Budai Napló, 1914 (10. évfolyam, 1-30. szám)
1914-05-03 / 18. szám
Megjelenik: hetenkint kétszer. Szerkesztőség: II., Krisztina-krt. 33. Értekezni lehet d. u. 2—3 óráig. Kiadóhivatal: I., Szent János-tér 1/a. „ATTILA“ könyvnyomtató müintézet. Minden levél a szerkesztőségnek címzendö. Telefon : 108—29. Előfizetése: Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Egyes szám ára: ....................10 fill. 19 14. május 3. 18. szám. X. évfolyam. Hirdetések ára : Egy hasáb széles, egy centiméter magas terület egyszeri közlésnél . 2 K Minden további centiméter ... 1 „ Negyedéves hirdetőknek 5% kedvezmény. Nyílttéri közlés dija soronkint . . 1 kor Szöveg közötti közlés ,, . . 2 „ Kis hirdetések ára: Minden szó......................................ö fillVas tag betűvel.................................10 „ A hirdetések dija előre fizetendő. Erről-arról. A Jókai szobor ügyében írott cikkünk nagy meglepetést keltett bizonyos körökben,ahol sehogysem tudják elképzelni, hogy a 11. kerületben már járószallag nélkül is kezdenek járni az emberek. Ellenséges irányú tapo- gatódzás indult meg, hogy kik, hol és mikor akarnak tanácskozni a budai Jókai szobor ügyében. Meddő kísérletezés ! Mert ez a szobor okvetlenül fel fog épülni s ha nem sietnek a pesti szoborral, akkor talán hamarább fölállítjuk a budait. Házalni fogunk, Jókai napot rendezünk, koldulunk, kabarézunk, pumpolunk, szóval mindent, amiből pénzt csinálunk a szobor javára. — Annyit elárulhatunk az érdeklődőknek, hogy most folynak a tárgyalások az iránt, hogy ebbe a mozgalomba belevonassék minden budai egyesület és egyik tagjával képviseltesse magát a nagybizottságban. Nem szabad lekicsinyelni egyetlen egy szót sem, mely Buda érdekében kimondatott. Még akkor sem, ha egy kissé későn történt és félre is lehet magyarázni. A városi közgyűlésen Pető Sándor a ill-ik kerület képviselője interpellált az óbudai rakodópart rendezése érdekében. Joggal fölmerül a kérdés, hogy miért csak ma? — de jobb ma mint soha. igaz, hogy egy-kettőre lejár a képviselőciklus és ilyenkor apró lelkifurdalások veszik elő a képviselő urakat, hogy talán nem eléggé viselték a kerület képét, s igyekszenek utólag némi szépségflastromot ragasztani a szereplésükre, — de, jobb most, mint ha egyáltalán nem tennék. És Óbuda valóban rászolgált, hogy egyszer elkezdjék ennek az elhanyagolt város- í résznek a rendezését is. Legjobb a Dunától kezdeni, mert ezzel a város esti panorámája fejlődnékgyönyörüen. A Margit-hidtó! délre már világra- szólóan szép az esti kép, — északra pedig ... no de ezt majd elintézi Pető" Sándor, a kerület ezidőszerinti orsz. képviselője. Az első szót már kimondotta. íjs Molnár Ferenc kezdte és most rágódunk rajta tovább. Kifigurázta a főváros külső részein keletkező uj telepeket, vagy hogy — nem is telepeket, hanem azt a rendszert, amely- ezeket a telepeket szüli. Világért sem ! bántotta azokat, amelyek a természetes fejlődés rendjén alakultak, hanem az erőszakos, beteges spekuláción alapuló telep-griindolásokat, amelyek nagy terheket rónak a fővárosra és hosszú ideig sanyarú helyzetre kárhoztatják a kitelepülőket. Nehéz ebben okos ítéletet mondani. Szigeti János viszont nagyon melegen pártol lapjában minden új települést és azt a természetes szükséges fejlődésnek mondja. Lehet, hogy neki is igaza van. Ezt a szerencsétlen fővárost régeben úgy kezelték, mint a kelésnek kitett kenyeret, amelyre deszkát tettek, nehogy a magasba dagadjon, hanem oldalt. Nem engedtek ötemeletes házat épülni, hogy a külső részek fejlődjenek. Akkor talán ez volt jó. Most aztán a dagadó kenyértésztát sajtárba tették, hogy felfelé dagadjon és ne oldalt. És most talán igy jó. Tudja a jó Isten. Volt idő, amikor Budán egyetlen újság volt, a Buda és Vidéke és szerkesztette azt a jó öreg Erdélyi Gyula bátyám olyan patriarchalisan, hogy azt ma elképzelni sem lehet. A nyomdában állandóan ki volt szedve egy vezércikk, amelynek dime ez volt: — A Vérmező befásitása. Amikor nem volt vezércikk, akkor a nyomdász egyszerűen fogta ezt a közkedveltségü cikket és bele tette a lapba. Évenkint egypár- szor megjelent ez és a budai vendéglőkben csendes borozgatás mellett, mindig elvitatkoztak felette a jó budaiak. És mindig aktuális volt. Most is van egy ilyen témánk: - kié a Vérmező ? — s valahányszor ezt a címet látom egyik-másik budai újságban, mindig eszembe jut az én Erdélyi bátyám és az ő lapja. Mert nálunk minden kérdés egy nebántsvirág és a pártérdekeket szolgáló helyi sajtó csak nagyon gyöngéden nyúl ezekhez a kérdésekhez, mert nem lehet tudni, hogy nem szolgálja-e önkéntelenül az ellenpárt ügyét, ha pro vagy contra ir valamely fontos kérdésről. De valahol meg kell mutatni a virtust s amikor olyan tárgy akad, ahol minden pártbeli rizikó nélkül lehet erélyesen írni, ott aztán sinyli az az ügy, mert ott szigorúak és erélyesek, akár helyén van, akár nem. Ezt tapasztaltuk nyáron Krecsányi ittlétekor, hogy egyik laptársunk akkorákat ütött a társulaton, hogy szinte ő fáradt bele. De már az állandó budai színház ügyét egyik laptársunk sem meri szóvá tenni és úgy tesz, mintha ez a kérdés nem is létezne. Mert hát nem lehet tudni, hol tehet véletlenül szolgálatot az ellenpártnak. A katonaságot, azt üthetjük, ott erélyesen követelhetjük, hogy a Vérmezőn való átjárást engedjék meg, mert ez van olyan fontos kérdés legalább is, mint a Lánchíd elzárása. Valljuk be egymás között, mi budai újságok, hogy rémesen naiv és hallatlanul unalmas lapot csinálunk. Ha valaki uj, ártatlan témát fedez fel, arra rögtön ráfekszik a többi. De csak ha jelentéktelen és ártatlan. Mi néhányszor irtunk az Iparos és Kereskedő Ifjak Közművelődési Egyesületéről, az ő kedves szinézkedésükről, s az a sajtó, mely soha erről tudomást nem vett, ma már kultiválja ezt a kis témát. És igy tovább. A nagy kérdések elől kitérnek, de az ilyen apró falatot kinevezzük csemegének. Valljuk meg egymás között, hogy naivak és unalmasok vagyunk, — ahogy azt a budai közönség is vallja. Buda, máj. 3. Eletveszedelmes az Attila-körutnak a tabáni templomtól a Döbrentei- térig terjedő, páratlan házszámokkal ellátott oldala. A tabáni, mélyen- fekvő viskók teteje majd egy magasságban van itt az utca szintjével. De az utcát úgy emelték, hogy csak húsz cm-es járdát csináltak és ezáltal a villamos elgázolja, lesodorja az embert,, vagy a rozoga vaskorláthoz szorítja, hogy azzal együtt zuhanjon a házak előtti „járdára“, összetörve még magát az út alátámasztására elhelyezett, a házak faláig nyúló fagerendákon. A tabáni szabályozás végrehajtása, a biztató ígéretek után már valamivel közelebb, jó távcsővel már láthatóan is, lóg a — holdban és ugylátszik ez utcarész járdája is az előbbi után vánszorog, bár a forgalom már most követeli. És addig, mig ez meg lesz okvetlenül kell, muszáj itt vérnek folyni, az itt foglalatoskodó közönségnek életet kockáztatni ? Bölcs intéző és városmentő urak! csak egy ugrás innen a Sárosfürdő, csípjenek le onnan — az egész biztosan jelentkező újabb túl kiadásból csak kétszáz koronácskát és véget vethetnek az undorítóan lehetetlen helyzetnek. Az önzetlen és tiszta kezekre nem fog ez mocskot fröcsenteni csak nyíltan és mennél gyorsabban tegyék! Az óbudai-hitl kérdése ma már egészen elintézett ügy. Senki sem törődik már vele. Elintézték. Nem lesz belőle semmi. A tervvé érlelendő sok színes álom, fejlődni vágyás, — magánábrándozássá degradálódott. Óbuda szabályozást kényszerítő zeg-zugos, istentől is elhagyatott legnagyobb része megmarad a mai förtelmességében, forgalma nem emel- kedhetik és legyünk csak őszinték, a kultúra is csak három villamos kocsin döcög most be oda. Milyen gyönyörű perspektíva nyílik ám azonnal Óbudára, ha a hídja meglenne. A Vörösvári sugárút, a rendezett Dunapart, a szabályozás okából most nem engedélyezett házsorok emelkedése, a minden téren nagyott fejlődés melegítő, szépítő, létalapja a hid. Óbudának létkérdés a hid és egy, írva és olvasva egy népgyülést hívtak egybe ennek érdekében három év óta. Az illetékes, a polgárság érdekét képviselők sem veszik komolyan a kerület e nagy szükségletét, legalább nem hallunk j róla semmit. Kis cicázásban, néha nagyritkán a kis karmok mutogatásában merülnek ki. De ez égető kérdés nincs náluk napirenden. Érőszakkal menjenek neki az akadályozó és ütköző pontoknak ha kell, a kerület polgársága mellettük lesz, erősebben, mint valaha. Nem lehet kifogás, hogy nincs pénz, ahol huszonötezer korona van egy kandeláberre és hatalmas összegek állatkertre, sporttelepekre és más későbben is esedékessé tehető dolgokra. Azért intézték igy el, halogató ígérgetéssel és most agyonhallgatással Óbuda fő életerejét. Újabb sérelem éri a közúti részéről a közönséget. A telhetetlen gőg és a pénz hatalma újabb merényletre tüzeli Sándorpálékat. A „csak- azértis“ lábtopor'zékolásáva! lobálják kalauzaik táskáját: kevés a bevétel, kevesebb kocsit kaptok. A nagy mumus-ellenőreikkel egy teljes napon át, jegyeztették Budán a kocsik menetét és az utasok számát, akik | megállapították, hogy nagyon sok : kocsi van forgalomban és azok nagy része átlag csak tiz utast visz, azért az eddigi 6—8 perc helyett elég 20 percenként járatni a kocsikat. Csak akkor lesznek zsúfolva és csak igy, tőkemegtakaritással, a közönség bosz- szantásával, a jogos kívánalmak szemérmetlen kijátszásával hozhat az egynegyed résznyire redukált közlekedési piszok-, por-, bacillustelep jármű az eddigi 8 millió tiszta haszon helyett 16 milliót. De az utolsó kocsik indítását is egy teljes órával előbbre tette a szolid, az éjszakázást nem tűrő — mert az éjszakai munka fizetésénél, hangsúlyozzuk a fizetésénél, a kalauzok emberségességre hivatkoznának — közúti vezetőség. Tizenegy órakor indul ezentúl az utolsó kocsi, mig más városokban — egész éjjel legalább óránkint közlekednek a villamosok. Nálunk nincs ám szive, meg mersze senkinek a kártyavárban székelő rikítón csúnya, saját magát csillogtató, zsoldosaitól kikiáltott, pénzzel alátámasztott, hatalmát a közönség rovására éreztető közlekedési kényurak ellen vádlónak fellépni. A közönség pedig akár tombolhat a felháborodástól, a „csakazértis“ és a kevés bevétel zuhanyával hütik, aki aztán már csendesen átkozódva várja — a következő villamost.
