Budai Napló, 1922 (20. évfolyam, 722-762. szám)

1922-05-27 / 744. szám

BUDAI NAPLÓ tíz első mankásböinprtítrt az óbudai gázgyárban állította föl dr. Ripka Ferenc impozáns kulturünnep keretében. Az a kulturális szellem, mely Budán most éli reneszánszát és a Hollós Mátyás Társaság megalaku­lásában csúcsosodott ki, amelynek megalkotásában nagy része volt a budai vezérembereknek, köztük első helyen dr. Ripka Ferencnek és Becsey Antalnak, — ez a kultur- szellem szülte azt a gyönyörű intéz­ményt, mely ma páratlanul áll talán az egész világon: — az óbudai gázgyár népjóléti intézményeibe illesztett munkáskönyvtárt. Különvonat szállította a vendé­geket, a város urait, a törvényható­ság több tagját, köztük Becsey Antalt és a városi kultúrintézmények ve­zetőit : Thierring Gusztáv, a statisz­tikai hivatal vezetőjét, Kremmer De­zsőt, a fővárosi könyvtár, Kuzsinszky Bálint a Fővárosi Muzum, Fejér- pataky Lászlót, a Nemzeti Muzeum igazgatóját, Várady Antalt, Szávay Gyulát, Paral Bertalant. A díszes és nagyszámú ünneplő közönséget a gázgyári dalárda fogadta lelkes dallal, melyet aztán a négy egyesitett dalárda: a Budai Dalárda, a II. kér. Iparoskor dalár­dája, a Gázgyári Daloskor és az Óbudai Dalkoszoru-Dalfüzér Da­lárda közös éneke váltott fel. A főépület előtti emelvényen fog­laltak helyet az illusztris vendégek és csoportosan gyűlt köréjük a gázgyár munkás- és tisztviselő­gárdája. Ripka Ferenc dr. mondotta el üdvözlő beszédét, melynek szociál­politikai jelentősége mély hatást tett, megköszönve a város segít­ségét, amivel népjóléti intézményeit kiegészíthette e népkönyvtárral, mely Magyarországon az első. Buzáth János alpolgármester válaszolt a város nevében és méltatva a kul­turális ünnep nagy jelentőségét, megnyitódnak nyilvánította a könyv­tárt. Ezt a gázgyár szinházában dísz­előadás követte, amelyen a négy dalárda fölváltva énekelt és a Nem­zeti Színház művészei adták elő Paral Bertalan prológját, mely köny- nyeket csalt a közönség szemébe, továbbá Szávay Gyula „Munkás- indulóját", mely a Rákóczi-induló- hoz hasonlóan viharos lelkesedést váltott ki. Ezt lapunk utján ismeri már a budai közönség, a prológot pedig legközelebb a tárcarovatban közöljük. Hazafias, szép élőképek fejezték be az ünnep e részét, mely után a közönség megtekintette a gyár berendezését és végül a gyár­telep gyönyörű óvodája terraszán uzsonnához ült, ahol a dalárdák dalában gyönyörködött. Buda, 1922 május 26. Kevés a fürdő nyáron panaszolják siralmas refrénként a hüsülni kívá­nók. A meglévő fürdők túlzsúfoltsága már múlt évben is több „strand" fürdőt eredményezett, azonban még igy sem elégültek ki a fürdőzők kívánalmai. Ez indíthatta a magán- vállalkozást arra, hogy az Akvinkum melletti Krempl-malom környékén, a Római fürdő bővizű tavából ki- ömlő patak mentén hatalmas strand­fürdőt építsen. Ez a fürdő közvet­lenül a vicinális mentén lenne, az ut és a patak között lévő réteken. Sze­rintünk sokkal helyesebb lenne, ha a főváros venné kezébe ennek a fürdőnek a megépítését, mert a bi­zonyos fokban önző magán-tőke esetleg sok fontos egészségügyi és erkölcsi szempontot figyelmen kívül hagy. A Manninger - könyvtár kulturegyesület május hó 27-én, szombaton délután fél 4 órakor az uj Szent János közkórház sebé­szeti osztályán ünnepi közgyűléssel kap­csolatos kulturdélutánt rendez : zene, ének, felolvasás. A hegyvidék vasútja lesz a Kugler Mihály mérnök által tervezett Szé­chenyi- körvasút, mely a Hollós Má­tyás Társaság fürdőügyi értekezletén történt ismertetés révén került ismét homloktérbe. Húszezer munkást foglalkoztatna egy évig és hozzá­férhetővé teszi a gyönyörű budai hegyvidéket. A miniszter most adta ki az előmunkálati engedélyt. Kérjen azonnal reális áru díjtalan költségvetést, vasszerkezeti mun­kák, villanyvilágitási és erőátviteli berendezési, motortekercselési stb. munkákról.Telefonhivó : 113—35 Fregitzer és Laczhovits 11., VÉRMEZŐ-ÚT 8. SZ. A Budai Sport Club legközelebbi tag­gyűlését junitis hó 3-án, szombaton este 9 órakor tartja a Rabi-féle vendéglő kert- | helyiségében, 111., Bécsi-ut 52. szám alatt, , Elmarad a junius 4-ére tervezett club- \ vacsora, mert a club számos tagja vidéken szerepel a pünkösdi ünnepek alatt. Forgalmi nehézséget okoz az óbu­dai szűk Lajos utcán a villamos síneknek állandó javítása. Az év minden szakában majd itt, majd ott feltépett a kövezet, mely állandó hát­ráltatója az itt keresztülvonuló Pest- Buda felé gravitáló forgalomnak. Ennek csak nagyon kis részét tudja a szintén nagyon szűk Kis-Korona utca levezetni. Nagyon szükséges lenne az Evezős-utcától a Cserepes­utcáig terjedő gyenge felépitvényü sinszakasznak az alapos kiváltása, hogy a forgalom megfelelő lebonyolí­tása biztosítva legyen. Lenz Ferenc, a Szent Anna-templom és a Kisfaludi Színház volt karnagya s leg­utóbb a Nagy Komédia karmestere, nagyon előnyös szerződéssel egy svájci fürdőbe utazott. A Budai Színkörben Satkadi Aladár hétfőtől kezdve négy estén vendég­szerepel a Szerencsetánc operettben Platzer páholynyitogató brilliáns ko­mikus szerepében. Sarkadi Aladár páratlan művészete meleg és felejt­hetetlen estéket igér a budai kö­zönségnek. Vasárnap délután a János vitéz daljáték, este pedig a Yu-Shi operett kerül színre. A rózsadombi fiatalság a Rózsadomb és Vidéke Egyesületének védnöksége alatt junius hó 10-én a budai Polgári Lövész egyesület összes helyiségeiben (Marcibányi- tér) a Rózsadomb szépilési céljaira jóté- konycélu táncmulatságot rendez. A tánc­mulatság este 8 órakor kezdődik és reg­gelig tart. Hideg, meleg buffet. Étkezés jó idő esetén a szabadban. Belépődíj 80 korona. Megjelenés egyszerű nyári ruhában. Nász. Orbán Teruska és Néder János junius hó 4-én d. u. fél 5 órakor tartják esküvőjüket a Várbeli evang. templomban. Budai Dalárda. Nincs a magyar nemzetnek még egy olyan kitűnő napszámosa, munkása, önzetlenebb szerve, mint ez a kiváló dalos­egylet, mely minden haszon nélkül, lelkünk gyönyörűségére és erősíté­sére úgyszólván nap-nap után a nemzet ügyét szolgálja. Május 25-én csütörtökön a fővárosi gázgyár könyvtáravató ünnepén vett részt. Május 27-én este 729 órakor a Krisztinaváros népszerű plébánosá­nak, Zeitiger Vilmosnak 60. szüle­tésnapi évfordulóján szerenádot éne­kel. Ugyanaznap este 9 órakor a dalárda megerősített kvartettje a Gellért-szállóban Magyarok Magyar- országért címen rendezett hangver­senyen vesz részt. Május 31-én d. e. 11 órakor a Budai Dalárda a krisz­tinavárosi plébánia templomban éne­kel dr. Ripka Ferenc gázgyári ve­zérigazgató ezüstlakodalmán, melyet a budai közélet kimagasló ünnepévé avat Buda közönsége. Junius 11-én és 17—18-án az orsz. dalosszövet­ség által rendezett dalosnapon vesz részt a dalárda. A régi hires Fácán, mely most mint Zugligeti Üdülőtelep áll a nyaraló és ki­ránduló közönség rendelkezésére, telepé­ről rendkívül szépen és ügyesen kiállított tájékoztató füzetet adott ki. melyet leg­közelebb részletesen ismertetünk. A rakoncátlan Bründl árok, mely Óbuda külső területét veszélyezteti áradásaival, az uj költségvetés tervei nyomán teljes rendezés alá kerül. Úgyszintén az aranyhegyi ároknak régi szakaszát, mely az uj temető mögött a Bécsi útig húzódik hasonló­képen rendezik. A „Lengyelvér“ I. és Il-ik része egyszerre kerül bemutatásra a „Scala“ mozgóban f. hó 29—30-án. A „Star“ filmgyár e leg­nagyobb sikert aratott müvét, melynek fő­szerepeit Lóth 11a, Mattyasovszky Ilona és Petrovich Szvetiszlav játszák, a Kamara­mozgó 2 hétig adta zsúfolt házak mellett. Az előadások kivételesen 4,3AG, V28és V2IO órakor kezdődnek és nem folytatólagosak. Jegyek már válthatók. Elloptak a Pasaréti-ut 35. sz. alatti lakásból 2 fehér-kékkel bélelt ágy- teritőt és egy fehér horgolt paplant. A paplanba ágakon kék madarak, a sarkaiban kelyhek vannak. A nyomravezető 2000 K jutalomban részesül. Kaiser 6$ula úri szabó III. KÉR., K1SCELL1-UT 63. Óbudai BőröndÉru- és Qiszmüipar Kudelka és Farkas Üzlet és mintaraktár: Telep : HL, Flórlán-tér 8. III., Akácz-köz L Oldaltárcák, pénztárcák, retikülök, bőröndök bőr­ből és vászonból. Iskola­táskák és hegedütokok többféle kivitelben. Első­rangú munka nagyban és kicsiben. Javításokat elvállalunk. Gellért-szálló PARK-TERRASZA déli 12 órától nyitva. Legkellemesebb uzsonnázó és vacsorázó hely. Naponta katonazene ! Fedett helyiségek! FRENRE1SZ ISTVÁN i i I Legjobl) koszt a Krisztina-téri Zöldfa-ven- déglőben Kodránál. Zons reggeli Budai gazdálkodók és termelők beszerzési, értékesítő és hitelszövetkezetének heti je­lentése: Raktáron van II , Margit-körut 64/ß. sz. alatt takarmányrépa 4 50 K-ért, takarmányliszt 22 K, korpa 19 K, rézgálic 102 K, kerti magvak csomagja 6 K, kapáló­ekék 2200 K, mindenféle „Hungária“ drót­fonat, tüskés drót, szeg, rosta, néhány hektó kitűnő fehér és Schiller sashegyvi­déki bor. Előjegyzéseket elfogadunk tűzi­fára, szénre és kokszra. Azonnali meg­rendelés esetén kocsirakományonkint ab Kelenföld szállíthatnánk vegyes kemény tűzifát 275 K-ért. — Tenyészbikáink eladók. Helyettük keresünk megvételre 2—3 drb 18—20 hónapos címeresebb és könnyebb tenyészbikát. — Tekintettel a közelgő vá­sárlási szezonra, kérjük igen t. tagjainkat, hogy takarékbetétek elhelyezésével és tagok gyűjtésével a Szövetkezet céljait előmoz­dítani szíveskedjenek. — 'Széna, szalma, liszt, burgonya, káposzta, kukorica, árpa, zab stb. őszi szállítására előjegyzéseket már most elfogadunk. Telefon: 149—98. — Veszünk literes borosüvegeket és boros­hordókat. — Kérjük tagjainkat, hogy hiva­talos lapunkra, a „Budai Naplódra elő­fizetni szíveskedjenek. Előnyárban csakis nálunk lehet előfizetni. — Hivatalos órák: reggel 8—12-ig, délután 3—6-ig. Tisztelettel az Igazgatóság. Régi festményeket és kereteket vesz Linhardl képrestaurator: II., Lánchid-u 13 S VOLT BAUER-FÉLE MÖRBMIY­HflTTYÜ­vendéglö I., MÁRVÁNY-U. 19. Gyönyörű, árnyas kerthelyiség. Esős időben fedett terrasz. Saját szürete- lésti fajborok. Haggenmacher Bava­ria sör. Magyar és francia konyha. Naponta Horváth Tóni úri cigány­prímás teljes zenekara muzsikál. Tulajdonos: DE1SSNER EMIL. D1SZNOFŐ budai környék legmagasabban fekvő legkellemesebb kirándulóhelye, 81-es végállomástól 15 perc séta. Első­rangú fajborok. Haggenmacher Bava­ria sör. Magyar-francia konyha. Saját tehenészet. Tejgazdaság. Rózsalugas. Nagy táncterem. Kitűnő cigányzene. Tulajdonos: KAKNICS SÁNDOR^ a siófoki Balatoni étterem v.főpincére ■ A főváros legszebb kirándulóhelye :: j Gellérthegyi Tiindérlah vendéglő-étterem. I., SZIRTES-UI 11. Erzsébet hídtól 5 perc. — Gyalogjárás a Gellért szobornál. — Kocsi-autóval Hadnagy-utcán és Sánc-utcán át. — Kitűnő konyha. — Elsőrangú italok. _ — Naponta cigányzene. — — Taxiién István volt hajó vendéglős. 81-es villamosvégállomástól a ^ gyal°g és kocsiuton 5 perc séta. Kellemes kerthelyiség. Állandóan /.vi kitűnő hideg és meleg konyha. ^ Fajborok. Frissen csapolt rész- vénysör. Cigányzene. Villany- ^ világítás. — Tulajdonos: DAJKA FERENC Nyári vendéglő-, ház- és viilatuiajdonosofr figyelmébe-1

Next

/
Oldalképek
Tartalom