Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)
1918-09-15 / 592. szám
fl Budai napló most e hó folyamán lép XVI-ik évfolyamába. Most 16 éve annak, hogy Óbudán lapot indítottak 1902-ben Budai Lapok címen, mely utóbb Óbuda-Ujlak címet vette föl Cser- nay József szerkesztése idején. 1911- ben újból nevet cserélt az újság és Budai Szemle cím alatt jelent meg 1913-ig, a mikor fuzionált az akkor indult Budai Napló-va\. Volt Budának régebben kedvelt lapja a Buda és Vidéke, melyet még Andreánszky Jenő és boldogult Erdélyi Gyula alapítottak, de utóbb szélsőséges irányba jutott és sok tréfás megjegyzésre adott alkalmat. Erdélyi Gyula elhunytéval meg is szűnt. A Kelenföldön folyton kísérleteztek lapvállalkozásokkal, de kellő fel- készültség nélkül, úgy hogy a Kelenföldi Hidap, azután Buda, utóbb Buda Lapja nem tettek szert különösebb jelentőségre. Mint pártlapokról, melyek nem voltak hivatva mást mint pártcélokat szolgálni, meg kell emlékeznem első sorban a Schaffer László szerkesztésében megjelent Budai Újság-ról, mint a II. kerületi függetlenségi párt sok viszontagsággal küzdött orgánumáról, azután a Szabad Polgár-ról, utóbb a" Budai Hirlap-ról, melynek előde is volt ily címen, s végül ismét mint a Bizony- Platthy-párt hivatalos lapjáról, a Budai Újság-ról, mely egy éve szolgálja e nagyra hivatott párt ügyét itt Budán. Nem akartam mindent részletezni, nem célom keserűségeket csepegtetni régen behegedt sebekre, csak a budai sajtó történetét rajzoltam meg nagy vonásokban. A Budai Napló mint egy kész dolog pattant ki a nyilvánosság elé és megjelenése első napjától különös érdeklődéssel kiséri a budai közönség. Dicséretünkre szolgál, hogy nehány év alatt mellénk állt Buda szine-java és minden kerület vezérembere e lap hasábjairól szólt közönségéhez itthon, de úgy hogy meghallották oda át is. Buda érdekeit szolgáljuk minden téren és ebben a törekvésünkben támogatnak bennünket társadalmi és várospolitikai téren: Becsey Antal, Hennyey Vilmos dr,, Lendl Adolf dr., Orova Zsigmond, Perczel Béla, Ripka Ferenc dr., Szekula Gyula; közgazdasági téren : Bartók Béla, Massányi Ernő dr., Merényi Richárd, Schey Ernő és Szántó Jenő; irodalmi és művészeti téren : Aczél Endre, Gárdonyi Géza, Istók János, Komjáthy János, Lasz Samu dr., Peterdy Sándor, Szávay Gyula és Szik lay János dr. Nem kenyerünk a hivalkodás, de most, a mikor újból egy évfordulóhoz jutottunk és ma már a lap élére tehetnénk a XVI-ik évfolyamot, szükségesnek véltük mindezt elmondani. Nagyrabecsíilt olvasóinkat arra kérjük, hogy legyenek továbbra is kedves jóakarattal irántunk. Apró hiányosságainkat mentse az a meleg és odaadó szeretett, mellyel Buda iránt viseltetünk, mely minden sor megírásánál toliunkat vezérli. Réw Sándor. apio: "jBuda, szept. 14. A romboló kéz könyörtelenül belenyúlt egy városrész életébe, de megfeledkezett róla az építő kéz. A Tabán úgy járt, mint a borotválkozó ember, akit bekentek szappanhabbal, de elfelejtették megborotvální .... Hogy is volt csak? — Öreg, nagy- szakálu rácok még emlékeznek reá hogy mintegy 35 évvel ezelőtt elhatározta * a főváros a Gellérthegy rendezését, északi lejtőjén álló viskók kisajátítását és lebontását. Nem is kapott oda építési engedélyt más, csak akit a pápa protegált. Ezt is ügyesen csináltuk. Nem egyszeribe vásárolta össze a telkeket és házikókat a város, hanem részletekben, ahogy a fináncok kapják a lovat és csak azzal egyezkedett, aki önként jelentkezett. Nyúlt is ez az eljárás, mint a kovászos tészta és ezalatt duplájára emelkedett a telkek értéke és kamat nélkül hevert a kisajátításba ölt tőke. — És itt mély tisztelettel kérdi szent Géllért szobra, hogy tulajdonképen mért nem folytatják a bontást és ki tartóztatja ezt ? Volna ugyan egy megszívlelendő ok s ez a tabáni sajátos lakosság jövendő sorsa. Ezek az emberek, akik 'itt egymás hátára építkeztek, együtt éltek a csirkével, a kecskével, a galambbal és lóval, de mind ebből éltek is, nem költözhetnek a négy- emeletes bérpalotákba mindenestől. Létalapjuk vész el. Számoltak ezzel a városnál és vásároltak is a buda- foki-ut mentén és a Németvölgyben nagy telek-komplexusokat, hogy ide telepítsék át a Tabán népét csirkés-» tői, lovastól, kecskéstől, kedves különleges megfelelő házikókba, amiket száz év múlva ismét vihetnek odább. Valahol a téli kikötő mentén épült volna ez a csodálatos összetételű városrész, ahol megélt volna télen át a hajós, nyáron át a kőműves és a különféle gyárak népe. Szobán, ágyon, koszton, de — olcsón. Ez is megállt, pedig ezt meg kell csinálni, -és telket kell adni ott a népnek hitelbe, kölcsönt az ő sajátos építkezéséhez, ahol egymással harmonikusan megfér a szederfa, a galambdúc, a csirkeól és az istálló. Kis helyen, olcsón építve, arasznyi kerttel és kétöles eperfával. Az utolsó cseppig akar minden zsírt kivenni üzeméből a Közúti vasút. Mindennap kevesebb kocsit járat. A 15-ös útvonalon 22 kocsi helyet 6 kocsi jár. És engedi a kormányt, a rendőrséget kísérletezni „hátul fel és elől le“ rendeletekkel, ami nem segíthet a bajon. Az éhes embernek hiába mondják, hogy jöjjön az egyik ajtón be és menjen a másik ajtón ki az ebédlőből, attól az nem lakik jól, annak étel kell. Hiába való az „itt fel ott le“ — ide kocsi kell és épen J ez az, ami nincs. Az egyik remiz jelenti, hogy két hónapja már egy grammnyi anyagot nem kapott, a mivel a kocsikat javíthatná. Éjjel az a néhány ember alig győzi bejárni a remizben levő kocsikat, nemhogy javítani. A kocsik teljes züllésben vannak. Legtöbbjén alig van ép ablak. Az ülések menetközben törnek le a közönség alatt. Az ajtókon nincs kilincs, a büszkén hirdetett és rajzokban is megörökített „a kocsiban állónak fogodzni kell“-hez szükséges bőrfogók helyett undorítóan piszkos vászonleffentyük fityegnek, a csengő szijjáról madzag lóg. Ezt a rettentően sivár és undort keltő helyzetet csak a Közúti közgyűlése képes orcátlanul megdicsérni, de a székesfővárosnak ebbe bele esnie nem szabad. Ilyen züllött állapotban nem válthatja meg a Közútit. Az egyetlen mód a bírságolás. Száz koronától a milliókig ! és rögtön rendbehoznak azok mindent. A hol van pénz uj vicinális vonalak építésére, ott legyen pénz a kocsipark rendbehozatalára is. Ám a helyiérdekű' vonalak nélkül sem válthatja meg a város a Közútit, mert ez lehetetlenné tenne minden egészséges közlekedési politikát. A közgyámokhoz fordult a kelenföldi népsegitő szövetség, hogy meggátolja a háborús idők egyik legsúlyosabb és leginkább aggodalmas tünetét, a fiatalkorúak züllését. A hatóságok és a társadalom vállvetett, lelkiismeretes munkájára van szükség, hogy ezt a züllést, amely nemzetünk jövendőjének romlását jelenti, romboló útjában megállítsuk. Erre a nemzetmentő, felelősségteljes munkára kérték föl Kelenföld közgyámjait, akiknek háborús tevékenysége a székesfőváros társadalmi munkájában eddig is mintaképül szolgált. Rájuk vár az a példaadó feladat, hogy az iskolakerülések okait és körülményeit kipuhatolva, a sürgős orvoslás érdekében tegyenek esetrói-esetre javaslatot és sürgősen juttassa a szövetséghez. Amennyiben a mulasztás okai ruha vagy cipő hiánya vagy egyéb nyomorúság, úgy a szövetség a bajok sürgős megszüntetéséről gondoskodik. Oly esetekben, a mikor a szülő nemtörődömsége, sőt esetleg rosszhiszeműsége állapítható meg gyermeke érdekei iránt, felvilágosítandó a szülő, hogy a hatóság erélyes, megtorló lépéseket tesz: pénzbírságokat ró ki, hadiözvegyeknél a hadisegélyt felfüggeszti. — Szigorúan kellene ezt egész Budapesten megszervezni s azért üdvös a kelenföldiek példája. S ZÁZÖT ESZTENDŐVEL ezelőtt szeptember 3-ikán a budavári koronázó templom matrikulá- jába bevezették báró Eötvös József nevét. Különös patinával bevonva él lelkűnkben a magyar közélet és költészet e nemes alakja. Oktató mestere az a szerencsétlen Martinovics volt, aki a vérmezőn végezte életét, ahol a szabadságért ömlött ki a vére. És ilyen vérrózsákat termő eszmék mellett tanulta megszeretni az egész világot. Vonzotta a szenvedés. .Az állati sorban sínylődő jobbágy, a gettóba zárt zsidó, a büzhödt verembe zárt rab. Ezeknek szenvedése fogta meg a lelkét. Mint költő ezeknek élt, mint politikus elmaradt nemzetét ébresztgette, mint államférfi iskolákat épített. És minden iskola az ő emlékét őrzi . . . A Svábhegy nagyrésze még sűrű vadon volt a múlt század harmincas éveiben. Az erdőn át vékony gyalogút kanyargóit a hegynek. Öreg tölgyek, bükkfák árnyékában nesztelenül lépegetett az őzike ... Az árnyas fák alatt imbolygóit gyakran egy mély tüzü, de árnyas szemű, magas hom- loku fiatalember. Kezében könyv: — a francia forradalom könyve. Ismerte a vidéket, a járást, a csendes helyeket. Csöndesen, előrehajtott fejjel sétált és lelke betelt a természet szépségeivel. Néha megállt, a mohos fa törzsének támasztotta könyvét és jegyezgetett. ... így irta a „Karthausi“ legnagyobb részét báró Eötvös József. S iralmas képet nyújtott Buda és Pest az 1686-ik évi ostrom után, amikor felszabadult a török rabság alól s azt nem is egy historikus leírása rajzolja élénk színekkel elénk. Az egykor sokat magasztalt két város már a török hódoltság alatt teljesen lezüllött — írja „Képek Buda és Pest fejlődésének történetéből“ cimü füzetében dr. Lechner Jenő. Gerlach István^ Vngnad Dávidnak, a török udvarba küldött német követnek udvari papja Írja 1573-ban Pestről, hogy a régi időből fennmaradt szép középületei után ítélve, hajdan tekintélyes iparosváros lehetett, most a törökök mindent sárral tapasztottak be és mindent megfosztottak díszétől. Mint mindenütt, Pesten és Budán is nemcsak elomlani engedték a legszebb építményeket, de erőszakkal pusztítottak, templomaink márvány faragásu köveit elhurcolták, lecsiszolták s fürdőikben, melyekben egyedül fejtettek ki némi pompát, burkolatul alkalmazták, amint arra a Rudas-fürdő restaurációja alkalmával is ráakadtak, melynek reneszánsz töredékei, lefaragott vörös-márvány táblái alighanem a pesti főtemplomból kerültek ki. Bocatius János, a császári költő, kassai főbíró és iskolamester 6E& éEü. A A A. A /A ÄkS? jjj Az állatkertben nézzük meg az ® 4 akváriumot t Í és a í J pálmaházat j 4 ott szép emléktárgyak jutányos | ^ áron kaphatók. g XBWMI W Wf ■> H 3BV v B n B B mm O
