Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-06-12 / 4. szám
6 Budapest, 1892. Junius 12. ján, Molnár Flórián munkás pedig a jobb kezén jókora horzsolt sebet. Stuli Ferencz pékmester feleségét, továbbá G o d á n y i Katalint, B r e i t n e r Nándor asztalost és R e i s z Ferencz vincellért egy ismeretlen, munkásforma emberrel együtt ájultan szedték fel a földről. .Valószínűleg az ütések következtében veszhették el eszméletüket. Ezeket részint haza kisérték, részint ne'ug a. Szent-János kórházba szállították. Az ökörsütés körül is riadalom volt. A mészár*;^legények óriási csontokkal dobálták a népet, sőt egyikük az utón sétálok közé hajított egy jókora darab búst, mely egy katonatiszt feleségének az arcába esett. Ehhez hasonló jelenetek az egész idő alatt ismétlődtek. A tömeg egyszerre csak futni kezdett. Egy embert üldöztek, a ki tőle telhetöleg igyekezett menekülni. — Fogjátok meg! — Rendőr! — Tolvaj ! órát lopott! Egy rendőr is utána vetette magát a menekülőnek, a ki látva, hogy nem tud szabadulni, egyenesen neki ment az ördögároknak és bele- ngrott. Ott van az ördögárok iszapfogója s az üldözött ember cnpöig érő iszapban t.ipródotfc az árok közepén. A parton állók hiába kérték, a rendőr hiába -„szólította fel“4 hogy adja meg magát, bizony nem jött ki. Végre a rendőr is fogta magát, s utána gázolt az iszapba. De minthogy egymaga nem tudott boldogúlni egy tűzoltó is belement az árokba, a honnan szerencsésen kihúzták a tolvajt. A kapitányságnál megmotozták, de órát nem találtak nála. hanem azért ott tartották a hűvösön. Mindeneket egybe foglalva: a kinek a fejét benem törték, sem a ruháját össze nem piszkolták, sem a húsdarabokról csepegő forró zsírral a kezét meg nem égették, sem meg nem lopták, sem vörös borral a ruháját le nem locsolták (mert ezt is praktizálták a zseniszták) — az nem is volt ott a népünnepélyen. A király látogatását hiába várták, a rossz idő elmosta azt is. Ilyen körülmények között nem csoda hogy az egész sokadalomnak, oly hamar vége szakadt. Kilenc óra • után teljes homály és csend borította a vérmezőt. A mig a nép igy mulatott a vérmezőn, azalatt a városmajorban is akadt mulatság. A különböző látványosságok, cirkuszi és büvészi mutatványok, többféle versenyek e nelyen folytak le. Főleg a szamár verseny mulattatta a közönséget, de azért a taliga versenynek is elég nézője volt. Este az operában -volt a díszelőadás. A mit a nemzeti színházban elpuskáztak — itt helyreütötték. Pompás látvány volt a fényes társaság, a hozzá való keretben. Maga az előadás is igen jól sikerült, főleg az utolsó képpel értek el nagy hatást. Ebben a képben a szinpad a lánchidat ábrázolja. A monumentális mű egész hosszában látszik s túlsó oldaláról diszmenet közeledik. Diszmagyarban lovagolnak be az opera szóló-énekesei, majd magyar szabású ruhákban az énekesnők, a ballet- kar. A színpad jobb sarkában gyönyörű szobor- csoport áll. Zala György művészetének remeke. Bíbor baldachin alatt áll a király mellszobra ívét szárnyas nemtő lebeg fölötte a Szent, István koronáját és egy pergamenttekercset nyújtva feléje, melyen e szavak olvashatók: Isten áldja meg királyunkat, A talapzat alján hatalmas oroszlán nyugszik s ott van a béke istennője is, egyik kezében pálmaágat, a másikban Erzsébet királyné relief képét tartja. Jobbra és balra a szoborcsoporttól díszbe öltözött honvédszakaszok állottak, mig az egészet díszruhán hölgyek és urak vették körül. Fehér ruhás leánykák virágokat szórtak a talapzatra s három hölgy óriási babérkoszorút helyezett *>da. A zenekar most rázendítette a himnuszt. S ekkor következett az est leghatalmasabb, jelenete. Alig zendiilt meg az „Isten áldd meg a magyart“, mozgás támadta földszinten. A haza- íias lelkesedés villamos szikrája futott at a ragyogó tömegen és nem vezényszóra, nem udvari szokásból, hanem a szivek sugallatára egyszere felállott a közönség s a király páholya felé fordult. Ott állott Magyarország koronás királya, a főhercegek, a főhercegnők is állva hallgatták BUDAI HÍRLAP. azt a szent éneket, mely vigaszunk volt mindig és diadalmas énekünk lesz örökké . . . Az előadás után az egész utón hullámzó néptenger éljenezte a királyt. r, Negyedik nap. Junius 9, Derült szép uap volt. A városban mindenfelé jártak keltek az idegenek. Esti hat órakor megkezdődött a felvonulás a királyi palotába az udvari estélyhez. Még nyolc órakor négyes sorban torlódtak egymás mellett és egymás hátán a kocsik az Albrecht úton egészen a kanyarulatig. Kényelmesen nézhettük a nyitott kocsikban ülő diszruhás vendégeket. A legnagyobb torlódás a Ferenc-József kapd e’őtt volt. — Vigyázzon! Megálljon! Sorra várjon ! — Baj vau. Eltörött a kerék. — Tessék, ez már a második keréktörés. — Hány kocsi mehetett fel * Négyszáz ötvenig olvastam őket, de van itt ötszáznál is több! — Ideje már, bogy a királyi palota új feljárója kiépüljön : nagyon szűkén vagyunk erre ! — Vájjon lesz-e ma még valami? — Hogyne. Az egyik monitoron 11 órakor tűzijátékot rendeznek megint. — Bizonyosan a multkorról maradt nedves rakéták száradtak meg s azokat eregetik majd fel. — Valószínű. — Gyerünk hát a Dunapartra. — Ejnye de kényelmesen nézhetjük ma a tűzijátékot. — Nem tudta a közönség. A rendőröket csakugyan kár volt kirendelni, magukban ácso- rognak a part mentém —- Legalább ők is jól látják. — Nem hiszem, hogy valami nagyon vágyódnának utána. Ki vannak már merülve szegények. — Első eset, hogy a rendőröket is sajnál- nálják. Eddig mindig a közönséget kellett sajnálni ő miattuk, de ez egyszer kitettek magukért legalább máig csak elismerés illetheti őket tapintatos magaviseletükért. Eddig még minden rendben mert. — Kezdődik már! — Az ám. Nagyon szép! Gyönyörű lehet a királyi palotából. Vájjon nézi-e a király? — Hogyne. Be van jelentve előre s úgy tudom az ablakból nézi végig — Innen látni is a palota ablakaiban az alakokat. Vájjon melyik a király? — Nem lehet kivenni. De biztosan ott vau. — Ez a legszebb! A magyar címer a koronával: csupa színes sistergő, duri ogó láugokból. — Most bengáli tűzzel világítják meg az egész monitort.. Olyan, mintha vörös tüzböl volna építve az egész hajó. — Most me*( már nemzeti színű. — De sajnálhatja, a ki nem látta a mai tűzijátékot. —- Bizony sajnálhatja. Kevesebb volt ugyan, mint kedden, de azért a mit produkáltak szép volt. __-— Es a mi fő, igen kényelmesen néztük. Ötödik nap. Junius 8.-— Kétezer ötszáz fáklya. Hogy hemzsegnek egy hosszú kigyóvonalban végig a pesti korzón.- Az eleje már Budán van, és még a vigadónál is jönnek. — A király is kinéz. Látja? Itt a guk- ! kér, azzal egészen jól láthatja. Valaki áll mögötte. — Siessünk fel a várba. — Vájjon elférnek-e az udvaron ?-T— A budai dalárda meg a többi dalár is : együtt van már. Lehetnek vagy háromszáz hatvanam — Ott áll Országh Sándor diszmagyarban. — Miért jött diszmagyarban? — 0 a budai dalárda elnöke. Ma az ő napja van. — Hát ő is fog énekelni ? ^ —■ Hogyne 1 A mióta nem képviselő, azóta szólókat énekel. Azelőtt nem énekelt, hanem inkább táncolt . . . Persze, persze; a magas muzsikába járta. Kicsoda ez a honved huszar alezredes — Ez a legfőbb rendőr- az országban: Jekkelfalússy miniszteri tanácsos. — Hát akkor miért nem visel rendőri uniformist ? — Kérdezze meg tőle. Én ezt hiszem kü- lömbeu, hogy a kisebb sarzsikra annyi aranyat pazaroltak, hogy a megkülömböztetés kedvéért Jekkelfalússyt színaranyba kellene foglalni. Az pedig drága. — Most jönnek a Szt-György téren végig. — Elöl a főpolgármester meg Gerlóczy. Vájjon Gerlóczy miért nincsen mentében? — Melege vau bizonyosan; talán félti is a viaszcsöppektől — A király kilépett az erkélyre. Köszönt az éljenzökuek. Látja a háta mögött az árnyékot? . . — Éljen a magyarok királya !!! — Éljen a jó király !!! — Éljen a királyné !!! — Csend! A kis Selley már f’elkapa.sz- kodott az emelvényre. Pszsz ! Szszsz ! — Igen jól énekelnek. Csak valami jobbat választottak volna. Ebben az „Üdvözlet“-ben semmi lendület nincsen. — Az igaz, hogy elég szíutelen. — Most jön a Dicsének.w — Ez már jobb, hatásosabb, — Most mi is énekeljünk! Isten áldd meg a magyart . . . — A legimpozánsabb ez volt mégis. Éljen a király! Éljen az uralkodó család!!! — Remek egy látvány lehet ez a fáklyatenger onnan az erkélyről. A király már bement a terembe. — Ott egy udvari küldönc! Most szólt Országúnak, meg Selley karmesternek. Rátkkoz és Gerlóczyhoz is oda ment. — Ezeket bizonyosan felhivatta a király. — Országh még keres valakit. Az alel- nököket, Rózsavölgyi Gyulát és Jahl Nándort is magával viszi. Ernich Gusztávot is felhívták. — Hát az mit keres ? — 0 a fáklyászeue rendezőségének elnöke. — Már lejöttek. Nézze, Országh hogy dikciózik! — A király szavait mondja el. — Hogy mondja ? „Sohasem feledem el a szép napokat, melyeket most itt átéltem.“ — No mi sem ! — Álljunk fél valahol a tömegbe, hadd kiáltsunk a többivel mi is még egy búcsú „ éljeu“-t. Hírek. Az elutasított hercegprímás. A hercegprímás a szerdai nagy mise után tudvalevőleg nem volt a király fogadtatáson jelen. Ezt több napi lap azzal kommentálta, hogy a főpap a mise alatt annyira kimerült, hogy kimentette magát és nem ment el. A dolog egészen másképen áll. A prímás igen jól érezte magát — hála Istennek! — a mise után, és egyenesen a királyi palotába hajttatott. A mikor a kocsi a bejárat elé állt s a huszár leugrott a bakról, hogy a kocsi- ajtot kinyissa, az ott ácsorgó szolgálattevő udvari tiszt, a ki észrevette, hogy a kocsisnak nincsen meg a vörös karszallagja, melyet az udvarhoz hajtó fiakkerek ismertető jelűi kaptak, rászólt a huszárra : — Wer sind Sie? — 0 Eminenciája a hercegprímás! — felelte készséggel a magyar huszár. — Das könnt’ a jeder sag’u. — volt a lakonikus válasz s ezzel a kocsit elútasitóttá. Természetes, hogy ezen előzékeny és ildomos fogadtatás után a. hercegprimás haza hajttatott és dacára a nyomban következett mentegeted-
