és Lipótvárostól s igy a legalkrflmasabb villátclep. De rendez­ni kell Irént, lent, oldalt, szóval minde­nütt. Nemzeti Hitelintézet Rt. október hó 31-én tartott rendkívüli közgyűlése elhatározta, hogy az eddig 6 milliárd korona alaptőkét 3 millió darab 2000 korona névértékű uj részvény kibo­csátásával 12 milliárd koronára emeli fel. Az uj kibocsátásai részvényeket 1926-os szelvénnyel darabonként 6500 korona áron a részvényeseknek ajánlja fel, akik minden darab régi részvény után egy darab uj részvényt vehetnek át. Az előv-teli jog novem­ber 2-től gyakorolható az rt. központi főpénztáránál (VI., Vilmos császár-ut 25) és összes fiókpénztárainál. Ezen tőkeemelés keresztülvezetése után az intézet összes saját tőkéi 36 milliárd koronára emelkednek. A közgyűlés az igazgatóságiba beválasztotta Pász­tor Miksa m. kir. kinctári főtaná­csost, a Pénzintézeti Központ vezér­igazgató-helyettessé Windisch Her­mann m. kir. kincstári főtanásost, a Pénzintézeti Központ ügyvezető- igazgatóját, a felügyelő-bizottságba pedig Fehér Istvánt, a Pénzintézeti Központ igazgatóját. A Kelenföldi Dalárda kedves, csald- ' dias ünnep keretében ülte meg lelkes, áldozatkész elnökének, K r is z t Ká- , rolynaik; névünnepét, szép dalokkal és ünnepies felköszöntökkel. Kérje mindenütt a „S o p r o n-G yőri“ YS IEV mert ez a legfőbb és I EbJlli I | legmegbízhatóbb! Telep és iroda- Sopron-, Győr- és Vasmegyei Tejgazdasági Rt. I Fehérvári-ut27.Tel. J. 128-01 Eismert nagy-cég, Schreiner Re­zső sütöde r t. vette át a régi jó- hirü Perls-féle üzletet I., Bors-utca 1. sz. alatt és ott fiókot létesített, a mélynek vezetését J ány Árpádra bizta. aki 22 éves tapasztalatait értéke­síti most itt és hosszabb ideig a cég Vilimos császár-ut 50. sz. alatti főüzle­tének volt üzletvezetője. Célja: a kö­zönség minden tekintetben: való kielégí­tése. Mindenféle luxus-megrendelést pontosan teljesít és házhoz szállít. Ulegiázlk őszkor hamar minden em­ber és hazatérve kelleme­sen melegít és .üdít egy csésze babkávé. De valódi legyen. . ' Hunyadi János'* természetes keserüviz a világ orvosi tekintélyei által ajánlva. J igyarország leg- iiumosabb gyógy :e. Az Erzsébet- i budai hídfőjénél ült modern ivó- arnokban. Ra- oactiv hatású hyumos és cal- ium-hydrocar- nátos gyógyvíz 1 Hungária gyógyforrás a szfőv. házi kezelésében. Ivó-kura, Karlsbadi-kura. Ja­vasolva vesebán- ialmak, gyomorba­jok, székelési zava­rok, álmatlanság, vérszegénység ellen. Poharankinf 1000 korona, _ karlsbadi sóval 2000 korona. Reggel 6 órától este 7 óráig. Meinl Gyula r.-t. BUDAI FIÓKJAI: I., Horthy Miklós-ut 29. sz. jL Mészáros-utca 3. sz. i 54, Szilágyi-tér 3. sz. \ Ili; Margit-körut 6. sz. Mérték utáji a legszebb és legjobb cipőt szentkatolnai ELEKES LAJOS é pészmester készít Orthopéd cipőkben specialista! III.,Vörös- jMSf* ms&fr yári-u. 48- -«HB» Székelyek Vili. mes- . , állóhely(7, tala.kozó­73,53,54 sz. .helye!! villamos ) Ügyeljen bevásárlásainál Ami a tudásban az ABC, Ez a konyhában a FRANCK-kávé. D. 177 O. 25 I. — Ve. 1. MARGIT iHGATLANFOBGALMI IRODA BUDAPEST, III., BÉCSI ÚT 171. a Margit-kórházzal szemben. Cégtulajdonos: KELLNER ANDOR Ha házat, telket, üzletet vagy lakást eladni vagy venni szándékozik, előzőleg okvetlenül keresse fel a Margit-irodát Ne felejtse el a telefonszámot! TeleSonszám : 67-67. Mielöli szőrme­bundát, boát stb. javíttat vagy vesz, teldntse meg a LUKACS szűcs árait vételkényszer nélkül. Csak II., Lánchid-u. 2. Telefonhivó : 51 ”87. Értesítés! Tisztelettel értesítem a n. é. budai uríközönséget, hogy angol szabóságom vezetésere a főúri közönség által elis­mert PETRÁSS GYULA urat, a Várady Béta cég volt szabászát sikerült meg­nyernem, ki szaktudása által a legmodernebb és leg­kényesebb ízlésnek is meg­felelő munkájával fogja a t. megrendelőim teljes el­ismerését kiérdemelni. Tisztelettel Budai Divatáruház. II., Margit-körut 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom