Budai Napló, 1922 (20. évfolyam, 722-762. szám)

1922-01-15 / 725. szám (724. szám)

2 BUDAI NAPLÓ és tejtermékeket bár mikor, bár mennyit a Magyar Gazdák Telefon: 165—00. fiókjainál kaphat. tejüzemi R. T. Telep : I., Orbánhegyi-ut 6. sz. fl választási mozgalmakról Írott tudósításaink a nyilatkozatok özönét indították meg. Mindenki nyilatkozik, védekezik és politizál azon a címen, hogy nem politizál. Lehetetlen ezt elkerülni. A II. kerületi iparoskor, mely ipa­ros tagjai révén számottevő tényező a kerületben, szintén fölkérte a szer­kesztőséget annak kijelentésére, hogy nem politizál. Szívesen tesz- szük meg ezt a kijelentést, hogy hivatalosan nem politizál, de az elnökség hiába tiltaná el tagjait attól, hogy egymás között a poli­tikáról ne beszéljenek, sőt meg­történt, hogy a csütörtöki választ­mányi ülés után többek kívánságára és a külső termekben nagy szám­ban együttlévő tagok bevonásával tartottak ott nagyszabású iparos- gyűlést, mely a választásokra való szervezkedés kérdésével foglalkozott és beható vita után megalakítottak egy szervező bizottságot, mely száz tagra egésziti ki önmagát, nem tagok bevonásával és a szervez­kedésre felhívó ivet rögtön alá is irta 67 ottlevő tag. Szomorú is volna, ha a 4000 szavazattal ren­delkező vízivárosi iparosság nem szervezkedne és nem keresné azt a döntő befolyást, amely szám­aránya és tagjainak értelmisége révén méltán megilleti. Azzal a hírünkkel szemben, hogy az Óbudai föld- és szölőmüvesek egyesülésében megalakul a kis­gazdapárt, — Nemes Árpád titkár hivatalosan tudatja velünk, hogy az egyesület politikával nem foglalkozik és csak gazdasági érdekeket ápol. Amit szívesen koncedálunk, de nem tudjuk elhinni, hogy ily összejöve­telek alkalmával szóba nem kerülne a kerület sok elhanyagolt érdeke, s ezzel kapcsolatosan a választás is. Mindkét nyilatkozat kapcsán ki kell jelentenünk, hogy az ilyen tiltakozás csak ártalmára van azok­nak, akik komolyan és becsületesen szervezni óhajtják a polgárságot. Újság közlemények nem döntik el a választást, csak a szervezettség. A polgárságnak, akár szölőmüvesek, akár iparosok, akár pedig más osztályhoz tartozóknak, a maguk körében meg kell alkotniok a szigorú szervezetet és azért nem helyeselhetjük azt a Budai Vigadó estéjén Bárczy István által tett ki­jelentést, hogy elegendő, ha a pol­gárság társadalmi érintkezéseket létesít. Az ilyen szervezkedés laza, könnyen megbontható s igy sikeres harcra nem alkalmas. A rendes fegyelmezett hadsereggel szemben, a mezei hadak nem állanak meg. A polgárságot szigorú fegyelemmel kell megszervezni még akkor is, ha az ilyen külön-külön szervezet a saját utján akar járni. Ezt a kér­dést sem párttaktikai, sem ellenzéki szempontból felfogni nem szabad, hanem kizárólag a polgárság nagy érdekeinek szempontjából. Előbb szervezni kell a polgárságot és szervezetten kell harcba vinni a haza, a nemzet és polgárai érdekében. Csendben nyilik meg e hó 16-án itt Budán a modern közegészség- ügy egyik legszebb és legnemesebb intézménye: — az anya- és csecsemő­védő intézet. Az Attila-utca 93. sz. alatti, eddig is jótékonyságot szol­gáló helyen nyitják meg és dr . John Szidónia lesz a vezetője. Annak a mozgalomnak a kapcsán, mely Budán is tervezett ily intézményeket, Slachta Margit nemzetgyűlési kép­viselő elsőnek szerezte meg ezt az Attila-utcai telepet, melynek meg­szervezésében s az első akadályok leküzdésében kedves segítő társa volt Kasits Margit. Ezenkívül még négy ilyen telep létesül Budán, ahogy azt már ismertettük. Morvay Győző dr. főigazgató és a Hollós Mátyás Társaság elnöke nagyszámú kö­zönség előtt tartotta meg rendkívül érdekes előadását a szociális lélekről a budai ipa­rosok és kereskedő ifjak közművelődési egyesületében. A harang javára. A budai evang. ifjúsági egyesület műsoros estélyét, mefyet a Pol­gári Lövészegyesület helyiségében ren­dezett az anyagi sikeren kívül nagy erkölcsi sikert is aratott. Varsányi Mátyás lelkész megnyitó beszéde magasan szárnyalt és kitünően töltötték be a rájuk mért felada­tot : Berzeviczy Ibolya, aki pompásan szavalt, Posch Etelka nagy készültséggel zongorá- ott. WLirteler Béla hegedűn és Würteler Magdi zongorán kiváló együttest nyúj­tottak. Tscheik főrendező hatásosan szavalt és fáradhatlanui rendezett, amiben segítségére voltak: Heinz Margit, Hank József, Posch György és a Szabadi testvérek. A vegyes­kar elsőrendű énekelöadása Karvai Viktor karnagyot dicséri. Az est fénypontja, ahogy már jelentették, Dessewfy Izabella opera­énekesnő volt. Az előkelő közönség éjfél- utánig maradt együtt és gyönyörködött az ifjúság táncában. Nincs vize a Filatorigát és vidé­kének, ha csak az árvíz el nem önti a különben nagyon mélyen álló területet. De éppen ilyen, ivóvizmi- zériáról panaszkodik Óbudaujlak belső körzete is. Sok helyen még ma is kutakból húzzák fel" a vizet — olyan kutakból, amelyek szeny- vizcsatornák és trágyadombok köz­vetlen közelében állanak. A köz- egészségügy és a tűzrendészed köz- biztonság is követeli e súlyos kér­dés mielőbbi megoldását. Kernáes Pái hegedűművész, aki ma elis­merten legtehetségesebb tanítványa Hubay Jenőnek és fia Kernáes Károly zongora­gyáros, köztiszteletben álló budai polgár­nak, külföldi művészi körútja előtt, január hó 30-án este 8 órakor rendezi egyetlen hegedüestélyét a fővárosi Vigadóban a M. kir. Operaház zenekarának és Dr. Hubay Jenőnek közreműködésével. Műsor: Bach- Tschajkovszky-Bouch hegedűversenyek. Büszkén valjuk Buda fiának ezt a tehet­séges fiatal művészt, aki nemsokára a kül­föld müveit és zeneértő közönsége előtt Jőg dicsőséget szerezni a magyar névnek. A karnagy-válság a Szeni-Anna templom­ban megszűnt. Lenz Ferenc megmarad állásában, melyben két év alatt annyi mű­vészi szépet produkált. A Budai Aurora Dalkör is visszatér a templom kórusára, miután a karnagyával támadt félreértések elsimultak. Lenz Ferenc újra kezébe veszi a Budai Aurora Dalkör művészi vezetését s ezzel újra feléled egy szépen indult, de félreértések és személyeskedések követ­keztében majdnem feloszlott budai kultúr­intézmény. Piday Ilona hangversenyénekesnő aki kül­földön is nagy sikereket aratott, február 23-án rendezi önálló hangversenyét a gróf Károlyi palota termeiben. A turáni átok marja és mérgezi az óbudai Ébredőket. A vezetők éréivé a tagokkal szemben vissza­tetszést szült az egyesületben és már negyvenre emelkedett azok száma, akik Tatay Vilmost, de fő­képen Schödl Nándort a vezetéstől eltávolitant akarják. Egyes, tényleg megtörtént hibákat tulerősen állít­ják be az elégedetlenkedőkf akik ezáltal két nagy akcióképességü, lelkes munkást gáncsolnak el. Az ezt támogató memorandumot most készítik. Változás esetén az újlaki csoport Hegyessy mézes kalácsos vezetésével Horky Gyulát, az óbu­daiak pedig G'ingl Mártont jelölik. Jóhirü étterem volt annak idején a Margit- köruti Ulm-féle vendéglő, de mióta az özvegy eladta, idegenkedett tőle a közön­ség. Tulajdonosai folyton váltakoztak, mig most végre oly kezekbe került, mely biz­tosítékot nyújt arra, hogy rövidesen egész Buda úri közönsége meg fogja szeretni. Barthos Endre székely menekült főhadnagy és Gadovszky György a kolozsvári Ferenc József étterem volt üzletvezetője szom­baton, e hó 14-én nyitják meg az előkelőén berendezett, éjjel-nappal fütött éttermet Bocskay-étterem néven. Igazi székely kony­hája s kitűnő borai feltétlenül és hamar kellő elismerésben részesülnek. A jaguár-cimen Lenz Ferenc, a Kisfaludy- szinház agilis karnagya énekes bohózatot fejezett be. A fölötte mulatságos darab szövegét és zenéjét is a szerző irta. Az irói és szinészkörökben bemutatott darab nagy hatást keltett, bemutató előadása valószínűleg februárban lesz a Kisíaludy- szinházban. Fényképek művészi kivitelben méltányos áron készülnek: II., Albrecht ut 9. Borsos műteremben. A fegyvertáncot mutajta be mint egyik legsikerültebb kreációját Vi- raág Ilonka a klasszikus táncok e kiváló tanárnője és partnere Turnay Alice, néhány más klasszikus tánc és költemény interpretáció kísére­tében a „Jótékonycélu Gyermek­előadáson“ mely vasárnap e hó 15-én délután fél 4 órakor lesz a Budai Vigadóban. Az előadás iránt Buda úri közönsége nagy érdeklő­dést tanúsít s igy a jótékonycél nagy támogatásra számíthat. A „Ki-Ke“ ügy. Még egy levél Óbudáról, mely igy szól: Csak egy kérdést teszek fel igen tisztelt szerkesztő ur: Talán ön megoldja a rej­télyt, vagy kedves olvasói közül vala­melyik. A feleletért előlegezem a hálámat, mert nagy töprengéstől és állandó fejfá­* Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap VÁRSZÍNHÁZ Heidelbergi diákélet A vig özvegy Vasgyáros A vig özvegy Dolovai náb. leánya Lili d.u.3ó.: Sz.Péteres este 7 ó.: Víg özvegy KISFALUDY SZÍNHÁZ III., Névtelen asszony Az aranyfészek Heidelbergi diákélet este: 1 d u. Gyermekelőadás 3illangó főhadnagy, d. u. 3 ó.: Kis kadét operett BUDAI APOLLÓ II., Széna-tér. Sándor Mátyás, egy szabadsághös tört. Farkas és a préda BATTHYÁNY II., Markovics Iván-u. Ha-Ra-Fi, kalandos dráma 5 felv. Hamlet-burleszk. — Soproni népszavazás A sátán fiai III. rész. Zigotto és a kémek Második feleség Lukullusi lakoma Ámor a kormányon Bosszúhadjárat Az üldözött Boldog házastársak FLÓRIÁN III., Flórián-íér 3. A Sátán fiai II. — Zigotto és a kémek New-York Express-kábe! Jaj, a feleségem! Az ötmilliárdos menyasszony Hamm a nők barátja A modern Herkules HELIOS II., Margit-körut Sándor Mátyás III. része Farkas és a préda Cirkusz King III. része Hegyek leánya. — Cagliostro grófja. Ördög szerelme KRISZTINA-MOZGÓ I.Mészáros-u Sátán fiai III. rész 6 felvonásban (A vasketrecben) Aáikor a szöllő érik, filmszkeccs 2 szinp. és 3 film rész. — Pünkösdi hercegség Sakk-matt! kalandos történet 6 felv. Királypuccs részletei Fritz barátunk kalandortört. 6 felv PALOTA 1., Krisztina-körut 155. Danton, dráma 6 felvonásban A bájos menyasszony. — Soproni felv. Damokles kardja. — Chapün-burleszk Cigány vér, dráma 4 felv. |Zigotto mint kelléke A bestia, dráma 5 felvonásban, főszereplő Julia Malherbe. SCALA I, Krisztina-körut. Salto mortale Mesebeli herceg Ha-Ra-Fi. — India csodái ? Cirkusz King Utcai hercegnő Tingli-tangli ÚJLAKI MOZGÓ Ili., Bécsi-ut. Londoni rém. Nobody 15—16. kalandja Sátán fiai I. rész Napkelet fia. Fritz barátunk. John titka

Next

/
Oldalképek
Tartalom