Budai Napló, 1925 (21. évfolyam, 819-843. szám)
1925-12-19 / 843. szám
6 BUDAI NAPLÓ *25 DECEMBER 19. Őszi bánat őszi hervadást, ha festek, Szivem, oh, annyira fáj! Szürke felhő könnytől reszket S bánatot sóhajt a táj. Hulló lombokat, ha festek, Látom, minden porba hull. Hervadt lombok leperegnek, Mosolygásunk könnybe fül. őszi haldoklást, ha festek, Legszebb álmom siratom. Könnyeim csak permeteznek, Minden álmom: — sírhalom. Kézdi-Kovách László. R ÖTSZAKÁLLU FRIGYES császár keresztes seregével III. Béla király idejében Óbudán töltött négy napot nagy vigság közben. ❖ * ❖ M esének hangzik, de való igaz, hogy a honfoglaló ma.- gyar már a hordozható fürdőkádat is ismerte. Bíborban született Konstantin császár ugyanis elrendelte, hogy a görög tábori szertartó a császár számára bőnnedencés magyar fürdőt vigyen magával. * * * QOM VOLT NAGYRÉSZT a bu- dai királyi vár Mátyás uralkodása elején. A romokban heverő házak egész .utcasorokat csúfítottak el. Ez váltotta ki Mátyás leikéből azt a vágyat, hogy székvárosát díszes pa- lotaszerü épületekkel tegye szebbé. Bonfini szerint „eleinte utánozván a régi királyokat, megelégedett a tőlük öröklött épületekkel s nem sok gondja volt az újakra. Csak később, második neje korában kezdi megvetni az alacsony házakat s vágyott a művészi, fényes paloták után. Ez késztette 1478 március 7-én hires építési rendeletének kiadására, mely szerint a háztulajdonosok egy éven belül kötelesek voltak omladozó házaikat ujraépittetni vagy legalább kitataroztatni. Mátyás király, hogy példával elöljárjon, bizonyára már előbb, a 70-es évek elején kezdette meg királyi palotájának újraépítését. A tornyos épületek kecses vonalai fönséges képet alkottak. Különben is Mátyás részletesen kidolgozott városfejlesztési politikát folytatott. Széppé, ragyogóvá akarta tenni fővárosát. A renesszánsz világában megfürdött lelke és második nejének, a nagyműveltségű Beatrixnek buzdítása is sarkalta erre. Egyénisége és korában messze hangzó szava szélesebb körben plántálta nagyrészt sikerrel ezt a városszépitési program- mot. A tudósok, művészek sok tekintetben üde szellemének hatása alatt állottak. A királyi palotát Bonfini, Oláh és más írók, de egykorú metszetek szerint is hármas, terraszszerüen elhelyezett védőfal vette körül. A legalsóhoz (a krisztinavárosi oldalon) a nyu- goti lankás dombok felé terjedő disz- kertek és királyi fürdők bekerített kisebb kőfallal vahnak odacsatolva. Ezen a falon a lejtő legalján három kapubejárat volt: középen egy nagyobb, jobbra, balra két kisebb. A XVI. század első felében a török és német seregektől meggyötört Buda (bár a szultán kímélni akarta Budát) sok viszontagságot állott ki s ennek nyomai úgy a falakon, mint a Mátyás palotán meglátszottak. A Duna felől volt első torony, mely a hadászati céloka|t szolgáló hajóhíd védelmiére való volt, különösen sokat szenvedett a naszádosok ostromától. A folytatását képező alsó védőfal is elpusztult természetesen és romlás borította a három évtizeddel előbb még gyönyörű arányokban fejlődő fővárost, királyi palotájával együtt. * ❖ * QÁKOS MEZEJÉN az első ország- ^ gyűlés — a történeti feljegyzések szerint — 1286-ban volt, amelyet a király jeles hazafiak kérelmére hivott egybe. Ugyanebben az évben Pestujvár (a mai Buda) kiváltságait egypárraí metgoldá. A legérdekesebbek ezek közül, hogy a polgárai közül való gonosztevők javait ne foglalják Le, hanem hagyják családjuk birtokában. Ha családjuk nem volna, vagyonuk egy részét az okozott veszteség pótlására, kétharmadát a vár fenntartására fordítsák. 1287-ben pedig nyolc-nyolc napig tartó két nagy országos vásár „békességben“ való megtartására adott engedelmet. E vásárokon egyedül a budai bíró gyakorolja a főhatalmat. Még a nádornak és országbírónak sem lehet ebbe beleavatkoznia. Aki erre a vásárra jön — egyéb határozatokkal szemben is — teljesen várni- és adómentes. E kedvezmény a nyulszigeti apácák jövedelmét nagyban csökkenté, ezért a kolostor nevében felszólalt ellene Erzsébet hercegasszony. IV. László ennek következtében később kijelentette, hogy az említett országos vásárt nem szabad megtartani. Ez azután hosszú időre terjedő pereskedés tárgya volt, az apácák és a budai polgárság között. A Magyar Tanítók Otthona rendkívül szépen sikerült hangversenyt rendezett e hó 7-én a pesti Vigadóban. A műsoron szerepeltek: a székesfővárosi énekkar Karvaly Viktor vezénylete alatt, mely kiváló előadásban adta elő Harmath dalait. Pálmay Kálmán polg. isk. igazgató remekül szavalt, Budanovits Mária operaházi tag két dalt énekelt művészettel és Zsaszkovszky József kisérte zongorán. Török Zoltán énektanár tárogatón adott elő szép kuruc dalokat, Pataky Kálmán operaházi tag két dallal ragadta el a közönséget, Szentgyörgyi László hegedűn és Szentgyörgyi Erzsébet zongorán adták elő mesterien Hubay két szerzeményét és befejezte a műsort a székesfővárosi énekkar Dohnányi Magyar jövő himnusza cimű hazafias darabjával. A nagyszámú közönség lelkes elismeréssel jutalmazta a szereplőket. Nem lesz bódé a jövő év május elsején a Krisztina-téri piacon. Áthelyezik mind újabb területre, amelyről most döntenek a városházán. Eleinte az volt a terv, hogy uj piacot nyitnak a Mikó-utcában, mások azt kívánták, hogy a Szent János-térre vagy a Bethlen-udvar elé vigyék a bódékat, mert ide tervezik az uj tabáni vásár- csarnokot. Voltak azonban, akik ezeket a rozoga, csúf, ízléstelen bódékat semmiféle nyilvános térre vinni nem akarják és legcélszerűbbnek vélik, ha azokat a Mészáros-utca és Koronaőrutca sarkán lévő gazdasági épület tágas udvarára helyezik át, mely igy zárt piacot képezne. Ez utóbbi megoldásnak volna a legtöbb hive. A Közhasznú és Jótékonycélu Állam- sorsjáték húzása december 30-án lesz a székesfővárosi m. kir. pénzügyigazgatóság lottó-osztályánál (Budapest, Fővám- ház). Főnyeremény 250 millió, jutalom 250 millió, tehát szerencsés esetben 500 millió korona készpénz, azután 50, 20, 10, stb. milliós nyereményeket sorsolnak ki. Egy sorsjegy ára 20.000 korona. Kapható dohánytözsdében, bank- és sorsjátéküzletben, postahivatalokban. Nász. G r á c z o 11 Anna és Z werkó János, az ismiertnevii cipészmester, e hó 25-én délután fél 6 órakor tartják esküvőjüket a kapucinus-atyák templomában. Lakás: 11., Iskola-utca 14. ‘Karácsonyi vásárt rendezett a Budai Molnár László GyermekAOtlthon vörös- kereszt csoportja és a felső vízivárosi egyházközség szeretet-szakosztálya dec. 12. és 13-án a Budai Vigadóban kétszáz szegény gyermek felruházása javára. A kitünően sikerült kiállítást Horthy Mik- lósné ő fÖméfíósá|ga, a gyermekotthon fővédnöke nyitotta meg, amely alkalommal Böhmné Sztojanovics Gizella vezetése alatt a várbeli leánygimnázium, 13-án a Fenségek fogadásakor pedig Győry Margit vezetésével a II., Bat- thyány-utcai polgári leányiskola énekkara vendégszerepeit, az előkelő rendező bizottsági gárda élén temesmórai R i t- t i n g e r Imre dr. állott. A királyválasztás sötét és viharos gondjai III. Endre elhunytával fellobbantak. Endre leánya, Erzsébet és idegennek maradt mostohaanyja több főur jelenlétében átadta az óbudai királyi palotát és külföldre ment. A pestujvári (budai) palotát ugylátszik megtartottal, de az ínagRon gyenge építmény lehetett, mert a távozó királynő német udvarmesterét figyel- gyemezteti: „vigyázzon, hogy a faoszlopok el ne korhadjanak és a fal be ne dűljön.“ A Svábhegyi Levente-Egyesület, amely pompás szervezettségével s eddig elért eredményeivel első a fővárosban a hasonló intézmények között, dec. 13-án fényes sikerű előadást rendezett torna- felszerelése és könyvtára javára a Di- ana-uti iskolában. A gazdagon összeállított kedves műsoron Sándor Károly isk. igazgató, az egyesület lelkes, fáradhatatlan elnöke, ismertette értékes beszédben a levente-mozgalom jelentőségét. Az egyesület tehetséges műkedvelő gárdája kitűnő színdarabokat adott elő zajos tapsok között Sasváry Sándor ügyes rendezése mellett. A színdarabok: szereplői közül különösen ki kell emelnünk: Kvitkovszky Manci, Handl Rózsi és Juliska és Pregitzer Erzsi bájos játékát, amivel fokozták az elért erkölcsi és anyagi sikert is. A kör dalárdája pedig a mozgalom lelkének, Sándor Károly igazgatónak vezetése alatt kedves dalokat adott elő a zsúfolásig telt terem közönségének élénk tetszésé mellett. A BUDAI RÁTKAIKENYÉR és kétszersült a legjobb RÁTKAI FERENC II., RETEK-UTCA 4 Tel. : 43-07. Ritka példája a közérdek szolgálatának T e h e 1 Lajos tevékenysége, aki rövid kerületi választmányi tagságának ideje alatt máris jelentős eredményeket ért el Óbuda közjavának érdekében. Állandó, szorgos figyelemmel nem mulaszt el egy alkalmat sem, hogy sziikebb lakóhelye hiányát bepótoltassa az illetékes hatóságokkal. Legutóbb a külső területen levő, a Vörösvári-, a Raktár-utcát összekötő, erős forgalmit, de teljesen elhanyagolt útnak a rendbehozása, villanyvilágítással való ellátása és az Emese-utcai feltételes vili. megálló visszaállítása érdekében szólalt fel. A helyes érvekkel megalapozott, méltányos kívánságra ígéretet kapott, hogy sürgősen teljesitik. rjirjp'OpH cikkek, illatszerek, sza pa- » * * *—■' “ nők jutányosán ---------------MO DERN DROGÉRIA Delhaes Kamii i. Kriszíina-köruí 91. Telefon 52-93. Karácsonyra valódi francia illatszerek, fogkrémek, púderek Medve« gyógyszertárban II., Fő-utca 27. A Budai Kath. Legényegylet december 20-án, délelőtt 11 órakor tartja főutcai dísztermében rendes évi közgyűlését érdekes tárgysorozattal. Este 8 órakor pedig díszelőadás keretében „Az apósok“ cimü vígjátékot adja elő, a műkedvelői stílust f messze felülmúló, tehetséges szi- nészgárda. Szobrot emeltek Iskárioti Judásnak Szovjetoroszország Sviagorod nevű városában a bolsevikiek s azt nagy- ünnepségek között, amilyent mi is láttunk azon a bizonyos május 1.-én, leplezték le. Henning Kheler, a dán Vöröskereszt képviselője hozta ezt a hirt, amely a meghibbant kommunista lélek borzalmas eltévelyedésébe enged bepillantást. SZABÓ ISTVÁN § elsőrangú r; angol uriszabósága | II., Lánchid-utca 2. |f = Csak a legjobb anyagokból és legszebb kivi- f| EE telben készít férfiruhákat és télikabátokat. EE MODERN /v s zucs JANCSÓ JENŐ I,. Rohant-u. 4. Lev.-lap hívásra házhoz megy. i Schneller Odin J dobozgyára | 19«, Tölgyfa-utca 14. g | I Készit mindennemű I jó S I papirdobozokat. I H Fiume-szálló éttermében minden este cigány. I Jazz-band. Minden szerdán és szombaton házilag készült disznótoros vacsora. Polgári árak. [ il, Lánchid-u. 12. Tisztelettel RÓNA GYULA GUBIGZA DEZSŐ KERTEPilÜ BUDÁN, I„ LÁGYMÁNYOSI U.21. Tervez, épít művészi kerteket, vállal mindennemű keriészeli munkákat úgy helyben, mint I vidéken. Szállít díszfákat, díszcserjéket, rózsákat, kúszónövényeket és a legmodernebb kerti | bútorokat. A hires OEME i cR-fóle rózsatelep kizárólagos bizománycsa. Kitüntetve több keriművészeti éremmel : Pécs Szombathely, Budapest, Debrecen. CSALÁDI HAZAK építésére alka'mas házhelyek eladók : Bővebbet építési iroda Horthy Miklós-ut 92. szám. Haas iViikl's Arany érem! Ezüst koszom! HALVA SÁNDOR puskaműves Budán, L, KRISZTINA-TÉR 2. SZÁM VADÁSZOK számára minden szükséglet raktáron. Megrendelésre kés/it mindennemű vadászfegyvert és vadászati töltényt. Specialista a legfinomabb fegyverek javításában. — Telefonszám: 61 02.