Budai Napló, 1914 (10. évfolyam, 1-30. szám)

1914-01-25 / 4. szám

Megjelenik: heten kint kétszer. Szerkesztőség: II., Krisztina-krt. 33.

Értekezni lehet d. u. 2—3 óráig. Kiadóhivatal: 1., Szent János-tér 1/a. „ATTILA“ könyvnyomtató műintézet.

Minden levél a szerkesztőségnek címzendő. Telefon: 108—29.

ELŐFIZETÉSE:

1914. január 25.

4. szám.

Hirdetések ára:

Egy hasáb széles, egy centiméter magas terület egyszeri közlésnél . Minden további centiméter . . .

Egy évre 8 kor. Egyes szám ára:

Félévre

4 kor. 10 fill.

évfolyam.

Negyedéves hirdetőknek 5° kedvezmény.______

2 K

/ o

Nyílttéri közlés dija soronkint . . 1 kor.

Szöveg közötti közlés „ . . 2 „

KIS HIRDETÉSEK ÁRA:

Minden szó..........................................6 fill.

Vastag betűvel.....................................10

A hirdetések dija előre fizetendő.

Erről-arról.

Kevés olyan hivatalunk van, amelyet mint példás magyar intézményt ismer a világ. Ilyen az országos statisztikai hivatal, ahol most átkozott zavart okozott — Meehwart. Évek óta az egész világra kiterjedő levelezést folytat ez a hivatal és minden nyomtatványa úgy készült száz ezer példányban, hogy a címében ott volt: 11. kér., Oszlop-utca 7. A szervilizmus megteremtette azt a szokást, hogy az elhunyt főpolgármesterekről utcákat neveznek el, amit szívesen megszavaz minden tanácsbeli, abban a hitben, hogy ő is lehet főpolgármester és az ö nevét is örökítse meg majd ez a patriarchális szokás. Nem nagy baj ez a kis hiúság, de a statisztikai hivatalt zavarba hozták, amikor az Oszloputcából Heltai-utca lett. Uj bélyegzők készültek és minden nyomtatványt átbélyegeztek óriási költséggel és időveszteséggel. Mire azonban rábélyegezték a millió és millió nyomtatványra az uj utcát, jött a kedves Ganz-gyár, be ugratott néhány jóhiszemű mérnök embert, hogy becsempész- szélc a statisztikai parkba Meehwart szobrát s a térré szélesedő Oszloputca elejéi elnevezték Meehwart András-térnek. És lett a statisztikai hivatal uj cime II., Meehwart András- tér 32. Kárba veszett az egész munka, a költség, sőt talán a nyomtatványok milliói, mert mégis csak furcsa, hogy egy nyomtatványon három cime is legyen olyan hivatalnak, amely nem is költözött. — Ezt ugv jobban is meggondolhatták volna illetékes helyen, ahol már is vakarják a fülük tövét, hogy ilyen csizmadiát fogtak egy szoborban és minden felelősséget a mérnöki karra akarnak hárítani. ❖

A dunaparti kosárba rejtett bűntény révén az volt az egyik kellemetlen leleplezés, hogy Buda a met- resszek menhelye, a másik pedig az, hogy idegen milliomosok, mint ez a „Fabrik-bácsi“, Budát szemelték ki az ő törvénytelen szerelmeik rejtett színhelyévé. Roppant kellemetlen lehetett Schmidt úr számára ez az európai leleplezés, amikor ő olyan ügyesen rendezett el mindent. Bécs- ben ő a minta férfi, mig itt Budapesten vígan járta az éjjeli mulatókat egy mosogató leány, egy tót szolgáló karján. Százezreket költött e titkára s a gonosz véletlen mégis pellengére állította őt is. De különös fogalmuk lehet Bécsben — és talán odább nyugat felé is— az embereknek Budapestről. Ez a „hungarák“ otthona, itt pénzzel mindent elérhet az ember. Itt cselédekkel dőzsölhet éjszakákon át Pesten és nappal jól elrejti őket Budán. Egész hosszú névsort tudnánk összeállítani az ilyen „Fabrik bácsikéról, akik Pesten élnek és Budán tartják a metresz- szeiket.

Félre verem

ismét a budai vészharangot, mert ismét merénylet készül Buda ellen. Jókai szobrát elvesztettük és kaptuk helyette Mechwartot. Átkozottul gonosz csere. Jókaihoz csak just formáltunk és hogy nem kaptuk meg, baj Budának, de nem igazságtalanság. Erzsébet királyasszony szobra azonban kizárólag Budának volt szánva. Még gondolatban sem élt az a terv, hogy ez a monumentálisnak ígérkező szobor máshol is épülhet, mint Budán. Itt élt, itt járt a hegyek között, a várkertben, mint sorsüldözött császárné ide menekült a budai hegyek közé, itt várta egy rövid, de véres háború végét, itt szerette meg az országot és népét és itt lángolt föl benne a szent tudat, hogy meg kell békiteni az uralkodót a nemzettel. Itt, Budán Felséges királyunk különös óhajtása volt, hogy a szobor a Várban épüljön és erre a szoborra folyt be az a rendkívüli nagy alap, a minő szoborra még soha sem gyűlt össze. Kiderült utóbb, hogy a Várnak azon a helyén, a hová tervezték nem igen lehet fölállítani, mert a szobor talapzatául szolgált volna az egész várhegy az Alagút sötét torkától, föl a sikló felső állomásáig. Ezzel a feladattal sem az építészek, sem a művészek megküzdeni nem tudtak. Akkor tovább vitték egész az Albrecht-utig, de a kérdést minden tekintetben itt sem tudták megoldani. Már nyáron megírtuk ezt és egy nyilteszti szakember okos fejtegetései után, aki a rendezés alatt álló Naphegyre utalt, mi a Ferdinánd bástyát ajánlottuk, mint ahol gyönyörűen lehetett volna megoldani ezzel a nagy pénzzel, mely évenkint százezer koronával növekedik a kamatai révén, az egész környék rendezésének ügyét. Fölvetettük ezt mint önként kínálkozó megoldást, de e mellett száz más kínálkozik. Építsék tovább a Halász-bástyát a Dunáig s annak keretébe állítsák föl ezt. De építhetik a bástyát folytatólag tovább észak felé, mint a Halász-bástya folytatását, még hozzá Erzsébet-básiyci néven és tervezzék oda, ahol rövid az esés s a talapzat összhangba hozható a szoborral, — újabb, monumentális díszt adva a Vár bástyájának. Találnak itt sok szerencsés megoldást, mindenesetre szerencsésebbet, mint azt a korcs ötletet, hogy — Ezsébet királyasszony szobrát a Városligetben állítsák föl. Ma még csak alternative írták ki igy a pályázatot vagy ide — a várhegyre, vagy oda — a Városligetbe. De gyökeret fog verni az emberek lelki világában ez a szerencsétlen gondolat, mert a művészek és építészek mindegyike sietni fog a városligeti eszme alapján alkotni monumentálisát, ahol szabadon szárnyalhat a fantáziája és nem köti őt, a ^hegyoldal /és a bástya. E terv ^gyökerét már ma ki kell tépni, nem szabad, hogy ez az eszme megérjen. A Meehwart szoborral aculütötték Budát, de ezzel a tervvel a szivébe markolnak.

Budapest, 1914. január 24.

A téli kikötőben mintegy 90 hajó pihen. E télen, kevesebb mint tavaly. Azért igy is megkapó, szép kép és a beteges budapesti spekulációt jellemzi, hogy a téli kikötő mentén nem épült még eddig egyetlen bérház sem. Ott a telek spekulánsok tették rá a kezüket a telkekre s ezzel a természetes fejlődés megakadt. A városnak magának kellene itt rendet teremtenie és a nagy területeket magához váltania. 4—500 U-méteres telkeken már régen megindult volna itt az egészséges építkezés és megfelelő területhez jutott volna itt a Tabánból világgá szórt budai polgárság. De ki törődik nálunk a téli kikötővel ? Rendezetlen, piszkos és sehogy sem felel meg Budapest világvárosi hírének. A városfejlesztés természetes eszközei iránt semmi érzék nincsen ebben a városban. Ez a téli kikötő jellemzi a mi közállapotainkat.

Mese a főhercegről. Nekünk, akik lapokat szerkesztünk Budán, annyit mégis meg kell tennünk a budai közönség tájékoztatása érdekében, hogy amikor valami téves információ alapján a napi sajtó világgá bocsát egy budai szenzációt,—Miiünkhöz emeljük a telefon kagylót. Nem sok fáradság, de tartozunk vele. így legutóbb is szárnyra kelt a hir, hogy Budára helyezik át Károly Lajos főherceget, a honvédtüzér ezredhez s a főherceg révén uj élet költözik a királyi palotába. Kedves mese volt ez s a budai gyermek ezt hallja örömmel. De az a kegyetlen telefon- kagyló mást mond s ha a központ a szerkesztőséghez kapcsolja a várkapitányságot: „— Nem tudunk róla semmit. Mese ez !“ — S szép mese a Budára költöző főhercegről.

Az én szegénységem ismét az, ami hajszára készti a Budai Napló ellen azokat, akiknek szemében szálka ez a^ újság, amelyet nem támogat semmiféle párt, nem szubvencionál egy vállalat sem és mégis megél az előfizetőiből és hirdetőiből. A Budai Naplót nem azért olvassák, mert hivatalból küldik valaki nyakára,

nálunk nem találja egy rakáson azokat a híreket, amiket hétközben közölt a napi sajtó Budáról, mert nincs is jogunk bárkinek egy félóra idejét elrabolni azzal, hogy már egyszer olvasott híreket tálaljunk eléje, mi nem bocsátjuk vízre a Szent István csatahajót Fiúméban és csak aMech- wart szobra révén van közünk a Ganzgyárhoz, — hanem olvassák a Budai Naplót azért, mert becsületes jószándékkal, ötletes budai érzéssel írott újság. Most amiatt folyik ellenünk a hajsza, hogy csak négy oldalon jelenik meg a Budai Napló. Csakhogy ebben a négy oldalban benne van minden, ami a budai lakost érdekli, s ha többet adnánk az csak a meglévő eredeti anyag unalmas elnyujtása volna. Azzal érvelnek ellenünk az előfizetőinknél és hirdetőknél, hogy az én anyagi szegénységem miatt adunk csak négy oldalt. Nem igaz. Mert a leggondosabb számítások után jöttünk rá, hogy igy osztva be a lapot, az megfelel a célnak. Ami pedig az én szegénységemet illeti az szent igaz, de nem szégyeníem, sohasem is tagadtam. — Csakhogy az én szivem és lelkem gazdag gondolatban és eszmében és ezt a gazdagságomat nem tudják sem lefoglalni, sem elárverezni. A Budai Napló ellen s ellenem folytatott hajsza ügyében egyelőre ezt tartottam célszerűnek elmondani. Viraág Béla.

Fáj a feje most sok embernek a margitszigeti üditőviztől. Ez a botrány nem tud elsimulni és mindig újabb áldozatokat követel. Budán élő, közszerepet vivő, nagy felelősséggel dolgozó egyéniségeket fenyeget elnyeléssel ez az iszap. Az élet siet és fellöki útjában azokat az ósdi intézményeket, amelyek ma már feleslegesek. Ez a botrány siettetni fogja egy olyan hivatal megszüntetését, amelynek múltjában volt ugyan öröm, de a jelenjében nincs. — Úgy értesülünk, hogy illetékes helyen foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a közmunkatanácsot feloszlassák s munkakörét vegye át a főváros, ahol uj ügyosztályt állítanak e célra.

Egeret szült ismét a vajúdó hegy és a székesfőváros egyesítésének 40 éves jubileumára tervezett nagyszabású alkotások egy ejenyésző kis kérdéssé zsugorodtak. Összesen az történt a díszközgyűlésen kívül, hogy a régi nyugdíj szabályzat alapján nyugdíjazottak évi járulékát 20 %-al emelte a város. Nagyszerű! Az ötszáz kor. nyugdíjon nyomorgó öreg emberek most száz koronával többet kapnak. Ezek nagyrésze Budán lakik s e nyugdíj többletből fogják ezek fölépíteni a tabáni körúton az ő palotáikat. Szomorúan jellemzi ez az egész elposványosodott mpzgalom a mi beteges viszonyainkat, ahol mindig csak akarunk, de nem tudunk. Ebben az ünneplésben nem volt egyetlen monumentális vonás sem.