Budai Napló, 1917 (14. évfolyam, 96/564-102/570. szám)
1917-03-18 / 97. szám
XIV. évf. 97. szám. Buda érdekeit a várospo itika, közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 12 korona. Egyes szám ára 25 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: II., Fő-utca 68. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ: J. VIRAÁG BÉLA Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 3 korona. Minden további centiméter 2 korona. Nyilttér sora 3 K. Szöveg között 4 korona. A hirdetések dija a megrendeléskor előre fizetendő. 1917. március 18. Képviselőválasztás a II. kerületben. Kollár Lajos udv. tan. ügyvéd jelölése. Csoda történt a Vízivárosban. Az a városrész, amely képviselőjét mindig a legmagasabb körökben kereste és soha nem adta nyugalmazott miniszteren alul, most egy egyszerű udvari tanácsossal éri be. Tán megunta a megközelíthetetlen magasságban ragyogó ékköveket, amelyek egy egész ország díszére vannaik1 rendelve, talán baráti melegség és közvetlenség után vágyott, melyet eddig nélkülözni volt kénytelen? Akárhogy van, Kollár Lajos büszkén mutathat rá elődeire. Talán nem is olyan csoda, nem is olyan véletlen, talán épen az ő elődjeinek hozzáférhetetlensége érlelte meg a kerületben azt a tudatot, hogy a kerület képét olyan ember viselje, aki mégis csak megközelíthető, — mert a kerületnek sok a baja, hiánya, panasza, — sok a szegény embere, akinek nincs hova fordulnia. A jelölő megbeszéléseknél először a régi divat szerint akartak eljárni, de nem akadt választható miniszter, sem államtitkár. Erre azután fölajánlották a jelöltséget Kollár Lajos ügyvédnek, aki mint udvari tanácsos, a felsőbb tízezer tagja, helyi jelölt, budai ember, akire 25 év óta rakosgatja a kerület minden diszét, bizalmát, hatalmát. Csakhogy Kollár Lajos elhárította magától a bizalomnak ezt a szükebbkörü megnyilatkozását, hivatkozva a családjának tett Ígéretre, mely szerint újabb munkát nem vállal és kíméli egészségét, ö irányította ekkor a kerület figyelmét dr. Bódy Tivadar első alpolgármesterre, aki hosszú ideig élt a kerületben, innen nősült, s a városnál is sokat tehetne a kerületért. Tudott dolog, hogy Bódy már régebben tervezte, hogy két terhes, felelősségteljes hivatalának — a városnál és a városi villamosnál — egyikét letegye. Szívesen ment volna nyugdíjba mint alpolgármester, hogy megtartsa a városi vasút alelnök-igazgatói állását, s emellett képviselje a Il-ik kerületet. Ez rokonszenves megoldás lett volna a kormány előtt is, ahol mint városi szakembert szívesen látták volna. A kerületben hamar hire terjedt és a polgárság elég melegen fogadta. Városfejlesztési . szempontokból vérmes reményeket fűztek a jelöléshez. A kerület egyes vezéremberei érintkezésbe is léptek Bódyval, aki szívesen vállalkozott, ha kerületi vezérférfiu nem vállalkoznék, ö viszont Kollárt ajánlotta és határozottan kijelentette, hogy Kollár ellenében nem vállalja a jelöltséget. Kollár híveinek egy része erre frontot változtatott, más jelöltet kerestek és több név került kombinációba. A Il-ik kerületi munkapárt ekkor tartotta első hivatalos jelölő- gyűlését, s ezen Kollár Lajosnak ajánlotta fel a jelöltséget, aki nem volt Budapesten, s igy egy megbízottja jelentette ki, hogy családi okokból aligha vállalja a jelöltséget. Itt ismét szóba került dr. Bódy Tivadar jelöltsége, mely ellen azonban felhozták az inkompatibilitás kérdését, mely Sándor Pál révén Bódyt is fenyegetné megválasztatása esetén. Kollár személyes hivei azt követelték, hogy addig, amíg Kollár Lajos személyesen nem nyilatkozik, mást ne jelöljenek, legkevésbbé azt, akinek jelölése előrelátható komplikációkkal jár. A gyűlésen elnöklő dr. Hennyey Vilmos erre megvilágította az ösz- szeférhetetlenség kérdését és kimutatta, hogy abban veszedelem aligha van, de utalt az idő rövidségére is, mely kötelezi a munkapártot a mielőbbi végleges állás- foglalásra. Ezért kívánatosnak mondta annak megbeszélését, hogy mi legyen, ha Kollár mégsem fogadja el a jelölést. Ez esetre ő is dr. Bódy Tivadart ajánlotta, mint a legalkalmasabb jelöltet. A gyűlés ezt kedvezően fogadta s azzal oszlott szét, hogy a következő héten, amikor Kollár Lajos itthon lesz, ismét ülésre jön össze, amikor meg lesz már Kollár döntő válasza. E néhány napi időközben volt a függetlenségi- és 48-as párt szü- kebb értekezlete, melyen a pártközi megállapodásra való tekintettel kimondotta a párt, hogy jelöltet nem állít, tagjait pedig felhívja, hogy szavazatuk leadásánál csak arra ügyeljenek, nehogy oly jelöltekre szavazzanak, akik a nemzet nehéz küzdelmeinek idején a nemzeti iránynyal szembe helyezkedtek. A pártközi megegyezés alapján nem állított jelöltet-a kerületi demokrata párt sem. Sok és nagytekintélyű iparostagja révén máskor nagysúlyú Iparoskor vezérférfiai szintén azt határozták értekezletükön, hogy a nagy számban hadbavo- nult tagokra való tekintettel, állást nem foglal a kör, de kimondotta, hogy a jövőben csak azt a jelöltet támogatja, aki az Iparos-körből kiindult országos mozgalmat, az iparosok nyugdíjellátása intézményének ügyét végleges elintézés elé tudja vinni. Időközben felmerült még Kornfeld Mór báró (munkapárti), Mezei Ernő (függetlenségi), Méhely Kálmán (alkotmánypárti), Alpár Ignác (munkapárti), dr. Krejcsi Rezső (radikális polgárpárt) jelölésének hire, melyek felett azonban ez alkalommal napirendre tért a a kerület polgársága. A hazatérő Kollárt kényes helyzet várta itthon: szembe volt állítva egymással a pártegység a kerület presztízsével, amit az ő személye, s az abban összekulcsolódó jelölés volt hivatva megoldani. Ez esetben viszont szembe kerül Bódyval, akinek jelöltségét legmelegebben épen maga Kollár karolta föl. Az idő rövid volt. Határozni kellett és ekkor legcélravezetőbbnek látszott a közvetlen megbeszélés. A találkozásnál Bódy gavalléros udvariassággal hivatkozott a kijelentésére, hogy Kollárral, mint a munkapárt elnökével és helyi jelölttel szemben, nem megy harcba és visszalépett, ahogy azt egy levélben a választási elnökének, dr. Hennyey Vilmosnak meg is irta. Ezzel minden nyilt kérdés meg volt oldva, elsimult ez a disszonáns hang is és este a pártértekezleten egyhangúlag Kollár Lajost jelölték. Másnap már megjelentek a plakátok és harmadnapon az újabb plakát száznál több aláírással, melyen meghívta a bizottság a polgárságot március hó 17-én este 7 órára a Vigadóba, ahol a jelölt nagy hallgatóság előtt, zajos tetszés mellett elmondotta pro- grammbeszédét. Ezt társasvacsora követte a polgári körben, ahol dr. Sztehló Kornél udv. tan. üdvözölte mindnyájuk nevében Kollár Lajost, aki meghatottan köszönte meg az üdvözletei. Ezután dr. Kozma Jenő a párt ügyvezető elnöke, emelte ki Kollár érdemeit. Felszólaltak még Havas Károly kúriai tanácselnök, dr. Exner Kornél közigazgatási biró és egyetemi r. k. tanár, dr. Pap József udv. tan., az ügyvédi kamara alelnöke és dr. Fabró Henrik. * A választás elnöke: Hennyey Vilmos dr., a küldöttségi elnök: dr. Rose Henrik, helyettesei: dr. Vladár Tivadar és Okányi Imre székesfővárosi bizottsági tagok. Póttagok: Weimesz Marian szív. biz. tag és Dessauer Lipót. — Jegyzők: dr. Jahl Rezső és dr. Póka Ervin. Meddő Budapest. Ideges érdeklődéssel, oldalról- oldalra változó érzelmek között lapozgatom dr. Madzsar József fenti címen megjelent közleményét, amely a „Városi Szemle“ mult évi utolsó számában látott napvilágot. Alapjában véve egyszerű, a tudományosság szürke köntösébe öltözhetett tanulmány. De, aki a rideg számoszlopokban nem a számok élettelen tömegét, hanem egy fiatal nagyváros fejlődésének elevenségtől nyüzsgő képét látja meg és aki a szárazon egymás mellé rótt tömör gondolatokban nem elvont filozófiai elméletet, hanem a magyar faj életfeltételeinek és betegségének diagnózisát ismeri fel, annak lelkére és értelmére e szürke tanulmány Zola megrázó realitásával, Tolsztoj mélységeivel és Madách fantáziájának elmét és ideget izgató szinességével hat. A magyar főváros népszaporodásának törvényszerűségeit kutatva, a csecsemők születésének és halálozásának körülményeit 1874—1913-ig elemezte meg. Két fontos momentum domborodik ki e fejtegetésből. Az egyik az, hogy az élve születések száma lassan, de fokozatosan csökken; a csecsemőhalandóság ezzel szemben megnyugtatóan javul. 1909-ben 29 európai nagyváros közül a születések arányszámában 35 ■ 9 százalékkal Moszkva vezetett, Páris 18-5 százalékkal a sorban legutolsó; Budapest 26.6 százalékkal körülbelül a középen foglal helyet. A csecsemőhalálozás tekintetében 32-6 százalékkal ismét Moszkva áll az első helyen; Amszterdam 8 százalékkal érte el a minimumot; Budapesten 16*2 százalék volt a halálozás arányszáma. A haladó kultúra tehát mindkét irányban rányomta a maga bélyegét fővárosunk népességi viszonyaira. S amennyire örvendetes, hogy a csecsemőhalandóságot céltudatosan fejlesztett közegészség- ügyünk meg tudta állítani, sőt vissza tudta fejleszteni romboló munkájában, annyira aggodalmat KIVÁLÓ CIPŐK FÉRFI, NÖ ÉS GYERMEKEK SZÁMÁRA NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK BUDÁN I. KÉR. KRISZTINATÉR 3. SZ. PREIS ACH JÓZSEF 7Ä
