Budai Napló, 1920 (18. évfolyam, 631-654. szám)
1920-02-14 / 636. szám
XVIII. évfolyam. 636. szám. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 60 kor. Egy szám: 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: l., Bors-utca 24. Telefon: 129—96. Felelős szerkesztő: V1RAÁG BÉLA. Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centimeter magas terület egyszeri közlésénél 15 korona. Minden további centiméter 10 Korona. Nyilttér sora 15 K. Szöveg között 20 korona. A hirdetések dija a megrendeléskor előre fizetendő. i920. február 14-én. Emíékszzmk íi hadifogságban sz«Rvedő magyar testvéreinkről. Irta: HAYPÁL >3 E N Ő. Keserít érzés ül a sziveken s keserves panasz száll az ajkakról. Akármerre nézünk, gyászt, kétséget, szenvedést látunk. Szivünkben is, körülöttünk is feketeség. Attól az időtől kezdődik az ember panasza, amikor megismerte a tettetés nélkül való igaz fájdalmat. Sokaknak lelkében a háború, a bűnnek ez a rettentő bálványa s a szenvedéseknek borzalmas magvetője hintette el a bánat örök-élő töviseit; némelyeket a veszteti háború leánya, a forradalom tanított a szenvedés megismerésére ; a forradalom, amely a sza- ■'-''•W: kertiébe jutást ígérte, de mivel megtiporta az Urnák lelkét, az osztályuralom fertőjébe, a gyűlölet országába vezetett. A gyűlölet országában a szabaddá lett romlottság ellopott mindent, — ellopta az erdőt is, meg a fogpiszká- lót is — s a rontás ösztönével rombolta szét, ami még épen maradt; elrabolta a munkakedvet, zsibbadta tette a munkaerőt, prédává az éjszakai pihenést s a kimerültség lázas alvásának álomképeibe a rémület fekete szálait fűzte. Lábujjhegyen kellene közöttünk járni még a gondolatnak is, hogy hangos szó ne zavarja a bánatban élők néma, szent fájdalmának csendességet. Mégis azt szeretném, ha gyönge szavamba beleköltöznék az alvókat ébresztő vihar ereje, megrázná, felserkentené az ölhetett kezű tétlen sóhajtozókat, kötelességtudásra tanítaná, kötelesség-teljesítésre buzdítaná ezer gondtól, gyötrelemtől elalélt társadalmunkat. Az orosz hadifogságban sínylődő magyar véreinkről, azoknak szenvedéséről és megszabadításáról van szó. Igazán elkesereghetjük a kuruc énekessel: „Ha a tenge'- vize mind terita volna is, valamennyi fűszál mi id penna volna is . . mégsem Írhatnék le bánatuk sokságát. Mióta az emberiség a történet világánál vizsgálható, azóta a haza- szeretet a legfelségesebb erényeknek, a leghősibb önfeláldozásoknak, a legragyogóbb odaadásoknak forrása. Ebből a kútfőből merítettek a mi szenvedő fiaink s mégis, bár életüknek tündöklő példának kellene lenni minden becsületes ember előtt, még az ellenségek előtt is: olyanná lett a sorsuk, mint a tékozló fiáké. Ruhájuk rongy, tápé ‘kuk moslék. Életük a bizonytalansággal való vias- kodás, emésztő vágyódás, sivár el- hagyatottság. Betegség fogyasztja erőiket, reménytelen kilátástalanság sorvasztja idegeiket. Nélkülözések, lelki kínok, testi kinzattatások ritkítják soraikat. Mi lennénk a tékozló fiák, ha elfeledkeznénk róluk, ha imádságunkban meg nem emlékeznénk a nevűből és testvéri segítő kezünket ki nem nynjtanánk feléjük. Másfélszázezer magyarról, szenvedő, pokoli gyötrelmek tüzében élő magyarról, nemzetünknek szent erkölcsi értékéről van szó. A tisztes szegénység kui Iáiul kö/,í lijö^go cgécr. ólütürj?-.; minden falatunk, amellyel testünket tápláljuk, meleg ruhánk, amellyel önmagunkat oltalmazzuk, még az öntudatlanságban megszületett mosolyunk is égbeszálló vád lenne ellenünk, ha róluk elfeledkeznénk. Ne bízzuk fogságban sínylődő magyar testvéreinknek ügyét a nyugati, úgynevezett knlturnemzetek megértésére és jóakaratára, mert aki emberekben bízik, az erőtlenségre támaszkodik. Bíztunk bennük akkor is, amikor hallgattunk a komolynak látszó helyről elhangzott biztatásaikra és úgy álltunk elibük, mint Dávid Góliát elé. Jóhiszemű bizakodásunkban még a pariítyaköveket és a parittyát is elhajítottuk magunktól. Megcsaltak. De a szégyen és a kárhozat az igazság itéiete szerint az ő fejükre száll. A seregek Urának, Istenének nevét, ezt a diadalmas erőt, az erkölcsi világrend győzelmébe vetett hitünket az evangéliumi igazság termőföldjéből táplálkozó reménységünket nem vehették el. ’ Magyar népünk lelkének szépsége, nemzeti öntudatunk a gyűlölködés sötét mélységei felett magasan emelkedik fel napfényes régiókba. A mi népünk lelkének szépsége nem művirág, hanem élő valóság. A nyugati úgynevezett kulturnépek teleaggatták magukat az erkölcsi tartalom nélkül való civilizációnak csinált virágaival. Zápor kerekedett, vihar támadt és ronggyá, éktelenséggé lett a mesterséges virág. A magyar néplélek virágos kert. Zápor után, vihar után is gazdag pompájú. Nincsen olyan elhagyatott magyar tanya, ahol szívtelenül, kegyetlenül bántak volna a fogságba jutott ellenséggel, ahol a kést másra használták volna velük szemben, mint hogy kenyeret szeljenek nekik. A történet itélőszéke előtt, ahol egy ezerév nehéz vitáiban vívtuk ki az élethez való jogunkat* — ez az igazság ellentmodást nem tűrő erővel bizonykodik mellettünk. Magunkra vagyunk hagyatva, megértő részvét nélkül. De nem vagyunk elhagyatva, mert velünk van emelkedett öntudatunk, igazságunk és igazságos Istenünk. Magunkban és Istenünkben bízva, nyújtsuk ki kezünket az idegenben szenvedő, hadifogságban sínylődő magyar testvéreink felé. Segítésük, hazatérő ütjük egyengetése nemzet- építő manka. E munkára hívom fel e tiszteletreméltó lap olvasóit. Azt hiszem, hogy hadifogoly testvéreink sorsának enyhítésére e szép múltú lapunk szerkesztője készséggel vállalja a gyűjtést és közvetíti a Belvárosi Takarékpénztár utján illetékes kezekhez. Buda, 1920. február 13. A községi választások kérdése okoz most gondot a pártoknak, mert hogy kétségtelen a kéresztény pártok győzelme és kényessé csak a személyi kérdés teszi. Sok ambíciót kell kielégíteni, azonkívül a pártélétben most részt nem vett, de érdemes és a múltban rokonszenves szereplésük révén tiszteletreméltó egyéniségeket kell vissza vinni a városi közgyűlés termébe, a mi ellen a kerületekben kis törtetők rendkívül hevesen küzdenek. A pártvezetőségek legjobb igyekezete mellett is a belső súrlódások nehezen lesznek elkerülhetők. Egyelőre még csak Öbuda-Ujlak listája fekszik előttünk, ahol a 24 tagsági helyre 18 jelölt állított a párt, még pedig 9-et Óbudán és ugyananyit Újlakon. A további 6 hely szolgálna a kisebbségek kielégítésére. A jelölések ra következő- képen alakulnak: — Óbudán: szől- lős gazd: id. Wéber József — kereskedők : Schmidtkunz Lajos — iparos: Rácz Ferenc, továbbá dr. Boízenhardt János ügyvéd, Sagmüller József apát, Kontra Aladár ref. leik. képviselő, Hilbert Vilmos vasúti főfelügyelő, Bajusz Károly min. titkár, Móhr Henrik ev. lelkész. — Újlakon: Rezső Antal felügyelő, iparos : Wieser Pál vagy Král Gyula, kereskedő: Turk Miklós, Morvay Győző főigazgató, Erdélyi Dezső zeneisk. igazg., Linka Béla császárfürdő igazg.. Tasnády-Kovács József ügyvéd, dr. Bencze József ügyvéd, dr. Pacséry Károly tanfelügyelő. * Az I. kerületben is erősen folynak az előkészületek és úgy a kelenföl- dön, mint a krisztinavárosban voltak már élénk eszmecserék és viták e tárgyban, de hivatalos lista még nem alakult ki. — A Vízivárosban is úgy áll ma a helyzet, hogy a képviselőválasztásnál oly impozáns többséggel győző Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja intézi el minden beleszólás nélkül a városi képviselők jelölését, szem előtt tartva minden méltányos igényt. iskolai irredenta. Az újlaki áll. főgimnázium lanú&tüleie Morva/ Győző tank. főigazgató előterjesztésére legutóbbi értekezletén elhatározta, hogy a vallás- és közoktatás- ügyi minisztériumhoz fölterjesztést intéz aziránt, hogy a megcsonkítandó Magyarország minden fajú és fokú iskoláiban a földrajztanítás teljesen a béke előtti Magyarország teljes integritásában tanittassék. Csakis ilyen iskolai lérképek használandók. Mind az elemi-, mind a középiskolákban csakis ilyen oktatás tartja fönn az irredentát. Ezenkívül azt is proponálja, hogy a megszállás által hontalanná vált tanárok, akiknek ellátása részint a megkevesbedett számú iskolák, részint az állam- pénztár súlyos helyzeténél fogva, kockáztatva van, irredenta propagandistákká és agitátorokká képez- tessenek ki, akik faluról-falura és városról-városra vándoroljanak a magyar és keresztény érzés ébrentartására és fokozására. Ezzel munkához juttatja a tanárokat és a költségekhez az integritásos intézmények is hozzájáruljanak. Ugyancsak ezek a tanárok teljesítsenek irredenta szolgálatot a megszállt területeken is, ahol a magyarsághoz való tartozás érzését elaludni sohasem engednék. Összeköttetést tartsanak föpn és létesítsenek a megszállt területek ka- tholikus, protestáns papságával, mert mind az oláhoknál és rácoknál a gör. keleti, mind a cseheknél a huszita hitvallás nemcsak a magyar nemzeti, hanem a keresztény eszmét is végveszéllyel fenyegeti. Ugyancsak ajánlja egy nagyarányú szoborra való gyűjtést, mely szobor Magyar- ország összes megyéit szimbolizálja és Budapest legforgalmasabb helyén állíttassák föl, mint az örök összetartozás jelképe.
