Budai Napló, 1921 (19. évfolyam, 677-721. szám)

1921-10-15 / 712. szám

BUDAI NAPLÓ 3 ás kápolnád alakítottak maguknak. Később ugyané helyen (1731-ben) és az ezt követő években uj nagy templomot és rendházat építettek, ahol néha száz rendtag is lakott, mivel ez volt a szerzet theologiai növendékeinek központi főiskolája. 1785-ben II. József ezt a szép nagy rendházat elvette a ferencesektől és az Erzsébet-apácáknak adta. A ferencesek kárpótlásul a mai Mar- git-köruti kolostort és templomot kapták II. Józseftől a plébániával együtt, mely az ágoston-rendieké volt, de a rendet a császár fel­oszlat!. Az ágoston-rendiek Buda- országuton 1699-ben telepedtek meg. A Margit-körutra néző emeletes szárnyat az ágoston-rendiek 1724- ben, a mai templomot 1767-ben építették. A kertre néző emeletes szárnyat már a ferencesek emelték 1835-ben és az ezt követő években. Az a kereszt, melynek elővitele mellett a ferencesek 1785 április 9-én a vízivárosi zárdájukból az országúti kolostorba vonultak, a kert felőli szárnyépület lépcsőházá­ban ma is látható. A buda-ország- uti rendházban őrzik Kapisztrán szent János ivóserlegét, melyért 1880-ban az angolok nagy össze­geket Ígértek, továbbá Fráter György bibornok és Erdély kormányzója keresztjét, melyet Alvincről hoztak Budára, végül: a chorus felé vivő folyosón van egy nagy kereszt, melyen a test vászonra van festve. Ez a vászonkép részlet a helyőrségi templomnak régi főoltárképéből, abból a képből, mely alatt annak idején I. Ferencet királynak koro­názták és később pedig Martino­vicsot kivégzése előtt lefokozták, lett kivágva és keresztre ragasztva. A ferencrend-i atyák vezetik a buda- országuti plébániát is, melyet az ágostonrendiek 1722-ben alapítottak meg. Ugyancsak a budai ferencesek alapították és szervezték meg a plébániát Tabánban is azonnal Buda­vára felszabadulása után és vezették 1869-ig. Ugyancsak a krisztinavárosi plébániák és templomok szervezé­sében és építésében is nagy részük volt. azonnali irőgápfűviÉds Wittenberg Farkasnál R benzintisztitás festék- szalaggal, hengeráthuzattal Fő-utca 7. Telefon í Látványosság | az ujonan átalakított I Hölgyfodrász és miÉitasfon | a budai úri közönség kedvenc helye s I. Hpisztina-hFt 771 1 TELEFON : 83—76 \ ! ÓVÁSjJ BUDÁN EGYETLEN EZÜST Diszmű IPAR 11., BATTHYÁNY-UPCA 9. SZÁM UJ MUNKÁK JAVÍTÁSOK ÁTALAKÍTÁSOK Szerkeszti: Holló Tivadar A Baróti Szeszfinomitó Rt. rend­kívüli közgyűlése az alaptőke 24.000. 260-—- koronára való fel­emelését határozta el. Minden régi két darab részvény egy újnak át­vételére jogosít 580 korona árfolyam és 50 korona költségmegtérités mellett. Az elővételi jog október '12-éig gyakorolható Budapesten a Magyar Olasz Bank, Wienben az Allgemeine Depositenbank főpénz­táránál. A Neuschloss-Lichtig repülőgép- gyár és faipar rt. tervbevette üze­meinek uj gyártási ágakkal való kibővítését és ez okból e hónap 10-iki rendkívüli közgyűlésében az alaptőkének 57,500.000 koronáról 85.000. 000 koronára való felemelé­sét határozta el. A régi részvénye­sek 3 : 1 arányban gyakorolhatják elővételi jogukat, darabonként 638 korona lefizetése mellett, amely összegből 38 korona költségek, ille­tékek és kamat fejében fizetendő. Az elővételi jog e hónap 14-től 22-ig gyakorolható a Magyar-Olasz Bank Rt. főpénztáránál. A Fabank Rt. igazgatósága a rend­kívüli közgyűlésnek bejelentette, hogy az 1921 március 14-iki köz­gyűlés felhatalmazása alapján eddig még ki nem bocsátott részvények Krausz és Bettel heim cég utján el­helyezést nyertek és igy az intézel alaptőkéjének 60 millióról 200 koro­nára való felemelése teljes sikerrel befejeztetett. Bejelentette továbbá az igazgatóság, hogy az intézet további fejlődésének érdekében az Angol-Magyai Bankkal szorosabb kapcsolatba lépett és ennek folyo­mányaképpen a közgyűlés az Angol- Magyar Bank ügyvezető-igazgatóját, Kálmán Henriket az igazgatóságba, aligazgatóját, Déri Vilmost pedig a felügyelő-bizottságba beválasztotta. Uj részvényeket bocsátott ki az Első Pesti Spódium- és Enyvgyár Részvény­társulat alaptőkefelemelése alkalmából és az uj részvények 5: 1 arányban darabon­ként 800 korona árfolyamon október 12-től 22-ig bezárólag vehetők át az Angol- Magyar Bank főpénztáránál. sir *\V sir “ír -ír sír sir 'ír sir sir sir sir s^b 30.3^5^ «xj rr\5> Vadászok figyelmébe. Van szerencsém, a budai vadászok figyel­mét ujjonan megnyílt fegyver- és lőszer üzletemre, valamint az ezzel kapcsolatos javító műhelyemre felhívni. Állandó rak­tárt tartok mindenféle fegyver- és lő­szer, sörét stb.-ből. HflLltffl sánsoa puslmmiisss Üzlet: I. Szt. János-tér 4. Telefon hivó Műhely: I. Szt. János-utca 7. József 62—24. "aXi, oZs dZs dZs dZs aXs oZs dZT iíiCi) Jp. Jjv ■4'. Jjv. «/jV vjv ./jx. Jp. »»RBUBSueKíBeiasBsaaiaHoaii» sios»*«iia3i«a*a " KinBQiiasKnaHBBtüepmfttiBwfliHeBHfiMBei WNaueRaeiissMccai qu a apacs Ramm avRansacana»« «»ft*»*« 9 Hűti István vendéglője a „Hajóállomáshoz“ Óbudán A pesti és budai úri közönség kellemes kiránduló helye. = Télen át is nyitva. -----­u:s:::;::::sss:::sssss::sss:::::::ss3s:s:ss:ss:ssssss:s:sss8sss:s3s::::::::s:ss: Hideg és meleg ételek. Minden időben friss élő halakból készültszegedi halászlé és rántott hal, balatoni fogas és harcsa. Tejfeles turóscsusza tepertyüvel. Konyhát a vendéglősné szeniélyesen vezeti. Elsőrendű magyar fajborok. Olcsó árak. DOMBI GYULA kedvelt cigányzenekara játszik. Közúti villamoson könnyen megközelíthető a Goldberger-gyár megállótól. Propelleren köz­közvetlenül: Óbudai állomás. EGYHÁZI I UIRA KAPHATÓ! UIRA KAPHATÓ! I ■NÉPENEKTÁR A római kath hívek legismeretesebb énekei IMÁDSÁGOK Mindkét nembeli ifjúság :. és felnőttek számára :: Szerkesztette : CSIZMADIA J GYULA r. kath. kántortanitó Tizenhetedik kiadás Az esztergomfőegyház­megyei hatóság jóváhagyásával. 420 oldal. Kemény kötésben. Kereszttel Ára 10% felárral 91 *— korona Az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai r.-t. (Budapest, Vll., Erzsébet-körut 7. sz.) kiadása. Kapható minden könyvkereskedésben. i B B 1 1 1 1 I i 1 1 ül Lakatos- és asztaWanoncoh Mátrai Antal és Társa R-T. SulitííediSSult Tüzoltószergyárában, 1. kér., Fehévári-ut 110/E. n&Bi I ESS SS8 ESS Sül SH 1 KERESZTÉNY TÁRSADALMI ALAPITAS »KÉVE« Ruházati áruház Szüneted IV., Kossuth Lajos-utca 20. sz. SS B Őszi női és férfi újdonságok, legegyszerűbb kiviteltől a leg­finomabb minőségig. Barchet, flanell, fehér pamut áruk, Schroll-féle sifonok, zefirek és kreto- :: nők. Fehérneműk és harisnyák :: Minden cikkből nagy választék, min­dig a legjutúnyosabb és minden ver­senyt biró árakban. Maradékok min- :: denkor nagy engedményekkel :: Reális, szolid kiszolgálás. Aferseny szabóság Jutányosán vállal mindennemű munkákat. Fagont 1200 koro­náért készítek. Házhoz jövök. Rakovszky Mihály II., Batthyány - utca 13. Telefon hívószám 90—64. a h £S a B b a b iá »if a ts f3 « a «ca a * « b w b ü iá a« w sa fa» S3 c? e a a a«a s ; assn Fabényi Sándor (ezelőtt Ádám Herman) Könyv-, Zenemű- és papirkereskedése könyvnyomdái munkák vállalata Budapest, 1., Krisztina-körut 81. Belépt e halijában ötórai fsa SZIMFONIKUS HANGVERSENY | A téli helyiség újonnan átalakítva. _ I Este Hóczb Untai is Fiai játszanak g iMB1"...............* ................ BBEBBif Ir odai szerek, levélpapírok, óriás választékban. — Iskolai füzetek, festékek, rajzszerek az ösz- szes budai iskolák részére. Szépirodalmi és tudomá­nyos művek megjelené­sük napján kaphatók Kereskedelmi, hi­vatalos nyomtat­ványok, névje­gyek, meg­hívók stb. legszebb és legol csóbb kivitelben vállaltatnak. Tankönyvek az ösz- szes budai iskolák részére kaphatók. Dr. Bangha, Jézus tár­sasági atya Imakönyve minden kivitelben. ís&ölafüsMIí! HönyöfaFíószijjíili I Noearra Sándor C II. kér za. -is, jCa tg& && »Sk abH kárpitos és d i s z i t ö Vérmező-út 8. sz. ^ Szakmábavágó minden munkát a leg- ^ pontosabban és jűtányosabban vállal Átvettem Kékesi Sándor vendéglőjét Krisztina-körut 8—10 Tisztelettel Plochmann Ede a nyítrai sörgyár volt igazgatója ^ Szarka Ilonka se divattervező női szabó szalonjában készül- rfH nek a szezon legdivatosabb toalettjei ^ 1. kér., Pauler-utca 11. szám. ^ Angol és francia munka. Színházi, ^ báli, sport- és trotőr-ruhák. Gyász- 22 és mindennemű alkalmi dolgok. ^ ^ Gyermekruhák a 1 egizlésesebb kivitelben és a legjutányosabb árak mellett készíttetnek el. :: Havonta ^ szabászati tanfolyam délután és ^ este. Magántanulók is felvétettnek ^ K fti lí. rS r4- ri* í K ti Budapest székesfőváros | Ásványviz-üzeme !, Gellért rakpart I. sz. ■ s Telefon: József 112—59 K t 5 ifi A székesfőváros saját kezelésében: ! „HBKfllilTUIZ" I 0 B 8 ■ If 5 W T" , , * | Törvényesen vedve. 1 A lithiumos „Hungária-forrás“ szén- ■ savval telített ásványvize ■í-T- z •¥* 6 a 1 « Ről felső ruhái és gyermek ruhái Olcsón felt Elsőrangú HíuiíEihen házi msganuarronO. Cime: II., Szász Hárplj-u. í. il.em.5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom