Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-06-26 / 6. szám
Budapest. 1S92. Junius 26 BUDAI HÍRLAP. 4 Budai marnak. (Levél a szerkesztőhöz.) Tekintetes Szerkesztő úr! Múltkori levelemben ígértein, bogy a budai mamákról fogok önnek nehány sort Írni. Most beváltom ígéretemet. Hogy milyen a budai mama, azt így egyszerre nem lehet megmondani. A hány ház annyi szokás: pedig: a házi szokás rendesen a mamától függ Bizony a mamák nagyon sokfélék. Itt van Ediltrud mamája. (Készakárva választottam ki a kalendáriumból a legkülönösebb neveket, nehogy valaki magára vegye.) A papa méltóságos úr, a mama persze meltößagos asszony. Ez igen nagy baj, mert a mig még tekintetes, no meg nagyságos asszony volt, addig jól találta magát a társaságban. De most már csak a méltóságos asszonyok társaságát tartja magához illőnek: ilyen pedig kevés van. Ezért sétál a mama Ediltruddal mindég külön. Még a templomban is azt szeretné, ha a méltóságos asszonyok számára egy külön mise volna, vagy legalább egy külön pad. Ediltrud számára ő válogatja ki a társaságot. Ez is nagyon bajos. Egy méltóságos asszony leányához csak méltóságos fiatal emberek társasága való. Hála Istennek, a hivatalnokok között van sok olyan mágnás, a kinek a bárói vagy grófi koronája teljesen épségben maradt, de a kinek ősei elég kíméletlenül utódaikra nem gondolva, a főúri vagyont elköltötték. Ezek igen derék, művelt emberek, a mi már abból is látszik, hogy hivatalba járnak és dolgoznak tisztességesen. A mama előtt egyébiránt csakis a rang., és pedig nem a hivatalos rang számit. Ezeket ő maga köré gyűjti, a bálokon asztalához ülteti és gyakran emlegeti neveiket — persze teljes címükkel. Ha siklón vagy propelleren jár. nem mulasztja el sohasem Ediltrúdnak hangosan megjegyezni: — Kedves fiú az a báró ! — vagy: — Már régen nem volt nálunk Kékvéry gróf. A bálokon, a hol az arisztokrácia külön kottériát képez, olyan közel ül ezekhez, hogy azt higyjék, ő is oda tartozik. A fiatal emberekre a legnagyobb dicséret az, hogy Jó családból való fiú.“ Különben igen nyájas és ha a régibb időkből számazó barátnőinek, a kikkel még mint iskolás lány lett pertű visszaköszön, rögtön megjegyezi, hogy az „egy elszegényedet rokonunk.“ Majálisokra nem igen viszi a lányát, mert az csak olyan: polgár lányoknak való mulatság. — Ezt ő bizonyosan onnan tudja, mert mikor még otthon volt édesatyánál, egy jónevű kereskedőnél, akkor ő is eljárt ezekre a polgári mulatságokra, A Brigitta mamája a kinek férje egv kisebb hivatalnok, eljár ngyan a majálisra, de ott a szomszédnőjének rendesen elpanaszolja, hogy „a társaság vegyes.“ 0 különben a fősulyt a háziasságra fekteti. Akár a Bombatéren van piac, akár a várban, ő Brigittával okvetlenül együtt jár bevásárolni és ha fiatal ember ösme- rősükkel találkoznak, akkor elbeszéli, hogy milyen kitűnő háziasszony az ő leánya! — Jobban tud bevásárolni, mior én! — Ez a legnagyobb dicséret. Ha ozsona ' kávéra vendégük van, akkor Brigittának nagy fehér kötényt kell felkötni és a kávét meg a tejet neki kell behozni. A süteményeket, ha jók, azzal kínálja: — Ezt Brigitta sütötte. Oh, ő nagyon ügyes az ilyenekben! iía a sütemény nem sikerült, akkor nem meri kínálni az urakat, mert itthon nem volt hlő és igy a cukraszdából)kellett hozni: „az pedig soha sem olyan, mint az otthoni!“ Hanem a Brigitta mamája más leányok sorsa iránt is érdeklődik: — Szegény Kunigunda! Igazán nem szép Eduárdtól, hogy elhagyta.-• Do hiszen nem udvarolt neki, hát hogyan hagyta el? — - I gyan kérem, hiszen láttuk. Mondtam és mindig íii igittának, hogy nem értem azt a lányt' Pedig elég csinos volna. De nem is ő az oka, hanem az anya, minek engedte a házukhoz járni. __ = Úgy tudom, hogy Eduárd Nagysádék- hcz is jár. — Ah, az egészen más. Kedves fiatal ember, hát miért ne lássuk szívesen. Aztán az én lányomat nem kell félteni, az nem olyan természetű. En is olyan voltam lánykoromban mint ő . . . — Hallotta már nagysád, hogy Rozamunda kisasszony mennyasszony ? — Vájjon kit fogtak meg? . . — Holnap lesz különben Anatólia esküvője is. — Nem értem az anyját. Ilyen fiatal lányt férjhez adni. Nem lesz az boldog házasság. Hogy fognak azok megélni? Miből? Hiszen a lánynak pucra több kell, mint a férjének a fizetése: ügy van nevelve. Lássa az én lányom mindent maga var. Ez a ruha igy, a hogy látja, az utolsó gombig itthon készült. Még a szövetjét is magunk csináltuk: mindent, mindent. Az egész ruha nem kerül egy forintba, pedig a boltban száz forintot is elkérnek ilyen ruháért. Brigitta pedig legalább húsz évig elhordja, ő maga szokta modernizálni a ruháját. És milyen ügyesen! A múltkor, hogy a váci utcában mentünk — nem sétálni voltunk, a Monaszterlj boltjából kirohantak a segédek és úgv nézték a ruháját! — Ma igazán megharagudtam Brigittára Képzelje, mit csinál? Neki áll felsikálja a konyhát, mire haza jöttem, már a lépcsőket is megsikálta. Ha egy perccel később jövök az utcát is felsikálja. De azt már nem engedem. Hála Isten; nem szorultunk rá. Hanem olyan az a lány. hogy egy percnyi nyugta nincsen. Sokszor úgy elgondolom, hogy milyen más lány, mint a többi. Lássa itt szemközt a Kordula kisasszony egész nap az ablakon van és a tisztekkel ko- kettiroz. Pedig azok inkább rávolnának szorulva arra, hogy a kisasszony valamit dolgozzék. Különben az anyja az oka, minek engedi? Az én lányom azt se tudja még, hogy mire való az ablak — azt hiszi, hogy csak a portörlő kirázásra való ! De lalán már untatom is a kedves szerkesztő urat a masinák beszédjeivel; pedig volna még sok! Vau olyan mama is, a ki nem beszél. Annak nagyon okos a lánya és azután beszél. Hozzá is teszi rendesen :„a lányom mondta.“ Van mama, a ki az erkölcsökre fekteti, a íő- sulyt. Az nem viszi a lányát'’" a Danapartra sétáim, mert ott mezítláb is járnak a munkások. Regényeket nem szabad olvasni — azokat a mama maga olvassa. Vaunak fess mamák is Bádáu. Ezek egyformán, öltözködnek a lányukkal és folyton azt hajtogatják: úgv-e> milyen vén asszony vagyok már: milyen nagy lányom van!“ Persze a fiatalembereknek erre bókolui kell. Van olyan mama a ki az egész fiatalságot összecsőditi. Első látásra meghív minden fiatal embert. mzt se nézi kicsoda, micsoda. Ezek a jó víg mamák. Olyan is van. a ki bezárja a lányát és a fiatal embert még csak az ajtón se ereszti he. Ha deputáció jön meghívni a kisasszonyt, akkor is csak a kezét dugja ki az ajtón a meghívóért, be nem ereszti. A ki be akar jutni, annak már a gravírozott jegygyűrűt kell előbb az ajtó nyilason benyújtani; ilyen azonban nem igen akad a fiatal emberek között Ez a mama elvből nem jár mulatságra. A reálisták meghívóját azzal dobja az asztalra: — Mit ugrálnál ilyen gyerekekkel. — Ha a jogász majálisra fc ívják: — Az csak vén lányoknak való. Azokat viszik vásárra, merf félnek, hogy külömben ülve maradnak. t Ha gazdag a fiatal ember: — Úgy sem vesz el! Ha szegény: — Úgy sem vehet el! A jukker mama minden majálison krenc- ebenen, bálon ott van. Csak mikor a zenészek is bepakolnak, akkor megy el. Addig csendesen alszik egy sarokban s ha felébred, örül, hogy a lányának a ruháját összeróngyolták: — Majd szét szedték a lányomat! Végül vannak közönséges mamák is, a kik másokkal nem tőrödnek, a lányaikat nem dicsérik fel, — bizonyosan nincs miért! — a fiatalembereket szívesen látják, de megválogatják. . . de ezek, mondom olyan közönségesek, hogy ezekről nem érdemes irni Be is fejezem soraimat, és mivel a szerkesztő úr olyan szives és leveleimet a „Budai hirlapba“ kiteszi, hát majd Írok egy levelet legközelebb a budai szerelmesekről is! Maradok a tisztelt szerkesztő urnák bű olvasója: Jolán. A budai színkör nagyhete. Egy uagy hét gyásznapok nélkül: csupa húsvét vasárnapokból! A színkör iránti közöny helyett egyszerre a leglázasabb érdeklődés feltámadása ! Már a vasárnap is jól kezdődött. Pintér Imre „Szellő Judit“-ja, melyről alább számolunk be, telt házat Vonzott. Hétfőn, a kitűzött „Hoffmann meséi“ helyett a „Szabin nők elrablását“ meglehetős közönség nézte végig. De a pénztárnál már ekkor sűrű tömeg tolongott jegyekért a keddi előadásra. Soha találóbb elnevezést művésznőnek nem adott a lelkes közönség, mint Biaháné Lujza asszonynak, a mikor a „Nemzet csalogányáénak keresztelte el. Valóban ő az! Senkinek ajakáról nem cseng oly édesen a mi szép nyelvünk, mint az övéről, senkinek hangja nem szól úgy a szivekhez, mint az övé! Mit írjunk róla? Hiszen az egész országban nincsen magyar ember, a ki legalább egyszer ne gyönyörködött volna az ő páratlan művészetében ! Egy szerencsétlen német embernek, a ki most látta először Blahánét, úgy jártak a csodájára, és pénzért akarták mutogatni. A mi feladatunk csak az lehet, hogy a tényeket szárazon regisztráljuk. Örömmel konstatáljuk, hogy a budai közönség a legmagya- rabb művésznő csodálatára soha nem tapasztalt lelkesedéssel özönlött a színkörbe, melynek minden zuga úgy megtelt, hogy annak a bizonyos gombostűnek még a karzat legmagasabb polcán sem akadt volna helye. Mikor elfogytak a földszinti és páholy jegyek, akkor vetélkedve küzdött a legintelligensebb publikum is egy karzati jegyért s az előadások alatt ott szorongott a vasalt ingű gavallér a munkás blúz mellett, s a fejkendők eltűntek az ellegáus női kalapok között. És ez az össze zsúfolt szorongó közönség nem törődött a rengeteg hőséggel, hanem gyönyörködött, lelkesült. Kedden N á n i n a k, a legkedvesebb svábleánynak nótáit és egy sváb leányról soha tel nem tételezhető kecsesei eljárt lendlerjeit ujráz- ták, tapsolták vég nélkül Szerdán' „Szegény Jonatánban* M o 11 y n a k kedves csicsergése, édes kupiéi, bájos mozdulatai idézték elő olyan tapsvihart, hogy féltettük a rozoga aréna falait az összedüléstől. Csütörtökön „A cigány“ leánya, Rózsi rendített meg tragédiájával és csalt kö- nyeket szemeinkbe azokkal a gvöngyörü, méla- bus nótákkal, a melyeknek a szépségét igazán csak akkor érezzük, ha Blahánétól halljuk. Szigligetinek ez a mesteri népsziumiive már régebben nem került színre a fővárosban s a o pestiek is tömegesen zarándokoltak át, hogy Biaháné legnagyobb alakításainak egyikét élvezhessék — de persze legnagyobb részt hiába, mert nem volt jegy. A rendőrség volt kénytelen beszüntetni az állóhelyek kiadását, mert a pénztárt valósággal ostromolták ezekért, is.
