Budai Napló, 1921 (19. évfolyam, 677-721. szám)
1921-07-16 / 704. szám
BUDAI NAPLÓ 3 Friedrich Párt alakul a Hl. kerületben, melynek polgársága a telieteden, alkotásokra képtelen jelszópolitjkát megunva, uj utakon keresi a magyarság boldogulá- ' sát s az uj erőre kapott Friedrich Pártba kapcsolódik. A szervezkedés előmunkálatait már meg is kezdték s ennek egyik alaptétele, .hogy vezérlő állásból kizárják mindazokat, akik cserbenhagyták, elárulták hatalmi pozícióik fennmaradása kedvéért a Friedrich által lengetett zászlót. Értekezlet!*« gyűlnek a Virányo’s- v úti iskolában minden szombaton )i. ti. 5 órakor a Budaliegyvidéki Gazdasági Egyesület s a vele fuzionált Virányos-Kútvölgyi Egyesület tagjai. Az uj egyesület legújabban a földművelésügyi minisztérium támogatásával olyan kiváló bikát szerzett, amelynek anyja 8 hónapi fejés idején 6000 liter tejet adott s^ igy fia révén, pompásan (tejelő utódok várhatók. Horfhy-nap. Az áldás-utcai iskolában a Rózsadombon Csapó Rezső igazgató vezetése alatt vasárnap nagy és díszes budai közönség előtt folyt le az ifjúsági Horthy-_ nap. Meglepte a közönséget a kis gyermekek precíz, kedves és hazafias szereplése. Kellemes meglepetés volt a Kacskovies tanító kiváló vonós-négyes zenekara. Az ünnepi beszéd alatt, melyet az Irredenta jegyében tasnádi Kovács József nemzetgy. képviselő mondott, szem nem maradt könnyek nélkül. A nap erkölcsi sikerén felül az ifjúság nevelésére ezer koronán felüli anyagi eredménnyel is járt. Gyurmán Emil dr. főorvost az Uj Szent jános-kórház orvosi kara meleg ünneplésben részesítette, mint .aki a kórháznál több évtized óta teljesít lankadatlan buzgalommal, kiváló tudással és emberszeretettel orvosi működést. A kórház igazgatófőorvosa dr. Minnich Károly egyetemi magántanár üdvözölte öt, majd átnyújtottak neki egy latin feliratú emlékplakettet. Vizsgahangversenyt rendezett e hó 10-én délután az Óbudai Zenede a Korona Vigadó nagy termében Schönhaber Ottó zenetanárigazgató vezetése alatt, és ez idén is a múlt évihez hasonló rendkívüli sikert aratott. A 40 szamot feiölelő műsoron szere- ~ pelt Mascagni, Intermezzo a Parasztbecsü- let operából, Largó Händeltöl, Komzak: Volksliedchen és Märchen, de főképen Wieniawsky konzert mazurjával ifj. Montag Vili növendék — Mayer beer „Koronázási indulójával" pedig Novak Józsi aratott sikert. Rajtuk kívül az összes szereplő növendékek, még az első tanfolyam legifjabb növendékei is említésre méltó képességeket és gyakorlatot mutatattak be, ami az Óbudai Zenede kivaló módszerét és nagy oktató készségét bizonyítja. Úgy az igazgatót, mint Montag tanárt és nejét ajándékokkal és virágokkal lepték meg a tanítványok, melyek közül résztvettek a vizsgán: Bradács Mici, Cseh Ica, Stein Mici, Steiner Jolán, Vastag Mici és Juci, Tóth Bözsi, Pohorelli Manci, Egervári Anna, Szintesek Margit, Foczátek Élírida., Schiwampl Irén, Rokobauer Ilona és Mária, Hillier Ilona, Hunyadi Maliid, Honig Matild, Klemm Hennin, Hollós Pisti, Sturz Annus, Sesták Feri, Holler Guszti, Novák Karcsi, Lobi Ferenc, Montag Lajos és a vonós zenekar tagjai. — Ben atkozni egész éven át lehet bármikor, évközben és a vizsga után, is. Felvilágosítással szivesen szolgál az Óbudai Zenede igazgatósága III. kér. Szentendrei-ut lü. szám. Budapest árvái Visegrádon. A főváros tanácsa a gondozása alatt lévő öt árvaházban 400 árva sorsát intézi atyai szeretettel. E napokban nagylelkű áldozatkészséggel az árvaházak növendékeit Visegrádra vitte, hogy ezzel is bizonyságot tegyen arról, hogy az árvák lelki, erkölcsi és kedélyvilága képzéséről is gondoskodik. Látni kellett volna azokat a boldog gyermekarcokat, amint a Magy. Folyam- és Tengerhajózási R.-T. rendelkezésükre bocsátott „Rigó“ hajóját ellepték. Csupa csicsergés, boldog gyermekkacaj töltötte meg a hajó minden zugát. A váratlanul előbukkanó Visegrád mesés hatásával Ízelítőt adott az árva magyar gyermekeknek az édes magyar föld Istenadta gazdagsága és felülmúlhatatlan szépségéről. A történelmi emlékekben bővelkedő Visegrád vára dicső múltjáról az árvaügyi ügyosztály képviselete és felügyeleteképen jelenlévő Liber főjegyző és Földvúry tanácsjegyző közreműködésével lelkesedve hallgatták az árvák nevelőik ismertetését. A kiránduláson résztvett a József, a Községi Szeretetház, a Bernfeld- és a Mayer-fiúárvaházák és az Erzsébet-leányárvaház. A kirándulás létesítése Btikovszky árvaügyi tanácsnok és Vogel bizottsági tag e téren szerzett érdemeit gyarapítja. Vértanúhalált hali hős bajtársainak Fery Oszkár alfábornagynak, Borfiy Sándor s Menkina János alezredeseknek emlékezetére a rettenetes kivégzés színhelyét, a Mozdony-utcai iskolát, márvány emléktáblával jelöli meg a csendőrség. Az emléktáblát július hó 21-én nagyszabású országos ünnepély keretében leplezik le és az ünnepi beszédet dr. Pékár Gyula államtitkár mondja. A Lembcrkovics-iinnepen nem az Ébredők dalárdája, hanem a. most jubilált Dal- koszoru-Dalfüzér Egyesült Dalárda énekelt teljes énekkarral Ebner Rezső h. karnagy vezetése alatt és ünnep után Preisinger Károly aj^lnök vezetésével és Kánya János karvezető dirigálása mellett Nemes Árpád munkatársunk édesatyja házához vonult, hogy a köztiszteletben álló öreg urat 83. névnapja alkalmával szerenáddal megtisztelje. Az ünnepeltet Pakoss Ferenc egyesületi pénztáros keresetlen szavakkal köszöntötte fel az egyesület nevében. Rőtisserie Weber’s Fond. 1809. I., Fehér- vári-ut 40. Telefon: J. 85—39. Sikerült kabaré estét rendezett a Farkasréti Atlétikai és Football Club (FAFC) e hó 9-én szombaton a Milis-féle Bélakertben, melyen a hegyvidék apraja-nagyja részt vett. A kábáién bevezetésül a Liszt Ferenc Énekkar adott elő Schauer Viktor karnagy vezénylése mellett busongó hangulatú irredenta dalokat. Utána Fibel Rózsika szavalta el mely érzéssel Tóth Kálmánnak: „Előre“ cimii, valamint Végvárinak : „Három szin“ kezdetű hazafias költeményét. Ezután Krajna János festőművész gitárkiséret mellett Balázs Árpád: Serenátáját és a Vörösmarty : Vén cigány-ára költött saját szerzeményű dalát énekelte el, melyeket a közönség tüntető tapsokkal honorált. Reiter János tüzérkapitány szórakoztatta a megjelent díszes .társaságot, kártya és egyéb bűvészed mutatványaival, általános derűt keltve, háromnegyed órán keresztül, állandó tetszésnyilvánítások között. Végül az Alber Kálmán ügyessége révén felépített és meglepő csinos Ízléssel diszitett házi színpadon dr. Hódy Lajosnak, a Hollós Mátyás Társaság gazdájának, a FAFC elnökének legújabb : „Thália bajban" című egyfelvonásos életképét mutatták be a környékbeli fiatalságból rekrutá- lódot műkedvelő művészek és pedig llesz Blanka egy nyugalmazott naiva szerepében fakasztott jóízű kacajokat, a — Baumgartner Eliz egy gépirókisasszonyt alakított közvetlenül és sok érzéssel. Bauer Gyula (Rosszmájú Gergely) színházi ügynök szerepében jeleskedett, mig Farkas Béla az apaszirié9zt adta fiatalos hévvel és hanggal. Külön kiemelendő Tóthfalussy Gusztáv, aki teljes színpadra termettséggel játszotta meg egy bonvivant menekült színész hosszú szerepét. A szellemes és finomságokkal telített kis színdarab végén úgy a szerzőt, mint a szereplőket számtalanszor hívták a függöny elé. A Conferencier tisztét dr. Dencz Ákos látta el a nála megszokott attikai sóval fűszerezve és zamatosán. Majd a fiatalság tánezra perdtül, mely hajnalkor ért véget. Zengő torony. A zugligeti apácák templomának tornya zengett múlt hó egyik vasárnapján, amikor a Tabáni Énekkar Egyesület meglátogatta közszeretetben álló alelnökét Hévey Gyulát, a zugligeti plébánost. A JO órai mise alatt az énekkar néhány szép éneket adott elő Meriadt Idus kísérete és Calligaris karnagy vezénylete mellett. Betétet énekeltek Pimperl Paula és Gábor Teréz. Mise után a plébános felvezette vendégeit a toronyba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik s az énekkar elragadtatásában néhány vidámabb dalt énekelt, hogy zengett tőle a torony. Bajtársi találkozóra gyűlt a harctéren működött 41. lionv. gy. hadosztály parancsnokságának, csapatainak és intézeteinek tisztikara 15-én este 8 órakor az I. kér. Pálya-utsa 3. szám alatt a Hoffmann-féle „Diófa“-vendéglőben. Számos niagasrangu tiszt is megjelent e mindig ünnepszámba menő bajtársi estén. Jegyet váltott e hó 10-én, Amália-napján Máté István és neje Kocsis Rozália leánya Anuilka, Bart R. József svájci származású export kereskedővel, aki állandóan Budán telepedik le és itt nyitja meg kereskedelmi irodáját. A budai iparosok egyik harckész vezére, az I. kér. iparos Kör elnöke, Máté István szf. biz. tag. családjában beállott kedves esemény hírét szívesen fogadta Buda társadalma, mely mindig elismeréssel volt Máté közérdekű tevékenysége iránt. A családot számosán üdvözölték. Kapiszírán Jánosnak, a hős szerzetesnek 400 esztendős emlékezetét e hó 23-án nagy pompával ülik meg a budai várban, abból az alkalomból, hogy a pápa megengedte miszerint a magyar nemzeti hadsereg legfőbb védőjének válassza ezt a lánglelkü katonapapotlTiszteletére a helyőrségi templomot Kapiszírán templomnak a Nádor-teret Kapisztrán-térnek. nevezik el és Unghváry Sándor gyönyörű freskókban örökíti%reg temploma falán hősi emlékezését. Ezek a freskók egyúttal Horthy Miklós fővezér bevonulását is felölelik. Zene, Varga Vilma zene- és nyelvtanárnő (I., Attila-u. 37. 11. í.) tanítványaival igen szép eredménnyel fejezte be a tanévet. A növendékek mint a zongoratanulmányokban, mint a német, francia és angol nyelvekben igen nagy előrehaladást tettek. A szülők a legnagyobb elismerésükkel halmozták el a kedvelt tanárnőt. A tanítás szeptemberben folytatódik, amikor néhány uj tanítvány is felvehető. Varga Vilma különben mint zenekisérö nagy sikereket ért el Víraág Ilonka táncelőadásain is. Windisch-Graetz Lajos herceg tokaji sárospataki és budafoki világhírű borgazdaságának budai lerakata II. Csalogány-utca 50. szám alatt már megkezdte működését és a kicsinyben való árusítás mellett, úgy a palackozott, mint a hordósborok nagybani megrendelését is lebonyolítja. N * Egy kis leány tragédiája irányit]a rá a figyelmet az Óbuda Lajos-utcai szűk járdákra. A zsidótemplomtól a Kiskorona-utcáig, terjedő szakaszon a gyalogjáró majdnem mindenhol és az úttest mindkét oldalán 60 centiméter és egy méter szélesség között váltakozik. Ez oly szűk hely, hogy két ember nem is tud egymásnak a járdán kitérni Éhez járul még a villamosvasút sinpárjánaka gyalogjáróhoz való 25 centiméteres élet- veszélyes közelsége, mely a múlt héten áldozatot is követelt, kioltva egy gyanútlanul, udvariasan kitérő kislánykának az életét. Itt valami megoldást kell találni, hogy újabb emberélet feláldozása ne történjen a vétkes könnyelműség és nemtörö- dés folytán. Egyik óbudai olvasónk dr. G. E. korlát felállítását javasolja, melyet ha a főváros pénzügyi helyzetére való tekintettel csak közadakozásból tudnának felállítani — hajlandó 100 koronás adománnyal a gyűjtést megindítani. NAGY JÁNOS regi jóhirü vendéglős vette át a volt ROTTENBERGER VENDÉGLŐT! ii és azt Budai Kékfiaskó címen újból berendezve megnyitotta. Batthány u. 4. Elsőrangú faj borok állanak a ti agy érd. közönség rendelkezésére SZÉF ILÖRíi NAGYVENDÉGLÖ a 81 és 83 villamos elágazásánál 77 es végállomása. A budai hegyvidék legkellemesebb kiránduló helye. Háziasán készült elsőrangú ételek. Egri ri/ling, muskotály és egyébb tájborok. Frissen csapolt sor. HABOS KÁVÉ. Első rangú cigányzene Minden vasárnap belépti díj nélkül tulajdonos: Pa lisch János. Kirándulás a Disznóit rj! ag { IlMZ m Zugiigei legkellemesebb nyári kiránduló helye IS Finom erdélyi konyha, kiliino fajborok, naponta KOTLÁR JÓZSEF hírneves zenekara játszik A nagyérdemű közönség szives pártfogását kéri' m SZÍÍ.ÁGY! A. BÉLA menekült vendéglős, av. k o 1 o z s vá ri „Mágnás m 1 Kaszinó" vendéglőse Isim veniolő e a | az istenhegy legszebb S Í családi találkozóhelye \ \ Elsőrangú tah! Hideg bíbIbIí ! J x y ■<a a**m mir rnrin ia rn A budai hegyvidék legjobb levegőjét és legszebb kilátását élvezheti a „Tündérlűk*4 nagpendégiíiben. A Döbrentei-íérről nagyon könnyen s röviden megközelíthető a Hadnagy- és Sáncz-utcán át, Szirtes-ut 11. Alsó- gellérthegy. Elsőrangú hideg és meleg konyha. Kitűnő uradalmi fajborok. Frissen csapolt Dreher, Exelsior és Hősök söre. —37 Esténkint pompás cigányzene TE—£& ^ Sek. Ä& OSs, (8t Izsák, horgosi rizling, szekszárdi vörös szomorodni. Rántotoít hal 35 K különleges 50 K Halászlé vegyes 30 K „ 35 K azonkívül állandó meleg ételek és hideg ételek. Tejfeles túrós csusza tepertyűvek Cigányzene: DO M B1 GYULA esténkint játszik. Villamoson : Goldberger gyári megállótól 7, 9, 53, 5 és 65-ös. Propelleren : Óbudai állomása. Kati István állomásihoz. ^Szenzáció!! A „légi Zöld hordd“ éttermeiben és kerthelyiségében II., Haílyu-utca 34. Esténkint Vágó KálmánB Horváth Laci zenekarával hangversenyez. Kiváló konyha. Kitűnő italok. Elsőrendű kiszolgálás. Gráf j. tulajdonos v Ok