Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-08-14 / 13. szám
Vásárnál», anpsztus I t. í. ara li; sz. Előfizetési árak : Egész évre 4 frt 40 kr., 6 hónapra 2 frt 20 kr., 3 hónapra 1 frt 10 kr. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : Andreánszky Jenó. Szerkesztőség és kiadóhivatal ; I. Bécsikapu-tér 7. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára 10 kr. A Szent István napi körmenet. Egy hót választ el bennünket még Szent István napjától, attól az ünneptől, mely törvény által is. de az ősi hagyományok folytán már régebben is nemzeti ünnep gyanánt ünnepeltetik. A legelső magyar király emlékének szentelt emez ünnep tényleg elég nagy- fontosságú arra, hogy az egész ország megülje. A magyar birodalom, a magyar királyság konszolidálása, az első királynak ünnepélyes megkoronáztatása alkotmányosságunk szimbólumával, a szent korom' vál — ezek azon emlékek, melyek Sze tt István napjához fűződnek. Az országban uralkodó vallás, a római katholikus, nagy egyházi ünnepet is ül e napon. De még az egyházi ünnepen is meglátszik, meg is kell, hogy lássék: hogy az legelső sorban magyar ünnep. Ma, a mikor az egész nemzet azon fárad, hogy minden izében magyar legyen, erre a tisztán magyar ünnepre sokszorosan nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Ha egy nemzet, egy egész ország ünnepel, akkor ennek az ünnepnek lélekemelőnek kell lennie belső jelentőségében és fényesnek, nagyszerűnek külső formájában. Erről a külső formáról akarunk nehány szót szólani. A Szent István napja régi szokás szerint a legjobb alkalom arra, hogy a vidék legalább egyszer az évben felránA „BUDAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. 1 í Leánykéröben. .... Azzal a szilárd elhatározással léptem a szalonba, hogy ma megteszem az utolsó lépést! S miért is ne tenném meg? A leánynyal már tisztában vagyok . . . van ugyan egy riválisom, de hát az csak — egy törvényszéki aljegyző és végre is — jó gyerek! Reményiem, ha választásra kerül a dolog: az „öreg úr“ nem fogja , megtagadni jó ízlését! Meglehetős belső felindultságom és szívdobogásom dacára — nyugodt külsőt erőltetve magamra, diskréten kopogok a dolgozószoba aj- taján s egy mélyhangú „.szabad“ után szemközt állok leendő apósommal; — úgy látszik ebéd utáni szendergésében zavarhattam meg, mert akkor tette le kezéből a „Budapesti-Szemle “ -t. — No, ez rossz jel, gondoltam magamban, — de egyúttal vigasztalódtam is, látva, hogy az „öreg úrw szokott előzékeny modorával, mosolyogva kínál meg üléssel. — Eleinte köznapi dolgokról és eseményekről beszélgettünk, végre neki buzdúlva, előadtam idejövetelem tulajdon- képeni okát. dúljon Budapestre. Az idő a lehető legalkalmasabb. Az aratást, cséplóst ilyenkor már befejezték mindenütt, a gazda ember az őszimunkák megkezdése előtt ráér egy kis pihenőre, ünneplésre. Maga az ünnepség Budán, a várban megy végbe. Os Buda vára ilyenkor, egyszer egy évben megnépesül, a külömben elhagyott utcákon ember ember hátán tolong, hogy láthassa a Szent Jobbot, a mint azt az ország főpapsága, az országnagyok, a nemzet színe java kisórik fényes precesszióban.. Legalább igy képzeli ezt a jó vi- vidéki mielőtt a körmenetet látta volna — legalább igy kellene ennek 1 ennie! És a valóságban ? Valljuk meg az igazat, hogy ha áz a két katonai diszszázad, mely a körmenetet kiséri, ki nem volna vezényelve — ha a koronaőrsóg szokatlan és élénk szinű egyenruhája nem élénkítené egy kissé a képet í úgy az nem sokkal több látványosságot nyújtana, mint akár a krisztinavárosi búcsú. Legalább igy volt ez évek óta. Magyarország boldogult hercegpri- mása kevés súlyt fektetett a külsőségekre, legkevesebbet Szent István napján. A kik hajdanában az ország első főpapját fényes diszhintón, mely elé bar. fehér ló volt fogva, látták a templomba menni a főpapság és az alsó papság nagy sokasága által kísérve, azok nehezen tudtak hozzászokni ahhoz, hogy a boldogult Simor egy özönvíz előtti fekete határban, mely előtt két öreg, fekete ló kocogott — jött a templomhoz. A körmenetben a hercegprímás kíséretében a szükséges aszisztáló papságon kívül mindössze néhány buzgó klerikust lehetett látni: az egyházi pompának se Ilire, se hamva nem volt. Ha már az egyház feje nem tulajdonította Szent István napi körmenetnek nagy fontosságot, úgy nincs mit csodálkoznunk azon, ha a világiak meg épen semmibe nem vették. Az épen itt időzött miniszterek közül egy, kettő, ha7 részt vett a körmenetben : eseményszámba ment. Nehány tisztviselőt a minisztériumokból kirendeltek, — a polgármesterek is sorsot húztak, hogy melyik menjen el, — egy pár buzgó városatya csatlakozott még ezekhez és ezr zel be is fejeztük a hatóságok, a hivatalos Magyarország képviseletét a legnagyobb magyar ünnepen, melyből talán csak az egyetem régi magyar viseletű szolgáit, a dékáni és rektori jogarakkal hagytuk ki. A katholikus legényegyletnek, — a legtöbb taggal bíró egyletek egyikének — nehány tagja, (a mennyi épen elég volt, hogy a zászló ne magában legyen) talán még vagy két, három betegsegélyző egyletből egv-egy négy, öt tagú deputá- ció — és ezzel felsoroltuk mindazokat, kik. a körmenetben resztvettek. így volt ez évek óta. — Iunen-onuan kilenc farsangot élveztem át mostanáig, s felesleges említenem, hogy ez idő alatt számtalan szebbnél szebb, bájosabbnál bájosabb hölgy fordult meg szemeim előtt, — s nem tudott csak egy is lebilincselni! — De most rab vagyok, rabja Méltóságod legkedvesebb lányának, az aranyos Bibiskének, kihez hogy örökre, elválaszthatatlan láncokkal lehessek hozzá fűzve — ezt kérem én Méltóságodtól! — Tudja kedves barátom, ez mind igen szép, s ha az én személyemről lenne szó, szívesen mondanék „igent“ de hát ebben a leányom fog határozni .... előbb vele fogok beszélni, s a választ rövid időn fogom kedves öcsémmel közölni. — Addig is Isten áldja! A viszontlátásig .... Mosolyogva, barátságos kézszoritással biztatva bocsátott el az „öreg úr“, én pedig ezernyi gondolattal fejemben, rohantam a szabadba .... Több mint bizonyos, hogy az enyém lesz. Hisz mindig mosolygott, ha tur-ra kértem, s most is érzem puha kacséinak villanyos érintését, mikor a tánc alatt összekerültünk .... Persze! Persze! , . . Vígan dudorászva, fütyö- részve értem a Stefánia-útra, hol egy csendes pádon a világ legboldogabb emberének álmod—- Mint tudni méltóztatik, én segédfogai- j mazó vagyok a belügyminisztériumban. — Igen fizetés nélkül! — Hm ! Igen. de uehány hét, — és ő ex- cellenciája kegyes kinevezése által tiszteséges exisztencia lesz számomra biztosítva .... ma holnap beüt a fizetés felemelés is . . .. egy kis protekció és menni fog! — Ezzel egyet pödörhettem serkedő bajuszkámon . . . —- Nos, ez igen szép, — őszinte szívből sikert kivánok. — Főnökeim szeretnek, birom kollégáim becsülését, — a hölgyeknél deli táncos és ügyes társalgó hírében állok, — szóval pályám bizo- ! nyos! Ezeket előre bocsájtva, bátor leszek kérelmemet előadni .... — Valóban kiváncsi vagyok. — Mikor Isten az első embert teremtette : | Adámot — oldalbordájából . . . — Ohó barátom, csak nem akar itt ne- j kém a bibliából mesélni ? ! • Bocsánat, — ezt bevezetésül mondtam — j . ... de ha Méltóságod parancsolja, rögtön a dologra térek. —- Hallgatom barátom, csak beszéljen. Én egy alkalmi sóhajt jól-rosszul elnyomva folytattam:
