Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-09-18 / 18. szám
Budapest, 1892. September 18. BUDAI HÍRLAP. 0 egybefüzése legyen az, hanem talpraeset, az ügy érdemére vonatkozó, azt előmozdító eszméknek a kifejezője. A bizottságok kiküldése is szükséges dolog, de nem abból a célból, hogy az a nagy gyűlés egynéhány emberre bízza teendőit, s maga csak „zugó helyesléssel" tegye utólagosan magáévá amazok munkáját. Ellenkezőleg! A kongresszusnak határozott prog- rammot kell felállítania, kidolgoznia, s csak a kidolgozott terv kivitele, annak részletezése képezheti az esetleg kiküldendő bizottságok feladatát. Mindez azonban csak úgy képzelhető. csak úgy lehetséges, ha az eszmék nagyjából már előzetesen tisztázódtak, ösmeretesek. Épen azért helyén valónak találjuk lapunkban nyíltan felszólítani a kongresszus egybehívott, hogy adják elő terveiket, nézeteiket ez ügyre vonatkozólag ! így azután alkalma lesz mindenkinek e terveket megösmerní, azokkal foglalkozni, azokhoz már előzetesen is hozzászólani, esetleges hibáira jókor figyelmeztetni, azokat bővíteni: szóval meghányni-vetni. A „Budai Hírlap" csak hivatását teljesiti, ha e nagy fontosságú kérdésben hasábjait megnyitja mindazok számára, kiknek e komoly kérdéshez szavuk van. A magunk részéről esetleges differenciák esetén semleges területnek fogjuk a „Budai Hírlap“ hasábjait megtartani, melyen ugyan a magunk kritikai nézetét nem fogjuk elhallgatni, de a melyen minden komoly felszólalásnak, véleménynek szabad nyilvánulását lehetővé fogjuk tenni. így hisszük, hogy a kongresszus elé jól megrágott anyag fog kerülni: a tanácskozásnak tartalma, magva lesz: a hozzászólás alapos tanulmányozásnak — a döntés pedig érett megfontolásnak — eredménye leszen! Csakis igv biztosíthatjuk a kongresszust azon végletektől, melyeknek a hasonló nagyságú gyülekezetek mindig ki vannak téve: t. i. azon veszedelemtől, hogy a gyűlés egynéhány ember előterjesztése egyszerű tudomásvételének nevetséges komédiáját játsza el — vagy azon veszedelemtől, hogy a meg!epetésképen felvetett kérdés minden tájékozás, minden tanulmány nélkül, meddő és haszontalan szószaporitásnak és szószátyárkodásnak legyen indító oka. Ezt a kettős veszedelmet elhárítandó ismételjük mégegvszer felszólításunkat. Legújabb. TJj szmüiáz Budapesten. Bámulatos és megfejthetetlen, hogy midőn 20—-80 ezer lakossal biró kisebb városaink biztos megélhetést nyújtanak egy-egy jól szervezett színtársulatnak, ez ideig Budapesten, télen csupán 3 számban vehető színház áll. Berlin egy millió 600 ezer lakosának 23 állandó színház is kevés, most építik a 24-iket, holott ezeken kívül két nagy méretű orfeum és egy óriási cirkusz áll német sógoraink rendelkezésére Ezek alapján ez időszerűit mi is t i z hasonló szórakoztató helyre tarthatnánk lakosságunk 600.000 számának megfelelő egyenes arányban igényt. Nem ösmerjük el, sőt tagadjuk, bogy akár Berlin, akár Becs aránylag vagyonasabb lakossággal bírnának, mint Budapest; nem is bírjuk ezek alapján magyarázatát lelni annak, hogy egy minden irányban rohamosan fejlődő város, mint a milyen tagadhatla- nul Budapest is. ez irányban olyan indolenciát tanúsít, a mely példátlanul áh közép karipa fejlődő városainak történetében. Hallomásunk szerint a balparton egy külvárosi színház emelésére mozgalom indult meg, melynek élén egy a színművész'etet pártoló ösmert nevű f ő ű r ál 1. Kossuth Lajos születésnapja. A legnagyobb szatírája a sorsnak az, hogy a nemzet nagyjait rendesen akkor ösmeri fel teljes nagyságukban, ha azokat elveszti, A nagy férfiak sorsa az, hogy haláluk után veszi észre a nép, a nemzet, melylyel jót tettek, melyért éltek és alkottak, hogy hálával tartozik irántuk és ilyenkor e hálát igyekszik és lerónni legalább a halott emlékének. Ritka türetménv, hogy egy nemzetnek módjában áll egy nagy hazafival szemben háláját még annak életében kimutatni. Ilyen ritka tünemény Kossuth Lajosnak ünneplése 90-dik születésnapja I alkalmából. Kossuth Lajos a körülmények által kényszerítve nagyságának teljes, csorbítatlan nimbusával vonult vissza az ön- kónytes száműzetésbe. Azóta távol, felette áll minden politikai küzdelemnek és ha egyes pártok az ő népszerű nevével csináltak is propagandát az általuk vallott és hirdetett politikai meggyőződésnek, eszméiknek — ő maga e küzdelmektől oly távolállott, mint a milyen távol van az ő tartózkodási helye hazájától. Épen azért ő benne ma minden magyar ember, a dicső múltat látja csak; látja azt a szellem-óriást, ki jelenlegi alkotmányunknak, szabadságunknak alapját vetette meg. Nem-e lélek emelő látvány, a mikor egy nemzet, mely tudja, mit köszönhet férfiúnak, mivel tartozik egy embernek, lelkes örömmel ragadja meg az alkalmat I arra, hogy e köszönetét kifejezze, e tartozását legalább külsőleg, részben lerónni igyekszik a kegyelet és hála nyilvánításai által. Ez a jelentősége az úgynevezett „Kossuth kultusz“-nak. Nem politikai e mozgalom jellege! A politika, mely Kossuth személyéhez fűződik, a történelemé A gyerekek ott rínak az ágy körül, a gazda az ágy lábánál áll, hol a beteg mellett álló orvosra, hol meg a szenvedő hitvesre veti aggodalmas tekintetét. Az orvos komoran nézi a beteg vergődését : — Adna hát a tekintetes Ur egy kis orvosságot neki, —- szólal meg végre a gazda fojtott hangon — hadd ne szenvedne olyan nagyon szegény! Az orvos fejét csóválja, aztán elvonja a betegágytól a gazdát: — Már itt kedves gazduram semmit se tehetek . . . Hívja kend el a papot. — Egy is azt tettem. Az orvos kalapja után nyill, menni készül: nincs mit keresnie itt többé, alig várja, hogy a friss levegőre kiérjen . . . E percben csendül meg az a kis csenge- tyü, melynek szavára a jámbor hívek letérdelnek és keresztetvetve várják be, a míg a pap a szentséggel elhalad mellettük. Az ajtó meg- uyilik s a fiatal pap imponáló alakja belép a szobába. Az orvosnak arcán a boszankodásnak egy ! észrevétlen redője húzódott össze egy percre, — de azután teljes megadással letérdelt ő is a ; többiekkel együtt: a hívőket, de a papot is j sérthette volna, ha most elhagyja a szobát. ; Kész tehát közömbösen végignézni a ceremóniát, A gyerek sirás elhallgat, csak a beteg hőrgése s a pap csendes imája hallatszik a szobában. És íme csoda történik! A beteg arcán elsimulnak a fájdalmas redők, hörgése megszűnik, szemei először fáradtan lecsukódnak, azután csendesen felveti pilláit. A könnyeken át is látszik a csaknem derült, nyugodt tekintet. A haldokló nyugodt, gyenge hangon mondja lelki atyja után az imádságot, az ostyát minden erőlködés nélkül veszi szájába . . . A pap elmondja az imádságot, a körül- térdeplők utána mormolják, — maga a doktor is. A pap elvégezte funkcióját, a kis csön- getyü újból megszólal s kimegy az utcára, a hol lassan elhullik. Az orvos különösen érzi magát. Mintha a levígö s üdébb tisztább lenne a szobában. („Mert kinyitotta a pap az ajtót“ — igyekszik magának a skeptikus megmagyarázni a dolgot.) De itt a cselekvés ideje! A tudománynak ugv látszik ismét tere nyílik, az orvos az ágyhoz lép. A haldokló pedig nyugodt, csendes hangon szól hozzá: — Köszönöm tekintetes uram a jóságát, nem kell már nekem semmi sem ... jó vagyok már . . . Az utolsó szava már alig hallható. A nem meuoK arra, a Kivaiisagos auasra, meijeu mi hivatásunknál fogva bet öl tünk. Higyje el kedves doktorom, hogy a felvilágosodottság nem hitetlenséghez, a tudomány mélységes ösmerete nem az Isten tagadáshoz vezet! Ellenkezőleg. Mindenütt, a hol az emberi gondolkodás, hol a tudomány véget ér, az ész is az Istenség felismerésére vezet, s a nyugtalanul kutató elme a hitben talál megnyugvást. Minél egyszerűbb az ember, annál hamarább szorul a hitre — minél nagyobb a látköre, minél messzebb hat az ész, annál lassabban ér az Istenség felismeréséhez, de azután annál nagyobbnak, annál végtelenebbnek látja azt! A. fiatal ember arca kigyuladt, szemeiben a meggyőződés lelkes tüze lobogott. A doktor csak a vállát vonogatta, nem igen tudott, mit felelni. Elválás után pedig azt gondolta magában: „Milyen okos, milyen tanult ember — és milyen rajongó!“ * Alacsony fojtott levegő van a kis szobában. Az a bizonyos kellemetlen föld-szag, mely a földes paraszt szobák levegőjét rontja, a beteg ember kigőzölgésével vegyülve csaknem kiáll!) atatlanná teszik az atmoszférát. A betegágyban korosabb nő hánykolódik, nyög a fájdalomtól. Eltorzult vonásai, kimeredt szemei tanúi a kirí oknak, melyekkel haláltusája jár.
