Budai Napló, 1923 (20. évfolyam, 763-795. szám)
1923-02-18 / 769. szám
landsknecht, durák. A legtöbb esetben felmentették a kártyajáték miatt bevádoltakat. A TABÁNI rácok a török idők után is megmaradtak régi lakóhelyükön, pedig igen olcsón, sőt ingyen is adták ekkor a házhelyeket. De nekik nem kellett. Igénytelenül alkalmazkodóan, türelmesen megmaradtak megszokott helyükön. Azt sem vethetjük a szemükre, hogy környékükön elűzték a prostitúciót. Ott telepedett meg, ahol megtűrték, a várfalakon kívül, a legolcsóbb és legsötétebb helyen. A prostitúció úgy tud elbújni, hogy azért mindig kéznél legyen. A másik ok, hogy a Tabánban rejtőzött el, az is volt, hogy ide torkollott a hajóhíd. A gellérthegyi jobbfajta barlanglakásokat a polgárok foglalták el és csak a leghitványabbak, a legbüzhödtebbek maradtak a társadalom számkivetettjeinek. Itt húzódott meg az a szerencsétlen, akit ide csapott ki a sors. \ frissek és szépek akkor is tudtak „szerencsét csinálni.“ A Gellérthegy oldalába csak a későbbi évjárat került. Itt gubbasztottak egy hitvány padkán vagy küszöbön, hangosan énekelve trágár dalaikat, hogy ezzel is tudtuk adják, mi a foglalkozásuk. A szegény Gellérthegyi boszorkányok. Utcájuk a Rudas-fürdőtől a Sáros-fürdőig húzódott, stílusosan összekötve a két fürdőt, melyek jórészben szintén Vénusz szolgálatában állottak. De a Tabán egyéb része is meg volt spékelve hasonló bűntanyákkal, vendégfogadókkal, kis korcsmákkal, ahol nem hiányzott a tambura, vagy a trágár dalt éneklő hárfásleány, vagy a Naturzángerek, (igy) akik természetes meztelen nevén neveztek meg mindent kedélyes dalaikban. Éhez a vendégek bort, sört ittak, de főképen rác ürmöst s a hölgyek külön, kőkancsókban „Pli- czerl-wirmet-et. Az épülő Lánchíd és a hajóhíd elbontása a pesti polgárt nem hozta többé a Tabánba és ezzel haldoklásnak indul e városrész, melyet Kiss József, a nemrég elhunyt költő irt meg színesen. Nála olvassuk, hogy a Gellértalja férfilakói a Donau-jagerek voltak, akik dunamenti kunyhójukból lesték a szabályozatlan Duna árját, s abból fát, szénát; gazdátlan csónakot stb. halásztak ki. Ez a tevékenység volt a bevallott fogla ko- zásuk — ettől eltekintve a tabáni prostituáltakból éltek. PARKETT PADL0K FEKTETÉSÉT, javításokat, padlók átalakítását szolid áron vállalom. GOTZANTAL Parkett vállalkozó asztalosmester 1. Bors-u. 24. Telefonhivó: 123—75. Lahr Irma virág kereskedése. udvari szállító. II., Fö-utca I (Lánchíd épület) Telefon: 41-87. f'rí1!"a<.báLminnemií üdevirágokból koszorúk, csok- rok készítését. Pontos kiszolgálás, jutányos árak. Bem apóhoz címzett, volt ULM-né féle vendéglő 11. kér., Margit-körut 54. Elsőrangú konyha és pince. Polgári árak. Telefon:63—44. BEM REZSŐ vendéglős. Kiadó: V1RAÁG és TÁRSA. BUDAI n A p l 0 KÁVÉ U3SORSá6 “Batthyány kávé“ habbal, árkülönbség nélkül. Elsőrendű a kávé s minden étel és ital a Batthyány ftávéhdzban II., Fő-utca, Batthyány-tér sarok Baíog Karcsi budai cigány király muzsikál Dobozgyár Scheer Béla Gyula I. kér., Verpeléti-ut 15 sz. IIZEGIZYILT------a budai úri közönség — — di vat cipőkészítő terme Fő-utca 60. Fiók: VIII. Őr-utca 2- GODY László. — (A hirdetésre hivatkozók 10°/o engedményben részesülnek.,) Kopfmann 3dnos cukorkagyára Főüzlet és gyár: I., Krisztina-kömt 91. zz. Fióküzlet: II. kér., Margit-körut 36. sz. Morgit-sziloi 1 francia és angol 1 női ruha magánvarrónő. 11., Szász Károly-i í. 4. Model kosztümök Szentendrei villamos Páiffy-téri megállónál Vidékiek! Ne terheljétek magatokat felesleges csomagokkal, ráértek vásárolni Szalay József modern fűszer- és csemegeüzletében, II., Margit-rakpart 52., hol állandóan friss vaj, sajt, husnemüek, cukorkák, üdítő italok kaphatók. GALÍANOPLASZTIHA. En"ék,árgyak, virágok, gipsz- és faszobrok fémbevonását jutányos árban elvállalja Morva? Sz. mér,,6k’ III, Zsigmond-u. 114 z LAMAL LAJOS5 műszerész, I., Krisztina-körut 151. Varrógép, kerékpár és grammo- fon raktára. Telefon 49—66. Megbízható legrégibb javító műhely. Ha tartós ES jO készítesse : niRflVinHűZ 3HIZOS cipésznél I., Horthy Miklós-ut 23. Saját készítésű raktári cipők még olcsó áron kaphatók. VI L L A N Y szerelést uj berendezéseket és javításokat pontosan és legjobban készít, raktáron tart mindennemű szakmába való cikkeket és csillárokat. GAÁL IMRE, Tel. 162 - 24 1., Krlsztlna-krt 155. MII ASZTALOS MANDEL JENŐ II. kerület, Margitrakpart 50 (Margit- híd mellett) Telefonhivó 112—30. Elvállal teljes lakberendezései! tervszerinti elkészítését. Kész bútorok állandóraktáron. T JO TŰZHELY A HÁZIASSZONY ÖRÖME! Tekintse meg Bieber KűFOly lakatos gyári raktárát :: Méltányos árak! Pálya-utca 6. :: Telzfon: 181—35. Magyar Gazdák Tejüzeme R.-T. Tej, naponta frissen készített vaj, tejszín, tejföl budai fiókjainkban állandóan kapható Alkotás-u. 34. — Tárnok-u. 18. — Lógody-u. 49. Márvány-u. 40. — Kékgolyó-u. 20. — Atttila-körut 58. ■ ^ Tejgazdaság és tejivó! Zngliget, Béla király-ut 44, sz, Tejgazdaság és tej ívó! j Bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázás, fürdőberendezés és központi-fűtés vállalat LUGKŐ 130 fokos, valódi szavatolt szappanfőző (Utasítás: 4—5 kg. zsiradék, 1 S k*. lugkő, 8 liter viz) j ‘S « Rézgálic 98/99°/°, karbid, / f45 petróleum legf., akácméz \ Szállít vasúton és postacsomagokban utánvét mellett :: Veszek mézet kisebb-nagyobb tételekben :: Telefon I/fm\JÁD Budapest. I. 42-79 KUUlVMK, Attila-u 23. Kaiser G\?ula urí szabó 111. kerület, Kiscelli-ut 63. o Harmatviz o A lithiumos Hungária-forrás szén- :::: savval telitett ásványvize :::: — Telefou : J-II2—59, — ! K állítás ! BÉRES MÁRTOK I. kér., Logodi-utca 19. sz. TELEFON: 172—33. Minden e szakmába vágó munka ügyében forduljon bizalommal e régi jóhirü céghez. Tóth és Pintér BUDAPEST, I., Szt. János-tér 4. Községi Köztisztviselők Országos Szövetségének szerződéses szállítója. Tel.: J. 62—24. — Postkp. sz. 22291 Elecktrotechnikai és műszaki vállalat. ELVÁLLALUNK: Világítási erőátviteli berendezéseket. Községek, malmok világítását és tervezését, lakások, villák berendezését. — Anyag és csillár eladás. — Költségvetés dijmentes. [Szíjgyártó • nyerges és böröndös Flieger Nándor j ll. kér., Fő-utca 10. szám ■ 5 Megbízható régi üzlet • VESZEK mindenféle régiséget, aranyat, ezüstöt, drágakövet, porcellán figurát, szőnyeget, bútort, zongorát, GELB SSLilMOtl I., fittila-utca 8. SZ. A budai vendéglősök, étterem- és kávéháztulajdonosok, kocsitulajdonosok figyelmébe ajánljuk a Kocsigyártó-bognár ipartelepet I. kerület, Árok-utca 29. sz. I Délivasut-étterem Modern, szép helyiségek, jól fűtve. — Elsőrangú konyha és faj borok. Társasvacsorák. GRECSÁK RÓBERT 1 Jj Nyomatott az Attila-nyomda r-t. müintézetébeu, I., Szent János-tér 1/a szám. Telefon: 24—77