Budai Napló, 1921 (19. évfolyam, 677-721. szám)
1921-02-19 / 684. szám
BUDAI NAPLÓ 3 A polgár lövószegyesület elnöksége értesíti tagtársait, hogy az egyesület székháza tetemes anyagi áldozatok árán ismét régi fényében ragyog. A háború és a két forradalom pusztításainak minden nyomát sikerült eltüntetni. Az elnökségnek erős a hite, a reménye, hogy székháza épen olyan kellemes és második otthona lesz a jövőben a lövésztársaknak és a hozzátartozóiknak, mint volt a múltban. Ugyanezért szeretettel kéri igen tisztelt lövésztársait, keressék fel minél gyakrabban az egyesület gyönyörű helyiségeit, hozzák magukkalljóbarátaikat társaságukat és támogassák az egyesületi társas-élet főllenditésére és ápolására irányuló törekvéseiben és ígéri viszont, hogy mindent elkövet, hogy mindazok, akik a székházat felkeresik, ott kellemes otthoni találjanak. — Itt jegyezzük meg ujból hogy e hó 20-án van a közgyűlés és este a lövészbál. Bartók Lucy, Bartók Béla takarékpénztári igazgató és városi biz. tag leánya a Várszínházban vendégszerepeit ismét hétfőn a Nebántsvirág Denis szerepében. A vendégmüvésznő temperamentumos játékával, szép és iskolázott hangjával valósággal elragadta a közönséget, úgy hogy a második felvonásközt egészen áttapsolták. E sikeres második szereplése után a közönség meleg szeretetébe fogadta a fiatal művésznőt, akire e téren nagy jövendő vár. Festő/' látványosságot mutatott a február 12-én a Medve-utcai tánciskolában rendezett jelmezestély. Rengeteg közönség volt s vígan hömpölygött fel s alá a színes emberáradat. Vogt Imre tánctanár az est jövedelméből 1000 koronát juttatott a Szent Anna templom uj harangja javára. A Tarmészetrajzi Muzeum ügyét vette fel sürgős teendői közé a „Hollós Mátyás Társaság“ és legutóbbi hétfői ülésén bizottságot szervezett a Budán létesítendő muzeum érdekében, melyben meghívott vendégek és a Társaság tagjai vesznek részt. A Muzeumi-bizott- ság a kővetkezőkből alakul meg: Elnök: Dr. Morvay Győző főigazgató, alelnök: Dr. Massány Ernő gyárigazgató, jegyző: Futó Gyula iró, tagok: Kertész K. Róbert min. tanácsos, műépítész, Tóásó Pál műépítész, Viraág Béla szerkesztő, Perczel Béla p. főtanácsos, törvh. biz. tag, Dr. Badál Ede kerületi elüljáró, Dr. Baranski Gyula törvh. biz. tag, Dr. Czakó Elemér min. tanácsos, Dr. Dégen Árpád min. tanácsos, magvizsg. állomás igazg.. Gulden Nándor igazgató, Dr. Hankó Vilmos főreálisk. igazgató, Dr. Jahn József min. tanácsos, orsz. főügyész, Lechner Jenő müegyet. tanár, műépítész, Dr. Lendl Adolf tanár, állatkerti igazg., Palóczi Antal műépítész, tanár, dr. Pauler Ákos egyet, tanár, Dr. Kertész Kálmán múzeumi igazgató, Ripka Ferenc udvari tanácsos, vezérigazg., Sándy Gyula müegyet. tanár, műépítész, Slachta Margit nemzetgy., képviselő, Dr. Zubriczky József, min. tanácsos. Kisháboruk szinhetye most Óbuda, ahol a föld- és szölőmüvesek szervezkedését sokan nem jó szemmel nézik. E hó 13-án tartott gyűlésükön is kitört a háború, amikor váratlanulm megjelentek a Körben Kontra Alaeár nemzgy. képviselő és Hilbert Jenő pártelnök. Hilbert az Ifjak Testnevelő Egyesülete érdekében mondott propagandabeszédet, de politikai célzásokat tett, mire Unger Pál válaszolt személyes kérdésben, rámutatva a szőlőmü- vesek egyesületében folyó gazdasági eredményes muukára, mely kerüli a politikát és felajánlotta, hogy jöjjön be társnaak e munkához s ne csak akkor keresse fel az egyesületet, amikor arra szüksége van. Kontra Aladár védelmére kelt Hilbertnek és a keresztény-nemzeti küzdelem apostolának mondotta, sorra véve a múltban szerepelt társadalmi és politikai szervezkedések elnökeit, erős kritikát mondva tevékenységőkről most, — holott a múltban e szervezkedéseknek tagja volt maga is. Válaszul Schlosser Károly és Dvorzsák Ferenc az elviselhetetlen adóterheken való könnyítésre hívta fel a kerület képviselőjét, aki ezt is a múlt bűnének mondotta, de megígérte, hogy ez ügyben küldöttséget vezet a pénzügyminiszterhez. A helyzet kezdett kiélesedni, mire a vendégek távozták. — Óbudán igy visvelnek egymás között kis háborút. Iparosok nagygyűlése lesz e hó 20-án délelőtt 10 órakor a budai Vigadóban, melyet a Keresztény Iparosok Orsz. Szövetségének I-III. kerületi osztálya rendez. Tárgya: az ipartörvény, az adó, a munka biztosítás és segélyezési VIRAÁG ILONKA játéktánc-estélye március 8-án lesz a Várszínházban. Jegyekre előjegyezhetni: Budai Naplónál. Telefon: 129—96. Fiókot nyttott II, Fő-utca 58, sz. alatt a Kér. Szoc. Párt irodájában a Kath. Tisztviselőnők Egyesülete, ahol előnyösen beszerezhető úri és női fehérnemű és divatcikk, valamint ezek javítását elvállalják. Kereskedelmi és háziipari tanfolyam. (Gépírás, felsőruhavarrás és szabás stb.).- Lelkes polgárt ünnepelt hétfői ülésén a Hollós Mátyás Társaság; amikor Tolnay Lajos a társaság jegyzője felolvasta Fehér Ferenc alábbi levelét: A Hollós Mátyás Társaság tek. Háznagyi Hivatalának I., Bors-utca 24. A „Budai Napló“ hasábjain figyelemmel kisérem a hazafias és kulturális célok megvalósítására alakult nagybecsű Társaság működését és úgyis mint budai üzletember, de mint az uj idők alkotó szellemét megértő magyar polgár, kötelességemnek tartom, hogy a nemes Társaság működését a magam módja szerint támogassam. Az idemellékelt 300 koronát oly célból küldöm, hogy a Hollós Mátyás Társaság pártoló tagjai közzé fölvétetni méltóztassék. Kötelességemnek tartom, hogy a társaság céljait és érdekeit szerény tehetségem szerint mindenkor támogassam és megvédjem. Teljes tisztelettel. Fehér Ferenc a Fime-szálló vendéglőse. A budai nők köre felkérésére felolvasásokat rendez ott a Hollós Mátyás Társaság amelyeken részt vesznek Morvay Győző, dr, Szfklay János, Ungváry Sándor, Tolnay Lajos, Viharos Vilmos és Viraág Béla. A Budai Apolló e heti műsorán két filmszenzáció kerül bemutatásra Madame Re- camier történelmi film regény 6 fejezetben a főszerepben Fern Andra kisérő darabja Mary mint házasságközvetitő, amerikai éjetkép 4 felvonásban a hét elején február 21—13-ig — a hét további napjain pedig a legújabb amerikai filmszenzáció, a 6 felv. Úszó börtön, mely egy ujságiró hajmeresztő kalandjait mutatja be, Singaporeban. Ennek kisérő darabjai két vígjáték Zigottó meg nősül és Buksi nadrág szerepe. Nagy áldozat árán szerezte meg a „Star„ filmgyár nagy sikereket aratott remekművét a Lengyel vér I és II. részét a Simplon- mozgó. Ezt a .filmet márc. 9-én mutatja be a budai közönségnek s e film előadásaihoz a jegyek már most előre válthatók. A Batthyány moziban hétfőn és kedden Max Linder nagyszabású vigjátéka: a 7 felvonásos Kis kávéház a 4 felvonásos magyar filmattrakczióval: az Obsitossal szerepel egy műsoron. Az Istenek kegyeltje a legújabb Gunnar Tolnaes-film, melyei az idei legjobb Nordisk-vigjáték kerül együttes bemutatásra. A Diána, Crocker legérdekesebb regényét viszi vászonra, melynek főszerepét Hollay Camilla játsza. A Palota mozi e héten kezdi meg a négy részből álló francia filmszenzációt: Bar- rabast, Páris rémét, még pedig, tekintettel a mese páratlan érdekfeszitő voltára, nehogy a közönségnek a folytatásra sokáig kelljen várnia, a többi 3 részt az első részt követő napokon közvetlenül. Az első résszel egyidejűleg bemutatja az Obsitost. A Gyötrőbilincsek cimü francia film arról nevezetes, hogy benne a párisi beszélő színpadok nagyjai szerepelnek. A Scala mozi a Sátán naplójával kezdi meg a hetet, melyben Lucy Doraine, Damaszkusz csillaga tökéletes szépségű címszereplője bűvöli el a nézőt. A Dianáról már jeleztük, hogy a népszerű magyar filmdiva: Hollay Camilla legújabb filmkreációja. Pénteken és szombaton pedig a legszebb magyar film: a Lengyelvér kerül bemutatásra, még pedig pénteken az I. rész, szombaton dalbetéttel a II. rész. (Folytatás a 4-ik oldalon) |A FIUME SZÁLLÓ (II., LÁNCHID-UTCA 12.) ÍÉTTERME Fehér Ferenc tulajdonos vezetés alatt igazi magyar otthonná ala kult. 1921. évi február 10-étő esténként a volt „Ango ■ királyné“ világhírű cigányprímás 9 tagú bandával muzsikál. Kitűnő konyha, a legjob " italok és figyelme kiszolgálás. 3ISZTEL IRflRIfl 1 ® Jut® !& H Budai Polgári Casino nZagdncsoporíok, különórák Szórakozó helyek heti műsora: február 21-től 27-ig. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök j Péntek Szombat Vasárnap VÁRSZÍNHÁZ Dolovai nábob leánya Elvált asszony Szép Ilonka Hamupipőke Falu rossza A cornevillei 1 .. , harangok Mandarin Túl anagyKrivánon A cornevillei har. K1SFALUD1-SZ1NHÁZ ujoS'm. Aranyvirág o. 3 f. A töőbi napokon . Mike Dénes leánya é. szin. 3 felv. Előadások naponta 7 órakor. Vasár- es ünnepnapon délután 4 orakor is. A NAP I., Fehérvári-ut 30. Páris réme II. (Barrabas) Páris réme III. (Barrabas) Páris réme IV. (Barrabas) BATTHYÁNY II,Makovicslván-u4 A kis kávéház (Max Linder) vigj. 7. f. Az obsitos népszínmű 4 felv. Istenek kegyeltje (dráma 5 f. Tolnaes) s A csodaszanatórium (vigj. 3 f.) Diana (Crocker reg. 5 f. Hollay-film) Kényszermátkaság (Vigj. 2 felv) Hamis eskü (d. 5 f.) Dodo mint dada BUDAI APOLLO 11, Széna-tér. Madame Recamier (tört. reg. 6 fej. fősz. Gern Andra) Mary, mint házasságközvetitő (életkép 4 felv.) A Cezarina szerzőjétől Az úszó bötön (kalandortört. 6 f. Zigotto megnősül — Buksi nadrágszerepe vígjátékok FLÓRIÁN III, Flórián-tér 3. gróf Monte Christo IV. része A suhanc (dráma 5 felv) Színésznő (sorstragédia 4 felv.) A szakadékok királya dr. 5 f. HELIOS II, Margit-körut 5/b. ■ J ALKOTÁS I, Alkotás-utca PALOTA 1, Krisztina-körut 155. Prometheus II. (G. Tolnaes és két vigjáték Gyötrő bilincsek (dráma 5 f.) Á rózsafüzér (színmű 4 f.) Barrabas I. Páris réme (6 felv.) Az obsitos (dráma 4 f. fősz. Bojda, Petheő) SCALA I, Krisztina-körut 61. A sátán naplója (dráma 6 f.) Diana (Crocker reg. 5 f() Kényszermétkaság (vigj. 2 felv.) Lengyelvér I. II. rész. Három kalandor és egy vigj. SIMPLON I, Fehérvári-ut 37. Madame Recamier (tört. reg. 6 fej. fősz. Gern Andra Ibsen: Hedda Gabler 6 felv. Szerelem virágai ÚJLAKI III, Bécsi-ut 69. ítéljen a tenger Paraszt becsület Bízzál az Urban Éjjeli madarak