Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)

1918-08-25 / 589. szám

XV. évi. 589. szám. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 24 korona. Egy szám: 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1., Bors­utca 24. szám. J Felelős szerkesztő: . VIRAÁG BÉLA. Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 5 korona. Min­den további centiméter 3 korona. Nyilttér sora 10 K. Szöveg között 5 korona. A hirdetések dija a meg­rendeléskor előre fizetendő. 1918. augusztus 25. H szent Jobbot áhítattal kellene kísérnünk mind­annyiunknak, akik magyaroknak valljuk magunkat. Mert a világtör­ténelemben nincsen párja az Árpádok királyi családjának. Minden egyes leszármazottja kiváló uratkodó volt, csak elvétve akadt köztük egy alsóbb­rendű. Természetes, hogy az ő ural­muk idején nagy volt a nemzet és a külföld meghódolni járt az udva­rukba. A keresztes hadak fővezéri méltóságát egész Európa Szent Lász­lónak ajánlotta fel, aki nemzete érde­kében erről lemondott. IV. Béla újjá alkotta az országot a tatárjárás után, diadalmas hadjáratot viselt néhány év múlva szomszédjával és még vissza­verte a tatárok újabb betörését. Csodálatra méltó fejedelmi ház volt ez. Egy mulasztást követtek el, de azt is megbocsátja a történelem, mert abban az időben fontosságát nem isméi iék; — ez a székhely kérdése volt, nem alapítottak nagy, központi várost, mely egymaga is képviselte volna a nemzetet. Nem ismerték akkor a nagy rendkivüli erejét, ki­sugárzó képességét, irányokat szabó vezérségét. Buda és Székesfehérvár igy ma­radtak csenevészen. Az Árpádok [után következő kor­ban, főleg a mohácsi nagy nemzeti csapás után az uralkodóink, tudva kerültek mindent, hogy ily hatalmas központ létesülhessen. Érdekeiket nem szolgálta a felvilágosodott szellem, mely a városokból sugárzott szét s Budavár visszavétele után még az országgyűlés székhelye is egy más állam már akkor hatalmas metropolisának közvetlen közelébe és hatása alá került, — Pozsonyba. Központi fekvése nem volt és fénye csak olyan volt mint a holdé, mely­ről visszafénylik a központi nap sütése. A nemzeti érzés ébredése nálunk is megteremtette a nagyarányú szék­várost, mely ma Európában az elsők között áll. Fekvése fejedelmi s a várost átszelő . Duna hatalmas vizét irigyli tőlünk minden rezidencia. Budapest fejlődése oly nagyarányú, hogy szinte szédületes. Évszázadok mulasztását igyekszik pótolni a nem­zet — és öntudatos vezetés mellett valóban jellegzetes magyar várossá is tehetjük ezt az internacioális irány­ban fejlődő metropolist. Még az a szerencsés körülmény is megvan, hogy a város tanácsa, rendületlenül hazafias. Most emelt iskoláinak nincs a világon párjuk és van olyan elemi iskolánk, mely ötven év előtt még egyetemnek is bevált volna. Biztosítják ezek, hogy ez a város belől is szinmagyarrá lesz. Csak külső vonásaiban kevés a magyar jelleg. Megengedjük, hogy Pest nem is épülhet másként, mint a mai kor­ban minden más világváros, — de Buda, nemzeti dicsőségünk szimbó­luma, legyen magyarrá külsőformá­ban is. Ki kell vájni a föld alól, ki­ásni a romok közül, megteremteni a népies építkezés formáiból a régi magyar építkezés modorát. Ne saj­nálja ettől a pénzt se az állam, se a város. Alkotóképes, zseniális épí­tész-talentumok okvetlen megfogják oldani ezt a kérdést és ne engedjen a tanács más építkezést, mint ily magyar formák alapján. Buda alatt a Vár közvetlen kör­nyékét értjük, — a Vízivárost, a Krisztinát és Tabánt, mely most kerül újbóli fölépítése elé. Ne fogjon a város addig e munkához, amig nincs meg a magyar építkezés for­mája. Itt már nem hajt bennünket senki, itt már érvényesülhet a magyar Ízlés, magyar tudás, és magyar jelleg. Szent István ünnepén mondjuk el ezt, mert ismét bekövetkezik majd, hogy a fölzarándokló vidéki mindent megtalál Budapesten, csak azt a nemzeti vonást nem, melyet elővará­zsolni és a városra patinaszerüen rávonni, minden vezéremberünknek első kötelessége. Fontos érdek, hogy végre a Szent Lukács-fürdő gazdát cserélt: Palotayék kezéből átment az Égisz Részvénytársaság tulajdonába. A cse­rével egyidejűleg egy csapásra eltűnt az a szellem is, a mely eddig ennek a fürdőnek egész vezetését jelle­mezte. Ha végig tekintünk a Lukács­fürdő és a Kristályviz-üzem páratlan elhanyagolt állapotán, akkor meg­döbbenéssel kérdezzük magunktól, hogy mi volt nagyobb: a tulajdo­nosok rövidlátó kapzsisága, avagy a hatóság mindent elnéző indolenci­ája? Nem rekrimináció ez a kérdés részünkről, csak megállapítása oly tényeknek, a melyek felett való el­keseredés már évek óta élt a köz­tudatban. — De most örvendjünk az örvendezőkkel; minden eddigi gazdálkodásnak hamarosan vége sza­kad és maholnap rossz álom gyanánt fog csak kisértgetni a régi idők em­léke. Márkus Jenő, az Égisz agilis vezérigazgatója, törzskarával: Barczen és Gráf igazgatókkal, valamint több ismert építész és mérnök szakértő­vel a legnagyobb energiával fogott neki a Szent Lukács-fürdő üzemeinek és épületeinek legsürgősebb rekon­strukciójához; javában folynak fel­vételek és tervező munkák és egészen bizonyos, hogy a jövő tavaszra tel­jesen uj viszonyok között fogja a közönség a Szent Lukács-fürdőt viszontlátni. Az átalakítások tartama alatt valamennyi üzem továbbra is működésben marad; ehezképest az átalakítási munkák is fokozatosan fognak végrehajtatni. Valami téves hír terjedt el Bu­dán, hogy az adófelügyelőség oly revidiáló bizottságot küldött ki, mely revízió alá veszi a kirótt jövedelem és vagyonadót. A tévedés onnan származott, hogy összehívták a 3 évre választott adókivető bizottságot és ez tárgyalás alá veszi újból a 100000 koronán felüli jövedelmeket és azo­kat az uj adóalanyokat, akik eddig még megadóztatva nem voltak. A többiekre nézve újból csak kivetik a már kiszabott adót. Igazságot szolgáltatott a keleti vásár mindazoknak, akik végleges kiállítási területet és megfelelő csar­nokot kívánnak. Erre egyetlenegy területnek van jogosultsága s ez a lágymányosi tó, illetve az a mocsár, mely évtizedek óta rontja Buda leve­gőjét és a mai töltési rendszer mel­lett újabb évtizedekig lesz sok beteg­ség okozója, mert nem földdel töltik, hanem különféle rothadó anyagok­kal. Ezt kell mielőbb jó földdel fel­tölteni és parkírozni, azután fölépí­teni a központi kiállítási csarnokot. A kislakások építését már meg­kezdték, de — sajnos — nem Budám mely tulajdonképen hivatva volna arra, hogy egészséges kislakások épüljenek. A kelenföld, a hegyvidék, Óbuda határa, de sok közbül eső terület is a legalkalmasabb ily célokra. Most a Vl-ik kerületben kezdték a kislakások építését. M ai .j O ömka A NORMAFÁNAK támaszkodva, révedező szemmel nézte az alatta elterülő panorámát 1866. julius hó legelején egy sugár termetű, fejedelmi megjelenésű hölgy. Az akkori divat szerint azt a különös kalpagszerü kalapot viselte, amely­ről hosszan csüngött le a fehér fátyol és a szellő fölkapta néha, mint a fo- bogót. Távolabb a gyepen sváb ma­joros leány ült és szinte áhitatszámba menő csodálattal nézte a merengőt, aki feledni látszott mindent maga körül. Valahol a távolban járt a gon­dolata, ahol az ágyuk dübörgésétől megremegett a föld. Akkor is háború volt, akkor is döntő csatára készült két birodalom; — Königrätz alatt állott egymással szemben a porosz és az osztrák. A fejedelmi nő gon­dolata messze járt, de a szeme Budát és Pestet nézte, ahol a hazafias gond is arrafelé szárnyalt, amerre a hegy­oldalban mélázó hölgyet ragadta a lelke. Szuronyok hegyére, ágyuk tüzére volt bízva ott a harctéren ennek a városnak és ennek a nőnek a sorsa. Ha győzelem hire jönne, akkor csendesebb lesz a város, mint amikor valamely háznál meghal váratlanul valaki. A vereség hírére pedig az a szép sugár asszony roppan majd meg. Kettőjük közül egynek fájni fog a hir, akármilyen legyen. Pedig már akkor szerették egymást. Lent a völgyben elterülő város népe ugyanolyan áhitatos cso­dálattal nézett a budai hegyeket járó magános nőre, mint a kíséretében lévő egyszerű majoros leány. És viszont ez is az előtte fekvő város­ban látta, — minden reá zúdulni készülő veszedelemmel szemben — az egyetlen menedékvárat. Bárkit sújtson kettőjük közül a hir, az — a másikban bízott. A leszálló nap aranyporba fürösztötte a várost és glóriás patinával vonta be az öreg fa mellett álló ifjú hölgyet. A le­szálló alkonyattal lassan megindult a nő is, ringó léptekkel, le a völgy­nek a szép Juhászné felé és neszte­lenül lépegeit mögötte a majoros leány. A vendéglő közelében állott a Kochmeiszter-féle nyaraló. Messziről gyermekkacagás hallatszott. A mé­lázó, révedező szemekben kigyuladt

Next

/
Oldalképek
Tartalom