Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-10-09 / 21. szám
Budapest, 1892. Október 9. Fő- és székvárosi ügyek. Kórházi dolgok. Annyi bizonyos, hogy Szapáry Gyula gróf, Magyarország belügyminisztere még nem volt korházi beteg, sőt az is bizonyos, hogy a miniszter úr nem is látott még közelről kórházat, de nem láttak azok sem, a kik aláiratták vele azt a leiratot, melyet a fő- ós szókvárosi közkórházak költségvetése tárgyában Budapest közönségéhez intézett. Régi dolog, hogy a belügyminisztériumban szokásos a fő- és székváros ügyeibe beleavatkozni, sületlen kifogásokat tenni, megnehezíteni az adminisztrációt, sürgős ügyeket mindenféle módon elhalasztani. A költségvetés csaknem minden tételére van a miniszternek egv-egv „talpraesett“ észrevétele, vagy egy „lényeges“ módosítása. A kórházi adminisztráció ellen kifogása van. Kívánja, hogy kisebb javadalmazási! állásokat rendszeresítsen a székes főváros a kórházakban ós azokkal lássa el az adminisztrációt, A kórházi tisztviselők csak most fognak tudatára ébredni annak, hogy ők milyen fényes, túldotált állásokat töltenek be! Eddig ők is, mi is azt hittük, hogy bizony kevés az a fizetés ahhoz a munkához képest, melyet vógezniök kell. A belügyminiszter éles szeme felfedezte azt, hogy itt pazarlás történik, itt spórolni lehet. De sokalja a miniszter az élelmezésre szóló költségvetést is. Hogyne! Hiszen azt rég tudja mindenki, hogy a kórházi koszt túlságosan sok ós túlságosan fényűző, drága. Tessék csak lemenni a Szent János kórházba ós ott megkóstolni! Kern csoda, ha a miniszter sokalja a költséget ós olcsóbbat akar. No, de ezúttal nem annyira a Jánoskórházról van szó, mint inkább a pesti kórházakról, a hol házilag főzik a kosztol a derék apácák ós ez a koszt azután csakugyan jobb, mint a melyet a János kórház vállalkozója szállít: egy kevéssel persze drágább is, mint emez. De elképzelhető, hogy ha a házilag kezelt élelmezés drágább, mint a vállalkozóé, hogy akkor milyen lehet annak a vállalkozónak az élelme, hogy azon még ő nyer! De, hogy a miniszter milyen atyai- lag gondoskodik a városról ós kórházairól, az meglátszik a legapróbb részletekben is. Lássuk csak a minket érdeklő Szent János kórházat. Erre vonatkozólag a leirat igy szól: „A János-közkórház költségvetésében „betegek ruhái ós ágyneműi“ cimón kórt 8864- írt szükséglet a vonatkozó mellékletben előtűntetett eredmény szerint 100 írttal apasztva, helyesen 8764 írtban állapíttatott meg. — Ugyanezen közkórház költségvetésében „épület fen- tartás“ cimón kért 4237 írt, a 3 előző évi tényleges kiadás átlaga és a mérnöki kimutatásban foglalt eredményre való tekintetből 372 írttal apasztva 8,865 írtban állapíttatott meg.“ Tehát a betegek ruhaneműin a miniszteri bölcsesség 100 mond. száz kerek BUDAI HÍRLAP. forintot akar megtakarítani, — valószínűleg, mert a kórházi betegek különösen gigerlisen járnak ós ágyaik is túlságosan fónyüzósesek. Hogy pedig a Szent János kórház épületén lehet megtakarítani vagy 372 frtot, az bizonyos: egy tekintet e fényes palotára elegendően, meggyőz arról, hogy ott túl sok a luxus, a fényűzés, a tatarozás stb. Ez a két passzus jellemző az egész „leiratra“. No van még egy. Az orvosságot is sokalja a miniszter. Ezekre vonatkozólag konstatálja a leirat: hogy „gyógyszerek“ cimón a szükséglet rendkívül emelkedett“ ós azután igy szól: „Felhívom ennélfogva a fő-ós székváros közönségét, miszerint ezen, a betegforgalom emelkedésével egyáltalán nem. indokolható nagymérvű költségszaporulat keletkezése ós oka iránt beható vizsgálatot tartson, a vizsgálat eredményéről, valamint a túlköltekezés megakadályozására tett intézkedéseiről szóló kimerítő jelentését terjessze fel.“ No hát ennél jobban dokumentálni a hozzá, nem értést, ennél fényesebben igazolni a korlátolt gondolkodást csakugyan nem lehet! A betegeknek kell gyógyszer, kell jó gyógyszer — bőven megfizetnek érte az 1 írt és 4 kr napi ápolási díjjal. Ezen a téren takarékoskodni abszurdum, még gondolatnak is! Igazán ideje volna, ha odafenn a magasban meggondolnák, mit firkálnak. És ha már a minisztertől magától nem követelhetünk is szakösmeretet, tájékozottságot — hiszen nála ennél sokkal több is hiányzik — legalább azoktól, kik ez ügyekkel foglalkoznak, elvárnék mindezt: legalább oly mértékben, hogy a felhozottakhoz hasonló módon ne blami- rozzák a minisztert! Ugyanezen alkalomból kifolyólag Pichler ur lapja, a „Főváros“ is szükségesnek látja tanácsot adni a hatóságnak ós igy szól: „Vannak azonban a kórházi kezelésben dolgok, a melyeknél lehetne helyes mértékkel alkalmazni a gazdálkodás elvét, s ez: az orvos urak bőséges, luxuriőz hajlama, a mit egy kissé megvizsgálni s megszorítani nem ártana. Ezt ajánljuk a tanács figyelmébe s ne engedje, hogy az orvos urak mindenkor a „sic volo, kisjubeo“ elvét erőszakolják.“ Az egész pont elég nagy képű fogalmazvány arra, hogy a laikus embert gondolkodóba ejtse, elég arra, hogy a homályos mondások ós frázisok által gyanút ébresszen az olvasó közönségben a kórházi orvosok ellen. Mi nem tudjuk, hogy miket ért a „Főváros“ az orvosok „bőséges, luxuriőz hajlama“ alatt, melyet „meg kell szorítani“, de azt tudjuk, hogy tisztességes lap, ha ilyen nagyon is komoly gyanút fejez ki, akkor adatokkal támogatja állítását, — ha pedig nem gyanúsítani akar, hanem tényleges dolgokat felhozni akkor hozza is fel, ne hagyja kétségek közt olvasóit! Mondja el, kelljen ki azon luxus 4 ellen, hogy egy tudományosan képzett ember tizennyolc évi tanulás után ós a megszerzett diploma birtokában, oly foglalkozásért, hol életét folyton veszélyezteti, a mások életét, egészségét pedig megmenti és éjjel nappal el van foglalva: évi 4.00, mond négyszáz forint fizetést kap, ós egy szobát, melyben egészsége folytonos veszélynek van kitéve, ellenben a kényelemnek még csak legkezdetlegesebb kívánalmairól sincsen gondoskodva. így legalább tudni fogja az olvasó, hogy milyen is az a bőséges luxus, melyben a kórházi orvosok dúskálnak és a melyet a „Főváros“ bölcs cikkírója megszorítani tanácsol. Vagy a „Főváros“ csak azért ir, hogy épen Írjon valamit? A fővárosi egyesület f. é. szeptember 27-iki értekezletén már a betegségéből teljesen felüdült hamer may er Károly polgármester elnökölt, kit Reményi Antal a legszivélye- sebben üdvözölt az egyesület nevében. Az egyesület örvendetes tudomásul vevén a tauács által a Margitsziget árvizvédelme ügyében tett lépéseket, Reményi Antal a Ferenc- és Józsefvárosban rendes kincstári posta felállítását kívánja Kamermayer Károly elnök megjegyzi, hogy az egyesület körébe ily irányú lépések uem tartozhatnak; meg van róla győződve, hogy ha az érdekeltek folyamodást nyújtanak be, a kereskedelmi miniszter a kérelmet kétség kívül teljesíteni fogja. Osztó ics Mihály lovag I. kér. elöljáró kéri az elnöklő polgármester pártfogását a gellérthegy i-u teák kövezése és a Lágymányos árvizvédelme tárgyában tett előljárósági előterjesztésekre, a mi iránt az elnök megnyugtató választ adott. A szerencsétlen családapa, — Igaz történet. — Valamikor egy házban laktunk Tényalival. Tényali a hivatalban számtanácsosi, otthon pedig családapai rangot és jelleget visel: hat gyermeknek a papája. Igen kedves ember, pontos, lelkiösmeretes és rendkívül szereti a családját. Epen belenéztem az alagútba — a múlt hónapban történt, — midőn Tényalit megláttam. A krisztinavárosból jött, ott lakik. Alig ösmertem rá. Arcvonásai fájdalmasak, dúltak voltak, cilinderjén széles gyászfátyol volt, talpig fekete ruhában jött felém. Megrendültem. — Mi baja kedves Tényali úr ? — Oh én szerencsétlen ember! ... és itt elkezdett fuldokolni. — De hát mi történt? — Oh uram ! Családi életem, boldogságom feldúlva 1 . . . Azt hittem, hogy a feleségének történt valami haja. igyekeztem hirtelen temetkezési arcot vágni: — Fogadja részvétemet! — Köszönöm, köszönöm. — Tehát beteg volt ő nagysága? — Kicsoda ? — Hát nem a nagyságának történt vao J o lami baja; . . — Nem. — Talán a gyermekek közül valamelyik ? — Oh mind, mind! — Az Istenért, hát hogy lehetséges az ? Szemeiből kitörülte a kilógó könnyeket, ezután megszólalt: — Ah uram az a Szeptember, az az iskola ! — De kérem, hát mondja meg mi baj történt, hát mind meghaltak a gyerekek? . . .
