Budai Napló, 1919 (17. évfolyam, 607-629. szám)
1919-01-12 / 608. szám
XVI. évi. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, tár- ' sadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Felelős szerkesztő: Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 5 korona. Min1919. 60S. szám. Előfizetése egy évre 24 kor. Egy szám: 50 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: i., Bors-utca 24. Telefon : 24—77. VIRAÁG BÉLA. den további centiméter 3 korona. Nyilttér sora 10 K. Szöveg között 15 korona. A hirdetések díja a megrendeléskor előre fizetendő. január 12, A béka megpukkadt. Az osztrák hatalomnak vége. Nálunk egy jó magyar ember sem sajnálja ennek az államalakulatnak a pusztulását, ellenben mindannyian féltő gonddal nézzük — egyelőre ugyan alig teszünk mást — hogy hazánk maga is nem jut-e a monarchia sorsára, a pusztulás padjára. Rábíztuk ősi szokás szerint a gyeplőt a kormányra annyival is inkább, mert az aránylag sima forradalomban mintegy garanciáját láttuk annak, hogy a népkormány szintén simán fogja megoldhatni a többi nagy kérdéseket is. Az a naiv hit élt a magyar közönség lelkében, hogy az uj kormánynak ígéretei vannak az entente-tól és ha mi letudjuk rázni magunkról a saját külön — jórészben idegen — milita- rizmusunkat és mindazt, ami ezen nyugodott, akkor ellenségeink azzal fogják honorálni forradalmunkat, hogy a szabaddá lett magyar népet a megbocsátás örömével vezetik be a szabad népek világszövetségébe. Oh, senki sem álmodott arról, hogy a világ első népeivől mérkő- ^ zött magyarra rábocsájtják ezeknek a hatalmaknak a csahosait, hisz abban a. hiedelemben tettük le a fegyvert, hogy azok a hatalmak, amelyeket Franche D’Esperay képviselt, betartják a szerződést és nem adják meg azt a jelt, amelyről oly kéjelegve beszélt a tábornok ur és nem uszítják ránk gonosz és éhes szomszédainkat.; Abban a hiedelemben örültünk a hihetetlenül könnyelmű és velünk szemben szokásszerüen lelkiismeretlen idegen királyság elpusztításának, hogy ezzel együtt eljött az igazi szabadság országa, a szabad magyar népköztársaság országa, amelyben vállvetett erővel fog össze a nemzettest minden tagja, hogy erőssé, hatalmassá és egyben virágzóvá tegye az „uj Magyarországot“ / A közös bajban való szent megértést vártuk. És, hogy mi köszöntött ránk, azt érezzük. A külpolitikai kedvező alakulatnak se hire se hamva. Idehaza pedig kész siralom, ami történik. Leráztuk a Habsburgok igáját és most minden fiók „Kunfi“ azt képzeli magáról, hogy ő szabhat nekünk „törvényeket s határt“. Örültünk a szabadságnak s azt kell látnunk, hogy a legpiszkosabb terror nyom el vagy legalább kisérel elnyomni minden szabad véleménynyilvánítást, csirájában elnyomni minden polgári szervezkedést. Pedig ahogy gyűlöltük a „jól fésült“ zsarnokságot, épugy megvetjük ezt a ! borzashaju, mosdatlanszáju tiranus- ! must is. Nem ezért a demokráciáért ! küzdöttünk mi másfél évtizeden keresztül, hanem olyanért, amely a renden és jóléten épülve fel, biztosítja az erők szabad kifejtését, amely kultúrával és felvilágosítással emeli ' a népei arra a színvonalra, ahol a köztársaságcsinálás nem „szabad \ lopást“ jelent. Lehet-e ott szabadságról beszélni, ahol a polgárság megnioccanásáray az ugorkafára felruccant „Kleonok^.“ rögtön forradalommal fenyegetődz- nek, ahol a polgári clubok nyakára j munkájukat megbénító idegen szer- j vezeteket ültetnek, ahol a sajtó- , szabadságot autodafék rendezésével dicsőiíik, ahol a szocialisták a tiszt- í viselőket megtévesztéssel, megfélemlítéssel és erőszakkal fogják hatalmi ! kocsijuk elé, ahol a kötelességét j teljesítő hadügyminiszter ellen tün- I tetést rendeznek a köztársaságnak : u. n. katonái, ahol hirdetik a munka- nélküli jövedelem illegitim voltát a „hordóról“, de egyben az állam- pénztár végkimerüléseig táplálják a pesti és vidéki naplopókat, úgy hogy ebben az országban a munka becse végképpen alászállőtt, ellenben , a ténfergők és munkakerülők száma hihetetlenül meggyarapodoít. Avagy j lehet-e ott szabadságról beszélni, í ahol hiányzik mindennek alapja : a rend, ahol tisztességes polgárokat megölnek, de kiszabadítják a börtönök csatorna-népét. ismétlem, mi magyar demokraták nem ilyen demokráciáért küzdöttünk ! De hiába! Most itt van és ilyen * alakban jelent meg. Mit csináljunk vele ? Szerény véleményem az, hogy igy sem kel! megijedni tőle. A vadhaj- ! tásait le kell nyesni,> a töviseit el kell távolítani, a telveitől meg kell tisztítani, minden egyéb részét gondosan ápolni és akkor még kivirulhat a magyar szabadság rózsafája. Ezt a munkát véleményem szerint részint a magyar városi polgárság, részint a józan és értelmes magyar nép végezheti el. Közelebbről érdekel bennünket a városok polgárságának az ügye, egyrészt mert ez a sürgősebb, másrészt mert ez szolgál mintául az ország többi lakosságának. Francia mintára a magyarországi szociáldemokrácia ezt a városi polgárságot már erősen megbontotta, úgyhogy az első feladat, egységesebbé tenni ezt a tábort, mint azelőtt bármikor volt. Visszahódítani a polgárság táborába az idegen oltárok elé tévedetteket és meggyőzni az egész polgárságot arról, hogy egyéni boldogulása, a közrend és csak az ennek alapján virulható szabadság újra való kivívása, a magyar nemzet jövője, mind-mind arra intenek, hogy egy táborba kell szállnunk: a polgárság táborába. A többi — az mind osztályuralmat jelent. A felső osztályok uralma megbukott. Neu! vágyódunk utána, de nem kell a negyedik rend osztályuralma sem, mert már most is látjuk, hogy ez nem egyéni szabadságot, hanem nyers tömeguralmat jetent. De nemcsak a szabadság biztosítása az, ami szervezkedésre kell . hogy' serkentsen, hiszen ez elvégre is csak a lelkileg szebb élet kulti- válhatásának alapfeltétele, hanem az egyéni boldogulás szempontja is megköveteli ezt a szervezkedést, mert: amig egyrészről nem igaz az, hogy a közép- és kispolgárság érdeke azonos a bérmunkások érdekeivel, addig másrészről fennáll a lehetősége annak, hogy ha a polgárságnem szervezkedik, a negyedik rend politikájának egész költségét vei.e fizettetik meg. A szociáldemokrácia megragadta azt a kedvező alkalmat, amelyet egyes középpolgári rétegek mostoha helyzete kínált számára és bérmozgalmi rendszeréver magához láncolta őket. Pedig ez az érdekközösség szerintem csak pillanatnyi lehet, mert eltekintve attól, hogy a magyarországi szociáldemokrácia a legtipikusabb u. n. ipari munkásdemokrácia, kétségtelen, hogy igen lényeges kérdésekben számára a polgárság érdeke éppen nem életbevágó, hanem sok esetben közömbös, még több esetben pedig egyenesen ellentétes. Itt van pl. az ország területi integritásának kérdése. Amig az egész köztisztviselői, bírói, tanári, tanítói stb. karnak, Íróinknak és művészeinknek stb., de még sok vonatkozásban a magántisztviselői karnak is életbevágó érdeke, hogy legalább hazánk régi határai maradjanak meg, addig az ipari munkásságnál ez legfeljebb általános pártszempontból szükséges „jó“, de életének feltételei nem feltétlenül függenek ettől. Itt van a jövedelmek kérdése. Amig a tisztviselői kar igényeinek kielégítése függ pl. költségvetéstől, az egyes vállalatok teherbírási illetőleg teljesítő képességétől, az irói, művészi jövedelem a nép nagyságától stb, amelyeknek ha elérkeztünk a határáig, akkor: nincs tovább! Addig az ipari munkásság itt nem kell hogy megálljon, mert az ő munkapiaca nem egy hazának a szűk területe, hanem az egész világ! Tehát eltekintve attól, hogy minden bérmozgalmuk a polgárság életét drágítja meg elsősorban (lásd ipari cikkek horribilis árai) olyan útra ragadta középosztályunk egy I részét, amelyen sokáig együtt — a feltételek különbözősége miatt — nem haladhatnak. Kötelesség szerintem, hogy erre a polgárságot idejében figyelmeztessük. A másik fontos szempont a politika költségeinek viselése. Nagyon természetes, hogy egy igazságosan gondolkozó, progresszív polgár egyben követeli az u. n. progresszív adózást is, kivévén nagyon természetesen és elsősorban a maga részét is belőle. Köztudomású, hogy egyenes adókban eddig is mi voltunk Európának aránylag legjobban megadóztatott népe. Ebből az adózásból a polgárság igazán respec- tabilis részt hordott eddig is vállain. Most mégis azt látjuk, hogy kész elviselni az uj adómegpróbáltatásokat is. A szoéiáldemokrácia ezzel szemben az áthárításnak a hive, ízelítőt adott ebből nekünk budapesti polgároknak közelebbről a „Közúti“ vasutak tarifareformja. Mert amig egész kis vállalatok sem átallották tartalékaikhoz nyúlni, hogy alkalmazotíaikon segítsenek, addig ezek a gazdag vasutak, az alkalmazottak helyzetének javítását törvény és szerződések ellenére áthárították a közönségre. Azt a tarifa- reviziót ugyanis, amit a régi „kor- ' rupt“ fővárosi közgyűlés egyhangúlag visszautasított, a szociáldemokrata uralom rosszabb kiadásban oktroy-al megcsinálta szinte teljesen a polgárság bőrére; hogy ez mit jelent egy-egy többtagú család költség- vetésében, azt bővebben fejtegetni, azt hiszem, teljesen felesleges. Ha nem vigyázunk, a jövőben mindennel igy lesz! Ezek a kiragadott tételek és példák mind azt bizonyítják, hogy a polgárságnak össze kell fogni. Hazánkban a polgárság még nem végezte el feladatait, hiszen még egészen fiatal rétege a magyar társadalomnak. A rettentő romokon nemzetünk géniuszának irányítása mellett a polgárság hivatása megkezdeni az építő munkát a rend, a szabadság, az igazságosság szellemében. Az ő hivatása vezetni a népet, hogy jellemének megfelelő, erőteljes, szép és bölcs munkát végezzen. Csak az ilyen munka lehet elnyomatástól mentes. Szabad emberek jókedvű munkája egy szabad hazában, ahol polgár és proletár, mindenki, aki dolgozik, jól és biztonságban érezheti magát. A tizenkettedik óra, hogy nemzetünk komoly elemei siessenek ne felfalni — apróbb vagy nagyobb falatokat habzsolva belőle — de megmenteni a magyar hazát! Polgártársak szervezkedjünk ! Ne bizzunk másban csak magunkban, mert bizonyos, hogy reánk is vonatkozik az ősi közmondás : 9 polgárság szeFvezMésBrőI. Irta: SZILÁGYI KÁROLY.
