Budai Napló, 1923 (20. évfolyam, 763-795. szám)

1923-01-28 / 766. szám

2 BUDA NAP L Ó Óriási pusztítást végez évről-évre a tüdővész, mely rohamosan terjed és erősebben szedi áldozatait, mint a hevenyfertőző járványok együtte­sen. Ez a helyzet annál károsabb és szégyenletesebb, mert a kivül- belül teljesen kész és három esz­tendeje csak a felszerelésre és meg­nyitásra váró Szent János-kórházi három tüdőbetegpavillon még ma sincsen használatban. Wégh János tiszti főorvos szerint az építés ha­lasztása már a pavillonok állagát is veszélyezteti és alagcsövezve sincs, körülbelül egy méter magasságig a viz a falakat már megtámadta, úgyhogy ezeket a munkálatokat is el kell végezni. Megállapítja, hogy a tüdőgümőkóros halálozások szá­ma állandóan emelkedik és ameny- nyiben a kormányhatóság segítségét nem tudná a főváros megnyerni, indítványozza, kérjék a törvény­hatóságok segítségét, tekintettel arra, hogy a főváros közkórházai­ban ápoltaknak körülbelül negyven százaléka vidéki lakos és csak hat­van százaléka budapesti, illetőségre nézve pedig hetvenkét százaléka vidéki és csak huszonnyolc a buda­pesti. Ha pedig még igy sem volna lehetséges a segítés, proponálja, adják át hat évre magánorvosoknak az épületeket, hogy íüdőbetegszana- tóriumnak berendezzék és igy le­hessen elhelyezni a gümőkóros betegeket. Petőfi ünnepet rendezett fényes sikerrel a II. kerületi Királyi Egyetemi Kaíholikus főgimnázium Vörösmarty - önképzőköre 21-én este a Katholikus Tanoncotthon nagytermében (I!., Toldi Ferenc-u. 30.) Az ünnepi beszédet Bozóky Endre mondta, a műsoron Petőfi-versek és Petőfi-dalok, valamint magyar zeneszámok szerepeltek. A diákok ezenkívül bemutatták Szávay Gyula hatalmas lendületű, megkapó Petőfi- ünnepi szinjátékából a Pápán lejátszódó jelenetet. ♦ A vagyonadó és jövedelemadó felszólam- lási bizottságait nem régen választotta meg a főváros törvényhatósága, mely a következőképpen alakul: Az 1.'kerületben az 1. sz. bizottságnál rendes tagok : März Károly, Szalai Gyula, póttagok: Mátray Antal, Babrián Dénes. A 2. sz. bizottság­nál rendes tagok : Hosszú Lajos, Barabás István, póttagok: Tóth Lajos. Nocker Ferenc. A 3. sz. bizottságnál rendes tagok: pyber Ignác, Kalmár Antal, póttagok: Bartkó János, Szakái Lukács. A II. kerü­letben az 1. sz. bizottságnál rendes tagok: Staub Nándor, Demkó Jakab, póttagok: Fischer Antal, Lackenbacher György. A 2. sz. bizottságnál rendes tagok : Bauer Dezső, Nonn Imre, póttagok: Behringer István, Élő Ferenc. A III. kerületben az 1. sz. bizottságnál rendes tagok: Pfeiffer István, Kovácshegyi Kálmán, póttagok: Peltz Antal, Raffay Árpád. A II. sz. bizottságnál rendes tagok: Schmidkukl Lajos, S/epessy Ágoston, póttagok: Birzu Károly, Schödl Ferenc. Madách szelleme, mely minden időkben az egész kultu™ í zontját beragyogja prófétai mim- ; kátéval • az Ember Tragédiajavai - száz éve született. Még lobognak Petőfi emléktuzei s mar uj fakly kát gyújtunk a jan. 21-en született nagy drámaköltőnek, kinek hatal­mas teremtő ereje, ha közvetve is de Budán sarjadzotí. A Madách családban sokan foglalkoztak iro­dalommal, de különösen nagy yo az irodalmi érdeklődés a kolto édesanyjában, Majthényi Annában, a magyar nagyasszonyok nemes típusában, aki Marczibányi István budai házánál nevelkedve mar fogé­kony ifjú lélekkel megtanulta sze­retni az irodalmat és művészetet. Madách Imre fiatalon elvesztette apját s anyja gyöngédebb nevelő keze alatt még jobban kifejlődtek benne az irói hajlamok ebben az alkalmas levegőben. Ünnepi hangulatú, emelkedett közgyűlése volt a Svábhegyi Polgári és Közművelődési Körnek jan. 6-án a Díana-uti iskolában. Az ujonan alakult kör eddig Istenhegyi Népművelési Egyesület néven végezte ered­ményes munkásságát. Fetter János meg­nyitója, Szalmásy Miklós titkári jelentése, Bódy Flórián alapszabálytervezet módosítá­sának előterjesztése után, amelyet egyhangú­lag elfogadtak — Perczel Béla főszámtaná­csost. szfőv. biz. tagot, a hegyvidék lelkes pát- ronusát nagy lelkesedéssel elnöknek válasz­tották, aki székfoglalójában nagy alapos­sággal rámutatott azokra az akadályokra, amely knek leküzdése a körnek hivatása lesz: kulturális, gazdasági és város ren­dezési téren Kifejtette a svábhegyi elöljá­rósági kirendeltség felállításának szüksé­gességét, melynek mielőbbi létesülése el­sőrendű érdeke az egész környéknek. Ezután a tisztikart választották meg, mely a következőképen alakul: tiszteletbeli ál­elnök: Südv Aladár. Társelnökök Sándor Károly és Pregitzer Károly. Ügyvezető igazgató: Szalmássy Miklós. A műkedvelő szakosztály elnöke : Zoni Antal, alelnöke : Szipanits Árpád. A sport szakosztály el­nöke: ifj, Czippra József, alelnöke: Helda Tibor. A gazdasági szakosztály etnöke:id. Fetter János, alelnökei: Pólyák György és Varga József. Titkár: Bodi Flórián, jegyző: Vladár Pál, pénztáros: Nyerges Béla, el­lenőr: Dóczy Dénes és Krén Lipót, könyv­táros: Jámbor Magdolna, gazda: Hoyer Pál, jogtanácsos; dr. Lentay Róbert lett. A közgyűlést kedves melegségü társasvacsora követte, amikor is a kör újonnan szerve­zett dalárdája Sándor Károly iskolai igaz­gató vezetése mellett hazafias és irredenta dalokat adott elő pompás készültséggel, kiváló tudással, amit a jelenvoltak lelke­sen honoráltak is, az uj kör kultur erős­ségévé nyilvánítva a dalárdát. Azután a nemes veretű szavakkal elmondott pohár, köszöntőkben méltatta a nap és a vezérek jelentőségét Fetter János, Sándor Károly, Perczel Béla, Südy Aladár és Aigner Ottó. Meleg, szép est volt, mely talán forduló pontot jelez Svábhegy életében, biztató jele az egységbe olvadó, öntudatra ébredő pol­gárság első megmozdulásának, emelkedett szellemű találkozásának. Budai építőművészek arattak nagy sikert Amerikában és a „Chicago Tribune“ cimü újság december 3-iki számában közli, a világhírű felhőkarcoló újságpalota tervpályá­zatának eredményét. A pályázaton huszonkét állam építészei összesen 189 pályamunkával vettek részt. A bírálóbizottság a díjazott terveken kívül 34 munkát érdemesített dicsérő elismerésre. Kulturfejlettségünknek és tervezőinknek a nemzetközi ver­senyben As érvényesült képességé- genek újabb bizonyítéka, hogy-e 34 dicsérettel kitüntetett pályamű közül kettő dr. Lechner Jenő ter­vezete illetőleg Lechner Loránd és Kautzky Tivadar együttes tervezete, melyek mint a magyar szellem al- kotásai, képesek voltak az amerikai bírálók elismerését kiérdemelni. A chicagói magyar követ meleg hangú levélben fejezte ki a kitün­tetett magyar építészek előtt köszö­netét, amiért ilyen elismerést sze­reztek az általa képviselt magyar­ságnak. Dr’ Lechner Jenő tervé­nek hatalmas távlati képét Unghváry Sándor festőművész készítette. Az uj kereseti adóról tartott előadást Pásztor Béla részvénytársasági igazgató a III. kér. Népkör helyiségében. A terjedel­mes anyagot felölelő tartalmas és szak­szerű előadást a szép számban jelenvolt kereskedők és iparosok nagy tetszéssel fogadták. Pásztor igazgató a nagy érdek­lődésre való tekintettel, előadását hétfőn, január hó 29-én este 8 órakor'a Népkör­ben megismétli azok részére, akik az első előadásról lemaradtak. Az uj kereseti adók ügyében útbaigazítással szolgál a Népkör bizottsága este 7—8 óra között. A hajóhidra emlékező mulíheíi krónikánkra visszhangképen közli velünk egy olvasónk, hogy a hid Gvadányi Peleskei Nótáriusában is megvan örökiíve a következőképen : Ez hidorí sok ezren napnak lementével Sétálnak és telnek örömök kedvével, Sok Pyramus játszik rajta Thysbéjével Enyhülnek fagyossal és mandula tejével. Mesterséges tüze gyakran Vulcanusnak Ég rajta, de többet ég tüze Vénásnak. Itt sok ártatlan szív tétetik czinkosnak Jól hívják e hidat hát Labyrintusnak. Bodó Klári dr. Orova Zsigmondné opéra- énekesnő ária és dalestje február 7-én este fél 9 órakor a pesti vigadóban lesz. Jegyek kaphatók Fodornál, Váci-utca I. A Várszínház pénteken mutatta be a Cow-boy cimű egy felvonásost és a Pajkos diákok cimű vígjátékot magyar szerzőktől. A bemutatót nagy érdeklődés kisérte és nagy tetszéssel fogadták a kitűnő elő­adásban lejátszódó újdonságokat. Szeszfőzdét állít az óbudai föld- és szöllőmüvesek eredményes múltú egyesü­lete a Pacsirta-u. 12 szám alatt. A reális üzletmenet biztosítására 500 K-ás rész­vényeket bocsájtottak ki, melyeknek leg­nagyobb része már el van helyezve. Azuj vállalkozás élén nagy agilitással a föld- és szöllőmüvesek alelnöke, Kincze Géza kereskedelmi iskolai tanár áll. Ezzel a mozgalommal kapcsolatban faiskola fel­állítását is tervbe kellene venni, mert a pusztulóban levő gyümölcsösök nem tud­ják majd ellátni az uj főzdét feldolgo­zandó anyaggal’ De máskülömben nép­élelmezési szempontból is fontos lenne faiskola felállítása, ho^y ennek révén az egész budai hegyoldalt gyümölcsös fákkal beültethessék, ami ma szinte lehetetlenség, mert csemetefát egyedül csak Kecskemét­ről lehet kapni, de ezek legtöbbnyire el­pusztulnak a kecskeméti és a budai tala különbözősége miatt. A Budai Dalárda február hó 1-én (csütörtök) este 1/a9 órakor a Budai Vigadó összes helyiségeiben, Szeghő Sándor országos és egye­sületi karnagy vezetésével tánc­vigalommal egybekötött, ^ zártkörű Farsangi Jelmezes Dalestét rendez, melyen a „Pillangókisasszony“ (Madame Käsefly) cimü tréfás nagy opera egy felvonásban, kerül elő­adásra. Részletes műsor a hely­színen. Előadás alatt a terem ajtói zárva maradnak. Előadás után tánc reggelig. Jelmez nem kötelező, de kérik a vendégeket, hogy a Pil­langó kisasszonyra való tekintettel, aki teljes tavaszi díszében fog pom­pázni; "tetszés szerinti jelmezekben jelenjék meg. Belépőjegy ára szemé­lyenként 400 korona. Jegyek csakis a megcímzett meghívók elömutatásával válthatók : Lo.hr Irma virág­kereskedésében (II., Fö-utca 1.) Barabás és Stefanovics drogériájában (L, Alagut- utca 5.), Tóth Lajos divatáruüzletében (I., Krisztina-körut 32.), Kovács István füszerüzletében (I., Döbrentei-utca 10.) a Krisztinavárosi kaszinóban (!., Bors-utca 2,), továbbá január hó 31-ig hétköznapokon este 6—8 óra között az egyesületi helyi­ségben (1., Koronaőr-utca 3. Telefon: 66 —91) és a dalest napján este fél 8 órától a helyszínen felállított pénztárnál Az Egye­sület tiszteletbeli és működő t gjai e dal­estén belépő dijat nem fizetnek. Alapitó és pártoló tagjai kedvezményes jegyet vált­hatnak darabonként 100 koronáért dalegy­letek működő tagjainak darabonként 200 korona. Kedvezményes jegyek kizárólag az egyesület helyiségében kaphatok. A dal­est napján az esti pénztárnál kedvezményes jegyeket már nem árusítanak. — Minden jegy után 25o/o vigalmi adó fizetendő. Akik meghívókra igényt tartanak, forduljanak az egyesületi helyiségben levő rendezőségi irodához. A pápa téli ajándékát osztotta ki jan. 21-én, a pápai követ az Anyák Köre tabáni szervezetében. Zichy Gábriella grófnő fővédnöknő, Nagy Sarolta elöljáró és olasz nyelven dr. Angyal Kálmán üdvözölte a ma­gas vendéget, aki mindenhol ott van ahol segíteni kell. Az ünnepen jelenAolt: Sorfisich Eszter grófnő, Hubay Jenőné, Szemző Aglája ala­pítványi hölgy stben; A pápai követ a jelenlévőjjanyákhoz nagyon kedves és hatásos beszédet mondott, amely után ízletes uzsonnát és gazdag ajándékokat kaptak. Unger Pál ny. máv. ellenőrt, aki Óbuda társadalmi életében is nagy súllyal bir, a KANSZ. államvasuti csoportja alelnökévé és az orsz. kisgazda és földműves szövet­kezet ügyvezető igazgatójává választotta. A Batthyányi-féri vásárcsarnok A Budai Nagy Naptár képeiből Rajzolta: Palóczy Viktor Adóügyi értekezlet lesz január 28-án d. e. l l órakor az óbudai Demokrata Körben, amelyen a ke­reseti adótörvényt s a reá vonat­kozó miniszteri végrehajtási utasítást g?“«* Károly, dr. Vörösváry Miklós es dr. Radó Sándor előadók szakszerű előadás keretében ismer­tetik. Vendégeket szívesen látnak. Szent Gellért szobor Mutatvány a Budai Nagy Naptárból Rajzolta: Palóczy Viktor. Régi Szent János kórház Részlet a Budai Nagy Naptárból Rajzolta: Palóczy Viktor

Next

/
Oldalképek
Tartalom