Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-11-13 / 26. szám
BUDAI HÍRLAP. Budapest, 1892. November 13. o Annyi mindenfé le memorandum, információ, órtesitós stb. készül minden legkisebb dologból kifolyólag, — bogy azokat bizony alig olvasa valaki. De az 0] ő szó, melyet meghallgatunk, a nyílt fel szólitás, melyre válaszolunk esetleg, so\^ai j°bban felkölti és ébren tartja a figy eAmeb minl a holt betű, melyet el sem olvas az ember. Arról a nagy fontosságú körülményről nem is sz°lya, hogy egy esetleg tett nyilatkozat - ot stb. áltál az egyeseket mintegy / bötefezf a későbbi működésre a felvállalt ügy érdekében. Ezért lontog mindezekre már és még most tekintettel lenni: az ügyeket ily irányba t,eielni. Ez a konö’resszus előkészítőinek f e 1 a d a a; Nekik, 7 o ügy elmükbe ajánlva írjuk mindezért Műkedvelők színpadja. A nemzeti k ultura terjesztésének egyik hatalmas tényezője a sziliház. De a milyen nagyfontosságú nemzeti kulturális szempontból egy nagy színháznak, egy müintézetnek a működése, művészi tevékenysége — nem tagadható a működvelöi előadásoknak a hordereje és fontossága sem, Úgy vagyunk itt. is mint a zenével. A szó szorosabb értelmében vett művészi zene mellett a dilletánsok zenekedvelése az leginkább, mely a zenei művelődést emeli, mely űgv szólva előkészít a magas nívón álló zenei tökéletességeknek kellőképem és teljes ólvez- hetésére. Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a műkedvelők zenélése az a valódi zenei művészethez viszonyítva, a mi a gimnázium az egyetemekre nézve. Emez is előkészít, kiműveli elménket a magasabb és szorosabban vett tudományok befogadására, mintegy megemésztésére — amaz ugyanazt teszi zenei érzékünkkel; kiműveli, fogékonynyá teszi a valódi zenei művészet iránt. És ki merné állítani azt, hogy a ki a gimnáziumot (vagy más középiskolát) bevégezte, nem müveit ember? Bizonyára senki sem. Épen igy vagyunk a műkedvelői zenével is: a ki zene-műkedvelők társaságában forog, a ki mint műkedvelő zenével foglalkozik, bizonyos zenei műveltségre tesz szert még akkor is, ha a valódi zeneművészetet sohasem ősmeri is meg, Épen úgy áll a dolog a színházzal és „műkedvelői szinielőadásokkal“ is. A ki műkedvelői, szinielőadásokon akár mint szereplő, akár mint néző részt vesz. az a valódi színművészétől fokozat- tabb mértékben lesz képes méltányolni, élvezni. S ha valaki csak is műkedvelők körében ösmerkedik meg a színészettel, akkor is behatása alatt áll mindazon művelő, az értelmet és szépérzéket fejlesztő tulajdonságoknak, melyek a szi- > nészetet a közművelődésnek oly fontos eszközévé teszik. A műkedvelői szinielőadások kulturális fontosságáról beszólni, azt bizonyítani tehát felesleges: azzal tisztában kell, hogy legyen mindenki. Hogy nálunk Budán még sokkal fontosabb szerepe jut a műkedvelői szin- ügynek, azt is könnyű belátni. Tudjuk, hogy a magyarosításnak még igen sok a teendője Budán és igy igen kívánatos, hogy a már meglevő eszközökön kívül, — mint a milyenek az iskolák, felolvasások, színházak — a műkedvelői szinielőadások is megtegyék azon hatást, melyet e téren tőlük eltagadni nem lehet. Budán a színházlátogatás sok nehézséggel jár. Nyáron még csak megvolnánk a színkörrel, és a pesti színházakkal is — de télen már egészen másképen áll a dolog. A várszínház jó formán csak is a várbeliek számál a hozzáférhető. Messze esik minden helytől, mely nem a hegyen van. E mellett meg van a maga állandó bórlőközönsóge, úgy, hogy a mi még kevés szabad hely marad a különben is kis színházban, az elenyóző csekély s nehezen is lehet hozzájutni. A pesti színházak mesze esnek, s a kommunikáció főleg téli időben jó formán teljesen hiányzik: igy — azokon kívül, a kik fiakkeren vagy saját fogataikon járhatnak, — közönségünknek csak egy igen csekély töredéke szánja magát arra, hogy átmenjen. Egyébiránt itt még mindig arról a közönségről van szó, mely színházlátogató s a melynek úgy szólván életszükségletévé vált az, hogy legalább néha színházba is menjen. De van még egy más, igen nagy csoport, mely egyáltalában nem jár színházba, a melynek ürügy kell arra, hogy a színházba lehessen csalni. A műkedvelői előadások főleg erre a nagy csoportra nézve valóságos jótéteményt képeznek. Mindezeken felül a műkedvelői előadások a fiatalság számára a legkellemesebb, legnemesebb és leghasznosabb szórakozást nyújtják. Olyan szórakozást, mely a társas összejövetelek által, a kínálkozó mulatság által és művelő hatása által minden más szórakozás felett áll. Budán a műkedvelői előadások nem ösmeretlenek. Tudjuk, hogy csak legújabban is, a hetvenes évek végén s a nyolcvanasok p a p szokott azon a helyen misézni, a' hol Alísz állomáson volt. * A tél elmúlt. Eljött a tavasz, megjött a nyár is. De Elemér számára nem sütött ki többé az ő napja. A tavaszi fecskék, miknek érkezését oly türelmetlenül várta, megjöttek, s hirül hozták neki, hogy az a fiatal pap. a ki reggelenként misézni szokott, levetette a reverendát, polgári állást vállalt el: tanár lett. Alísz pedig, kinek mindig volt egy kedvenc nótája, ezúttal ezt a nótát választotta, a melyben ez a sor is előfordul: • Szüret, után lesz az esküvőm« . . . A szüret is elmúlt, eljött újra a tél is. Elemér pedig nem érzi már az időváltozást, az ő szivében örökös a tél, örökös a fagy. 0 nem várja már a tavaszt, nem lesi a fecskéket többé! Hát Alísz ? Oh Alísz várja a tavaszt, lesi a fecskéket. sőt talán a gólyát is — azt is meleg idő hozza . . . Szegény bolondos Elemér! Hiszen Alísz is nő — mint a többi. Cím. A szombati heti vásár. „Mikor én még legény voltam“ a népdal ezen szavaival kell elkezdenem, ha a szombati heti vásár hü képét leirni óhajtom. A Szombatot mindig az iiupep napok közé soroltam. Gondosan kiöltözködve készültem rendesen e nagy napra : a nyakkendőm csokrát olyankor a szál- lásadónöm kötötte meg s mint igazi gavallér indultam a „zsúr fix“-re, mint a hogy a szombati vásárt rendesen nevezni szoktam. És tényleg! E nap a várbeli lakosság zsúr fixItt találkoznak hetenkint a jó ismerősök? szomszéd asszonyok, jó barátuék. és „Ok.“ Tetszik tudni, kik azok az .Ők“ ? Nos hát például én és a Brunner Sárika. Sárika ugyan minden Szombaton megharagudott reám, mert, mint mondani szokta, elrontom a „gseftet“ : rendesen egész komolyan kijelentette, hogy utólszor engedte meg vásár napján a kisérgetést. Mire haza értünk azonban, elfelejtette az egészet s a következő Szombaton ismét találkoztunk. Sárikának megvoltak az ő rendes udvari szállítói. Minden Szombaton egy és ugyanazon kofa asszonyságoknál tettük tiszteletünket, én néha-néha megeresztettem egy-egy sikerült viccet, mehet természetesen a mi kofánk soha sem engedett el, és kamatostól vissza vágta gondosan fésült fejemhez. Ily apróságok miatt neheztelt ugyan Sárika; de hát ki tehetett róla, ha a kofák ná- lamual sikerültebb vicceket tudtak gyártani. Tiz óra felé rendesen kivonul a hivatalnokok egész sora: némelyike téntafoltos hivatalos kabátban, és a legszigorúbb téli időben is nagyobbrés -1 felöltő nélkül. Végig saszirozák a vásár teret, azután visszavonulnak szaftos virslire és egy pohár sörre a Haklibn. A hátunk mögött szakadatlanul ordítja egy elkeseredett öreg nemű skatulja kereskedő : „Álte sáchtel! Junge sáchtei!“ majd meg éles visító hangon gyufát, suvikszot vagy levélpapirost kinálgatnak alig 8—fi éves fiók izraeliták. Mindez azonban engem egy csöppet sem zavar. Kedélyesen diskurálgatok Sárikával, akár csak szalonban vagy bál teremben volnánk. Ily módon telt el egy esztendő minden Szombatja; ismertem az egész piacot s viszont engem is a legutolsó fokhagymás rác is ösmert. Azt hittem, hogy ez örökké úgy fog tartani. Egyszer azután találkoztunk a Lizi nénivel, Sárikának valami távoli rokonával: — Tudtam Sárika, - kezdé a beszédet, — hogy elmaradhatlan kísérőd Haraszti ur vele van! í\ ülőmben máraz egész piacon azt újságolják. hogy ö a vőlegényed.
