Budai Napló, 1921 (19. évfolyam, 677-721. szám)

1921-04-02 / 689. szám

XiX. évfolyam. 689. szám. Buda érdekeit a várospolitika, köjgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport térén szolgáló újság. Felelős szerkesztő: Előfizetése egy évre 160 kor., félévre 80 kor. i/iDAÁ/l RFI A Egy szám: 4 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIKM/AU U./A. ]., Bors-utca 24. Telefon: 129—96. Hirdetések ára: Egy hasáb széles, húsz milliméter magas terület egyszeri közlésénél 100 korona. Min­den további cm. 30 Korona. Nyilttér sora 60 korona. Szöveg után 80, szöveg között 100 korona. — A hirdetések dija a megrendeléskor előre fizetendő. 1921. április 2-án. a t. közgyűlésről irtunk mi azelőtt is értesítéseket, beszámolókat, de helyszűke miatt csak sporadikus megemlékezéseket közöltünk fővárosunk parlament­jéről. Most, hogy külön állandó rovatot nyitunk az ország első törvényhatóságának krónikája szá­mára, tesszük ezt nemcsak annál a jelentőségénél fogva, melyet Budapest Csonka-Magyarországon elfoglal, — lakosságának íh részét teszi most ki a főváros, — hanem azért is, mert a közgyűlés össze­tételének és működésének súly­pontja is áthelyeződött a budai oldal három kerületére, mely együtt­véve számarányban, egységes fel­fogásban és összetartásban dominál, de a közgyűlés vezető egyéniségei­ben is túlsúlyra és tekintélyre jutott. Minden nemzet büszkeségét, örö­mét, dicsőségét leli a metropolisá­ban, csak a magyar nép és főleg a vidék néz reá bizonyos rossz- indulattal, kicsinyléssel, lenézéssel. Főuraink, főpapságunk, a birto­kosság csak látogatóba jön a fővárosba és álig, sőt mondhatnánk sehogysem vesz részt annak belső életében s a következménye az lett, hogy ami fővárosunk túl­nyomó részben nem benszülött, hanem bevándorolt polgárokból duzzadt egy millió lélekre, — mely lelkében idegen, érzésében önző és szívtelen és nem a közért, hanem egyéni érdekért hévül. Nem csoda, ha a nemzet két faktora : városi polgárság és vidéki nép évtizedeken át farkasszemet néztek egymással és a helyett, hogy összefogtak volna, egymás ellen agyarkodtak. A jó vidéknek éreznie kell, hogy a hazát, a nemzetet csak úgy lehet ismét talpra állítani, ha kul­turális, gazdasági, politikai és tár­sadalmi emporiumát, a fővárqst és annak lakóit minden erejével, min­den áldozatkészségével támogatja, dédelgeti és a Hunyadyak dicső fényére emeli. Hiszen a főváros ennek ellenében bőségesen ad ipart, kereskedelmet, tudományt, művé­szetei, irodalmat, országoshirü ma­gyarokat, akik hírnevet, tiszteletet, becsületet szereznek a magyar Hévnek. Ezzel országos feladatot szolgá­lunk és előmozdítjuk a város és falu közötti harmóniának szent ügyét. Mi nemcsak a megtartott köz­gyűlések hü tudósítói leszünk, ha­nem az el nem mondott beszédek és elmaradt cselekedetek számon- kérői kívánunk lenni s ezért fel­hívjuk munkatársul minden igaz polgárát e városnak, hogy a régi római büszkeségével mondhassa mindenki .* cívis Budapestiensis sum. Zólyomi B. Gyula, Buda, 1921. ápr. 1. Eltemetett gyógyforrások. Most töltik a Pasaréten a régi téglagyár óriási gödrét. Nagy baj, hogy a közúti vasút salakjával töltik, mert ott ugyan fa nem nö többé. De nagyobb baj, hogy a gödörben lévő tó fenekén bugyogó forrást is betömik, anélkül, hogy azt vegye- lemezték volna. Budán minden forrás gyógyvíz csak a kutak adnak kavics rétegen átszűrt dunavizet. A legnagyobb kőnyelmüség, hogy a város természet adta kincseit igy pazarolja. Egyszer már megtörtént a nyugati pályaudvar építésekor, hogy egy vastartalmú forrást be­tömték, mely majd csak a pálya­udvar áthelyezésékor kerül ismét felszínre. Slachta Margit az I kerület n. gy. képviselője számolt be a keresztény női tábornak kedden délután a régi Országház termében, melyet zsúfolásig megtöltött az érdeklődő közönség, — nagy részben budaiak Az első szónok Ludvig Ernő fő­konzul volt, aki részletesen ismer­tette az amerikaiak véleményét felőlünk mely még ma sem ked­vező és vigyáznánk kell, hogy a propaganda azt még roszabbá ne tegye. Azután Slachta Margit kép­viselő számolt be a törvényhozás terén kifejtett működéséről, az általa beterjesztett törvényjavaslatokról, melyek a dolgozó nőket védelme­zik. Végül az elnöknő indítványára táviratilag üdvözölték Harding el­nököt. A villamos elgázol valakit s a sza­natóriumba viszik, ott megoperálják, de kevés sikerrel és 8 nap múlva újból meg kell operálni. Éz sem használ és a szerencsétlen ember néhány nap múlva belehal súlyos sérülésébe, rettenetes kínok között. Ez a tragikum. A komikum az, hogy a városháza néhány vérmes adóvizslája azt kívánja, hogy az a szerencsétlen ezért luxus-adót fizes­sen. A közgyűlés pedig komoly képpel tárgyalja ezt és pocsékolja a drága időt. így talán még sem fogjuk megmenteni Budapestet. HETIRERD. Április 2-án: este V28 órakor „Családi va­csora“ a Budai polgári Körben. 3-án: 7 órakor budai Vigadóban fő­városi altisztek közművelődési és nyugdijpotló egyesület tánc­estélye. 4-én: este 6 órakor a Krisztinavárosi Kasinó XIX. évi közgyűlése (I., Bors-u. 2.) 6-án: este 6 órakor a Hollós Mátyás Társaság ülése (1., Bors-u. 2.) 9-én: este 7 órakor a Budai Polgári . Kör 48-ik rendes közgyűlése a budai Vigadó épületben. 10-én: délelőtt 11 órakor a Kelen­földi Kath. Népszövetség ma­tinéja a Fehérvári-uti polg. leány iskolában. „ este fél 7 órakor a Kath. Kör disztermébe a Magyarok Nagy­asszonya I. kér. urleányok kon­gregációja és a budai Kath. Legényegylet szinielőadása: A dolovai nábob lánya. „ este 7 órakor a Budapesti At­létikai és Football Club kaba- rés táncestéje a Budai Viga­dóban. A feltámadás ünnepét méltó kegyelettel ülték meg Budán. A koronázó főtemplom feltámadási menete dr. Nemes Antal püs­pök vezetése mellett impozáns fénnyel folyt le. Megjelent Auguszta főhercegnő család­jával és a magyar főúri világ számos kép­viselője. Husvét vasárnapján pedig Shioppa Lőrinc pápai követ nagy misét pontifikáit, amelyen számos külföldi állam követe vett részt. A Krisztinavárosban szintén nagy közön­ség vett részt a menetben. Közéleti kiváló­ságaink közül ott voltak : Schlachta Margit, dr. Ripka Ferenc, dr. Baranski Gyula, dr. Wein Dezső. Régiesen kedves volt Tabánban a fel­támadás. ízlésesen tarka környezetben ha­ladt a szentséggel lámpásoktól övezett mennyezet alatt dr. Angyal Kálmán plébá­nos, mögötte a képviselő testület tagjai és a hivök nagy sokasága. A üre/cn/óVrf-lágymányosi r. kath. egyház- község nagyszabású feltámadási ünnepet tartott nagyszombaton d. u. 5 órakor. A gyönyörű időben a kiterjedt egyházközség apraja-nagyja jelen volt, mintegy 8—10 ezer ember hömpölygött az oltári szentség előtt és után. Ott láttuk Huszár Károlyt, Ruffy Pált, Forster Gyula egyháztanácsi elnököt, Sigmond Elek, Bresztovszky Béla, Oltay Károly, Heiler Oszkár, Kossalka János mű­egyetemi tanárokat és más budai közéleti kitűnőségeket. Virágos, szőnyeges erkélyek és kivilá­gított ablakok köszöntötték a Csaba-utcai kápolnából induló feltámadási körmenetet. Kriegs-au Emil adminisztrátor haladt a mennyezet alatt az oltári szentséggel és az uj egyházközség minden számottevő tagja és nagy ünneplő közönség kisérték. Legkorábban volt a feltámadás a régi Szent János-kórház kápolnájában délután 2 órakor. Három órakor a Flórián-kápol- nában. Négykor az Erzsébet apácák tem­plomában, de csupán a templomban. Ötkor a helyőrségi templomban mint és egyetlen helyen katonazene és diszszázad. Leghosszabb utat tett a menet a Margit- köruti ferenceseknél, ahol régi szokás sze­rint nagy fényességgel ülték a feltámadás ünnepét-! Különösen nagyarányú volt a Felsö- vizivárosban, ahol szinte végtelen soka­ságban gyűlt egybe az ájtatos közönség. A díszes mennyezet alatt Molnár László plébános vitte a szentséget. A képviselő- testület mondhatni teljes számban vett részt dr. Simonyi-Semadam Sándor elnök és 1 dr. Juhász István főtitkár vezetésével. A fő- 1 várost, mint kegyurat Sallay Árpád tanács­nok képviselte. Az utolsó órában lemondott katonazene helyett drágán toborzott zene­kar okozott kellemetlenséget azzal, hogy világi nótákat játszott. A pedáns rendről Salm Egon rendőrfelügyelő gondoskodott. A rendezés fárasztó munkáját Sauerwein Károly és Kabakovics Rezső végezte, ami­ben nagy segítségükre volt Sebesics József. Az alsóvizivárosban az eddigi arányokat túlhaladó volt a menet. A szenséget B. Patyi Kamii házfőnök vitte, P. Benvenut kapucinusrendi áldozár volt a ceremoná- rius. Mögötte sorakozott a képviselő tes­tület néhány tagja, dr. Wolff Károlylya! az élén. Az egész útvonalon virágokkal díszí­tett és gyertyafénytől kivilágított ablakok üdvözölték a menetet, ahol megismétlődött a zenekar esete. Itt is Kabakovics Rezső volt a főrendező. Újlakon és Óbudán az összes társadalmi egyesületek bevonásával régi szokás sze­rint, szépen üunepelték a feltámadást. Az egyházi menet eggyé forrasztotta az embe­reket és amerre ment, hódolattal adóztak és tiszteletteljesen fogadták. Budai Polgári Kör április 9-én este 7 órakor XLVI1I. évi rendes közgyűlésére hívta meg tagjait. Napirendjéből kiemeljük az alapszabályok módosítására és 20,000 kor. kölcsön felvételére vonatkozó pontokat. A közgyűlés után társas-vacsora. Egyházi zene. A felsővizivárosi Szent Anna templomban a Budai Auróra Dalkör kéziratból először adta elő Lenz Ferenc egyházi karnagynak legújabb müvét: Missa in honorem Sanctae Angéláé c. nagy zenekarra, vegyeskarra, obiigát soprán-. tenor- és bassus szólóra írott zenekari miséjét. A hatalmas concepcióju mü, amely a husvét vasárnapi nagymise fényét emelte mély hatást keltett. Végig dallamos, helyen- kint tággabb accordjaival mély áhitatott keltő. Hangszerelése pompás sokszor raf- finált, de sohasem az egyháziasság rová­sára. Legintenciosusabb tétele a Beneclictus könnyeket csalt a szemekbe. Szerzőnek ez a müve nagy haladást mutat a tavaly bemutatott Szent Anna misével szemben. Kitűnőt nyújtottak a solóének részekben: Sztrakoniczky Manda, Sárdi Péter és Nyers László, (dr. Sz. Á). A Hollós Mátyás Társaság a múlt héten szerdára hívta össze tagjait választmányi ülésre, amelyen meg­állapította az április hó 17-én dél­előtt 10 órakor tartandó első rendes évi közgyűlésének napi rendjét, melyet 11 órakor diszgyülés követ, mely nyilvános lesz és azon a tagok által meghívott közönség is részt vehet. — Legközelebbi ülése ismét szerdán e hó 6-án este 6 órakor lesz, ahol a jelölőbizottság előter­jeszti a lemondó elnökség és választ­mány helyére kijelölt uj elnökség és választmány névsorát. Meleg ünneplésben részesitetiék volt tanít­ványai, már nagyrészt ügyvédek és bírák dr. Katona Gábor budai ügyvédet születés­napján, akik jogi előkészítő tanfolyamá­nak voltak hallgatói. A „Deli étterem“ kü­lön termében rendezett vacsorán számos hölgy is résztvett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom