Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-06-19 / 5. szám
Budapest, 1S92. Junius 19. volna a keresztülvitele, mert ez idő szerint a nemzeti motivumokat stílszerűen leginkább a majolikában lebet alkalmazni. Kívánja, bogy az ügv, újabb előterjesztés végett, utaltassák vissza a tanácshoz. Sigray Pál uem tartaná helyesnek, ha a Lechneríele szép tervet csak azért nem fogadnák el, hogy a Monier-rendszer kipróbálva nincs, hiszen akkor semmi újat alkotni nem lehetne, ha mindig csak járt utakon kívánunk haladni. A költségkiilömbözet sem oly nagy, hogy az akadályul szolgálhatna, mert egy-egy nagyobb ház is belekerül 400.000 írtba. Burg Ferencz, mint a X. kerület polgára, megköszöni a több oldalról mutatkozó rokon- szenvet és jóakaratot: de abban a nézetben van, hogyha a Lechner-féle terv keresztülvitelét erőszakolják, a templomépités ügye ismét nagy hátráltatást szenved. Kéri a X. kerületre való figyelemből a tanács javaslatának elfogadását. Kan ser János a tánacs javaslata mellett. Pártos Gyula pedig a Lechner féle terv elfogadása érdekében szólalt föl. K a a s Ivor báró ragaszkodik ahhoz, hogy az ügy a tanácshoz visszautasittassék. A többség elfogadta a tanács javaslatát. Az orsz. magy, nőiparegyesület részéről föntartott nőipariskola ügyében kimondotta a közgyűlés, hogy a két nőipariskola átvételére magát ez idő szerint indíttatva nem érzi. Több kisebb jelentőségű ügy elintézése után a közgyülás véget ért. Budai kisasszonyok. (Levél a szerkesztőhöz.) Tisztelt Szerkesztő ur! Nem vagyok ugyan szokva a toliforgatáshoz, sőt mióta a felsőbb leányiskolát Zirzen Jankánál elvégeztem, betűimet ritkán látta más, mint a naplóm, de ha megengedi kedves szerkesztő úr, most egy nehány megjegyzést fogok tenni a budai kisasszonyokra, úgy mint tette Szkijen a budai gavallérokra! Midőn ezelőtt két évvel kikerültem a fentebb említett jeles intézetből azt gondoltam, hogy elég készültséggel bírok arra, hogy a társaságba megjelenjek és hogy abbau forogni tudjak! Mennyire tévedtem, a következmények mutatták meg! Időközben ugyanis a papát magasabb állami szempontból Budára helyezték át s én nekem szakítanom kellett azzal a világgal, melyben eddig voltam, s mely eddig szerénytelenség nélkül mondhatom, becéztetett! Minthogy azonban olyan leány vagyok, ki meg tudja fontolni azt, hogy nem én tőlem függ a társaság, hanem én a társaságtól; csakhamar kezdtem megismerkedni a budai viszonyokkal s úgy a mint lehetett magamat belétalálui azokba I Mikor kellőképpen belészoktam új helyzetembe, hozzá simultam a társasághoz, melyben éltem, és melyben Budán az egyedüli szórakozást találtam, lassanként én is tökéletes budai kisasszonynyá lettem, annak minden jó tulajdonságával. Ha most végigmegyek a Bástyán és látom, hogy az Ilka új ruhában sétál, képes vagyok megesküdni, hogy dem maga varrta, és csak azért fogják rá, hogy háziasabban neveltnek tűnjék fel. Ha egyik leányismerősömet fiatal emberrel látom együtt ülni vagy sétálni, pláne beszélgetni is, akkor az épen olyan bizonyos, mint kétszer kettő négy, hogy egy pár lesz belőlük ! Innen van azután az, hogy nekünk budai leányoknak rendesen nem akad kísérőnk, dacára annak, hogy a sétány telve van jó ismerősökkel. Ha a kaszinóbálon, valamelyik komolyabb fiatalember velem táncolja a második négyest BUDAI HI11LAP. vagy pláne a szupécsárdást: biztosra veszem, hogy tetszem és hogy táncosom komoly 'szándékkal van irányomban : igyekezem tehát mentül kedvesebb, elragndóbb lenni. Különös gondot fordítunk arra. bogy jól értesüljünk mindenről a mi utcánkba történik, hogy kinek ki mit mondott ? hogy Béla úr már negyedszer megy végig Irmával egy utcán, — — hogy László úr 11 óra óta sörözik, és hogy Árpád úrnak tegnap párbaja volt melybe szerencsére csak egyik karja sebesült meg. Ez nekünk olyan speciális tulajdonságunk, mint Romának a Péter temploma, s a verebeknek a csiripel és. Egy kitűnő jó tulajdonsága van a budai ablakoknak s ez az, hogy miudenikre zsalukat lehet nyárára tenni! Hogy milyen kitűnő tulajdonság ez, csak itt a várba tapasztaltam. Esténként, úgy 10 óra tájban, midőn jól nevelt vári hölgy már visszahúzódik a bástyáról, kiülünk az ablakba és a sötét ablak mögül vizsgáljuk az utcát.— A fiatal emberek persze mit sem sejtve szállingóznak haza felé maguk közt beszélgetve és ilyenkor meg tudjuk nemcsak a véleményeket, miket rólunk formálnak, — hanem egyúttal azt is, hogy ki mikor megy haza és igy melyik a szolid köztük és melyik a lump. Mindezekkel azt hiszem tisztelt szerkesztő úr, hogy felsoroltam a budai kisaszonvoknak legjobb tulajdonságait; ha valahol hibáztam tessék az a betudni az Írásban való járatlanságomnak. így fejlődöm, hogy idővel jó budai asszony illetve mama váljék belőlem, kikről ha soraim nem untatják, a legközelebbi alkalommal fogok szólni. Rövid akartam lenni, és lám milyen hosz- szadalmas lettem mégis! Ezer bocsánatot kérve, hogy ennyire igénybe vettem drága idejét maradok a tisztelt szerkesztő úrnak, hű olvasója. Jolán. Hírek. A legjobb céllővő. A koronázási jubileum alkalmából a budapesti lövész egyesület melynek lövöldéje tudvalevőleg ideát Budán van nagy lövészversenyt rendezett. A tisztelt lövészek — úgy tetszik, — ezt nem tartották valami fontos eseménynek, mert különben talán értesítették volna lapunkat a versenyt eredményéről. Vagy talán azt röstelték, hogy a vidékiek tetőzték? . . . Nem tudjuk. Tény az, hogy mi e verseny esedményéről Szabadkáról értesülünk Minthogy, hisszük, hogy közönségünket érdekelni fogja, ki a legjobb lövész, szószerint közöljük a szabadkai „Szabadság“ ide vonatkozó hírét, mely egyedül nyújt tájékozást a verseny eredményéről. Ä hír igy szól: A mi hősünk. A király koronázásának negyedszázados jubileuma alkalmából a bpesti lövészegyesület nagy diszlövészetet rendezett melyre az ország különböző vidékéről sok jeles lövő összejött fegyvereiket összemérni. A verseny 5. 6. 7. 8. és 9-én tartatott, melyen Tamassy Lajos városunk szülőije jelenleg győr-kis-megyeri lakos panonhal- mi apátsági kasztnári s részt vett, ahol mint más hasonló alkalmakkor — még külföldön is, — most is legyőzte az összes lövőket, úgy puskával mint pisztolylyal. S igy a legelső dijat 20 darab aranyat elnyerte. Fogadja ez utón üdvözletünket! Régiségekben. Budavára nagyon is bővelkedik. Ezúttal eszünk ágában sincsen a valódi régiségéről szólani, hanem arról a talmi régiségről melylyel a helyőrségi templom éktelenkedik. A mióta várbeli plébánia, is ebben a templomban lelte helyét, és igy két gazdája is vau: úgy látszik, hogy senki sem törődik vele. A templom falai piszkosak, a vakolat négyszög méternyi területekről lehulott és a nyers téglák látszanak ki miudeuíéle. A sok századok óta fenálló Salamon tornya Visegrádou hozzáképest vadonat újnak tetízik. Anuyi bizonyos, hogy a legutolsó faluban több gondot fordítanak az Isten házára, mint itt a várban — és nem tűrik el, hogy egy régi bagolyvár romantikus mintája szerint porlódjék el. Már akár a helyőrségnek, akár a fővárosnak — de valamelyiknek mindenesetre — illenék, hogy legalább annyira takarózzák, mint a mennyire a kaszárnyákat szokás évről évre rendbehozni. Emlékkönyvekbe íratni nehány év óta épen olyan divattá lett, mint a régi jó időkben, — emlékkönyvekbe írni pedig épen olyan nagy feladat most is, mint lehetett hajdanta. Régi elcsépelt verseket a sirig tartó barátságról a nefelejtsről és más efféle emlékkönyvekben bőven található témákról írni há átlau dolog: újat pedig nagyon is bajos. E tekintetben az amerikaiak igen jó példát mutatnak. Egy amerikai a következő épen oly rövid, mint hasznos dolgokat irta egy hölgynek az albumába; 1. Tudd meg, hogy az a legnagyobb úrnő, aki annyira a maga asszonya, hogy még a szakácsnőjére, szobaleányára sem szorul rá. 2. Ha boszant, hogy kezed a munkától durva lett s attól félsz, hogy urad oly bárgyú, hogy téged ezért megcsal, a helyett, hogy hálásan csókolná meg azt a kezet: mosd meg citromlével (ne az uradat, de a kezedet; ámbár annak sem fog ártani.) 8. Tintai'oltokat selyem- és gyapjúszövetekből terpentinnel távolíts el. 4. Soha se tégy el uborkát oly edénybe, a melyben előbb zsir volt. 5. A halakat előbb forró vízbe áztasd, mert úgy könnyebben megtisztíthatod a pikkelyeitől. 6. A kemény hús vizébe egy kis ecetet tégy, mert igy puha és ízletes lesz. 7. Ha tojásfehéréből gyorsan akarsz habot verni, tégy hozzá egy kanálnyi sót. Annál hamarább fog habzani, minél hidegebb. 8. Az avas vajat mosd meg jól vizben, egy kevés sót és porrá tört czukrot tégy bele s az ismét jóízű lesz. Az ujonan festett edényekbe tégy vizben egy marok szénát, ez elveszi a festékszagát 10. Tégy sassafrashéját az asztali gyümölcs közzé, hogy attól a férget távol tartsad. Ajánljuk az új zsánert azok figyelmébe, akik emléksorokou törik fejeiket. Hasznos tudnivalók, Budai képviselők: Az I. kerület országgyűlési képviselője : dr. Falt Miksa (lakása V.. Dorottya-utca 14. sz.) A II. kerület országgyűlési képviselője: dr. Daráayi Ignácz (lakása IV., Koronaherceg-utca 2 sz.) A 111., kerület országgyűlési képviselője: Horváti» Gyula (lakása IX., Lónyay-utca 7. sz.) Miniszterek fogadó napjai: Belügyminiszter fogad szerdán d. u. 4 órakor. Pénzügyminiszter fogad kedden d. u. 2 órakor. Vallás- és közokt. miniszter fogad csütörtökön déli 12— 2-óráig. Igazságügy miniszter fogad d. u, 2 órakor hétfőn és csütörtökön. Földmivelési ügyi miniszter fogad d. U. 2 órakor csütörtökön. Kereskedelmi ügyi miniszter fogad csütörtökön d. u. 2 órakor. Honvédelmi miniszter fogad szerdán d. U. 2 órakor. Horvát- szlavón miniszter fogad minden nap kivéve a vasárnapot. (Vasárnap nem fogadnak a miniszterek.) Intézetek, látványosságok. Nemzeti nmzeum : nyitva van naponként d. e. 9—1-óráig (d. u. 1—3-óráig Ö0 kr. belépti dij) és pedig: Vasárnapon váltakozva. Szerdán és szombaton képtár. Hétfőn és csütörtökön : a természet és néprajztár. Kedden és pénteken : régiségtár. M. kir. technológiai ipar nmzeum. (VIII., József-körut, szemben a népszinházzal.) Hétfőn kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnapon • d. e. 9—12-óráig és d. u. 3—5-óráig. Szerdán este pedig 7—9-óráig van nyitva. Szombaton egész nap zárva van. Kereskedelmi nmzeum. Hazai termékek állandó kiállítása a városligeti nagy iparcsarnokban : nyit . a van naponkint d. e. 9—2-óráig és d. u. 3—6 óráig (Vasár- és ünnep napon délután 20 kr. belépti dij)