Budai Napló, 1922 (20. évfolyam, 722-762. szám)
1922-11-04 / 758. szám
Szezonnyitó műsoros délutánját rendezte az óbudai Szent Alajos Segítő Egyesület október 15-én a Kiscelli-utcai iskola tornatermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt. A lelkes megnyitó beszédet Réw Sándor szerkesztő mondotta. Ezt három egyfelvonásos színdarab követte, melyek közötti szünetben lovag Tichtl Károly a józsefvárosi egyházközség volt elnöke és az ottani Szent Alajos Segítő Egyesület elnöke mondott az igazi krisztusi hittől lángoló, magvas és fenkölt szellemű beszédet. A három színdarab szereplőit számtalanszor hívták a lámpák elé és a műkedvelő hölgyeket virággal árasztották el. Melegszóval mondott mindezért köszönetét Antal János az árvaház igazgatója. Szervezkednek a nők Óbudán és a szeptemberben tartott alakuló gyűlésen bizottságot választottak, amelynek tagjai Szilágyi Károlyné, Orova Zsigmondné, dr. Löfflerné, Hajós Alfrédné, Kendéné, Steiner Dezsőné, Galambos Hugóné és még számosán, akik hetenkint hétfőn este 9 órakor jönnek össze a Kulcsár-utcai körhelyiségben barátságos teára. A Budai Nek Köre fusionál a Budai Polgári Kaszinóval és ezentúl minden ügyben közös ülésen határoznak, ami a vízivárosi társaséletet rendkívül élénkíteni fogja és előreláthatólag számos uj tagot vonzanak majd e kedveseknek Ígérkező ülések. Uj ingatlanforgalmi iroda nyílt meg I, Pálya-u. 6. szám alatt és agilis vezetője Csató Pál aki máris számos megbízással rendelkezik. A budai temetők nagy halottainak a Polgáriskolai Tanárképző Főiskola hallgatósága az idén is kegye- letes megemlékezéssel adózott. Az emlékbeszédek elhangzása után testületileg megkoszorúzta a 49-es budai honvédek és Virág Benedek tabáni sírját, Hunfaldy János, Kiss Áron, Budencz József, Király Pál, Bartalus István németvölgyi és volt igazgatójuk, Vángel Jenő farkasréti sirhalmát. Jólesett látnunk, hogy megszentelt poraik felett vir- rasztva őrködik a magyar jövő. 25 ezer koronást vitt fölváltani Óbudán egy szegény asszony és elvesztette a Szentendrei-utcán. Nagy jutalmat kap a becsületes megtaláló. 111., Szentendrei-ntca 56. sz. a. KRISZTINA-KÖRUTON, vagy annak közelében keresek egy nagyobb, vagy két kisebb szobát bútorozva, vagy üresen albérletbe. Közvetítőt díjazok. Cim a kiadó- hivatalában. ELSŐRENDŰ TÉLI szövetek érkeztek újabban Angliából a Szabó János férfiszabó cég részére, amelyekre felhívjuk az úri közönség figyelmét, mely különben is régi rendelője a Budán csak a legelőnyösebben ismert cégnek, melyet 1873-ban alapítottak. II. , Fő-u. 42. Telefon: 158-82. A FOTOTECHNIKA legújabb vívmánya: — a tökéletes 1SOLA GLYMETOL-ELŐ- H1VÓ. Régi festményeket és kereteket vesz Linhardt képrestaurator: I., Tárnok u. 14 Elsőrendű szabászati y arr d-tanintézet urhölgyek teljes kiképzésére Esti tanfolyamok is. SEMSEY SÁNDORNÉ II., Batthyány-u. 67. (Széna-térnél) régi mesterek képeit és mindenféle régisé£veSSZiíSZJ1Báryány-u.7. üntikbutort, 130 fokos, valódi szavatolt szappanfőző LUGKŐ (Utasítás: 4—5 kg. zsiradék, 1 kg. lugkó, 8 liter viz) Rézgálic 98/99°/°, karbid, petróleum legf., akácméz Szállít vasúton és postacsomagokban utánvét mellett :: Veszek mézet kisebb-nagyobb tételekben :: KODNÁR X3 5 g cn 5 u £2 O -C8 öjO <U — — D. C Telefon 42—79 Budapest, I., Attila-u. 23. Szerkeszti : Ferenczy László A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület renkivüli közgyűlése az igazgatóság javaslatára elhatározta, hogy az alaptőkének 80 millió koronára történő felemelése folytán 15.000 darab 1923. január 1-től osztalékjogosult uj részvényt bocsát ki. A régi részvényeseket 25.000 korona és 520 korona bélyegileték befizetésével 2:1 arányban illeti meg az elővételi jog. A Budapesti Takarék- és Vásárpénztár rt. (Budapesti Áliatvásár- pénztár rt.) november hó J0. napján d. u. 5 órakor Budapesten, a Központi Városházán, II. emelet 196. szám alatt levő ülésteremben rendkívüli közgyűlést tart, amelyen az alaptőkének 60 millió koronáról 120 millió koronára való fölemelése uj részvények kibocsátása utján javasolja. A Sajgótarjáni Köszónbánya R. T. most tartott rendkívüli közgyűlése elfogadta az indítványait. 161.250 részvényre a régi részvényeseknek elővételi jogot biztosított, részvé- nyenkint 5000 korona és 150 korona költség ellenében. Két régi részvényre egy uj részvény jut. 3 drb. 1923. évi szelvénnyel ellátott Északmagyarországi Egyesitett Kőszén- bánya és Iparvállalat rtg.-részvényt 2 darab Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat uj kibocsátásurész- venyre cserél át. A Magyar-Cseh Iparbank r.-t. igazgatósága a november hó 4-iki rendkívüli közgyűlésnek javasolta, hogy alaptőkéjét 100,000.000 koronáról 200,000.000 millió koronára emelje fel. Az alaptőke szaporilását az intézet nagyarányú fejlődése kívánja. Engel János vezérigazgató a tőkeemelésre vonatkozó részletek megbeszélése végett Novotny elnökhöz Prágába utazott. A Wiener Bankverein f. hó 19-én , tartott közgyűlése az alaptőkét 1 milliárd koronáról 2 milliár koronára emelte fel. Egyelőre 500 millió névértékű részvény bocsáttatik ki, melyek az 1923. üzletév eredményében részesülnek és a részvényeseknek 2 : 1 arányban ajánl- tatnak fel. A Hungária Egyesült Gőzmalmok R. T. október 21-én tartott rendkívüli közgyűlése a részvénytőkének 28 millió koronára való felemelését határozta el. Ennek alapján 35.000 darab uj részvény ama 17.500 uj részvénnyel együtt, amelyeknek elhelyezésére már a korábbi közgyűlés az igazgatóságot fölhatalmazta volt, összesen tehát 52 500 darab a részvényeseknek 2000 K elővételi árban költségmentesen 1:1 arányban átvételre felajánltatik. Az uj részvények a folyó évi üzleteredményben részesednek. Az elővételi jog a Magyar Általános Hitelbanknál gyakorolható. A Magyar Városi Bank közgyűlése elhatároztaaz alaptőkének 200 millió koronára való felemelését. A régi részvényesek az uj részvényeket 1:1 arányban 630 koronás árfolyamon kapják. Az elővételi jog október 23-ától október 31-éig a Magyar Városi Bank és a Jelzálog Hitelbank pénztárainál gyakorolható. A mai közgyűlés svrán a belga részvénybirtokosok közül tiz uj tagot választottak be az igazgatóságba. Tóth és Pintér BUDAPEST, I., Szt. János-tér 4. Községi Köztisztviselők Országos Szövetségének szerződéses szállítója. Tel.: J. 62—24. — Posíkp. sz. 22291 Elecktroteohnikai és műszaki vállalat. ELVÁLLALUNK: Világítási erőátviteli berendezéseket. Községek, malmok világítását és tervezését, lakások, villák berendezését. — Anyag és csillár eladás. — Költségvetés díjmentes. Sörkülönlegességek a Polgári Serfőzde budai raktárában telefon 57—135. IÓ TŰZHELY A HÁZIASSZONY ÖRÖME! Tekintse meg Bisher Károly lakatos gyári raktárát :: Méltányos árait! :: I., Pálya-utca 6. :: Telefon: IBI—35. :: S | j Bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázás, fürdőberendezés és központi-fűtés vállalat ■ | “ jjj Lackenbacher György |í| j | j Telefon : BUDAPEST, Telefon: !f| jlj 152—61. II., FÖ-UTCA 7. 152—61. jlj S0DEMANN ALBERT villamossági és műszaki vállalat 1., ALAGUT-UTCA 1. SZ. Telefon: 158—18 Villamosvilágitási és erőátviteli berendezések tervezése és építése. — Mezőgazdasági és mindennemű ipari üzemek elektromositása. Villámháritók, vészjelzők és telefonberendezések. - Villamosgépek és készülékek javitásaTöbbtermelés! \ A Hatvani Növénynemesitö R.-T. EREDETI HflTVflRI DEIHESITETT ŰSZIBUZB vetőmagjai kát. holdanként 150-400 kg. többtermelést biztosítanak. Jegyeztesse elő szükségletét azonnal az egyedárusitó M3GYRR M3GTEHVÉ5ZTÉSI B.-T.-nál BUDAPEST, IV., SZÉP-U. 1. TELEFON 66 -53, 66 - 54. Sürgönyeim: GRANARIUM. Kérje az N. 7. számú ismertetőt Saját tenyésztésű kiváló, szavatoltan fajtiszta és jó csiraképességü gazdasági, konyhakerti és virágmagvak. ; Kertészeti és méhészeti eszközök. MONORI MAGKERESKEDÉS árjegyzéke ingyen és bérmentve. Magyar konyha különlegességek FEHÉR vendéglőjéb en II., Fő-utca 75. a Királyfürdő-höz. HflRlSRYfl készítést, fejelést, kötve talpalást (kivágott cipőhöz) gépkötésseí jutányosán vállalok. I. MAROS-U. 15. SZ. I. EMELET 20 o Harmatviz o A lithiumos Hungária- :: forrás szénsavval:: :: telitett ásványvize :: j Szíjgyártó jnyerges és böröndös Flieger Nándori 11. kér., Fő-utca 10. szám 5 5 Megbízható régi üzlet • I Lentsch Rdndor vendéglője s I., Htdegkutí-ut 6. sz. i ■ Szép helyiség, nagy fedett ! « terem, mely mulatságok, estélyek, I ■ társasvacsorák rendezésére bármikor J • díjtalanul megkapható. Elsőrangú J ■ magyar konyha Lentsch Sándorné J ■ személyes vezetésével. Kitűnő borok, J ■ Naponta női zenekar hangversenyez. ^ \ ................................................... »I____!l. nnn)nH francia és angol Mo rgit-szaion ^ II., Szász Károly-u. 4. Model kosztümök ELŐKELŐ VACSORÁLÓHELY! IFI flPPL 3ÍÍN0S éttermei I. KERÜLET, LÁGYMÁNYOSI-U. 3. SZ Teljesen újonnan átalakított modern helyiség. Magyar konyha. Fajborok. Elsőrangú cigányzene. Hkdczos villa Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget és ismerőseimet, hogy fő- törekvésem lesz, becses vendégeimnek jó bor, ízletes ételek figyelmes kiszolgálás mellett kedves szórakozást nyújtani. Kellemes séta az Alkotás-u. végig. Vallner Samu vendéglős 1., Muskotály-utca 11. szám. 1., SASHEGY 1617 HELYRAJZISZÁM. Villányi-ut és Budaörsi-ut keresztezése mellett. Telefonszám 46—31. SOROS CSIKÓ vendéglő, II., Margit-Mrut 8. ízletes magyar konyha !!MINDEN IDŐBENI! Elsőrendű szekszárdi váci és harci borok Bem Rezső ! K ályliás I BÉRES MÁRTON I. kér., Lógodi-utca 19. sz. TELEFON: 172—33. Minden e szakmába vágó munka ügyében forduljon bizalommal e régi jóhirü céghez. Herczog Pál CZ1MTÁBLA FESTÉSZETE Budapest, I., Enged^-u. 8. A DÉLI VASÚTTAL SZEMBEN Telefonhivó: 80—34 Készít cégtáblákat Ízléses kivitelben és legolcsóbb árban. VESZEK mindenféle régiséget, aranyat, ezüstöt, drágakövet, porcellán figurát, szőnyeget, bútort, zongorát, GELB SALÜMQH I., Ma-utca 8. sz. ! ZÍamáÍLájös I műszerész Krisztina - körút legrégibb iasitő nUftiely Kiadó: V1RAÁG és TÁRSA. 'zetében, 1.,Szent János-tér 1/a szám. Telefon: 24—77.