Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)

1918-11-24 / 601. szám

'

BUDAI NAPLÓ 2

Telefonon értekezhetni a felelős szerkesztővel: d. e. 10—11, d. u. 5-6. Telefonszám 24—77.

Budai krónika rovatunk helyeit most a Tárcában közlünk hosszabb történelmi tanulmányt, melynek célja bizonyítani azt, hogy évszázados történelmi alapon nekünk volna jussunk részt követelni a Balkán államainak területéből, és talán hasznát veszik azok, akik a délszláv államokkal tárgyalnak.

Sajnosán tapasztaljuk — írják nekünk az alábbiakban —, hogy a szülők az önzésükkel rontják a gyermekek mások iránti tiszteletét. A templomban többször szemtanúja voltam, hogy serdült gyermekeiket beültetik a padba és ha később jön egy öreg nő vagy koros ember, ott hagyják ácsörogni szegényt, pedig majd hogy össze esik, de a drága szülő dehogy mondaná a gyermekének, hogy nézd, szegény öreg bácsinak adj helyet! Ha a gyermekeket nem nevelik az öregek tiszteletére, akkor később az ilyen szülő ne is várja, hogy őt a gyermeke megbecsülje.

Molnár Ernő.

Szomorúan panaszolta, hogy a hosszantartott háború bénította a közművelődés szolgálatában álló egyesületeket, a Budai Dalárda évi jelentése is, amelyet az egyesület legutóbb tartott közgyűlésén előterjesztettek. Alig vehettek részt hangversenyeken, mert a fiatal tagok nagy része hadbavonult és az általános nyomasztó hangulat sem kedvezett az egyesület működésének. Már a felbomlás veszedelme érintette a régi — hatvan éves — nagy hírnévnek örvendő dalárdát. Most azonban újra éled, tagjai visszatérnek és hogy az életerős haladás útjára léphessen e dalos testület, az eddigi elnöksége sem kívánta a vezetést megtartani és friss erőknek engedte át a helyét.

Bármennyire kérlelték Rózsavölgyi Gyula nyugalmazott alpolgármestert, hogy tartsa meg az elnökj széket, amelyben 22 éven át az egyesület ügyeit oly jól intézte, hajthatatlan maradt; hasonlóképen a társa, Petz István alelnök is, akit a budai közönség kedves egyéniségéért régóta kedvelt. Az egyesület most *dr. Márkus Jenő volt fővárosi tanácsnokot választotta elnökül, akinek programmbeszéde mindenkit meglepett, oly tartalmas és kecsegtető volt. Álelnökök dr. Baránski Gyula és dr. Lendl Adolf, a budai társadalom ismert vezető férfiai, akiknek buzgolkodása bizonyára új életerőt kölcsönöz a felélénkülő, érdemes egyesületnek, amely most elsősorban uj budai tagok toboro- zását célozza. Hoppe Rezső, a koronaőr-utcai polgári leányiskola igazgatója, újból vállalta a karnagyi tisztet, amelyet négy éven át nagy szakszerűséggel és önzetlenséggel vezetett. Az egyesület művészi képzettségét nagyrészt neki köszöni. Belépni kívánó budaiak őnála jelentkezzenek.

Ripka Fnrenc dr. napokon át volt kénytelen súlyos lázzal járó betegeskedése miatt a szobát őrizni. Állapota javult s már ismét bejár hivatalába.

Hercules Budán. Évekkel ezelőtt közöltünk egy krónikát Mátyás király palojájáról, amelyben megírtuk, hogy akkor a várhegy két részből állott és régente az alagút felett mély árok volt, mely elválasztotta a királyi palotát a vár többi részétől. Mátyás király idején tátongó mélység volt itt és csapóhidak vezettek el felette. A középső hid fejénél Hercules szobra állott. Hatalmas nagy szobor volt, talán kőből, talán ércből. A török hódoltság idején pusztult el és beledőlt az alatta lévő mélységbe. Azután mindenféle törmeléket hordtak föléje s ma is ott van a Szent György- tér alatt, a hegy belsejében. Egy másik kútforrás szerint azt az óriás szobrot Szolimán szultán Stambulba vitette, ami nem valószínű, mert a Korán üldöz minden

képet és szobrot. Most azután váratlanul uj adathoz jutottunk, mely megmenti számunkra ezt a szobrot. A várpalota építése alkalmával a tabáni templomra néző oldalon a sziklában nagy termekre akadtak s ezek előtt áll egy óriás kőszobor a földben. Ki is akarták emelni, de rettenetes súlya nem engedte, azonkívül féltek megbolygatni a talaj- viszonyokat, mert csuszamlás állott volna be. Itt áll tehát Mátyás király óriási Hercules szobra, mélyen a földben és csak az állandó süppedés jelzi helyét a gyepen. A kultusz-kormány figyelmét ezzel felhívjuk e nemzeti műkincsünkre.

Perczel Béla hirtelen ágynak dőlt és megdöbbenést keltett a hir, hogy a spanyol nátha válságossá tette állapotát. A szerdai krízist azonban erős fizikuma leküzdötte s ma már a javulás utján van.

Fehér kenyerei kér főleg az érkező katonaság, mely a kelenföldi pályaudvaron kellő ellátásban és fogadtatásban részesül. Ott különben már a forradalmi utáni napokban Farkas állomásfőnök lelkes kezdeményezésére meleg és tápláló itallal fogadták a katonákat, amig azután átvette a hadügyminisztérium és főtt ételt is nyújtott az érkezőknek, akiknek méltó fogadására Buda közönsége és a kiküldött bizottság minden lehetőt megtett. Csak sok fehér kenyeret kér!

A budai bizottság Hoszu István jelentése szerint készpénzben is rendkivüli eredményeket ért el: Habsburg József 50,000 koronát, báró Hatvány Antónia 15,000 kor. adományozott és sokan kisebb- nagyobb összeget.

Az utcánkinti gyűjtés sorrendje e héten a következő :

Kedden: Zsigmond-, Határ-utca és környéke. Szerdán: Szemlőhegy, Bimbó-utca, Marcibányi-tér és környéke. Csütörtökön: Lánchid-uíca, Albrechí-ut, Jégverem, Pala, Ponty és Szalag utcák. Pénteken: Ostrom, Várfok, Toldy Ferenc, Hunfalvy, Ilona utcák és Széna tér. Szombaton : Ménesi ut és vidéke, azonkívül Pasarét és vidéke.

Legcélszerűbb, ha a/ friss étéit egyenesen a Krisztinatéri elemi iskola raktárába küldik az adakozók, mert a fuvarozás különös nehézséggel jár. Főleg fehér kenyeret küldjünk.

Nem akar megszűnni az az átkozott spanyol-vész, hiába küzköd Weimes Marian föv. biz. tag. (— hát van-e még ilyen is?) és ajánlja, hogy a bíróságok ne tartsanak tömeges bírósági napokat, — az iskolákat ne nyissák meg, — nagy miséket ne mondjanak a templomban, hogy a zsúfolódás elkerültessék. Színházat, mozit nyithatnak, oda nem kell elmenni, de az a szegény gyerek nem mondhatja, hogy ő nem akar iskolába menni, mert nem akar beteg lenni. Egy hét nem a világ, várjanak még az iskolák megnyitásával. — Fölpanaszolta azt is, hogy a halottkémlés késedelmesen történik. Az Ő házában is megesett, hogy a házmester délelőtt féltizenegy órakor halt meg és másnap délután két órakor volt a halottkémlés.

Rászorult már a reformra a budai főposía is, melynek forgalma notion nő, Fő-utcai helyisége pedig a régi. Húsz ember is alig^ fér el bénne és egy rekesznél kerül föladásra a távirat, az ajánlott levél és a pénzküldemény s azonkívül ez a tisztviselőnő kezeli a telefont is. A szegény agyongyötört alkalmazott egyik kezében a telefon, a másikban a toll, a harmadikban a bélyegző . . . igazán négy kezének kellene lennie, hogy elvégezze a reá váró munkát. Á nap némely szakában nem férnek be a felek és órák hosszant tart az ácsorgás, amig sorra kerülnek. Ezek a viszonyok sehogy sem méltók már a budai főpostához.

Megdrágul a temetés. A köztemetői bizottság már régebben hozzájárult a temetői kertészek árjegyzékének 30 százalékos emeléséhez és ugyancsak az ügyosztály előterjesztésére az Első Magyar Szállítási Vállalat r. t. kérésének is helyt adott és a fakoporsók eddigi árát 40 százalékkal, a hullaszállitási árakat pedig' 20 százalékkal emelte. Most újabb áremelések vannak tervben s igy kilátás van rá, hogy még drágább lesz a temetés.

TflRCfl.

Ráma királyság.

— Történelmi tanulmány. —

Mohácsnál elveszett a magyar imperiális politika is. Azóta nincs. Az Árpádok csak dél félé terjeszkedtek, az Anjouk északra is, Mátyás nyugatra. Mohácsnál aztán elveszett minden.

Legjobban bevált az Árpádok politikája, mert az ő imperiumuk 500 évig volt uralmunk alatt. Magyarország határa ez időben délen mindig a Morava-folyó felső folyása volt, mely párhuzamosan folyik a Dunával s a fordulónál a határ Nissza felé vonult, a mai Nis felé, egész a Balkán hegységig. A nemzeti királyok az országot nem' a Dunánál védtek, hanem a Morava mentén vagy még attól is délre.

A történelem kevéssé tisztázta még e csatolt részek történetét s a magyar tudományos Akadémia, mely minden hitvány kis bogárról könyveket irat össze, — nem szentel a magyai imperium történetének se pénzt, se munkát. A magyar önérzetet és ánbizalmat szolgálná,

holott igy csak halvány és sokszor hamis fogalmak éltek a magyarság imperiális eszmekörében. Ilyen a „macsói bánság“ is, melyről sok szó esett legutóbb. Pedig hát Macsó nem volt bánság, hanem hercegség. Még pedig magyar hercegség, mint ahogy speciálisan magyar királyság volt — amelyről oly édeskeveset tudunk — Ráma is, amely a Narenta folyó forrásainál s annak mellékfolyója, a Ráma mindkét partján terült el, — Szerbia, Bosznia és Macsó között, mintegy folytatása Macsónak. Hiába, az előrelátó Árpádok közvetlen utat biztosítottak maguknak a Balkán déli részeibe. Ráma-királyságnak ez volt a legfontosabb hivatása. A báni méltóság még az avar köz- igazgatás maradéka s a fejletlenebb horvát és szerb illetve illír néptörzsek átvették. A bán - pán = ur. Zala megyének ős, avarlakta vidékein egész községek vannak, ahol csupa Bán lakik. A bán tehát kormányzó volt tulajdonképen és a mácsói hercegséget, melyet IV. Béla alapított a már régebben megszerzett uzsorái, sói és macsói bánságokból, leányának, Ágnesnek, adományozta, aki Ratislav galíciai hercegnek volt a felesége. A mácsói

hercegség akkor tehát többet ért mint a halicsi és biztosabb terület is volt. Fia, Béla herceg örökölte Ágnestől, akit azonban meggyilkoltatott Németujvári Henrik. Mini Macsó hercegnőjét még Kun László édesanyját, Erzsébetet, említi föl a hiányos történelem, de annyi bizonyos, hogy minden magyar király teljes címében szerepel a macsói hercegség. E hódoltság első idejében a mai Belgrádrfhk Bolgárfehérvár volt a neve.

Maga a szerb nép réges-régen kipusztult a Balkánon és esetleg csak Magyarországon él még némileg tiszta szerb származék. Csak a nyelv maradt meg a horvátok révén. A szerb nép zömök, fehérbőrű, kékszemü, szőkehaiu volt. Az a nép, mely magát ma szerbnek mondja, százféle nép keveréke és maradéka s ma már sötétbőrü, sötéthaju és szemű nép, amilyen az illír volt: magas, nyúlánk, barnás- bőrű, vitéz harcos.

Bosznia, Hercegovina és Montenegró volt a népvándorlás megvert és megfogyatkozott népeinek a menedékhelye. Ez volt a természetes vár és köteteket lehetne összeírni azokról a népekről, amelyek itt fejezték be nemzeti létüket.

Volt köztük kelta, germán, szláv és sok turáni nép. Akadt sok olyan nevű néptörzs, hogy szinte képtelenség föltenni, hogy az lett volna ősi neve. Ilyenek voltak az ardeaeok. Bohém, mulató, dorbézoló, borivó nép, mely 300,000 szolgát tartott s ezekkel végeztetett minden munkát. A tunya, hefryélő, munkakerülő délszláv népek mintaképe ez. Ézek Bosznia nyugati részét lakták. Bosznia neve is egy besze nevű turáni néptől származik, mely néhol basza néven szerepel. Papjai kiváló jósok voltak. Valami közeli rokona lehetett a magyarnak és együtt járt vele egy ideig. Ide Beszarábiából vagy Baszarábiából költözött, tehát Etelközből, talán a hunukkal. Hercegovina is újabb szó. Azelőtt Hum vagy Halomföldje volt. Csak amikor a Hranic, ejtve Hranity család fölvette á hercegi címet 1448-ban (a magyar királyok jóvoltából), lett belőle a „herceg földje“ = Hercegovina. Hum és Zéta zsupánja Radoslav azt írja a Raguzával 1254-ben kötött szerződésben : „ ... én Radoslav zsupán, a magyar királynak igaz hűbérese vagyok . . .“ Tehát a magyar irnperium alá tartozott Hum földje és Zéta (Cetinje) fejedelem-