Budai Napló, 1922 (20. évfolyam, 722-762. szám)
1922-04-14 / 737. szám
BUDA! NAPLÓ 3 elnökétől 922-698 sz. alatt a következő határozatot kapták : összeomló félben lévő lakásban való tartózkodás veszélye a nevezetteket terheli“. A végsőkig feszített már az elkeseredés a Lakáshivatal emberietlensége miatt. Félő, hogy súlyos kirobbanásban keres majd utat a dühvei, gyülölséggel alátámasztott igazság. A kelenföldi iparosok nagy része gyűlt össze e hó 9-én d. e. a Kelenföldi Kaszinó termében, ahol a „Kelenföld-lágymányosi Iparoskor" tartotta ez évi közgzülését, melyen fölemelték a tagdijat 60 koronára •és megválasztották elnöknek Várnay Alajost, ügyvezető elnöknek (uj tisztség) Krammer Adolfot, ^elnököknek Németh Józsefet és Hel- mrich Jánost. A_ vezetőség uj megfelelő helyiségről gondoskodik és felhívást intéz a kerület iparosaihoz, hogy a kör ügyét lelkesebben karolják fel. Sudai Nagypipa dinen nyitotta meg újra a rövid ideig Budai Kakasok címet viselő vendéglőt, ZsuppányijJenő volt ferencvárosi vendéglős, s azt a vendéglő régi jó hírnevéhez méltóan szereti. A budai úri közönség figyelmébe ajánljuk elsőrangú zöld rizling és dimka fajborait és kitűnő magyar konyháját. A Zöldfa vendéglő (Krisztina-tér) uj fajta sört vezetett be és hozzá sörbombát. Nem robbant, de roppant jó. A „Scala“ mozgó előadásai husvét vasárnapján és hétfőjén a hosszú műsorra való tekintettel 16—17-én V2 3, 4, 3/t 6, 1/n 8 és 9: ; órakor. 18-án kedden 4, 7 és 9 órakor kezdődnek. Liliputi télé! a főváros költség- vetésében a Szépvölgy rendezésére előirányzott százezer korona. Ezzel az összeggel a inai viszonyok között még mindig nem tehetik megközelíthetővé ezt a tündéri helyet, amely más országban a város és a polgárság gazdagságának a forrása lenne. A mi sziik látókörünk, kicsinyes érdekeink útvesztőjében igy sikkad el a természet által felkínált kincs, amit apró ezer koronákkal évtizedek múlva sem tudnak sehogy kiaknázni. EGY SZOBÁS LAKÁST bútorral •vagy bútor nélkül, — esetleg 1—2 szobát üresen kivenne albérletbe és azonnalra vagy későbbi átadásra Magyar Mosó- és Fertőtlenítő Gépgyár R.-t. Vételárt és lakbért azonnal fizeti. Szives ajánlatok telefonon : József 6—41 vagy pedig a gyár jelenlegi címére : IX., Dandár-u. 23. sz. a. kéretnek. Szerkeszti: Ferenczy László. A Hangya szövetkezet március hó 31-én Dessewffy Emil gróf elnöklésével a köztelek nagytermében, tartotta meg ez évi közgyűlését, amelyen a megjelentek Mayer János, Térfi Béla miniszterek és Schandl Károly dr. államtitkár. Az elnök lelkes megnyitója után Balogh Elemér vezérigazgató ismertette az áilamma! való megállapodást és utalt arra az óriási munkára, melyet a_ Hangya a lefolyt két és fél év aiatt végzett, örömmel vette tudomásul a közgyűlés ezt a jelentést és a zárószámadásokat is, melyek szerint az elmúlt esztendőben 193 uj szövetkezetei rendeztek be és vettek be az anyaintézet kötelékébe, it gy h o gy Csonka - M agy arországpn lg Az előkelő közönség bevásárlási helye 8 Takács és Szilágyi § o fiiszer- és csemegeiiziete O ma már 1911 szövetkezeti fiók működik. Habár a szövetkezetek áruellátását részint a még sok tekintetben kötött forgalom, részint a szállítási nehézégek és az általános üzleti pangás hátrányosan befolyásolták, az ezidei áruforgalom szépen emelkegett. amennyiben a tavalyi 1.374,400.891 koronával szemben 1.889,534.440-03 K-t tesz ki. A mérleg 9,595.759-63 koronát kitevő tiszta nyereséget mutat, amelyből a teljesen befizetett 23.593 darab rendes üzletrész 23. sz. szelvénye és a 115.215 drb. alapítványi ü. r. 18. sz. szelvénye 5, illetve 50 K-val beváltatik. A Magyar Általános Köszénbánya R.-T. a május 6-án megtartandó 30-ik közgyűlésnek részyényenkint 150 korona osztalék kifizetését fogja javasolni, továbbá a tisztviselői nyugdíjalapnak 3,000.000 K, a munkások üdülési szabadság alapjának 2,000.000 K, a jubileumi jutalomalap mg- teremtésére 4,000.900 K és végül kulturális jótékonysági célokra 1.000,000 K adományt javasol. A Budapesti Takarék- és Vásár- pénztár R.-T. közli, hogy közgyűlése a társaság alaptőkéjét 60 millió koronára emelte fel. Az elmúlt évre az osztalék részvényenként 40 korona. A Magyar-Cseh íparbank R.-T. igazgatósága Engel Jánost vezérigazgatóvá, Zimmert Ottót igazgatóvá, Róna Miklóst aligazgatóvá nevezte ki. Barta László dr.-t és Bársony Kálmánt cégjegyzői jogosultsággal ruházta föl, Kiinger Brúnónak a főpénziárnoki címet adományoztaA Szent istván Tápszermíívek R.-T. e hónap 8-án megtartott közgyűlése az 1921. üzletévre részvényenként 20 K. osztalék kifizetését határozta el. A Zagyvapátíalvai Üveggyár R.-T. április 8-án tartott közgyűlése elhatározta, hogy az 1921. évi osztalékszelvény $0 koronával (10 százalék) váltassák be. ii n ii —Banat ■ wM»^n'».-nTvov-MVTrCTg->i.‘«naHcij,ingrjugn« rcrxr.cyKswno.'rtunwsMtsMvxasfiia Likőr I fiúmé Cj i Tfíeőicinaf i e a b „Fiume“ szójegyre különösen ügyelni !\ ADRI ATIKA RT. ® Iroda : Budapest, /., Fehérvári-út 9. sz. g « Telefon: József 88—09 * H<8BJ WlSÄS.'ISfcfiSPIHIGürJftS li531 U.S2! Hires külföldi és »nnra és pianinok saját gyármányu ájU11 y II1Mltnagy raktára zongoratermében IL, Zsigmond-u 1. javítások és hangolások kezes- ség mellett olcsó áron. Bastiiis János fűszer- és csemegekereskedő IL, Horváíh-utca 30. szám újból megnyitotta üzletét. Saját ház! ■K * * ■K ■K-K-K 4<-K ■K-K-K-L-K M-K-K ■a Szegedi halászlé! | és kitűnő alföldi ételek, H- pompás tízórai falatok. CL vj. Részvény sör, faj borok. CL Vadkerti siller - misebor! ne Kóstolja meg csak egyszer! kéri: Gerencsér József CL volt szegedi és vihnyei (J; vendéglős. >4I., Döbrentei-tér 5. sz. (t Kökény-utca sarok. y ^ t3 P» EB A Of flfi ff» * * 35 W *:&■# *» CB K Sfi Q V s Budapest székesfőváros Ásvány viz-özeme l i 1. kerület, (Mért-rakpart 1. szám l Telefon: József 112—53 £ 81 £ 3 E S A székesfőváros saját kezelésében | Törvényesen védve. ■ A üthiu^ios Hungária-forrás szénsavval telített ásványvize eSBBSEBBaOSB ^aBBMBESRnBKS {QjggQgg 1A budai úri hölgy közönség szives figyelmébe! | < kür is fmnetlita Faalovtís 3őzsel wexuííM^sissjsji isntafflMaaBeaaE vsstaanaas^ss inge, . I. kér., Pauler-utca 5. számi {„Buda! Kéményseprő mellett) i é. közönséget, hogy az Attila vendéglőt 1., Attila-uíca 27. kibővítve és újonnan átalakítva megnyitottam. Ajánlom kitűnő érmelléki boraimat és elsőrangú magyar konyhámat. Naponta bácskai tambura zenekar. Tisztelettel Ninkov Dániel tulajdonos. MWWO<3u,.77iuwaaFT».M3i® HÖLGYFOöEfíSZ IR flIU KÖR MAGASSYJÁNOS 1. kér., Alagut-utca 1. sz. 14 évig Pürcher és Fritsch, Dorottya-u.-i cég alkalmazottja, eddig csak lakásán dolgozott l, kerület, Attila-utca 35. sz, asMawgamaagm OTHDSSsdKSCEüstssKira wimsaisriaiam IBurgonyapürétl & főt burgonyahéjat, velő és étkezési 1 BURGON YÁT S legolcsóbban, minden menyiségben szállit 3* SMburgonyazUíó és keresk. vállalati.. b£d 1 1 LUllSiíil., Csalfa-utca 7b Tel 180-46 f ^mumKoaisaassciammyu^tMMi .nrrn'nxv.-tszzsnu —", ; S Z T R A K A 5 $ RUDOLF úri, női és orthopäd cipész- ^ j| mester 3., Krisztina-körut 135. sz. H alól áthelyezte üzletét ||> I L, Krisztina-körut 32. sz. alá J SPORT-CIPŐÉ l 5 j| Javítások gyorsan, jól, pontosan ^ ' wgs, v Tisztelettel értesíteni a n. é. közönséget, ismerőseimet és barátaimat, hogy !., Iregüss-ii. i szám Blatt levő (volt Balaton-vendéglőt) megvettem s azt újonnan átalakítva és berendezve Rákőczí-Pince elnevezés alatt ünnepélyesen megnyitottam. Kitűnő ételekről és italokról gondoskodtam. Szives pártfogást kérve, maradok kiváló tisztelettel Rákóczi Sézssf vendéglős : |Budai Villamossági Vállalat| Elektromotorok, dynamók és transfor- matorok újonnan tekercselésére és javítására modernül berendezett gépműhely. Erőátviteli és világítási berendelések szerelésére. !BUDAPEST, í. kér., Bors-utca4. szám.! [(Krisztina-körut sarok.)Telefonhivó: Y’srua msmmssfsasmeam^isaaBaKaBíeBsaBBieass^iwsvÁ n Keresztény Szabóiparosok Szövetkezete Központi áruraktár: Budapest, IV., Magyar utca 52. sz. — Áruraktár: Budapest, ä!., Zsigmond-u. 14 sz. Közellátási osztály: Kenyérmezo-u. 3. A fő- és fiókáruraktárunkban állandóan nagy választék van, bei- és külföldi női szövetekben, karton, zefir, siííon, vászon, grenadin, opál- batiszt valamint bélésárukban és az összes szabókellékekben a mindenkor; legolcsóbb napi árban. — Központi áruraktár nyitja reggel 8-tól este 6 óráig. — Fiók áruraktár nyitva reggel 8 órától este 6 óráig. Még mielőtt máshol vásárolna kérjük, hogy áruraktárainkat megtekinteni szíveskedjék. Legolcsóbb bevásárlási forrás! ri«i? aSTjaasRfc sctssstíSttfaas*, tí A *4, M Szarka Ilonka na divattervező női szabó szalonjában késziil- 3J :: nek a szezon legdivatosabb toalettjei ea L kér., Pauler-utca 11. sz. s:-------;---------------------:— ** ea Angol és francia munka. Színházi Ib báli, sport- és trotőr-ru hák. Gyász- SS és mindennemű alkalmi dolgok. mt Gyermekruháka legizlésesebb kivitelben és a legjutányosabb árak ec mellett készíttetnek el. :: Havonta al szabás zati tanfolyam délután és g? este. Magántanulók is felvételinek 53 43 SS IC 30 HHt Sä» BBSS ■ S C8 .cA' Snk ui eniütjr ÍC^WU I ..l--TA1Í-, oc f í5c k^rniK. riür Vi'3LW»*;