Budai Napló, 1924 (20. évfolyam, 796-818. szám)
1924-11-20 / 815. szám
XX. évfolyam. 815. sz. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 200.000 kor., félévre 110.000 kor. Eev szám 4000 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1., Bors-utca 24. Telefon: 129—96 és 24—77. Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter Felelős szerkesztő: magas sor, egyszeri közlésnél 3000 korona. 20 mm. magas hirdetés 60000 K. Szövegsor ára 25C09 korona. V1RAÁG BÉLA Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1924 november 20. napszámosok a magyar kultúra napszámosai gyűllek ünnepre e hó 8-án, hogy egyesületük 40 éves fennállását ünnepeljék. A „Magyar Tanféríiak és Tanügybarátok Nemzeti Egyesülete“, mely mint a tanférfiak tekéző egyesülete kezdte meg negyven év előtt működését és alapszabályok nélkül, csak a kölcsönös szeretet és megbecsülés természetes szabályait követve élt annak az eszmének, hogy a hazaszeretet apostolait, papjait, harcosait és azok barátait egy táborba gyűjtse. A nagy évfordulót, mely már a törvénykivánta alapszabályok mellett j érte az Egyesületet, a Fehér József elnök vezetése alatti ünnepi közgyűlés után hatalmas áldomással ülték meg. Ripka Ferenc elnök mondotta az ünnepi felköszöntőí, sajgó szivvel emlékezve meg arról, hogy az utóbbi évek világrengető eseményei megfertőzték az iskolát is. Nemzeti nagy feladat a jövő nemzedék megmentése. A budai levegő alkalmas erre mert ennek a levegőnek az ózonja a hagyományok tisztelete és az ifjúságot nevelni kell a nemzeti múlt tiszteletére. Ä mai társadalmat kell megtisztítani, mert a má-ból lesz a mult s a társadalmi morál itt kezdődik s ezzel kezdődik a kultúra. A társadalmat pedig csak úgy tisztíthatjuk meg, ha a mai gyűlölködést kiküszöböljük. Ebben a körben mindig a szereteíet hirdették s ez legyen a jövendő planétája is. Az elnök köztetszésben részesült felköszöntőjét Illés Istvá í igazgató köszönte meg, aki méltatta Ripka Ferenc elnök egyéni kiválóságait és rendkívüli társadalmi tevékenységét, amelynek nyomán mindenhol virágzás fakad. Almássy János, Juhász Ödön főtitkár érdemeit méltatta, Földessy János pedig a köztiszteletben álló elnököt Fehér József min. tanácsos köszöntötte fel, amit Fehér elnök lelkes szóval köszönt meg. Dr. Juhász Ödön (ifjabb) majd Juhász Ödön főtitkár szólalt fel és szép hasonlatokkal átszőtt beszédben méltatta e nap fontosságát. Péchy Mihály szórakoztatta ezután kedves és humoros előadásokkal a társaságot. Az est folyamán ünnepelték Fetsey László alelnököt dr. Gömöry Albertet, K'örmendy Jenőt, Szabó Róbert a sajtót és a Budai Naplót, amit Viraág Béla szerkesztő egy kedves iskolai adomával és lelkesen meleg szavakkal köszőntmeg, Földessy Jánost, Rácz Józsefet és Wladár Tivadar volt elnököt, aki nagy derültség közötti humorosan válaszolt. Szép magyar dalok éneklésével ért véget a meghitt, baráti ünnep, mely a kultúra áldomása volt. fuhász Ödön emlékirata alapján külön tanulmányt közlünk az egyesület 40 éves múltjáról. Az aranymisós hercegprímás tiszteletére rendezett ünnepségek sorában az elsők közölt szerepel Buda, ahol a régi Ferdinánd bástyát nevezte el a főváros „Prímás bástyá“- nak és ennek emlékezetére díszes emléktáblát helyezett el az uj levéltár falába, mely Wälder Gy'ula műegyetemi tanár művészi munkája. A főváros képviseletén kívül hétfőn délelőtt felvonult az ünnepségre a budai középiskolák ifjúsága is Fintér Jenő tankerületi főigazgató vezetése alatt. A közoktatásügyi miniszter mondotta az emlékmű leleplező ünnepi beszédet, a polgármester pedig átvette a város gondozásába. Végül a hercegprímás köszönte meg az emlékezetes ünnepet, melyet a pápai himnusz hangjaival fejeztek be. Ezt megelőzte vasárnap a krisztinavárosi úgynevezett Kéményseprő templom falába elhelyezett emléktábla ünnepi leleplezése, mely annak emlékére készült, hogy a hercegprímás 1877-ben mint segédlelkész e plébánián működött egy évig. Zeitiger Vilmos apát ünnepi miséje után dr. Ripka Ferenc kormánybiztos az egyházközség elnöke leplezte le a díszes emléktáblát rendkívül meleg és fenkölten szárnyaló beszéd kíséretében. Az ünnepen a hívők nagyserege vett részt. Ottó királyfi november 20-án üli tizenkettedik születési évfordulóját, akinek boldogságáért dr. Rótt Nándor, veszprémi megyés püspök e hó 20-án, csütörtökön d. e. 10 órakor a Szent István Bazilikában ünnepi szentmisét, P. Buttykay Antal szentbeszédet mond. Érdekes előadások egész sorozatát adja a „Budai Iparos a Kereskedő Ifjak Kultur Egyesülete“, a Városmajor-utca 59. ee. a. iskolában, ahol eddig előadást tartottak: Lasz Samu dr., Radványi Imre dr., Massány Ernő dr., Okolicsányi László dr. és november hó folyamán, minden vasárnap fél hat órai kezdéssel értekeznek: lovag Kriegs-Au Emil plébános, Gyürki Tibor dr.és Baranski Gyula dr. A belépés díjtalan. Palatínus lépcső nevet kér a József főherceg palotája alatt a Szentgyörgy-térre vezető névtelen lépcső számára a Hollós Mátyás Társaság, mely legutóbbi választmányi ülésén foglalkozott a lehetetlen utca nevekkel Budán és ellenzi a régi hagyományos nevek kipusztifását, az uj utcák számára pedig Budával kapcsolatos történelmi neveket kiván, — Nevet kell adni a Széna tér felső részének, ahol a hurokvágány van, amit a közúti Retek utcának mond, a város Margit körútnak nevez és tényleg folytatása a Széna térnek! Ezt a helyet Jókai nevével szeretné kapcsolatba hozni a Hollós Mátyás Társaság és többen ajánlották a Laborfalvy-tér nevet sokan úgy, hogy „Jókainé Laborfalvi Róza tér.“ Legtöbben Hollos Mátyás tér nevet kívánták s e felett legközelebb dönt a Társaság. Becsey Antal előadása adott különös súlyt a II. kér. Iparoskor által e hó 16-án rendezett kultur- eslének, melyett a kör felkérésére dr. Lendl Adolf rendezett. Ma már állandó közönsége van ezeknek, mely hálás a Hollós Mátyás Társaságnak, hogy ily illusztris előadókkal látja el azokat a társasköröket, ahol ily kulturestéket rendeznek. Becsey Antal az aktuális gazdasági kérdésekről beszélt az ő nagy és pozitív tudásával és gyakorlati érzékével. Sorba vette a pénztelenség s a közterhek címen a polgárságot sújtó jelenségeket s azután áttért a főváros gazdálkodására, melegen méltatva dr. Ripka Ferenc becsületes törekvését, mellyel itt az egyensúlyt helyreállítani szeretné és ennek támogatására két nagyarányú tervet vetett fel az illusztris előadó, amelyeket legközelebb részletesen ismertetünk az ő hivatott tollával. Lendl Adolf köszönte meg a tanulságos előadást. Horváth István elnök pedig méltatta az előadó személyét s végül Viraág Béla tett mint újságíró hitvallást Becsey mellett. Vájjon mi történt azzal a mozgalommal, mely „Budai Testnevelő és Közművelődési Egyesület“ címen indult meg és felhívásait még nyáron kibocsátotta. Sok szép dolog volt a felhívásban, csak az látszott különösnek, hogy a tagfelvétel az egyesületi orvos véleményezésétől függött. Ezt a jó budaiak nem értették meg bizonyár.-, pedig kedves kilátást nyújtottak azzal, hogy a tagok reklámjait, a helyiségeikben színpadjukon, illetőleg létesítendő lapjukban díjazás nélkül elhelyezik. Ez talán sok is A Budai Társaskör újonnan belépett 152 tagja tiszteletére nov. 20-án, csütörtök este 5 órakor tag- avató-vacsoráí rendez. A tagavató beszédet a Budai Társaskör elnöke dr. Ripka Ferenc udv. tanácsos, kormánybiztos mondja. Egy teríték ára 25 000 korona. A Társaskör helyiségeit tagjainak messzemenő áldozatkészsége révén otthonos kényelmet nyújtó módon berendez- íették és fölszerelték. A termeket fütik és szellőztetik. Az újságok és folyóiratok állanak rendelkezésre. ízletes étel és ital bármely időben kapható. Minden csütörtök este rendes társköri vacsora és a télen felolvasó-, művész- és tánc- estélyek lesznek. Első ilyen est december hó 11-én csütörtökön este rendezik. Kejzlár Gyula dr. volt törvényszéki bírót, most gyakorló ügyvédet választotta meg ügyészévé az I. kér. Iparosok és Kereskedők Köre. Az ügyész minden délután rendelkezésére áll a kör tagjainak I., Bors-u. 22. sz. a. irodájában. Külön mozi előadást rendez e hó 23-án vasárnap d. e. 11 órakor a felsővizivárosi egyházközség a nagy, 800 kilós harangja költségalapja javára a Margit-köruti 5. sz. a. Helios mozgóban, melyet e magasztos célra díjtalanul engedett át a tulajdonos: Harnischfeger István. Bemutató film lesz és a Mont Everest megmászásaim a vászonra. József Ferenc főherceg és fensége^ neje tiszteletére a Budai Katholiku Kör november hó 8-án a kör disz termében zártkörű hangversey-es' télyt rendezett. Baranski Gyula dr és az elnökség fogadta a magas vendéget, aki élvezettel gyönyörködött a művészi előadásban. A műsort a Budai Dalárda solo- quartettje nyitotta meg, Schuler Alajos, dr. Schreiner Rezső, dr. Vés- sei Ede, Sallay Nándor pompás énekével. P. Zadravecz István tábori püspök északamerikai körútjáról mondott sok érdekes dolgot. Azután Dullien Klára hegedümüvésznő, Goda ,Gizi a m. kir. Operaház tagja, Ábrahám M. Magdolna szavalata, Balogh Emmike iáncművésznő és végül Schuller Alajos operaénekes néhány szép opera részlete fejezte be az érdekes műsort. József Ferenc főherceg ezután elbúcsúzott, mert ifjú hitvese gyöngélkedett s ezért részt sem vehetett. A fiatalság pedig reggelig táncolt. A budai rébuszok közé tartozik a Lánchídfő melletti vasrács, mely masszív vasból készült és egy évezred viharaival volt hivatva dacolni, — kidönlve, összetörve, várja a javítást, de hiába. Ki törte össze? mi módon ? mivel ? olyan nehéz megérteni, mint ahogy a tudósok nem értik, hogy a piramisokra, hogyankerültekfel a ház nagyságú kőtömbök. Zászlőszentelö ünnepét folytatja illetve a zászlószögek beverését, amit első alkalommal nem tudott befejezni az I. KÉR. IPAROSKOR december hó 8-án, saját helyiségében. Az ünnepen részt vesz gróf Hadik János védnök is. Budai hadastyánok a gróf Edslsheim Gyulai-Lipót hadastyán egyesület tagjai dr. Győry Lóránt ny. miniszter diszelnök vezetése alatt küldöttségileg köszönték meg a Protestáns árvaház vezetőségének, hogy 50 éves fenállásuk jubileumán közreműködtek. A küldöttség hölgytagjai Pichy Gizella, Szombathelyi Ilonka és Wallendums Magda, ajándékokat osztottak ki az árvák között s azok ezt szavalatokkal és énekelőadásokkal köszönték meg. Diszelnökeit: dr. Ripka Ferenc udvari tanácsost, kormánybiztost és dr. Almássy László nemzetgyűlési képviselőt iktatta be ünnepélyesen november hó 19-én, szerdán este a „III. KERÜLETI TÁRSASKÖR“ az „Esplanade“-szálló külön termeiben tartott társasvacs >ra keretében. \ nagyjelentőségű estről a jövő számban közlünk tudósitást. Sár-, hó- és fornscipőt mindig legolcsóbban SCHÁFER-cégnél Budán I,, Döbrentei-tér 4 S7FN-csazBfl Kelenfölcfön, a „BAROSS FAIPARI VÁLLALAT“ telepén I., Budaörsi-ut 56—58. Telefon: József 64-47 Elsőrendű szén, megbizható kezelés. Iroda: I., Bertalan-u. 20. III. 3. Te!.: J. 16-26