Budai Napló, 1919 (17. évfolyam, 607-629. szám)

1919-01-12 / 608. szám

XVI. évi. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, tár- ' sadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Felelős szerkesztő: Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 5 korona. Min­1919. 60S. szám. Előfizetése egy évre 24 kor. Egy szám: 50 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: i., Bors-utca 24. Telefon : 24—77. VIRAÁG BÉLA. den további centiméter 3 korona. Nyilttér sora 10 K. Szöveg között 15 korona. A hirdetések díja a meg­rendeléskor előre fizetendő. január 12, A béka megpukkadt. Az osztrák hatalomnak vége. Nálunk egy jó magyar ember sem sajnálja ennek az államalakulatnak a pusztulását, ellenben mindannyian féltő gonddal nézzük — egyelőre ugyan alig te­szünk mást — hogy hazánk maga is nem jut-e a monarchia sorsára, a pusztulás padjára. Rábíztuk ősi szokás szerint a gyeplőt a kormányra annyival is inkább, mert az aránylag sima forradalomban mintegy garanciáját láttuk annak, hogy a népkormány szintén simán fogja megoldhatni a többi nagy kérdéseket is. Az a naiv hit élt a magyar közönség lelkében, hogy az uj kormánynak ígéretei vannak az entente-tól és ha mi le­tudjuk rázni magunkról a saját kü­lön — jórészben idegen — milita- rizmusunkat és mindazt, ami ezen nyugodott, akkor ellenségeink azzal fogják honorálni forradalmunkat, hogy a szabaddá lett magyar népet a megbocsátás örömével vezetik be a szabad népek világszövetségébe. Oh, senki sem álmodott arról, hogy a világ első népeivől mérkő- ^ zött magyarra rábocsájtják ezeknek a hatalmaknak a csahosait, hisz abban a. hiedelemben tettük le a fegyvert, hogy azok a hatalmak, amelyeket Franche D’Esperay kép­viselt, betartják a szerződést és nem adják meg azt a jelt, amelyről oly kéjelegve beszélt a tábornok ur és nem uszítják ránk gonosz és éhes szomszédainkat.; Abban a hiedelemben örültünk a hihetetlenül könnyelmű és velünk szemben szokásszerüen lelkiismeret­len idegen királyság elpusztításának, hogy ezzel együtt eljött az igazi szabadság országa, a szabad ma­gyar népköztársaság országa, amely­ben vállvetett erővel fog össze a nemzettest minden tagja, hogy erőssé, hatalmassá és egyben virág­zóvá tegye az „uj Magyarországot“ / A közös bajban való szent megér­tést vártuk. És, hogy mi köszöntött ránk, azt érezzük. A külpolitikai kedvező alakulatnak se hire se hamva. Idehaza pedig kész siralom, ami történik. Leráztuk a Habsburgok igáját és most minden fiók „Kunfi“ azt kép­zeli magáról, hogy ő szabhat ne­künk „törvényeket s határt“. Örül­tünk a szabadságnak s azt kell látnunk, hogy a legpiszkosabb terror nyom el vagy legalább kisérel el­nyomni minden szabad vélemény­nyilvánítást, csirájában elnyomni minden polgári szervezkedést. Pedig ahogy gyűlöltük a „jól fésült“ zsar­nokságot, épugy megvetjük ezt a ! borzashaju, mosdatlanszáju tiranus- ! must is. Nem ezért a demokráciáért ! küzdöttünk mi másfél évtizeden keresztül, hanem olyanért, amely a renden és jóléten épülve fel, bizto­sítja az erők szabad kifejtését, amely kultúrával és felvilágosítással emeli ' a népei arra a színvonalra, ahol a köztársaságcsinálás nem „szabad \ lopást“ jelent. Lehet-e ott szabadságról beszélni, ahol a polgárság megnioccanásáray az ugorkafára felruccant „Kleonok^.“ rögtön forradalommal fenyegetődz- nek, ahol a polgári clubok nyakára j munkájukat megbénító idegen szer- j vezeteket ültetnek, ahol a sajtó- , szabadságot autodafék rendezésével dicsőiíik, ahol a szocialisták a tiszt- í viselőket megtévesztéssel, megfélem­lítéssel és erőszakkal fogják hatalmi ! kocsijuk elé, ahol a kötelességét j teljesítő hadügyminiszter ellen tün- I tetést rendeznek a köztársaságnak : u. n. katonái, ahol hirdetik a munka- nélküli jövedelem illegitim voltát a „hordóról“, de egyben az állam- pénztár végkimerüléseig táplálják a pesti és vidéki naplopókat, úgy hogy ebben az országban a munka becse végképpen alászállőtt, ellenben , a ténfergők és munkakerülők száma hihetetlenül meggyarapodoít. Avagy j lehet-e ott szabadságról beszélni, í ahol hiányzik mindennek alapja : a rend, ahol tisztességes polgárokat megölnek, de kiszabadítják a börtö­nök csatorna-népét. ismétlem, mi magyar demokraták nem ilyen demokráciáért küzdöttünk ! De hiába! Most itt van és ilyen * alakban jelent meg. Mit csináljunk vele ? Szerény véleményem az, hogy igy sem kel! megijedni tőle. A vadhaj- ! tásait le kell nyesni,> a töviseit el kell távolítani, a telveitől meg kell tisztítani, minden egyéb részét gon­dosan ápolni és akkor még kivirul­hat a magyar szabadság rózsafája. Ezt a munkát véleményem szerint részint a magyar városi polgárság, részint a józan és értelmes magyar nép végezheti el. Közelebbről érde­kel bennünket a városok polgársá­gának az ügye, egyrészt mert ez a sürgősebb, másrészt mert ez szol­gál mintául az ország többi lakos­ságának. Francia mintára a magyarországi szociáldemokrácia ezt a városi pol­gárságot már erősen megbontotta, úgyhogy az első feladat, egysége­sebbé tenni ezt a tábort, mint az­előtt bármikor volt. Visszahódítani a polgárság táborába az idegen oltárok elé tévedetteket és meg­győzni az egész polgárságot arról, hogy egyéni boldogulása, a közrend és csak az ennek alapján virulható szabadság újra való kivívása, a ma­gyar nemzet jövője, mind-mind arra intenek, hogy egy táborba kell szállnunk: a polgárság táborába. A többi — az mind osztályuralmat jelent. A felső osztályok uralma megbukott. Neu! vágyódunk utána, de nem kell a negyedik rend osztály­uralma sem, mert már most is lát­juk, hogy ez nem egyéni szabad­ságot, hanem nyers tömeguralmat jetent. De nemcsak a szabadság biztosí­tása az, ami szervezkedésre kell . hogy' serkentsen, hiszen ez elvégre is csak a lelkileg szebb élet kulti- válhatásának alapfeltétele, hanem az egyéni boldogulás szempontja is megköveteli ezt a szervezkedést, mert: amig egyrészről nem igaz az, hogy a közép- és kispolgárság ér­deke azonos a bérmunkások érde­keivel, addig másrészről fennáll a lehetősége annak, hogy ha a pol­gárságnem szervezkedik, a negyedik rend politikájának egész költségét vei.e fizettetik meg. A szociáldemokrácia megragadta azt a kedvező alkalmat, amelyet egyes középpolgári rétegek mostoha helyzete kínált számára és bérmoz­galmi rendszeréver magához láncolta őket. Pedig ez az érdekközösség szerintem csak pillanatnyi lehet, mert eltekintve attól, hogy a ma­gyarországi szociáldemokrácia a leg­tipikusabb u. n. ipari munkás­demokrácia, kétségtelen, hogy igen lényeges kérdésekben számára a polgárság érdeke éppen nem életbe­vágó, hanem sok esetben közömbös, még több esetben pedig egyenesen ellentétes. Itt van pl. az ország területi in­tegritásának kérdése. Amig az egész köztisztviselői, bírói, tanári, tanítói stb. karnak, Íróinknak és művé­szeinknek stb., de még sok vonat­kozásban a magántisztviselői karnak is életbevágó érdeke, hogy legalább hazánk régi határai maradjanak meg, addig az ipari munkásságnál ez legfeljebb általános pártszem­pontból szükséges „jó“, de életének feltételei nem feltétlenül függenek ettől. Itt van a jövedelmek kérdése. Amig a tisztviselői kar igényeinek kielégítése függ pl. költségvetéstől, az egyes vállalatok teherbírási ille­tőleg teljesítő képességétől, az irói, művészi jövedelem a nép nagysá­gától stb, amelyeknek ha elérkez­tünk a határáig, akkor: nincs to­vább! Addig az ipari munkásság itt nem kell hogy megálljon, mert az ő munkapiaca nem egy hazának a szűk területe, hanem az egész világ! Tehát eltekintve attól, hogy minden bérmozgalmuk a polgárság életét drágítja meg elsősorban (lásd ipari cikkek horribilis árai) olyan útra ragadta középosztályunk egy I részét, amelyen sokáig együtt — a feltételek különbözősége miatt — nem haladhatnak. Kötelesség szerin­tem, hogy erre a polgárságot idejé­ben figyelmeztessük. A másik fontos szempont a poli­tika költségeinek viselése. Nagyon természetes, hogy egy igazságosan gondolkozó, progresszív polgár egy­ben követeli az u. n. progresszív adózást is, kivévén nagyon termé­szetesen és elsősorban a maga részét is belőle. Köztudomású, hogy egyenes adókban eddig is mi vol­tunk Európának aránylag legjobban megadóztatott népe. Ebből az adó­zásból a polgárság igazán respec- tabilis részt hordott eddig is vállain. Most mégis azt látjuk, hogy kész elviselni az uj adómegpróbáltatáso­kat is. A szoéiáldemokrácia ezzel szemben az áthárításnak a hive, ízelítőt adott ebből nekünk buda­pesti polgároknak közelebbről a „Közúti“ vasutak tarifareformja. Mert amig egész kis vállalatok sem átallották tartalékaikhoz nyúlni, hogy alkalmazotíaikon segítsenek, addig ezek a gazdag vasutak, az alkal­mazottak helyzetének javítását tör­vény és szerződések ellenére áthárí­tották a közönségre. Azt a tarifa- reviziót ugyanis, amit a régi „kor- ' rupt“ fővárosi közgyűlés egyhangúlag visszautasított, a szociáldemokrata uralom rosszabb kiadásban oktroy-al megcsinálta szinte teljesen a pol­gárság bőrére; hogy ez mit jelent egy-egy többtagú család költség- vetésében, azt bővebben fejtegetni, azt hiszem, teljesen felesleges. Ha nem vigyázunk, a jövőben minden­nel igy lesz! Ezek a kiragadott tételek és pél­dák mind azt bizonyítják, hogy a polgárságnak össze kell fogni. Ha­zánkban a polgárság még nem vé­gezte el feladatait, hiszen még egé­szen fiatal rétege a magyar társa­dalomnak. A rettentő romokon nemzetünk géniuszának irányítása mellett a polgárság hivatása meg­kezdeni az építő munkát a rend, a szabadság, az igazságosság szelle­mében. Az ő hivatása vezetni a népet, hogy jellemének megfelelő, erőteljes, szép és bölcs munkát vé­gezzen. Csak az ilyen munka lehet el­nyomatástól mentes. Szabad embe­rek jókedvű munkája egy szabad hazában, ahol polgár és proletár, mindenki, aki dolgozik, jól és biz­tonságban érezheti magát. A tizenkettedik óra, hogy nem­zetünk komoly elemei siessenek ne felfalni — apróbb vagy nagyobb falatokat habzsolva belőle — de megmenteni a magyar hazát! Polgártársak szervezkedjünk ! Ne bizzunk másban csak magunk­ban, mert bizonyos, hogy reánk is vonatkozik az ősi közmondás : 9 polgárság szeFvezMésBrőI. Irta: SZILÁGYI KÁROLY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom