Budai Napló, 1921 (19. évfolyam, 677-721. szám)

1921-02-05 / 681. szám

2 BUDAI NAPLÓ A miniszterelnöki palota és az I. kér. elüljáróság épületének múltja iránt érdeklődött egyik illusztris várbeli olvasónk és „üzenet“ helyett e helyen adjuk az első kérdésre a választ, melyet lapunk nagyszerű krónikairója a következőkben is­mertet : A miniszterelnöki palota helyén a XV. században az esztergomi kápv tálán háza állott, szomszédságában Palóczi György és Bakócz Tamps esztergomi érsek, továbbá ifjabb Garat Miklós nádor, testvére Gorái János temesi gróf házai és bolon- dóczi Stibor vajda palotája voltak. Ezeket a XIX. század elején bon­tották le, mikor 1804—1806. évek között felépült Pallack Mihály nagy­szerű mesterünk tervei szerint a mai szép miniszterelnöki palota. A gyönyörű ampir-izlésü homlok­zat reliefjei Kirchmayer vésője alól kerültek ki és tévesen állították (Petrik is) hogy azok Ferenczy István müvei. Ez már azért sem lehetséges, mert Ferenczy csak 1824 novemberében telepedett le Budán. A tévhit bizonyára onnan származik, hogy Ferenczy egyideig ebben a palotában lakott. Kirch­mayer neve fel is van vésve a dombormüvekre. A palota udvarát egy neoklasszikus Ízlésű művészi neptun-szobor disziti. Szerzője is­meretlen. Dr. Lechner Jenő Elárvult templomok felsegélyezéséért szor- gosau tevékenykedik a Tabáni Oltár Egye­sület. Elnöknő : dr. szegedi Maszák Hugóné, alelnöknő : Pelczer Gyuláné, egyh. elnök: dr. Angyal Kálmán, igazgató: Raditzky Sándor, kincstárosnö - Hauser Józsefné, főterjesztő : Zieglerné, titkár : Krópácsiné, Csoréné, jegyzők: Cseh Aranka, Calligaris Ferencné. Gazdag programmot tűztek ki megvalósításra. Szidtuk a gázgyárat tél eleje óta hogy büdös a szén és most dr. Ripka Ferenc vezérigazgató a pénz­ügyi bizottság ülésen szomorúan jelentette, hogy csak barna szenet kap és a tatai barna szénnek nagy a kéntartalma. Ez rontja a gáz- fejlesztő kemencékéi és terjeszti a kellemetlen szagot. Most gáztisztitó anyagot sikerült beszerezni Német­országból s igy a gázfűtésnek és világításnak ez a kellemetlen része erősen csökkeni fog. Gyere haza Gáz, minden meg van bocsájtva! Leégett az iskola egyik pavillonja a Hengermalmi-uton és újbóli felépítésére 170.000 koronát, a hidegkuti-uti iskolaépü­let átalakítására pedig 292.000 koronát engedélyezett a Tanács. Hangversenyt és bált rendez jan. 29-én este fél 8 órakor a pesti Vigadó nagyter­mében a Magyar Általános Takarékpénz­tár tisztikara. A műsoron szerepel: Medek Anna, Konc János, dr. Székelyhidy Ferenc, Szántó Tivadar, Szoyer Ilona, Dienzl Osz­kár és Márkus Dezső. Nem kötelező az estélyi öltözék. A kanyaró esetek száma ez év január első hetében erősen felszökött s az egész fővárosban legerősebben az I. kerületben jelentkezett, ahol 27 esett volt. A vörheny és a ron­csoló toroklob esetek is szaporodtak. Katonatemetés volt szombat délután a farkasréti temetőben. Niedermann Andor tényleges főhadnagyot temették. Koporsója után piros bársonypárnán vitték hat harc­téri kitüntetését. Még harctéri szolgálata közben betegedett meg, akkor kinevezték a Ludovika Akadémia tanárává. A júniusi ellenforradalomkor ő volt az akadémikusok egyik századparancsnoka s ezert sokáig bujdosnia kellett. Később a budapesti hadosztályparancsnokság parancsörtisztje lett, de régi betegsége ágyba döntötte és egy esztendei kínos szenvedés után el­hunyt. A tejiiatöserr vtrtt báró Than Károly tabü^fjök' törzskarával, dombóvári,JRévay .Káinon vezérkari ezredes, a Ludövjka Akadémia parancsnoka, törzskarával. A városi könyvtár ujfiókját Óbudán szeretné feláltitatni Kontra Aladár nemzetgyűlési képviselő és ezt a főváros könyvtári bizottságában azzal a megokolással, hogy ez a kerület eddig el volt hanyagolva, már pedig szükséges, hogy ennek a kerületnek lakossága is könnyen hozzáférhessen jó könyvekhez. Erdélyiek számára és javára poippäs mulatság volt január 21-én a Budai Kath. Kőiben. A magas színvonalú estét tartal­mas műsor vezette be, am'elyet tánc köve­tett, amit Cseh György rendezett. Jó han­gulat és fesztelen jókedv lehetne fokmé­rője az est sikerének. Lukullusi megven- dégelésben volt részük a megjelenteknek. Truskovszky Jenő dr. pedáns müve volt a rendezés. Óbuda az ifjúságért. A III. kér. iskolánkivüli ifjúság testnevelő ta­nácsa jan. 23-án népes értekezletet tartott Botzen/iardt János elnöklete jj alatt, melyen Tusnádi Kovács Józse- $ fet, Kontra Aladárt, Hilberth Vilmost, { dr. Morvay Győzőt társ elnökké, j Kugler Józsefet ügyvezető elnökké, 1 Tisza Istvánt jegyzővé, Zöld Józsefet \ és Kronstein Aladárt előadókká | választották meg. Elhatározták, hogy a római fürdő egyik tavát a város­parancsnokság révén a közmunka- tanácstól az uszósport kiképzésére elkérik a hozzátartozó épületekkel együtt. A tagok részére közre­működő naplót adnak ki, mely tagsági jegyül szolgál. Dr. Morvay Győzőt és ifjúság Hilbert Vilmost, a mesterek, földmivesek, iparosok és gyári munkások, Kugler Józsefet a művezetés szervezésével bízták meg. A cserkészet ügyében Zöld József tett üdvös előterjesztést. A Tanács elhatározta, hogy minden hónap első vasárnapján de. 10 órakor ülésezik és márc. 15-én ünnepélyes megnyitó keretében meg­kezdi működését. Budaiak Pesten. Irján Béláné tanítványai február 1-én este 7 órakora pesti Katho- likus Kör dísztermében bemutató hang­versenyt rendeznek, amelyet élénk érdek­lődés előz meg. Kabarószerü kávéházakká változ­nak át lassan azok a budai kávé­házak, amelyek talán rossz fekvésük, vagy elrontott múltjuk miatt a mai jó vezetés dacára is küzdenek. Néhány megszűnt és helyükre üzle­tek, szövetkezetek kerültek, mert a budai polgárság ma kénytelen rész­ben lemondani a kávéházról. A tisztviselők nem győzik pénzzel az iparosok és kereskedők idővel. A gazdasági válság jelentkezik a kávés­ipar terén is. Teával egybekötött magasszinvonalu kul- turestét rendez az I. vál. kér. Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja február 16-án este 7 órakor a Budai Vigadóban. A budai színkör elektromos vilá­gításra való berendezésére 182 ezer a Várszínház átalakitási költségei 76 ezer koronába kerültek s e költségeket a közgyűlés megszavazta. Szomorú világot vet, a mi sokat hirde­tett budai pompás közegészségügyi viszo­nyunkra, hogy december havában 160 esetben kellett fertőtlenítést alkalmazni. Az egyes kerületek között Budán kirívó a külömbség, mert az 1. kerületben 90 eset­ben, viszont a Ill-ikban csak 17 esetben fertőtlenítettek. Sajtóhibák. Legutóbbi számunkban hirt adtunk arról, hogy régi jó Épitö Ipar cimü építészeti szaklap szerkesztését Fábián Gáspár dr. lapunk érdemes munkatársa vette át, csakhogy a névbe sajtóhiba csú­szott és Fábián helyett Flórián jelent meg, — Bozóky Ádám helyett Barothy jelent meg egymás hírben, — a harmadikban pedig Usetty Ferenc helyett Usettc, amely hibákért szives elnézést kérünk. Kellemeset a hasznossal egyeztet össze a IV. választó kerület keresz­tény szocialista párt kultur délután­jain. A szerdai délutánon Csóka tanár lelkes megnyitó beszédét egy vidám kis bohózat követett, amelyben kitűnőek voltak: Barna Ilonka, Temesváry Morzsi, Harkányi Edit, Brozik Bodog és Patics Imre. Haller István a jelenlegi politikai helyzettel kapcsolatos actuáiis kérdéseket fej­tegetett. A legközelebbi kultur dél­utánon Slachta Margit beszél. Ezek azok a budai délutánok, amelyek késő estig tartanak. Adóban a múlt év folyamán be­vett 112 milliót. Az állam számára 189 millió folyt be a fővárosi pénz­tárakhoz. Érdekes, hogy pezsgő­adó címen 5 milliót és vigalmi adóban 12 millió jutott a fővárosnak. Búfelejtö estét rendezett a Focking Tár­saság január 22-én a Bruckbauer-vendég- lőben. Százötven tagú vig társaság gyűlt egybe egy kis bufelejtésre. Volt tánc is, Cseh György rendezte. A mindjobban fokozódó jókedv sokáig együtt tartotta a mulató társaságot! Katonazene mellett, amelyet Szeghő Sándor karnagy dirigál, hajnalig tartó tánccal egybekötött műsoros estét rendez a felsővizivárosi rk. autonóm egyházközség február 7-én a Szent Anna-templom harangjai javára a Budai Vigadó összes helyi­ségeiben, amelyek ez alkalommal fütve lesznek. Az estélyt érdekes kis műsor vezeti be, amelyet Lenz Ferenc karnagy vezetése mellett a Budai Aurora Dalkör ad elő. A legnagyobb arányokat felölelő estély pont 8 órakor kezdődik. A rende­zőség élén dr. Juhász István,' Sebe- sits József, Kabakovits Rezső és Sauerwein Károly áll. Jegyek a névre szóló meghívó felmutatása mellett előre válthatók az egyház- község irodájában és az esti pénz­tárnál. Jelentéktelen tüzeset 8 voit december havában Budán, melyek közül 3 eset kéménytüz volt. A többi is csak apró gerendaégés és pincetüz. Tető csak egy­szer gyulladt ki. Művészeti és közgazdasági szerkesztője lapunknak uriháznál keres egy csön­des, szellemi munkához alkalmas, búto­rozott szobát; lehetőleg íróasztallal és könyszekrénnyel. Értesítést a ki­adóba, I. Bors-u. 24. Telefon 129—96 kérünk. Szobát keresők az Irma-tér közelében. Jól megfizetem. Urleány címre a kiadóba. FflRSflne. Álarcosbált rendez a Budai Nők Köre fekruár 5-én a Budai Polgári Körben. Szépnek, kellemesnek Ígérkezik és intim lesz. Utolsó farsang vasárnap február 6-án a Pénzintézeti Alkalmazottak Testedző Osz­tálya a „Szabadpolgári Köra termeiben kabaréval egybekötött táncestélyt rendez. A táncot Cseh Gyurka, a kabarét KOPPER GYULA és Ferenc rendezik. Tizenhat urileány február 5-én este 7 órai kezdettel a Krisztinavárosi Kaszinóban zártkörű műsoros estélyt rendez, csupán .meghívott közönség számára. Jelmezestély. Vogl Imre Medve-utcai tánciskolájában február 12-én lesz, amely sokat jelentő bezárója lesz a farsangi mu­latságoknak. Akik jó akarnak mulatni itt találkoznak. Álarcosbált, még pedig jelmezest ren­dez a budai Vigadóban február 8-án, far­sang utolsó napján a Budapesti Atlétikai és Football Club. Este 7 órától reggelig tánc, melyet ifj. Bélés József rendez. A jelmez nem kötelező. A Tabáni Daloskor február 5-én a Budai Kaíholikus Körben hangversennyel egybe­kötött táncestélyt rendez katonazenével. A tánc világos reggelig tart. bostoh-tékctebeihI A BUDAI VIGADÓBAN £ Szabó József oki. tánctanár £ és tanítványai 1921. február £ 5-én este 7 órakor rendeznek £ LMEZESTÉLYT Belépő-dij £ Jelmez nem 20 korona £ kötelező S a""fíüme"szál"lo! (II., LÁNCHID-UTCA 12.) ÉTTERME! Fehér Ferenc tulajdonos vezetése ■ alatt igazi magyar otthonná ala- £ kult. 1921. évi február 10-étől £ esténként a volt „Angol £ királyné“ világhirü cigányprímása £ BALOG KÁROLY ÉS LAJOS 5 (csellómüvész) 9 tagú bandával ■ muzsikál. — Kitűnő konyha," a legjobb italok ésí figyelmes kiszolgálás. 5 3ISZTEL IRflRIfl T-H-n-c­ISKOLÁJA L, HHISZTIHfl-TÉB 1. Bujái Polgári Casino IRagdncsoportok, különórák' iái ií jábor W m CIMTÁBLAFESTÉSZETE II. Iskola utca 16. L r i r Telefon: 149-46. 1 Agráría termény-, gyarmat- és csemege-áruház Budapest, I, Fehérvári-ut 26. Buda legmegbízhatóbb bevásárlási forrása. Idénygyümölcsök, befőttek, hüvelyesek, konzervek, borok, likőrök, déligyümölcs. Mindenféle termény- és csemege-áruk. Hideg felvágottak, sajtok és tejtermékek. Árusítás nagyban és kicsinyben. Szolid árak, figyelmes kiszolgálás mellett. szak szerűen, jól és olcsón hoz rendbe BÉRES MÁRTON Logodi-utca 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom