Budai Napló, 1921 (19. évfolyam, 677-721. szám)
1921-04-09 / 690. szám
6 BUDAI NAPLÓ tem tiszteletben tartani pályázatbeli névtelenjeimet, ha nagynevű jön nyílt sisakkal, azt se jobban! Szeretettel, gonddal nézem, olvasgatom, iparkodom bennük valami biztatásra méltót találni, ha egy kezdő dadogó jön is, akit hite, vágya jóhiszeműen ide csábit, hogy az akadémiai koszorúról álmodozzék. De vannak nem együgyű dadogok, hanem - konok ügyeskedők, akiknek nem az a becsvágyuk hogy a legjobbal koszorút nyerjenek díszes versenyben, hanem akiknek az a reménykedésük, hogy egyszer csak végre is lesz egy olyan általánosan silány pályázat, amelyben ők lesznek a legkevésbbé silányak. Azért hát futnak ismételve elesett darabjukkal, újra és ismét újra és azután még egyszer ettől a reménységtől véresre sarkantyuzott oldalukkal. Ezek kategóriájába látszik tartozni ez a két darab, amely már néhányszor végigszenvedte az összes akadémiai bírálók véleményeit és most megint itt van és attól félek, esztendőre is itt lesz I" . . . A közvélemény nagy piacán mindig sürgés-forgás támadt, valahányszor kritikusi minőségben szólalt meg Rákosi. Sok érdekes vitának volt kezdeményezője és mások által előidézett sok irodalmi erőmérkőzésben vett részt, hegy a nagy kilendülésekben fényt derítsen az igazságra. Kisebb dolgozataiban éppen úgy, mint nagyértékü költői alkotásaiban uj formát, uj szempontokat jelölt meg és mindig szem előtt tartotta, hogy az írónak, a művésznek erős egyéni megnyilatkozásokkal kell dolgoznia. Mint kritikus állandóan az objektiv igazságra törekszik s mint költő teljesen egyéni képzelőerejének a kifejezője. Járt ő is az irodalmi halhatatlanok mesteriskolájába, mint sok más költőnk, de valahogyan egészen más elhatározással lépett az idegen szellemi termékek területére. Ellátogatott az antik tragédia atyamesteréhez A/sz- ehüloszhoz és kiváló tanítványaihoz, gyönyörűséggel bolyongott az örökké derűs lesboszi ég alatt és az örökszép mesevilágban, behatóan ismerkedett meg rég letűnt nemzetek történelmi tragikumával, de egyéniségében talán legmélyebben elmerülve állapodott meg a minden emberi érzést és szenvedélyt ismerő és megszólaltató Schakspere előtt, akit mesteréül választott. A sokat tudó és nagy érzéseket mozgató Rákosi Jenő sokat tanult költői vándorutjában, de nem azért indult útnak, hogy egyszer majd ügyes másolóvá váljék, hanem, hogy azzá legyen, amivé lett, hogy teremtő géniuszát megizmositsa, uj erőt, szint s formákat gyűjtsön s főleg, hogy alkotásainak költői szépséget sugárzó belsőt kölcsönözzön. A színek ünnepi pompája, a tartalom költői szépsége, az érzések csodás gazdagsága s a teljesen önálló egyéni fetfogás, meggyőzően igazolják, hogy miért férkőzött Ezopusz költője oly bámulatos gyorsasággal az olvas^ közönség szivéhez s a legmagasabb színvonalú irodalmi társaságok elismeréséhez. Ezek az esztétikai sajátosságok egyúttal magyarázói annak az iránynak, melyet Rákosi Jenő egész költői pályáján mélységes lelkesedéssel és hajlandósággal követett s sajátos egyéni felfogásával irodalmunkban meghonosított. Ez az irány a mesés romantikusok iskolája. A francia romanticizmusz és a Schaksperei vígjátékok együttes hatásából született meg akkor, amidőn nyugaton már a nyersfrealizmus bon-j togatta szárnyát a drámában s a* művészetben egyaránt. A romantika izgalmas cselekménye, forró, pateti- kus hangja nálunk visszhangra talált % Kisfaludy Károly fellépésétől mindmáig legpregnánsabb kifejezője a nemzeti érzésnek s történelmi mivoltunk megbecsülésének. „$Ia már végleges irodalomtörténeti megállapításban bírjuk, hogy amig nyugaton, főleg Németországban a roman- ticizmus jelentős mértékben ártott az irodalomnak, de lendületet adott a tudománynak, addig nálunk éppen ellenkező volt az eredmény." A magyar romanticizmus az egységes nemzeti irány korszakává vált s hatása alatt honosodott meg irodalmunkban a legeszményibb irányú romantikus dráma. A mesés romantikusok vezére ennek nyomában jött és még ennél is többet nyújtott, a sablonos és már kissé viseltes felfogás helyett merész újításokat hozott magával.^Kezdetben akadtak félreértői, maga Gyulai Pál is az irodalmi csomók örök keresője és bogozója szintén azok közé tartozott, akik fogyatékosságokat kerestek az uj irányban s nem ismerték fel a mesés romantikus iskola eredetiségét, uj hangját, tendenciáját és főképen tisztultabb költői fölfogását, így nagy szócsatára adott alkalmat pld. Rákosi Tágma királyné tragédiája. Egy misztikus Ígéret kilátásba helyezi a megalázott bessenyő nemzetnek, hogy egyszer majd vége- szakad a szomorú rabszolgaságnak és újra felderül Sárkél boltozatán a szabadság napja. Schaksperei erővel szólal meg a nemzeti eszme hivatalos őre Vendrő főpap, amikor ezeket hirdeti á halálfejü királyfiról: „Veled meghaltak ezren a csatán, de feltámadt egy nemzet általad és általunk s virulni, élni fog.“ A legszebb a legköltőibb allegorikus kép amit a magyarságról valaha mondottak. Ez a nemzet mi vagyunk, mi a küzdő magyarság, s a nagy drámai küzdelemben mi kerülünk majd ki egyszer diadalmasan -a nagy tusából! A jelképes költészet újszerű módszerével szólaltatja meg Rákosi Tágma királynéban a magyarság sorsát, küzdelmét, a rég letűnt bessenyők sorsába illesztve. Csodásán szép költői képekben fejezi ki a magyar nemzeti gondolat végleges diadalát. „Ez a tragédia talán az első költői alkotás, mely kifejezésre merte juttatni nemzeti óhajtásainkat, reménységünket és hitünket a jövőben.“ Az allegorikus képekben kifejezett cselekmény teljesen magával ragadta a nemzeti irányban gondolkozó és érző közönséget, amely azonnal megértette s csak azok estek távol a hazafias hatástól, akik a világ bármely pontján egyformán otthonosak. így támadt azután a hiábavaló irodalmi csata, mely a költői újítás félreértéséből vagy meg nem értéséből keletkezett. Nagyszabású, színes élettől hangos Rákosi Jenő költői udvara. Az egyik csoport élén ott látjuk Ezo- puszt, az antik költők fejedelmét, amott Jagellót, a litvánok uralkodóját, majd Hollós Mátyás lép elő, hogy a magyar históriai levegőben a magyarság felé forduljon tekintetünk és elvonulnak előttünk drámáinak többi szenvedélyes hősei is: Imre' király, V. László, István vezér és Tágma királyné, kinek révén a népvándorlás előtti időbe a magyarság sorsába nyerünk bepillantást. Végül sok-sok érdekes ragyogó j színű mesétől, bohóságtól, daltól és tánctól zajos, népes és vonzó Rákosi romantikus költői udvara, melynek irodalmunkban ötven esztendő óta — még ma is teljesen örökifjú, lelkű fejedelme van. A költői képzeletnek ebben a tündéri égboltozatu birodalmában ment teljesedésbe a romantikus költő sok-sok ifjúkori álma, érzése és elhatározása. Minden lelki megnyilatkozása esztétikai gyönyörűséget és nemzeti erőforrást jelent számunkra. Amikor a kozmopolita lelkű dramaturg már a lélekharang zsinegét rángatta a magyar népszínmű fölött, ott termeti a nemzeti érzéstől áthatott romantikus költő s Magdolna c. paraszttragediájával uj életre galvanizálta a halódó műfajt. Ezzel a müvével is uj irányt, uj utat jelölt meg Rákosi a magyar néplélek elemzésében. Megállított egyeseket ez a pararaszttragédia, melyben a népies elem törvényeinek megszegését keresték. A pompásul elképzelt és felépített cselekmény azonban rövid idő alatt igazolta, hogy a szénagyüjtők s a falusi nép közé céltudatos költői elrendezésben a természetellenesség teljes kizárásával bátran elkeveredhetik a városi cseléd és a városi gavallér. Újításával a költő fényesen beigazolta, hogy a népszínmű nem halt meg, csak lelkes megfigyelői és művelői nem élnek. Minden kitűnő iró, mindazt képes mondani amit akar s nem ’mond semmit, csak ami természetesen jön tollára s amit mondani akar“. Rákosinak nincsen egyetlen fölösleges tollvonása, mely lelki megindokoltság nélkül jött volna létre. Különleges nagy költői működése igazolja, miért nem vált a szó nyugati értelmében teljesen modernné. Aki- a nemzeti szellemet tiszta költői eszközökkel szolgálja, aki a magyar nemzeti nagyság legnagyobb álmodója, az nem lesz utánzója a Maeterlinck-féle neo-romantikus és beteges szimbolikus iránynak s nem lesz követője a Sudermani fölfogással dolgozó drámai céheknek, melyeknek főelve: „hogy ki kell aknázni a színpad előnyeit s állandó izgalomban kell tartani a nézőközönség idegrendszerét“. Ezeknél a költői érték tisztelefe másodrendű dolog, sőt egyáltalán nem fontos! Egy födél alá tartozik ezekkel Hauptmann, Gerhard, aki üvöltő cinizmussal halmozza a társadalmi salakot s aki drámai művészetével ezenfelül még a socializmus szolgálatában is áll. A megdöbbentő emberi sülyedés, az erkölcsi és fizikai szenny kiteregetése, a társadalmi és családi élet elzüllesztése, a költői tartalom elhanyagolása, ezekből áll voltaképpen kevés kivétellel a modern dráma idegbontó törvénytára. Rostand eszmélt föl először s ő korrigálta meg némileg ezt a sok felhalmozott eltévelyedést. Cyrano de Bergerac megjelenésével nagy lelki megkönnyebbülést érzett a puritán erkölcsű és jóizlésü szinházlátogató. Gazdg képzelettel szőtt költői cselekvény volt az, mely megjavította a modern dráma kinövéseit. Ami költészetünkben, Szigligeti, Rákosi, Csiky, Herceg, Várady, Somló, Bercik és még egy- néhányan értékes nemzeti irányú drámai müveikkel nagy mértékben ellensúlyozták a modern dráma izgató idegbontó motívumainak érvényesülését. Minden romlottságunk mellett kevés közünk van a tulajdonképpeni modern dráma színpadi sikerének népszerűsítéséhez. Rákosi drámáiban főleg a nemzeti irányú romantikus elem, a legtisztább költői tartalom, az eredetiség és újszerűség az, ami állandóan mély hatást és gyönyörűséget kelt a nézőben. Shakspere drámáinak hősei kevés kivétellel mind szenvedélyesek, Rákosi hősei is Shaksperei erejűek és sokszor igen nagy szenvedélyek ragadják őket a tragikum gyors kifejléséhez. Dialógusait sohasem zsibbasztja meg a túlzott elmélkedés. Megkapó és izgató drámai dialektikával megirt jelenetek teszik forróvá izgalmassá pld. a Királynék harcát, Endre és Johannában a nagy tanács jelenetet, melynek lélektani erejét és költői népszerűségét nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk oda a világ - irodalmi értékű alkotások mellé. Megkapó hatású a gondolatok távlata, az érzések melegsége a történelmi és társadalmi élet prespektivája. Ilyen a Scaglioso és Endre dialógusa melyben Scaglioso így kiált föl: „Beteg itt minden, állam és trón és alattvaló. Ki gyógyít meg bennünket. Nagy Endre és Johanna párbeszédében. Endre: Ah, tiszta koszorút, ne [koronát Hozz nekem és én hódolok [neked. Johanna: Te tépted meg, nem én [e koszorút. Jaj az erkölcsnek, amely [szívtelen !“ Amig mesejátékaiban romantikus báj, derű s a hangulati képek szivárvány pompája ragyog, addig drámáiban a költői nyelv wágneri zenéje zeng, a hősök fenséges küzdelmének áradatában hatalmas érzések, hatalmas gondolatok nyernek shaksperei erejű kifejezést. Elsőrendű shaksperei műfordításaiban ugyanazt az erőt, a gondolatoknak ugyanazt a tökéletes kifejezés módját, a nyelv meleg ritmusát és egyéni temperamentumának megnyilatkozását érezzük, mint amely eredeti költői alkotásait mindenkor vonzóvá és értékessé teszi. „Egész költői pályámon mondja Rákosi mindig az örök időkre szóló természeti törvényeket keresem a világirodalom héroszaiban és azokat követni is iparkodom. Ami a törvényektől eltér, az csak merő divat." Rákosi izig-vérig drámairó. A terjengős elbeszélő formát nem kedveli, regényt csak egyet irt s azt is, mint sokszor mondotta kényszerűségből irta, hogy lapjának regénycsarnok rovata ne maradjon üresen. Egyébiránt drámai hajlandóságait ő maga jellemzi a legjobban : Az én felemben úgymond, minden figura drámai alakká változik, ezeknek pedig egészen más törvényeik vannak. Ha egy témán gondolkozom, azt csak drámai jelenetekben tudom végig képzelni és nem tudom magamat a regényformába beleerőltetni.“ Rákosi Jenő egész írói pályája a klasszikus értékű müveinek hibátlan vonalrendszerében áll előttünk, melyből a művészi tökéletesség minden mulékonyságot legyőző harmóniája árad felénk. Nem erőlködött a magasba, ahová tisztességgel eljutott, hanem saját gyors röptű költői szárnyán került oda. Ő másokat mindig megsegített, őt nem támogatta senki. Ezopusz nagy költője, légy szerény irodalmi udvarunk örök dísze ’
