Budai Napló, 1922 (20. évfolyam, 722-762. szám)

1922-01-29 / 727. szám

» XX. évfolyam. 727. szám. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 200 kor., félévre 100 kor. Egy szám: 4 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I., Bors-utca 24. Telefon: 129—96. Felelős szerkesztő: VIRAÁG BÉLA. Hirdetések ára: Egy hasáb széles, husz milliméter magas terület egyszeri közlésénél 100 korona. Min­den további cm. 30 korona. Nyilttér sora 60 korona. Szöveg után 80, szöveg között 100 korona. — A hirdetések dija a megrendeléskor előre fizetendő. 1922. január 29-én. Patkányveszedelem. A pestisre vonatkozó falragasz megriasztotta egy kissé a közön­ségét Budán is, mely a fővárosnak egészségesebb része. A pestist pe­dig a patkányok hozták hajón In­diából. Nem is a patkányok, ha­nem a ^patkányon élősködő bol­hák. Mindenütt a világon most a patkányt irtják, nehogy a bolhája elhurcolja a pestist. Párisban egy magyar találmány utján akarták ki­irtani ezt az undok élősdi íajzatot. Budapesten is azzal kezdik, ahol oly sok a patkány, hogy egy nyári zápor esetén, amikor elkésve húz­ták fel Pesten a főcsatorna zsili­pét, négy társzekérre való patkány torlaszolta el a zsilipet. Budán az ördögárok volt mindig a patkányok tenyésztő telepe. Bizottság száll le gummiruhában a Julia útnál az ördögárok med­rébe, hogy a patkányok elhelyez­kedését és az ottani viszonyoknak megfelelő irtásmódját tanulmá­nyozza. A Julia úttól a Városma­jorig terjedő részén, melyet most betonirozíak alig lehetett patkányt látni, de beljebb a patkányok óriási száma tanyázott, egy-egy fészek­ből 20—25 hatalmás, csaknem macskanagyságu patkány is ugrott elő. Felrúgtak egy záporhozta pléh- bödönt és 40—50 darab ugrott ki belőle. Most a város azon spekulál, hogy ezeket • miképen lehetne ki- pusztitani. És itt van a baj. A lefolyt 4—5 esztendő alatt na­gyon elszaporodtak a patkányok. Embernagyságu patkányok. És el­árasztották Budának minden terü­letét. Azelőtt csak a csatornákban éltek, de most már itt tanyáznak közöttünk — és tesznek és vesz­nek és mindent fölfalnak. Mandá­tumokat, városi bizottsági tagságo­kat, társadalmi szerepeket, házakat, vagyonokat. Ezek rágják az embe­rek becsületéi is. A jobb ízlésű társadalom undorral fordul el: — pfuj, patkány! De a patkányokat ez nem feszélyezi és hangosan hir­detik, hogy most a patkányok az urak. A háború és a forradalmak szenyvize elől kibújtak ezek a külön­féle szinü patkányok, lerágták az ország felét,, felfalták a királyságot és lassan megeszik a polgári közép- osztályt. Wells megírta egy regényé­ben, hogy jönni fog a gorillák uralma e földön és ez fel fogja falni a kultúrát és mint a csirkét tenyészteni fogja a fehér fajt — pecsenyének. Talán ez sem volna olyan undorító, mint a patkányok uralma, mely nem falja föl a kul­túrát, de patkányfészket rak beléje. A polgárság pedig még most is szundikál, diskurál és undorodva félre áll a patkányok elől. Kapiszírán szobra, melyet Zadra- vecz püspök kezdeményezésére állí­tanak fel a helyőrségi templom közelében, — már elkészült Damkó József szobrász műtermében. Az architektonikus részi Hikkisch Rezső építész tervezte és legutóbb egy bizottság szállt ki Warga László ny. műszaki tanácsos, a székes­főváros városépítő szakértője veze­tése alatt, hogy kellő elhelyezést keressen. Eleinte az a szerencsét­len terv merült föl, hogy a helyőrségi templom fala mellett állítják fel és eltávolítják a templomon elhelyezett emléktáblát. A bizottság azonban ezt elvetette és valóban monumen­tális elhelyezést talált a kaszárnya előtti téren, ahonnan a megrokkant Hébe szobrot áthelyezik és poétikus elhelyezést keresnek számára a Vár­ban, ahonnan azt elvinni nem szabad. Válas7tások. A Vízivárosban szaporodnak a jelöltek, de nem tisztul a helyzet. A régi választójog alapján, a nemzetgyűlési vá­lasztásoknál 19400 választó volt. Ebből 2800 szociáldemokrata nem szavazott, Méliely Kálmán 2600 szavazatot kapott, Rassay Károly pedig 14000-et. A városi választásoknál a Wolf-párt 11, a Rassay- párt 7, a Méhely-párt 6 helyet kapott. Itt már némi eltolódás észlelhető. Most a kerület tisztviselői külön, az iparosok is külön szervezkednek és alakult két de­mokrata-párt, a polgári szervezkedés mellett. A múlt választás keretei ledőlnek lassan és uj csoportosítás előtt áll a ke­rület. — Újlakon most széles körben dr. Szokolay Antalnak az uj plébánosnak nevét portálják. Az uj sport alakulás mely e hó 22-én tör­tént a budai Vigadóban, nagy jelentőségű Buda sportéletében, mely eddig is életre­való, elöljáró sportférfiakat adott a magyar sportnak. Az ifjú egyesületek közül négy jelentősebb : a BAFC, a MAFK, a 11. kér. FC és BBSE tagjai jöttek össze, hogy az egyesülés ügyét véglegesen elintézzék. A i yülest Petőinek József nyitotta meg és fölajánlotta utóbb az elnöklést Éliás Jenő­nek, aki a fúzió lelke. A gyűlés határoza- tilag kimondotta az egyesülést Budai Sport Club címen. Az uj Club vezetőségét a régi egyesületek tisztikarából állítottak össze. A három volt football egyesület football- istáiból igen jó másodosztályú csapat fog kikerülni és a BBSE révén boxgárdája elsőrangú lesz. A társadalmi béke kedves példá­ját adja Óbuda, ahol sikerült egy kalap alá hozni, egy bizottságba dr. Botzenhardt Jánost, Kontra Aladárt, Stern Józsefet és tasnádi Kovács Józsefet, akik — igazán — nem szoktak délutánonkint együtt tartlizni barátságos piccolo mellett a Mókus-utcai /öasz/fld-kávéházban ahol dr. Vasady Balogh György sem kibicel nekik. Mindenesetre nagy lépés a béke felé és ha ebben a bizottságban benne lett volna még Szilágyi Károly és Schubert Sándor, akkor azt mondanánk, hogy Óbuda társadalmi és felekezeti béké­je biztosítva van, ahogy azt Óbudán mondják. — így csak regisztráljuk, hogy ez a diszelnökök bizottsága azon a táncmulatságon, melyet a III. kerületi „Árpád“ - gimnázium rendez a Budai Kaíholikus Körben január 28-án, Védnökei f dr. Pintér Jenő és dr. Morvay Győző. A ren­dezőség is vegyes, és a műsoron van Molnár Ferenc és Karinthy Frigyes egy-egy bohózata. Belépő­díj 40 korona. Orováné Bódé Klári a ritkán hallható hang­verseny-énekesnő február hó 17-én este félhat órakor rendezi ez idén első hang­versenyét a pesti Vigadóban. Jeg.ek előre válthatók Fodor könyvkereskedésében IV.. Váci utca 1. A nagy érdeklődés, mely e széphangu művésznő dalestélye iránt min­dig megnyilvánult, ajánlatossá teszi, hogy az érdeklődők előre biztosítsák jegyeiket. Érdekes események. A Bpesd Iparos és Kereskeeő Ifjak Közművelődési Egyesülete január hó 15-én tartotta a rendes évi köz­gyűlését Gyárfás Gyula iigyv. igazgató elnöklésével, aki visszapillantást vetett az egyesületnek 28 éves működésére a há- b.coru kitérése által való szünetelésére és a forradaimákra, amelyek gátolták, hogy az egyesület megkezdhesse működését. A múlt év elején 11 tagja újból megkezdte sem­miből, egy fillér nélkül az egyesületi éle­tet. Rövid hat hónapi működésük alatt két táncmulatságot,' hat szinielőadást, hét ka­barét, két gyermekelöadásí és egy nem­zeti ünnepélyt (okt. 6.) rendeztek, melyek bevétele részben jótékony célra lelt for­dítva. Hetenkint kétszer (szerdán és vasár­nap este) pedig ismeretterjesztő előadáso­kat rendeznek. A tisztikar felmentése után következett a főtitkári, a gazda, az ellen­őrök és számvizsgálók jelentése. A pénz­tári jeleutések szerint összbevétel 921. jú­nius havától K 69.06640, kiadás K 47.727 19 s igy maradt 1922. évre K 21.338'91. A leltári ingóságok értéke pedig 90.000 K. Az uj tisztikar a következőkből alakult: Frimmel János íisztbeli igazg., Gyárfás Gyula ügyv. igazg., Diera Gusztáv elnök, Dr. Uhlmann Lajos az egyes, ügyésze, Graef József főtitkár, Tántler Károk, titkár, Vértes Elemér ifjs. elnök, Burger Andor alelnök, Budaházy Hugó ifjs. alelnök, Né­meth Gábor igazg. jegyző, Ruzicska István ifjs. jegyző, Moravcsek Sándor főpénztáros, Hirsch Antal gazda, Osztrics Lajos pénz­táros, Fiilöp István, Bratendorf Arthur pénztári ellenőrök. És ezenkívül egy tiz tagú válás, tmány. Végül Frimmel János, aki az egyesületnek 18 éve ájl az élén, méltatta a tisztikar és Gyárfás Gyula ér­demeit. A Budahegyvidéki Gazdasági és Kulturá­lis Egyesület január 21-én igazgató választ­mányi ülést tartott Perczel Béla elnök ve­zetése alatt. Az igazgató-választmány az évvégi pénztári jelentés letárgyalása után köszönetét szavazott az egész tisztikar­nak, Perczel Béla elnöknek és Prok sch Antal alelnöknek az egyesület érdekében kifejtett buzgó működéseikért még külön- külön köszönetét mondott. Az egyesület tagjai február 1-én este 7 órakor a Kloze- féle vendéglőben jönnek össze. Billikomos estét rendez Hollós Mátyás király megválasztásának emlékére e hó 30-án este 8 órakor a Szent István étterem (I. Alagut-u. 5.) külön éttermében a Hollós Má­tyás Társaság. Étrend: leves, há­mozott sült burgonya, disznótoros fogás és töpörtyüs pögácsa — 60 korona. Utcai öltözet. A meghívot­takhoz közel álló vendéget is szí­vesen lát, de a megjelenésre vonat­kozó előzetes értesítést kér telefonon 129-96 a háznagyi hivatal. A pápa halála alkalmából kegyeletes gyásszal emlékezett meg a Katholikus Sajtóhölgybizottság óbudai körzete a gyer­mekek részére jan. 25-én rendezett dél­utánon. Vetített természeti képekben be­mutatásra került az egész Vatikán és a pápa halálával kapcsolatos ceremóniák. Réw Sándor az elhunyt XV. Benedek pápa érdemeit és a magyar gyermekekhez való szeretetét méltatta. Gyönyörű vallásos és hazafias verseket szavaltak nagyon hatá­sosan, sok. tehetséggel: Usillag Margit, Turcsek Auguszta, lilinger, Földváry, Ru­zicska és Farkas Ilonka a Szt-Lélek-íéri zárda polgári iskolai növendékei. Weiser Rezső harmoniumon, Holzhauer Gyula he­gedűn játszott, tudása legjavát adva. Be­mutatásra került még szép színes képek­ben a Duna útja Dévénytől Budapestig. A zsúfolásig telt terem ragyogó szemű, lel­kes apró közönsége élvezetben és tudás­ban meggazdagodva tért haza. A rendezés nehéz munkáját Koller Jánosné, Brenner józsefné, Lincenpolz Józsefné, Schödl Rózsi, dr. Labuda Ferenc és Baiser Nándor vé­gezték. .Aiberik napot tartott a Kelenföld Lágymányos egyházközség köz­szeretetben álló plébánosa Farkas Aiberik cisztercita-atya tiszteletére. Az ünnepség az egyházközség szük­ségkápolnájában folyt le, ahol az ünnepélyes szentmise után Forster Gyula min. tanácsos, egyházköségi elnök üdvözölte meleg szavakkal a jubilánst. A vezetőség melg szere- tetéről és támogatásáról biztositva őt, az egyházelnököt. Utána Ada- metz Rózsi köszöntötte fel a hívek nevében költői szépségű beszéddel a közszeretetben álló plébánost, aki meghatva köszönte meg az egyházközség és a hívek eme meg­nyilvánuló szeretetét és megígérte, hogy Krisztns nevében a hívek otthonát meg fogja látogatni. Rá­mutatott arra, hogy immár a tervbe vett templomépités ügye nem tűr halasztást, mert lehetlen állapot az, hogy Budapest eme egyik legna­gyobb katholikus lakosságú kerülete templom nélkül van. A hívek szép ajándékát könnyezve köszönte meg. A nagyszámmal egybegyült hívek körülvették és szeretetük számos jelével eihalmoztáh lelkes, buzgó plébánosukat. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom