Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)

1892-11-13 / 26. szám

Előfizetési árak ; Egész évre 4 frt 40 kr., 6 hónapra 2 frt 20 kr., 3 hónapra 1 frt 10 kr. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : Andreánszky Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. Bécsikapn-tér 7. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára 10 kr. ságáról mindazokat, kik ugyan érdekelve nincsenek, de a kik befolynak az ügyek intézésébe. Bajaink nagy része onnan szárma­zik, hogy azokat csak mi érezük. A pestiek, — távol tőlünk — nem ösmerik az itteni állapotot: meg kell velük ösmer- tetni. Ezt pedig szemrehányásokkal, éles kritikával — bármily jogos legyen is az — el nem érhetjük. így meggyőzni senkit nem lehet. De lehet igenis szép szerivel min­denkit rávezetni arra, hogy mily nagy szüksége van Budának a támogatásra, müv sok sürgős és múlhatatlan a teendő itt nálunk. Meg kellene arra a kong­resszusra hívni nem csak a bu­daiakat, de a pesti mérvadó kö­röket is. Mindazokat igyekezzünk bele­vonni a dologba, a kiknek befolyásuk, szavuk van a fő- ós székváros! ügyek vezetésére. Hiszen, ha mi budaiak önmagunk­nak mondjuk el azt, a mit úgy is tu­dunk. önmagunkat kapacitáljuk szóval és írásban, a mit amúgy is érezünk: lendítünk a dolgokon? Azt hisszük, hogy épen nem. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy már most vonassanak a tárgyalá­sokba „idegen“ — pesti elemek. De kívánatosnak tartanék, ha már most, az előkészületi munkálatoknál te­kintetbe vennék az intézők azt a szem­pontot, hogy lehetőleg az egész fő- ós székváros értesüljön Buda helyzetéről ós kellően informáltassók minden ember, a kinek, az ügyek intézéséhez szava van, vagy lehet. Legalább egy, egy utolsó gyű­lést kell majd oly formán meg­tartania a kongresszusnak, hogy abba pestieket vonjanak be, hogy azok már ott a kongresszuson tájékoz­tatva nyilatkozatokat tehesse­nek a jövőre vonatkozólag s a maguk támogatását illetőleg. Ezt mi igen fontos dolognak tartjuk. Céljaink elérésére néhány pesti jó barát, a kik ilyenekké lettek a helyzet felösmeróse után, igen sokat használhat! Lehet, hogy a kongresszus előkószi-. tői ezen körülménynyel is számolnak, s ez irányban is igyekeztek már a kellő lépéseket megtenni. Annál jobb! De ha ezt még eddig nem tették volna meg, úgy fontolják meg e dolgot ós lássák be ennek a helyességét. Hogy memorandumok, bármily éke­sen s meggyőző hangon ós adatokkal vannak is azok meg Írva, hatással nin­csenek — ezt tudja mindenki. távozó kedves madarakat a távolba . . . Talán arra a gyorsvonatra gondolt, a mely épen oly sebesen viszi el tőle a távolba azt, a ki előtte legkedvesebb. A fecskék elrepültek: az őszi napok be­következtek. Az idő beborált, a nappalok rövi- debbek lettek. A nap eltávozik a földtől — bá­gyadt fénye már nem. küld üditő meleg suga­rakat, csak világit halványan, messziről, míg a korai esthomály el nem boritja. Elemér is érezte, bogy napja a távolból már csak világit, melegét nem érezte már, s a kétségek homálya korán köszöntött be nála. Volt rá oka ? Ha gondolkodni kezdett, azt felelte ön­magának, bogy: nincs. De lelkének balsejtelme minden gondol­kozást meghazudtolt. Az őszi nap pedig még kisütött reá. Le­veleket kapott Alisztól. Leveleket, mik panasz­kodtak az elválásról: tehát a nap még küld ; a távolból világitó sugarakat — de érezte, hogy e sugarak lénye bágyadt, melegük kihűlt. Épen úgy mint az őszi napfény. * Alísz tanítónő volt. A nyári vakáció el­múltával állomáshelyére utazott, messze, messze Elemértől. Sokat gondolt Elemérre. Hü akart maradni hozzá. Csak kötelessé­gének élt s ha olykor meglepte a vágy, a vi­szontlátás vágya, vigasztalást keresett az — imádságban. Nem járt el sehová. Állomáshelyén sze­rették őt mindenfelé, bivták, szórakoztatni akar­ták. De ő csak a templomba járt el. Eleinte csak vasárnapon, ünnepnapokon, nagy misékre. Később mindennap elment a reggeli misére. Ha irni akart Elemérnek, azt reggel szokta megtenni: elfoglaltsága napközben nem engedte, este pedig'kifáradtan nyugalomra, álomra vá­gyódott. A reggeli miselátogatás miatt azután mind ritkábbak lettek a levelek. Minek is lett volna már a sok levélírás ? Hisz itt volt a küszöbön Karácsony, s a karácsonyi szünidőben, — hacsak nehány napra is — viszontlátják majd egymást. A karácsony megjött. A viszontlátás sem maradt el. De Elemér ekkor már érezte, hogy tél van: hideg, zord tél ! Alisz pedig örült, mikor a kis szünidőnek vége volt, legalább ismét elmehetett a reggeli misékre. Úgy érezte, hogy az ő lelkének nagy szük­sége van erre.-Reggelenként pedig egy csinos, fiatal A pestiek a Irodai kongresszuson. A budai kongresszus előkészítése lassan és meglehetősen titokban folyik. A milyen kívánatos, hogy a kong­resszus mielőbb létrejöjjön, épen oly óva­tosan kell annak eljárnia. Mi a kongresszus célja? Tudjuk: a budai érdekek orvoslása, Buda emelése, a Budán szükséges teen­dők sürgetése, keresztülvitele. Ha igazán célt akar érni a kongresz- szus, akkor már most, az előkészítésnél kell arra ügyelni, hogy annak, éle ne legyen. Hogy jobban fejezzük ki magunkat: a követendő eljárás az, hogy ne a sé­relmek felsorolásával, a pesti oldal részéről tényleg szenvedett igazságtalan­ságok felpanaszolásával, a pestieknek, szóló szemrehányásokkal igyekezzék célt érni a kongresszus — hiszen e szemre­hányásokat lígy is hallották már azok, kiket illet, elégszer, a sérelmeket ösmerik mindenfelé. Nem erre van szükség! Hanem arra, hogy a budai érdekek­nek barátokat szerezzünk. Igyekezzünk megérthetővó tenni helyzetünk tarthatlanságát azok előtt, a kik e helyzetet nem ösmerik. Igyekez­zünk meggyőzni kívánságaink iogosult­A „BUDAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Alísz. — Nem fog elfelejteni a távolban? — Ne bántson meg e kérdéssel, Elemér! Szivemnek minden dobbanása, lelkemnek minden óhajtása a magáé. Soha más e helyet el nem foglalhatja! Esküszöm! . . . — Én hiszek Alísz ! És mégis . . . Egy balsejtelem, egy szomorú előérzet szorongatja szivemet. S Elemér szemét elbontották a könynyek. A nő pedig, ha könnyet lát a férfi sze­mében : gyengeséget lát e csillogásban — ilyen­kor ő érzi magát erősnek. Alísz is erősnek érezte magát. Megsimo­gatta Elemér haját, mint a hogy a kis gyer­mekeket szokás dédelgetni, szép szemeiből szá­nalom nézett ki, nyugodt biztató hangon vi­gasztalta Elemért: — Ne legyen gyermek I Hiszen viszont­látjuk egymást nem sokára . . . Es elváltak a — viszontlátásig. Még akkor verőfényes, meleg nap sütött, a poétáknak még nem lehetett a sárguló levelekről sóhajtozniok, csak. a fecskék gyüle­keztek hosszt! vándor útjukra. Elemér fájó érzéssel kisérte tekintetével a

Next

/
Oldalképek
Tartalom