Budai Napló, 1925 (21. évfolyam, 819-843. szám)
1925-01-20 / 820. szám
1925 január 20 BUDAI NAPLÓ 3 Tornász hál. Február hó 7-én este fél 10 órakor rendezik a budaiak legnagyobb elite báljukat, a hagyományos Tornászbált a budai Vigadóban. A bál előkészítése és meghívók ügyében felvilágosítást a bálbizottság ad a BBTE szénatéri clubházában este 6—8 óráig. Szombathy Kálmán őrnagy, a Budai Társaskör főtitkára, a Hollós Mátyás Társaság illusztris tagja és a Honvédelem főszerkesztője e hó 20-án rendkívül érdekesnek Ígérkező előadást tart „Mért szükséges a hadsereg ?“ címen az I, kér. iparosok és Kereskedők Köre által rendezett kulturestén I. Krisztina-körut 8—10. Lekonyult reklámok bólintanak bánatosan felénk elhagyott gázlámpák tetejéről. Csúffá tett terek tilalomlámpái bús meghajlással mondanak szomorú regéket a hűhó haláláról. A nagy hűhó meghalt, amiért megindult, semmiből lett semmi, — hej nem jó szélben reklámtáblának lenni. Az utca népe megmosolyogta, senki soha komolyan nem vette a gázlámpákra szerelt reklámtáblákat s az első szél elfujta, mert kihívó ufcacsufító volt a remlámnak ez a fajtája. És jött a nagy szél, bírókra kelt a nagy hűhóval és letette a két vállát. Most már kacag rajta az utca, a szegény lekonyult reklámokon. A Budai Sport Club hatodik évi rendes közgyűlését tartotta e hó 11-én Szombathy Kálmán elnöklete alatt a tagok rendkívüli érdeklődése mellett. A.különféle jelentéseket egyhangúlag vették tudomásul s a pénztárosnak megadták a felmentvényt, köszönetét szavaztak az ügybuzgó tisztviselőknek. Megválasztották néhány kivétellel újból a tisztikart. A nagy jövő elé tekintő „Budai Sport Club“ elnöksége és tisztikara a következő : Elnök: Szombathy Kálmáu. Társelnökük: Makray Teofil, Ruzitska Pál. Alelnökök: Pois Gusztáv, Hóser József, Schillerwein istvári, Bölcs Lnjoa. Főtitkár.- Vilisák Gyula. Titkár: Hylner Nándor. Jegyzők: Varga Károly, Borbás József. Főpénztáros : Trimmel József. Pénztárosok: Szabó József, Viltsák Árpád. Pénztári főellenőr: Fisch Farkas. Háznagy: Tókay János. Ügyész: Dr. Katona Gábor. Orvosok: Dr. Fantó Jenő, dr. Szirovícza Mihály. Pénztár vizsgáló bizottság : Wöllner Vilmos, Ádárn Gyula. Sportintéző; Suhajdi István. Szertáros ; Bélés József és a 20 tagú választmány. A karácsonyi gyermekfeíruházások közül rendkívül szépen sikerült az Iparos és Kereskedők Kultur egyesületeiének ünnepe a városmajori iskolában, ahol Gyárfás Gyula szép beszéde kíséretében ruháztak fel 22 gyermeket Fenyő Béla kereskedő áldozatkészsége és Lizsinszky Antal ügybuzgósága révén. A Városmajori Misszió shdzb an az egyházközség „Tibor“ fiú napközi otthon ruházott fel 80 gyermeket, amihez gt. Károlyi Imre az otthon protektora 25 millió koronával járult hozzá. Az ünnepet Horváth Károly rendezte s annak fényét emelte, hogy megjelent azon Horthy Miklósné Őfőméltósága, Ripka Ferenc kormánybiztos, Ba- ranszki Gyula kormányfőtanácsos Farkas Edith alapítványi hölgy, Badál Ede elüljáró és sokan mások. AzI.ker. Közjótékonysági Egyesület karácsonyi kiosztása az idén különösen szép volt- Színpad állott a nagy teremben s azon különféle kedves jelenet és tíznél több magánszám folyt le. A Jauernik család rendezte nagy munka és áldozatkészséggel, amiben résztvettek Erdélyi Jolán, Vass Kató, Kuncz Margit és Takács Sarolta. Ha Meinl maltinkakaójátnem használta, tegyen egy próbabevásárlást. Gyermekeknek és felnőtteknek, egészségeseknek és betegeknek egyaránt a legjobb tápszer, Platthy* György dr. nemzetgyűlési képviselő január hó 17-én, szombaton este 7 órakor előadást tartott „Gyűjtőíogházi emlékeim a kommün idejéből“ cimir.el a Sza- b^dpolgári párt helyiségében. Az érdekes előadás után társasyacsora volt. A Helios mozgó, mely ma Budának egyik legjobban vezetett mozgóképszinháza, legközelebbi műsorát úgy állította össze, hogy versenyez a pesti mozikkal. Harnischféger István, az ügybuzgó tulajdonos nagy áldozatkészséggel igyekszik versenyre kelni a pestiekkel és minden törekvése oda irányul, hogy a budai közönség igényeit Budán elégítse ki, ami neki eddig is már nagy részben sekerült. ÚJDONSÁG a HELIOS —L-— ----------- mozgóban 23-24-25 A flandriai fiú Jackie Coogan a főszerepben. — 27-28-29 A Csata 30-31 febr. 1 Dr. Jack Harold Lloyd A Hupa-Hupa és minden más e farsangon divó modern táncot mutatták be december 21-én Révai Erzsiké és Nyáry János gróf, a Vá:kert Kioszkban levő Graciosa táncintézet^t magas látogatásukkal kitüntető Auguszta, Zsófia, József Ferenc és ifjú neje Ófenségeknek, akik a legmagasabb elismerésüket fejezték ki a táncintézetet vezető báró Barkóczy Ilona előtt. A lágymányos—kelenföldi kereszlényszo- cialistapárt január 7-én este'7 órakor újjászervező értekezletet tartott Draskóczy László dr, gyógyszerész elnöklete alatt, amelyen megalakították a szervezőbizottságot, amelynek elnöke Draskóczy László dr., titkára Vekov Ádárn lett. Szénmintatelep Óbudán a Krieshaber Lajos szénnagykereskedő telepe 111. Zsig- mond-tér 6. ahol szívesen látnak minden érdeklődői, aki megtekinteni óhajtja. A Szén és fa kezelése rendszeres ; vagon és fuvartételekben, a napi áron alul rendelhető s igy viszonteladóknak is a legelőnyösebb. Társadalmi szerepet vivő képviselők jelentkezését szívesen fogadja a cég. Telefon 47—17. A Képes Mozivilág ez évben rendkivüli fejlődésnek indult s ma egyike, legjobban szerkesztett színházi lapjainknak. Lenkey Zsigmong szerkesztő mellett a nagytehet- ségü újságírók egész sora, köztük a Budán is előnyösen ismert Ferenczy László igyekeznek a lapot a legmagasabb nívóra emelni. Kapható hetenkint mindenütt. A Magyar Urinök Egyesülete a Kasselik alapítvány tárgyában a Baross-szövetség Deák Ferenc-uíca 6. szám alatti helyiségében január hó 17-én délután 5 órakor szükebbkörü értekezletet tartott. ipartestületi bálját művész estével egybekötve rendezi a budapesti Bádogos,Szerelő, Fémnyomó, Leme- zelő, Rézöntő, Bronz- és Rézműves Ipartestület január hó 24-én esti 9 órakor a Kereskedelmi Utazók körében (VI., Gyár-utca 4.), a testületi szaklap alapja javára. A művészestén fellépnek: Szent- iványi Kálmán, Radnai Erzsi, B. Szepes Lonna, Szécsi Böske, ifj. Környei Béla, A bál védnöke dr. Ripka Ferenc. Védnökök: Becsey Antal, Bíítner János, dr. Fritz Géza, dr. Purtbl Győző. Diszelnökök: Hirmann Ferenc, Kardos Bernát, dr. Révay Zoltán. Tiszteletbeli elnökök : Czigler János, Hubert Vilmos, Kalocsay Kálmán, Lacken- bacher György, Margittay Gyula, Nagy Pál, Spitzer Miksa, Tóth Ferenc és a szakma több jelese. A bál rendezősége : Elnöke : Győry Vincze. Társelnökök: Egyedi Jenő Gábor Gyula, Hubert György, Pred- merszky Géza, Spitzer Salamon. Fogadó bizottság : Dula Imre, Kardos József, Lenhardt Samu. Jegy ára: 80.000 180.000 korona. Báliroda : VI.. Liszt Ferenc-tér 7. I. em. FOGAIT ápolja, javitje, csinálja CSÉZLI I., Zsigmond-utca 104. szám. Werbőzy főgimnázium volt iskolatársainak szövetsége szépen sikerült ünnepséget rendezett kulturális és szociális céljai javára. A bevezető műsor előadóművészeit lelkesen ünnepelték, elsősorban Zsámboky Miklós gordonkaművészt, a zeneművészeti főiskola tanárát. A közönség soraiban megjelent Pintér Jenő tankerületi főigazgató, Mina János altábornagy és a budai társaság szine-java. A kedves, hangulatos est résztvevői a hajnali órákig maradtak'együtt. OLCSÓN ELADÓ jóminőségü télikabát ás uj férficipő (42-es) I. kér. Bors-utca 24. I. 2. prm Q-féle ízletes házikenyér a leg- rE.m.O jobb, 1. kér., Bors-utca 1. sz. A Budai Kath. Legényegyesület január hó 18-án este 7 órakor saját helyiségésen, II-, Fő-utca 68. szám alatt művészi hangversenyt rendezett. Sikeresen közreműködtek: zongorán Kiss György, Főszert Lajos operaénekes. Sz. Szalay Ilonka operaénekesnő. Quartett: előadták: Heltai Ferenc, Kussy Ilona, Schök János és Brodszky Ferenc. Az énekszámokat kisérte Gabler Vilmos. A “szürkék“, még pedig a „Hungária“ Magyar Technikusok Egyesülete szürkéi január hó 17-én, szombaton este 10 órai kezdettel a „Budai Katholikus Kör“ nagytermében fii., Fő-uica 83.) táncestélyt rendeztek. 3ÖN! ORPHEUS-moziban llÍMf Január 25-én JUH» Az Opium tündér Történet San Franciskó kínai negyedéből 8 f. Január 26 27-én Hazudik a muzsikaszó 4 film és 4 színpadi részben. Táncestélyt rendez a „Verbőczy-asztal- társaság* által az „Országos diáknyomor- enyhítő akció“ javára február hó 1-én a Szent Gellért-fürdő és szálló összes- termeiben. A műsoron közreműködnek: Dul- lien Klári hegedüművésznő, Goda Gizella a m. kir. Operaház tagja és a Budapesti Egyetemi énekkarok Kereszty Jenő karigazgató vezetésével. Jegyek névreszóló borítékos meghívó felmutatása mellett minden csütörtökön és szombaton délután 6—8-íg a Rendező-Bizottság hivatalos óráin (Gellért-szálló, Márvány-terem) és este a pénztáruál válhatok. Felülfizetésekeí köszönettel fogadnak. Személyjegy 60.000 K, család jegy 150.000 K. Táncosjegy 30.000 korona. FíScher Sándor szalonzenekara és ifj. Kóczé László cigányzenekara muzsikál. Kezdete este fél 9 órakor. Rendezőbizottság élén Sáfár Jenő elnök, Vadász Miklós társelnök, ’Gohér Mihály, Ivanich Ferenc, Láng Elemér, Reich Imre, Tarczali Pál, Zsigor Bála dr. alelnökök állanak. MINDEN aszmos MUNKÁT jutányosán, ízléssel és gyorsan végez KELEMEN JENŐ specialista faberakó munkákban I. kerület, Márvány-utca 12. szám. Budai Zöld hordó véndéglő If., HATTYU-UTCA 14. Apollo színházzal szemben Magyar-francia konyha, állandóan friss tízórai, ebéd, vacsora és kitűnő Italok, leszállított, mérsékelt áron. Társaságok részére külön termek. A jóhirü BUJKA János cigányprímás zenekara muzsikál TORY György vendéglős Közgazdaság, Rimamurány-Saígótarjáni Vasmű Rr. T. rendkivüli közgyűlésén az igazgatóságnak a kötvénykölcsön kibocsátása és az alaptőke felemelése iránti javaslatai egyhangúlag elfogadást nyertek. A 100.000 darab uj részvény 140.000 korona áron bocsáttatik egy amerikai csoport rendelkezésére. A Standard Bank és Takarékpénztár R. T, a legközelebbi jövőben svájci érdekeltség bevonásával tekintélyes alaptőkeemelést visz keresztül. Egyidejűleg Gratz Gusztáv dr. v. b. t. t. ny. miniszter elvállalta az intézet ügyvezető elnöki tisztét. Üzenet. Kiváncsi olvasó. Ravasz László budai cukrászmester neve eredeti magyar nemesi név és a „debreceni“ Ravaszok közül származott a felvidékre, onnan Bédára. Bejárta egész Európát, mindenütt gyarapítva szaktudását. Elismert dolog, hogy csokoládés süteményei ma első helyen állanakt Aki pedig helyét a társadalomban igy betölti, az minden tiszteletet megérdemel. P. N. Lajos-utca. Nem olyan fontos ennek a körnek a működése, de különben sem közlünk olyan eseményről hirt, amelyről előzetes értesítést nem kaptunk. FERENCZY LÁSZLÓ szerkesztő, PIPPffF cz*Mek. illatszerek, a Is CíifQ szappanok jutányosán MODERN DROGÉRIA - Deüiaes Kamii 1., Krisztina-körut 91. szám Telefon 5.—93Zongora esték KáRIKÓNÁL I., Krisztina-körut 61. A zongoránál L1TYÓ festőművész (Lukács Béla) x Csütörtökön ás szombaton DISZNÓTOROK. Frissen csapolt BAK-SÖR! és minden háztartási cikk előnyösen szerezhető be a nemrég m e g n y i 1 f Jankovits Béla drogéria FESTÉK, háztartási cikkek és gummiáruk üzletében I. kerület, Alkotás-utca 29. szám. Márvány-u. sarok- Telefon: 124-49 1 ívó-kúra, Karlsbadi-kura. Javasolva vesebántalmak gyomorbajok, székelési zavarok, álmatlanság, vérszegénység ellen. Poharan- kint 600 korona, karlsbadi sóval 1200 korona. Reggel 7 órától este 6 óráig. Magyarország legrá- diumosabb gyógyvize. Az Erzsébet-hid budai hídfőjénél é- pillt modern ivócsarnokban. Radio- activhatásn líthyn- ti.os és calcinm- bydrocarbonátos gyógyvíz. Hungária gyógyforrás a szfőv. házi kezelésében