Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)

1918-09-08 / 591. szám

Tulipán, Kapor és más ilyen útnak ellátását, mert a szerpentin-utról fölülről kerülne beléjük a fuvaros. Az érdekeltek fölkérték Perczel Béla főv. biz. tagot, hogy ügyüket képviselje a városnál, aki keresztül is vitte, hogy Bódy Tivadar polgár- mester személyesen jött ki a helyszíni szemlére Salloy Árpád tanácsnok, Gerenday György főtanácsos, Solthy és Varga tanácsosok kíséretében. A Lövöldét Kollár Nándor vezérigazgató, főlövészmester képviselte.

jfLí^ OiO

B

UDA VÁRÁNAK visszafoglalása a törököktől 1686. szeptember 2-án nevezetes évforduló nemcsak Buda, hanem az egész magyar nemzet történetében. Az ostrom 1686-ban junius havában vette kezdetét. Junius hó 18-án ütött tábort Óbuda határában Károly "herceg a 42 ezer főből álló fölmentő hadsereg fővezére. Egy nappal előbb, junius hó 17-én vonúlt be Pestre Miksa bajor fejedelem, aki még csak 24 éves volt és 26 ezer embert hozott a táborba. A megfogyott török őrséget, mely a három havi ostrom alatt 16 ezer emberről 2 ezerre olvadt le, az a remény biztatta, hogy a török fölmentő sereg idején megérkezik. Csakhogy Szolimán vezért 60 ezernyi seregével Ercsinél megállította Károly főherceg és minden kísérletet meghiúsított, mely segélycsapatokat csempészett volna a várba. Vakmerő janicsárok Szent István napján keresztül vágták ugyan magukat az ostromló seregen, de csak mintegy 300 sebesült jutott be a várba. Az általános ostrom szeptember 2-án délután kezdődött és 2 óra alatt Buda vára be volt véve.

Mint elsők hágtak a vár falára Fiáth János kapitány, Petneházy Dávid és egy Ramocsaházy nevű huszárkapitány. Ezt a törökök közre kapták és egy közeli fára fölakasztották. Csakhogy a kapitány nyomában jöttek a hajdúk és még idején levágták ezt a hős katonát, akiről jelentéseikben azt írták az idegen hadvezérek, hogy ,,.... ez nem ember, hanem oroszlán !“ Lipót király nagy földbirtokkal jutalmazta meg.

Ekkor került Hamzabég Szapáry Péter fogságába, aki Szapáryt, mint hadifoglyot az ökre mellé, eke elé fogatta. Szapáry nagylelkűen megkegyelmezett a bégnek, aki erre áttért a keresztény hitre. Csakhogy a vár teljesen rommá volt lőve és elpusztult csaknem minden emlék. Buda csak lassan heverte ki a szörnyű ostrom okozta pusztulást. Első sorban a vár falait állították helyre, hogy védhesse magát az esetleges

! török ostrom ellen. Azután a körűié fekvő várost kezdték újra fölépíteni. De a lakóság kipusztult volt és ekkor telepedtek le rácok és svábok a vár környékére.

❖ ❖

E

RZSÉBET! .... Emlékezünk

rá szomorúan, elszorult szívvel. A legszebb őszi délután volt, most húsz éve. Az utcák megteltek sétáló néppel. Ragyogó színes, mosolygó volt a város képe. Hirtelen valami mozgás támadt. A kirakó ablakokba itt-ott kitették boldog emlékezetű Erzsébet királyasz- szony képét. Az embereken valami baljóslatú sejtelem vett erőt. Mi történt? Csoportok verődtek össze és köröskörül egyszeribe megfakult minden szin. Az előbb még kacagó asszonyok szava zokogásba fulladt, férfiak arcán megfagyott a mosoly, gyermekek sírtak az utcán öntudatlanul. Szájról-szájra terjedt a rettenetes hir: — A királyasszonyt szivén szúrták és meghalt. Mindenki a fejét rázta. Hihetetlen! De már akkor gyászlobogókat lengetett a szél, már kongtak a harangok. És szomorú sirámok sóhajtoztak a levegőben. Indulatos, szenvedélyes fájdalom volt ez. Idegen emberek szorongatták egymás kezét.és aznap megtért minden bűnös gondolat. — Ez volt a múlt évszázad legnagyobb bűnténye ! Úgy volt, hogy a világszabadság nevében történt, de ha ilyen bűnökből fakad a világszabadság, akkor elpusztul bűnben a világ, de szabaddá nem lesz. Akik már akkor embersorban jártunk, oh be elszorul a szivünk, amikor rólad emlékezünk. Te szent Asszony, a ki az örökké vérző nagy sebbel sziveden, á fiadat keresve bolyongtál a világon! í . . . Sírva emlékezünk . . .

i 9

I

Erzsébet emléke.

1898. szeptember 10.

Egy cseppnyi vér hullott tengernyi vizbe, S pirosra váltak volt a tengerek.

Egy kis harang szólt távol idegenbe,

És térdre hullottak az emberek.

Egy sóhajtás szállt a nagy légen által, És zokogásba fűlt a szó, beszéd.

Egy szív elállóit és millió ember Szivére tette sirva két kezét.

Meghalt egy nő! és minden férfi gyászol, És gyászt viselnek minden asszonyok.

Egy anya halt meg s minden gyermek árva, És elborulnak fent a csillagok.

J. Viraág BélalAAA AA A* AAAo&AGi

^ Az állatkertben nézzük meg az ^

t akváriumot i

1 és a 9

] pálmaházat {

4 ott szép emléktárgyak jutányos 9 g áron kaphatók.

flz sifcagyoíí szobor.

— A zugligeti Kossuth szobor története. —

Kiszakítunk egy darab történetet: „ . . . . 1837. május 4-ike és 5-ike közötti éjjel, éjfélután egy órakor a Zugligetben, ott ahol most Haggen- macher Károly díszes nyaralója van, akkor pedig Stettner János huszár- kapitány tulajdonát képezett kis sárga házacska állott, amelyben Kossuth a Zugliget balzsamos levegőjében egészségének helyreállítása végett üdült, sárvári Eötvös József királyi fiscus (nem báró Eötvös József) vezetésével és gróf Thurn József kapitány vezényletével 50 gránátos katona megjelent és Kossuthot elfogták, a hegy lábánál várakozó kocsiban Buda várába szállították és ott rossz ómenképpen ugyanazon börtönök egyikébe zárták, ahonnan 1795. május 20-án Martinovicsot, Hajnóczyt, Sigrayt és társaikat a vérmezőre, a hóhér pallosa alá hurcolták . . ."

Az elfogatás jelenetét örökíti meg a talapzatra épített piákét, ennek emlékére épült az elfogatás helyéhez közelfekvő tisztáson Kossuth szobra.

Az elfogatás történetét igy mondotta el a szobor leleplezéskor Sigray Pál.

Eperjessy István, a Iabancz-uti elemi iskola elhunyt igazgatója vetette föl e jelenet megörökítésének eszméjét és a Zugligeti Egyesület a Szabad Polgári Körre! karöltve gyűjtés utján szerezte meg a költséget. A szobor Tóth István alkotása.

1913. junius 22-én adták át ünnepélyesen a Székesfővárosnak és ... ezzel vége!

Ma már nem törődik a szoborral senki. Se Lajos napján, se március 15-én, sem pedig május 4-én, Kossuth elfogatásának évfordulóján.

A Budai Napló szerkesztősége ezzel ünnepi fogadalmat tesz, hogy ezentúl minden gyben, május hó 4-én emlékünnepet rendez a szobor talapzatánál.

A szerkesztőség.

Telefonon értekezhetni a felelős szerkesztővel: d. e. 10—11, d. u. 5—7.

Telefonszám: 24—77.

Pusztaszerről üzenet jött. A pusztaszeri Árpád szobor ünnepélyről, melyet évenkint szeptember hó 1-én ül meg a Pusztaszeri Árpád Egyesület Szegeden. Küldi lapunk munkatársa Zsentiy József, aki évek óta minden pusztaszeri ünnepen részt vesz. Kevesen szoktak összejönni, az Árpád-kultusz nincs ma divatban, de akik odajárnak, törhetlen

hűséggel, áldozatkész honszeretettel és a honfoglalás hatalmas tényének kegyeletes ápolásával áldanak évről- évre a magyarság e szent oltárán. A hírhozó levelező-lapot aláírták a kik ott voltak. Hírük pedig igy szól:

A „BUDAI NAPLÓ11 t. szerkesztőségének

BUDÁN.

,,Árpád nagy fejedelmünk szobránál, a szeri pusztán, ahol honszerző őseink a magyar államnak és alkotmánynak legelső alaptörvényeit szerzék, az irántuk érzett nemzeti hála

megnyilvánulásának mai ünnepnapján, megerősítve magunkat a dicsü múlt nagy emlékeivel, s Árpád urunk szobrának megkoszorúzását kegyeletesen elvégezve, a „Pusztaszeri Árpád Egyesület" együtt levő tagjai Szerkesztő urat hazafiasán üd- vözük.

Dr. Becsey Károly, elnök ; Almássy Endre, Vass A., Szó- noky,Teresz!ényi, Szabó Gyula, Szabó 'Kálmánná, Szabó Kálmán és fia, dr. Fráter Zo'.tán és Zsenny József."

Kedves dolog, hogy e nagy nemzeti ünnep évfordulóján mi budaiak mégis képviselve voltunk. A nekünk szóló üdvözlet egész Budának szól.

Sagmüller József, az óbudaiak népszerű apátplébánosa, a közügyeknek is érdemes harcosa, e hóban tölii be tevékeny élete 60-ik évét.

Félrevert harangok rettentő kon- gása riasztotta meg egy századdal ezelőtt Buda városát. 1810. szeptember 5-én volt a tabáni nagy tűzvész évfordulója. Rácok és svábok lakták akkor a Tabánt és főkeresetük a szőlőművelés volt. Aki nem termelt szőlőt, az hordót csinált. Az egész városrészt szűk sikátorokból állott és a mikor egy forró nyári napon kigyuladt a Schuller nevű bognármester háza, a melynek udvarán Giergl segéd égette a hordókat, a hirtelen jött szél úgy hajtotta a tüzet házról-házra, hogy mentésről alig lehetett szó. Mire a harangkongásra fölriadt nép a szőlőkertekből hazafutott, nagy lángtenger volt a Tabán és a Víziváros egy része, a kapucinus templomig. A lángok között hatszáz embernél több lelte a halálát és elhamvadtak a templomok is, a miknek csak a csonka tornya meredt az égnek. Elpusztult ekkor minden történelmi emlék, szobrok, képek, a mik még Mátyásról, Zsigmondról maradtak reánk. Napnyugtakor már csupa fekete rom volt a Rácváros. A királyi palotából hamar észrevették a vészt és József nádor lóháton sietett a tűzhöz. De a lángtenger terjedését semmiféle igyekezett sem tudta megállítani. Az elhamvadt tabáni templom üszkös romjainak eltakarításakor egy sértetlen szentképet találtak a munkások, mely kép most egy kőbányai család tulajdonában van. — A tűzvész után csakhamar fölépült újból a Rácváros, de épen olyan keleti modorban, szűk sikátorokkal, mint azelőtt.

Platthy György dr. orsz. képviselőt heteken át ágyához szögezte a betegsége, melyből azonban már teljesen fölépült.