Budai Napló, 1923 (20. évfolyam, 763-795. szám)
1923-11-07 / 791. szám
XX évfolyam 791. szám. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, társadalom. művészet és sport terén szolgáló újság Előfizetése egy évre 12.000 kor., félévre 6000 kor. Egy árira 300» kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1., Bors uica 24. Telefon: i29 — 96. Felelős szerkesztő : VIKAÁG BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, eg.>zen közlésnél :;G0 korona. 20 mm. magas hirdetés 5000 K. Nyilttér som 4000 korona. ' zíiveg után 5000, szöveg között 6000 korona. A hirdetések dija :i megrendeléskor e!ö■ e fizetendő. 1923 november 7 én A Lipótváros vabankot Játszik. Irta: SZILÁGYI KÁROLY. Múlt szerdán a Lipótvárosi Kaszinó elnöke egy a múltban tisztes polgári erényekben ékeskedett óbudai körben, ugyanabban az időben tett szerelmi vallomást a szociáldemokrata pártnak, amidőn ezen párt vezetői az októbrista vacsorán tőlük telhetőleg igyekeztek még illatosabbá tenni azt a vacsorát, amelynek az itthoni robbantáson kívül csupán egy célja van: egy percig sem hagyni pihenni a „maggar cronigue-scanda- leust“, hogy minél sötétebb legyen a fojtó füst szerencsétlen hazánk felett. Ha nem szoktunk volna el a csodálkozástól, megállna azeszünk, hogy mi is történik körülöttünk. Azok a tényezők, akiknek ezer és egy ok miatt elől kellene haladni a polgári fronton, megint kezdik a régi taktikát pont úgy, mint az októbristák cselekedtek annak idején. 1919 év januárjában a „Budai Napló“-ba cikket Írtam, amelynek végén a „legborzasabb szájast“ Kunfi Zsigmond szociáldemokrata minister urat, a polgárságot és ennek szervezkedését sértő kijelentései miatt visszakináltam a kivándorlóknak azzal a botjával, amelyet ő nekünk elégedetlen magyar polgároknak szánt, Az oly hamar kommunistává vedlett szociáldemokrata vezér, még annak az évnek augusztusában kezébe kellett hogy vegye ezt a vissza- ktnált botot és azóta a határokon kívül folytatja azt a romboló munkát, amit oly dicstelenül kezdett meg idehaza. Hej, de jól megéreztem én akkor azt, ámi jönni fog. Látóvá tett a nemzetem iránti rajongó szeretetem; hiszen melegebben dobog a szivem, ha népünk tragikus sorsára gondolok és acéllá lesz bennem az akarat, ha nézem a bennünket sújtó terhek rengeteg tömegét és egy pillanatra sem csökkén lelkemben az a tudat, hogy nemzetünk meg fog küzdeni minden csapással és megint fel fogja emelni vértől csapzoít, sárbatiport fejét a régi büszkeséggel és a régi daccal, a régi hittel, amelyik azt vallja, hogy a magyar erre a földre küldetéssel jött — és ideje még nem tellett le. Hogy azonban nemzetünk feladatának megfelelhessen, mindenfajta dolgában megfontoltan és helyesen kell cselekednie. „Sok Cha- ribblis közt, sok ezer veszélyben“ járjuk a nemzeti élet útját. Minden lépésünk közelebb vihet: vagy a megújhodáshoz vagy a sirhoz. Minthogy pedig élni akarunk, csak olyan lépést szakad tennünk, amely a mainál jobb élet felé visz bennünket. A közélet olyan kiáltó jelenségei mellett tehát, mint az egyik polgári réteg szerelmi vallomása a szociáldemokráciához, vagy az októbristák fészkelődése — nem mehetünk el észrevétlenül, különösen amikor a szociáldemokrácia megint összeölelkezik az oktobrizmussal. A nagy háború kitörése óta láthattuk mi vetett bennünket vissza. Lázadás még az állami szervekben is a törvényes rend ellen, osztályuralmi törekvések és e jelben a hadsereg szétzüllesztése, az elhatalmasodott pártviszály és ezzel kapcsolatban a megmaradt erők szétforgácsolása, imbolygó politika, a nemzeti célkitűzések hiánya, társadalmunk szervezetlensége, a polgárság közömbössége és pipo- tyasága és mindezek következmé- nyeképen a legundokabb csőcseléknek piszkos uralma. Ezeket kell kerülnünk, mert ezek ölhetnek meg bennünket, hiszen Isten csodája, hogy ennyire is kiláboltunk a ránk szakadt veszedelmek özönéből. Csodálatos politikai vaksággal vert meg egyeseket a teremtő, vagy pedig a gyűlölettől vérbebo- rult szem képtelen a tiszta látásra, mert másképen nem magyarázható meg, hogy sokan közülünk, dacára a közelmúlt rettenetes tapasztalatainak, még mindig nem okultak és azonmód járják a politikai kánkánt, mint ahogy azt 1918—19-ben tették. Hát hiába volt a terorriuk torkokat szikkasztó rémuralma, a leghitványabbaknak a fórumon való megjelenése, — még mindig a politikai csecsemő az ideál ? A hatalom borotvaéles szerszám. Ha olyannak kerül a kezébe, aki nem tud vele bánni, megvágja magát is, mást is. A szociáldemokraták levizsgáztak nálunk is, Ausztriában is Németországban is. Tudjuk, látjuk, hogy mindenütt megbuktak — nem is beszélve az orosz pokolról, amely pedig lényegében , ugyan erre a lapra tartozik. És ezek dacára még mindig akadnak nálunk is léha és könnyelmű avagy jóhiszemű de gyakorlatiatlan politikusok, akik megint borotvát akarnak adni a politikai csecsemő kezébe ! Azt sikoltják bele egyesek még ma is, a majdnem szu- ■ rokfekefe magyar éjszakába, hogy semmi bűn nem történt 1918—19- ben, folyhat a játék tovább ! Meggyőződésem, hogy nem azok szeretik a népét, akik homályos politikai céljaik érdekében meg- nyergelik, hanem azok, akik előmozdítják szellemi és gazdaaági kultúráját, kipallérozzák a lelkét, erőssé és öntudatossá teszik; de nem úgy és nem annyira csupán, 1 hogy március idusán a szent párt fegyelem jegyében taglókkal és impozánsan véres kötényekkel tüntet a komunisták ellen, — egy hét múlva pedig ugyancsak a szent pártfegyelem jegyében fel- osküszik a moszkvai szovjet vörös csillagára ! Nem tudom szó nélkül szem lélni azt a játékot, amelyik megint borotvát akar a kezükbe adni 1 Tessék végre valahára megérteni, hogy elmúlt az a régi jó idő, amikor kísérletezésekre is futotta a drága időből. Sok vért vesztettünk, nem experimentálhatunk tovább. írom mindezeket abból az alkalomból, hogy a közelgő fővárosi törvényhatósági választásoknál a polgárság egy része megint lovat akar adni a szociáldemokraták aiá. Ha nem elég a magunk 1919- iki példája s az akkori „szociális termelésből fakad a jólét“, hát ott van a német sors. A szociáldemokrácia útja ott is a teljes felbomlás, a csőd felé vezet! Aki ebből kér. ám portálja őket! Az én demokráciám ebből nem kér, mert az a polgári demokrácia, amely ugyan nem ismer válaszfalakat polgár és polgár között, de akit a közügyek szolgálása elhív, annak a szó nemes értelmében polgárnak kell lennie és nem politikai csecsemőnek.- A hazánkbeli szociáldemokraták rövid néhány heti dicstelen szereplés után mint kommunisták buktak meg (tisztelet a kivételeknek), tehát öntudatos polgár egy lépést sem tehet az ő hatalmuk érdekében legalábbis addig, mig az a kár, amit okoztak, nem orvosoltatott. Hazánkat csak a legjobb polgári erények emelhetik ki abból a fertőből, amelybe jutottunk és legyünk tisztában azzal, hogy a szociáldemokrácia éppen ezeknek az építő polgári erényeknek a legfölényesebb lekicsinylője és legyünk azzal is tisztában, hogy nekik minden eszköz jó a gyűlölt polgári társadalom megdöntésére (nálunk még az októbrizmus is'. Én igy láttam munkájukat, igy tanultam őket megismerni, tehát ezt kell hirdetnem róluk, Különben is cselekedeteik fentieket mind megerősítik. Nincs joga senkinek sem úgy beállítani - az ügyeket, mintha az ő törekvéseik azonosok volnának bármely polgári párt elveivel és csak gyűlölködésbe fulladó elfo7 gultság mehet addig, hogy elfelejti a polgárság közös érdekeit, amelyek pedig főleg a városigazgatásban domborodnak ki, amelynek részletezésébe menni most nem óhajtok. Egy bizonyos : a kommün és az azt követő idők után egy ilyen szövetkezés csak erkölcstelen lehet. Az egyik szövetkezni akar a másikkal azért, hogy megbuktassa a némiképpen jogosult — bár általam sokban nem helyeselt — reakciót, a másik pedig az egyikkel azért, mert nem válogatós a polgári rend ellenében az eszközökben. Neki mindegy : Lipótváros vagy oktobrizmus. Mindedegyik mást akar, tehát a célok szentségéről szó sincsen. Az egyiknek idegei nem bírják el, hogy nem ő a többség, tehát hisztériájában szövetkezik legna gyobb ellenségével is, a másik nem felejtette el még a jó proliuralmat, tehát bárkivel megy a legerősebb polgári front ellen; ha ezt legyűrte, a többivel sokkal könnyebhen bánik el. így látom a helyzetet! Budapest józan, öntudatos polgárság legyen résen és higyjen egy jó magyar demokráciának még a Lipótváros is, hogy a polgárság és egyben a város érdekei is egyedül a polgárság megszervezett tábora által vannak jól megvédelmezve. Megint felhivom, úgy mint 1919 januárjában tettem, ennek a városnak azóta annyit szenvedett derék polgárságát, hogy szervezkedjen, mig nem késő, hiszen nemcsak erkölcsi, hanem anyagi érdekeinek megvédéséről van szó és elveszett akkor, ha önmagán kívül másban is bízik, különösképen pedig akkor, ha a falakra megint felengedi a — Surekeket! A tabáni bérpalota, melyet az állam épit, az Attila-körut és Árok- utca között, sok vitára adott alkalmat, de mégis felépül. Nincs is abban semmi más veszedelem, mint az, hogy a Hollós Mátyás Társaság most készül a Mérnök és Építész Egyesülettel s a Műemlékek orsz. bizottságával együtt annak a tervnek megnyerni a fővárost és a kormányt, hogy Buda belső részén csak történelmi sty- lusban engedjen építkezni s így teremtse meg az Ó-várost, a történelmi városrészt (die Alte Stadt) — ami egyedül Budán lehetséges. A Tabán beépítése csak úgy volna keresztül* vihető,- hogy itt a királyi palota tövében az ország minden törvényhatósága építenie házat a saját vidéke stylusában s itt nyitna boltot saját különleges terményei és iparcikkei számára. E házban volna még szálló helye-a törvény- hatóság vezetőinek, — és néhány szoba az odavaló egyetemi diákoknak. Itt épülne fel igy Magyarország kicsiben. Pintér Jenü dr. a budai tankerület főigazgatója, a Hollós Mátyás Társaság t. elnöke súlyos betegen fekszik lakásán. Orvosai biznak mielőbbi felgyógyulásában. A manzárd lakások építését, mint a lakásínség egyedüli; lehető megoldását ajánlotta három évvel ezelőtt Becsey Antal, amikor — néhány szakemberen kívül — ezt a megoldást kellő komolysággal
