Budai Napló, 1919 (17. évfolyam, 607-629. szám)
1919-10-25 / 618. szám
2 BUDAI NAPLÓ 2 „Pokolba kergettük a Festeticseket, Batthyányiakat és Esterházy- kat“ . . . mondotta egy plakát; mert ezek egyebet sem csináltak, minthogy nyúzták a népet. Ott ültek szombatonkint a munkabér kifizetésnél és alkudtak és veszekedtek a földmives szegényekkel és végül fizették a lealkudott éhbéreket olyan jancsibankóval, mely utalvány volt a saját pálinka mérésükre. Vasárnap pedig beállottak a korcsmájukba a léczes mögé és mérték a vizes bort rogyásig. Igen igy éltek ezek a magyar arisztokraták és nem csináltak ezek egyebet, mint bérletek után szaladgáltak, hogy minél nagyobb területen uzsorázhassák ki a szegény földmives nincsteleneket. Nem törődtek a templommal, az iskolával, pappal, tanítóval, kultúrával. Ezek a Festeticsek, Batthyányiak és Esterházyak a magyar művészettel és irodalommal sem törődtek, csak a közvélemény félrevezetésére szolgáló sajtót igyekeztek megszerezni. Minden magyar mágnás érdekeltségnek volt valami napilapja és éhbéren szerződtetettek nem is keresztény, nem is magyar újságírókat, akik úgy írtak, hogy az ő manipulációjukról eltereljék a figyelmet. Izgága uj jelszavakat dobáltak ezek folytonosan a piacra és minden bajért a szegény zsidóságra hárították a felelősséget. Mindenféle svindli-bankokat gründoltak és csúful kihasználtak a bankok élére kényszeritett idegeneknek a kereskedelem terén közismert nevét.Velük kapartatták ki profitjuk legforróbb gesztenyéit. Minden gyár, minden ipari vállalat az arisztokraták kezében volt, ők nyomták le a munkabéreket és mert a kereskedelem is az ő markukban volt, ők adták el a munkásoknak a hitvány bérük ellenében még hitványabb rongyokat. Ezzel idézték elő a bolsevizmus kitörését — ezért kellett őket a pokolba kergetni. — A nagy világrengés idején ők voltak azok, akik kastélyaikból csak azt lesték, hogy hol van a parasztnak eladó tehene, fölös búzája és máris rajta ütöttek vörös nadrágos hajdúikkal, hogy el- rekvirálják tőle s ha nem adta simán már a fa alá állították és felhuzatták rá a saját fiával. Igen, ilyenek ezek az Esterházyak, Festeticsek és Batthyányiak. Tudjuk mi ezt jól, hisz ide is betolakodtak Budára, föl a várba és csak azt lesik, hogy mikor eladó valami ócska ház, hogy azt megvegyék és mielőbb beköltözzenek. Még a neveiket is megváltoztatják, elhagyják a grófi, bárói rangot, — csakhogy ez mind nem használ! Ismerjük mi őket és előbb- ntóbb mégis a pokolba kergetjük! Buda pártján . . . Valami haszna mégis van Budának a pesti forradalmakból : — észre vettek minket. Megláttak minket odaát Pesten olyanoknak, amilyenek vagyunk. Meg is -irta ezt Lendvai István az „Uj Nemzedék,“ Milotay kitűnő lapjának tárca rovatában. Ö is szereti Budát, neki is fájt az a kicsinyes felfogás, amely- lyel Pesten kisérték a mi zajtalan magyarságunkat, a mi keresztény magyarságunkat, mely oly óvatosan nyúl a Dunán átdobált jelszavakhoz. Kedves humorral írja meg, hogy a pestiek telekürtölték a világot az ő vértelen forradalmukkal, holott a budaiak szerint csak a véres forradalom gilt. Pest a világ leggyávább nyárspolgárjainak bizonyult. „Bertalan éjszakától tartott és ijedtében elrendelte a Bortalan-éjszakát. Ebből a budaiak kiolvasták, hogy Pesten valami olyasmi történt, aminek a magyarnák nem szabad örülnie. Mert ha örülne ihatna is rá. Ha ezt is tiltják, akkor ott nagyon csaltak. De megcsinálta Buda a maga véres forradalmát júniusban, űrnapján. Nem úgy mint a pestiek októberben, ahol biztosra ment a játék és telefonból tudták, hogy nincs ellenállás, nem lesz lövetés. Júniusban már ágyuk, Lenin-fiuk, gajdeszek várták az ellenforradalmárokat és Buda polgársága mégis megcsinálta, kémekkel és hóhérokkal körülvéve, meztelenül, fegyvertelenül. Öreg beam- terek énekelték a kéményseprő templomban a Himnuszt, mialatt lőtték őket a bolsevisták és bátran elégették a vörös zászlót. Puszta ököllel mentek neki a vörösőröknek, megpofozták őket és tették mindezt a biztos halál és az országházi pince torkában, — a külföld segítsége nélkül. És ittak rá titokban. Mert hát Buda már — Dunántúl. Azt mondja Lendvai, hogy „Budapesten voltaképen minden rendes ember budai, csak legfeljebb nem Budán lakik,“ — szemükre is hányták, hogy Buda az ellenforradalom fészke. És hozzátehetjük, hogy az eljövendő képviselőválasztásoknál is, — nem úgy mint régen, amikor a balpárt küzdött jobbpárt ellen — hanem az egész országban a józan, becsületes, hagyományos magyarság mint budai párt fog küzdeni a nemzetközi, léha erkölcsű pesti pártok ellen. Az ország minden rendes polgára budai lesz! Pompás könyvtár épülethez jut váratlanul a főváros. Forgalmas jó helyen, ahol úgy esik bele a közönség, ahogy azt annak idején Bárczy kívánta — mint a verembe. És még költöztetni sem kell messzire a fővárosi könyvtárt, ott áll vele szemben az uj hajlék. Mert ha 'egyéb bünhődés nem érhetné károlyimihályt (bocsánat ez undorító szóért), a vagyonát mégis csak elkobozza a fiskus és akkor az egyetemutcai palotát a fővárosnak kell juttatni könyvtári célokra, a parkírozott udvarral együtt. Ilyen téli-nyári könyvtára is kevés fővárosnak lesz. Ott jut majd kellő hely mindenféle kegyeletes szobának és minden szakmának, sőt még a fővárosi muzeum is elfér benne, ha emeletet húznak reá és. kiépítik a Kaplony-utcai frontot. fl leketeftőrmfi longobardokről néhány felette érdekes régi krónikát dolgozott fel Schmidt német történetiró, amelyeket Pavia város levéltárában őriztek meg és közölte azokat még a múlt század 80-as éveiben egy lipcsei folyóiratban. Bennünket magyarokat közelről érdekel ez a krónika, nemcsak azért mert innen, a Dunántúlról indul ki, hanem azért is, mert nagy a rokonság a távoli múlt és a most átélt történelmi események között. A fekete körmü longobaraok bátor, harcos népek voltak, akik évszázados rabság után felszabadultak, de csakhamar leigázták ismét őket a herulok. Ez a féktelen, pogány nép római biztatásra a keletrómai birodalom ellen készült vonulni s a bizánci császárok erre viszont lázadásra bírták a longobardokat, akik 512-ben le is rázták a herulok igáját és Pannóniában telepedtek meg. A herulok mégis a balkáni félszigetre nyomultak, ott a görög*császároknak sok galibát okoztak s végül egészen eltűntek. Ezt a kölcsönt Bizánc vissza akarta fizetni Rómánák és a longobardok közé küldötte azokat a Kis- ázsiából bevándorolt pun és szemita származású embereket, akik csempészett áruval kereskedtek és kémkedésre fölötte alkalmasak valának. Az alacsony kultúrájú, a sok harcban elfáradt longobardok szívesen maradtak volna Pannóniában, de a szemita küldöttek pénzzel, ajándékkal rá tudták venni a longobard vezéreket, hogy Itália ellen vonuljanak. Ezek a görög kémek és uszítok folyton azt hangoztatták, hogy nem Pannónia a longobardok hazája, mert az ő hazájuk ott van, ahol jobban megélnek — Itáliában. Ezek a bizánci kiküldöttek, hogy a longobard néphez jobban hozzáférkőzzenék, levetették ázsiai viseletűket és longobard viseletét öltöttek, megtanulták a longobardok nyelvét és mindenben a longobard főurak kedvét keresték. Húsz éven át folyton uszították a longobardokat, akiknél is végre is valami különös ambícióvá lett, hogy Itáliába jussanak uralomra. 569-ben kr. u. már az olasz Pávia várat ostromolták és csellel be is vették, mert a megvesztegetett vezér elárulta saját népét. A város polgárságának egy része elmenekült, egy részét levágták. Azután a győző jogán bevették magukat a palotákba, ahonnan vagy kiszorították a ház régi lakóit, vagy beleültek a családba, magukévá téve asszonyt és lányt. Bizánc küldöttei bizánci erkölcsöt hirdettek nekik, — minden a tiétek! — azonban dúsan kivették mindenből a maguk részét. Ami szépet a római művészet alkotott Páviaban, azt a műveletlen longobardok könnyű szívvel engedték át a bizánci kémeknek, akik állandó mámorban tartották a longobardokat. Azoknak csak az arany kellett, a dőzsölés, henyélés. Pávia népe éhezett, de a longobardok tivornyáztak. Minden pince hamar kiürült és akkor a vidéken portyáztak a vad germánok és kifosztották a római polgárok kastélyait, kirabolták éléstáraikat, elhordták műkincseiket. Róma ernyedten nézte a pusztulást. A hosszú véres háborúk fölemésztették minden erejét. Nehogy azonban a longobardok észretérjenek, uszitóikösszecsőditettékPáviában Itália minden csepürágó mázolóját, verselő bolondját és elhitették e kulturát- lan longobardokkal, hogy ez a longobard művészet, ami tetszett is nekik, habár nem értették. Pávia elmenekültés otthon lenyűgözve élő polgárai néha megkísérelték városukfelszabaditását, de ezt kegyetlenül vérbefojtották a longobardok. Az igy elfogott polgárokat válogatott kínzásokkal ölték meg és fosztották ki. Végre Hadrián pápa, aki menekülni volt kénytelen a vad hódítók elöl, kis Pipin frank király védelmét kérte, aki megállította útjukban a longobardokat. Csakhogy keletről folyton uszították őket. Pénzt, fegyvert hoztak az uszitók és végül Nagy Károly kénytelen volt frank vitézeit Pávia ellen küldeni. Ekkor a bizánci kémek és uszitók Pávia polgárságához fordultak, hogy fogjon fegyvert a frankok ellen és kényszeríteni akarták őket hogy a longobard harcosok közé álljanak. Csakhogy Pávia megkínzott polgárai a frank lovagokban már akkor felszabadítóikat várták és megtagadták a fegyverfogást. Az elpuhult Iöngobardok uralmának előrelátható nagy összeomlása előtt a Bizáncból jött szemiták levetették a longobard ruhákat, szekerekre rakták a harácsolt kincseket, letagadtak minden közösséget a longobar- dokkal és elindultak vissza, Bizáncba, ahol azonban a velük egyhiten élő, fajrokon lakosság megtagadta őket, sokakat megöltek közülök és szétszórták őket. A longobardokat pedig Pávia polgárai a frankok segítségével kiűzték s az erkölcseiben, vitézségében megromlott nép néhány év alatt elpusztult. De Pávia városa sem tudta elérni többé régi nagyságát. Szegény Pávia! . . . . Szegény Budapest! G ÜL BABA ZARÁNDOKAI most már végképen el maradnak, mert a világháború egészen megzavarta azt a rendet, melyet a „hadsik“ jártak. Ezek a zarándokok messze földről, a Ganges partjáról vagy Arábiából jöttek egy szál kaftánban, nyakukban egy kenyérfa szilke, kezükben egy ala- bárdszerüen vasalt bot. Sok ezer kilométerről nem a szentnek hire vonzotta őket, hanem a világot járó csavargás, amely a kenyerük volt és a mesterségük. Koldultak. Amikor Belgrádban még mecset állott és az volt „az izlam kapuja“, onnan jöttek Budára, sorra látogatva útközben a papokat és kolostorokat, ahol szives vendégszeretetben volt részük. Itt Budapesten minden rendházat végig ettek. Nyáron fent tanyáztak a „türbe“ mellett, a török kápolna udvarán, ott is háltak és esős időben be is vonultak a kápolnába, ami pedig tilos volt. Sőt azt is megtették, hogy minden tilalom dacára jól beszedtek a hires budai borokból és nagy megbotránkozást okoztak az utcán. 1877-ben végképen kitiltották őket és be sem eresztették az országba. Azután Bosnyákországon át kezdtek ismét ide szállingózni és feljártak a sirhoz a bosnyákok katonák is. de azért
