Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-09-04 / 16. szám
Budapest, 1892. September 4. közlekedés megteremtésének, illetve kiegészítésének kérdése figyelembe sem jöhet. A talaj munkál átok pedig, a feltöltés, szabályozás, csatornázás stb. hasznos befektetések, melyek nem csupán a kiállítás tartamára hasznosak, hanem annak elmúlta után azonnal érvényesülni fognak. megvetvén alapját egy uj városrésznek, mely csodás gyorsasággal fog előteremni. A z, h o 1 legyen h kiállítás, nem egyszerű, hanem összetett kérdés, melyet úgy kell megfejteni, hogy egy csapásra mennél több legyet üthessünk! A lágymányosi terv összefügg egy új virágzó városrész megteremtésével, a budai rész szabályozásával, a dunai hidak kiépítésével, a jobbparti közlekedés ki- terjesztésével, a citadella lebontásával, a két part részeinek szorosabb kapcsolatával s végül a Gellérthegy megalkotásának kérdésével, — és különösen ez utóbbi oly nagy jelentőségű, hogy e helyen még külön alkalommal fogunk róla szólni. E kérdések bármelyike is elsőrendű s nem tisztán budai, hanem egészében székvárosi érdek s ennélfogva országos is. E terv mellett lehet a legokosabb érveket felh ózni, de azok méltánylásánál arra a magas nívóra kell emelkedni, ahol alpolgármesterünk áll s a hol ott találjuk a múlt országos kiállítás elnökét, a lelkes főurat, kinek magas műveltsége, tapasztalatai. nagyszerű tervektől szinte zsibongó elméje először mutatták meg a terv nagyszerűségét, — Zichy Jenő grófot. Most dől a kérdés jobbra- balra. A kedélyek mellettünk vannak. Igyekezzünk meggyőzni az észt is. Lehet, s erős alapunk van reá. Hányjuk-vessük meg a dolgot. Világosítsuk meg részletesen, okoskodjunk s nézni azt a szép várost! Azt mondják, hogy olyan nagy város az mint valaha Babylon volt. s oly nagy házak vannak benne mint a templom így folyt a három jó úr között a beszélgetés inig végre sok „szerencsés utat“ és „jó mulatóst kívánok“ között elbúcsúztak Domokos úrtól, ki mind a gondolkozástól mind a fáradalmaktól csakhamar elszunyadt és álmodott büszke várról, szép magyar népről mely a gyönyörű főváros utcáin diszes magyaros ruhában jár kel s hol mindenfelé hangzik a szép zengzet.es magyar beszéd, mely kellemes zene a fülnek s valódi édes tápláléka a léleknek. Látta álmában a lánchidat impozáns vastag láncaival, melynek egy-egy szeme vastagabb és szélesebb mind idehaza egy jó kerékkötő lánc, a Mátyás templomot, melynek tornyáról nem kisebb kakas kukurikulja a napnak szakait, mint egy hatalmas saskeselyü, szóval az álom csalfa tündére szeme elé hozta mindazokat az élvezeteket, melyekben alkalma lesz gyönyörködni, melyekről ő esztendeig beszélhet az itthoniaknak ! . . . Náni asszony még egyszer figyelmeztette Domokos urat a babselekre, melyek érhetik még egyszer akarta rábeszélni szándékának megváltoztatására, mikor az aztán nem sikerült sírva fakadva ment a konyhába vissza. A Jancsi kocsis a lovak közé vágott s a sárga cséza szép lassan megindult a Pocs-szent- péter bürgözfalvi helyi érdekű vasút állomása felé. BUDAI HÍRLAP. agitáljunk; gyűjtsük össze érveinket, gyű- lósezzünk, szerkeszszünk memorandumot, járjunk deputációkba. Van nekünk sok hivatott és szakértő emberünk, érleljék meg a dolgot. Itt van a szabályozásra nemrég kiküldött nagy bizottság; bizonyára ott is van egy csomó okos ember. Az ügy legszorosabb teendőibe vág. Akik a lágymányosi tervet megfogják érlelni és valósítani: örök időkre szóló emléket fognak magoknak állítani székvárosunk fejlődésének történetében. Sült galamb már nincs, Budán leg- kevésbbó! Kerecsen. Jól tudjuk, hogy a főváros egyesítése óta jogszerűen budai vagy pesti kereskedelemről szólam nem lehet, hogy a pestinél sokkal régibb s hajdan oly annyira virágzó budai kereskedelem az egyesítés óta csakis mint Budapest külvárosi bírálható meg, mindazonáltal miután fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy nemsokára a többi budapesti külvárosiaknál is hátrább marad, szükségesnek latjuk ez állapotot közelebbről megvilágítani, s ha az orvoslás lehetséges ennek céljából nézeteinket előadni. Sajátszerü tény, hogy minden 10—15 ezer lakossal biró . vidéki városnak nagyobb kiterjedésű üzletei vannak mint a közel 100.000 lakossal biró Budának ; értjük ezalatt a raktárak dús felszerelését, a legkülömbözőbb árukkal, továbbá a forgalom élénkségét, mely jóval túlszárnyalja Budának bármely üzletét. Hogy ezen Budára nézve szégyenletes állapot csakugyan létezik, mindenki elismeri, — de hozzá tesszük, hogy ezen lesújtó körülményt nem az iparos vagy kereskedő világ, hanem a balparti rész kedvező fekvése folytán központtá való növekedése okozta. Minden vidéki városnak — legven az bármily nagy vagy kicsiny — — Kérek egy másod osztályú bilétát szólt gangos hangon Domokos úr, mikor a pénztárhoz jutott, olyan akcentussal, mintha senki nem utaznék más, másodosztályon mint gerőfalvi Ge- reö Domokos. — Hová kérem ? — Hová ? Hát Budapestre! — Méltóztassék! — Mit fizetek? —• XIV. zóna öt forint nyolcvan krajcár. — Biz ez elég sok dörmögte, mialatt előkerült a vastag tömött bugyeláris. — Mikor utazhatok ? — A vonat két óra húsz perckor indul. — Köszönöm I Két óra múlva aztán Domokos úr bent ült egy másodosztályú kupénak lágy vánkosai között és versenyt füstölt pipájából a szaladó masinával, mely vitte hegyen völgyön keresztül meg nem szokott gyorsasággal, mint Argyrus királyfit az ő hires papucsai. — fpoly-Pásztó öt perc, tessék Budapest- felé átszállani kiabált a konduktor, s Domokos úr lassan, lomhán megindult, az ő bőrös táskájával, hogy átszálljon. — Mikor indúl a budapesti vasút? kérdi a konduktort. — Annak kérem három órai késése van, szólt a kérdezett. — Hát osztán miért? — Hát sok az utas Pest-felé! — Hát annyian mennek Pestre, hogy a 2 megvan a maga piaca vagy fő-utcája, a hol mindent a mi eladni vagy venni való van a városban s vidékén összegyűjtenek, összpontosítanak. Ez a központ Budán hiányzik és — topographiai fekvésénél fogva — a jövőben sem teremthető meg. A lánchid mintegy fal választja el a Vízivárost a Tabántól, a várhegy pedig teljesen elkülöníti a Krisztinavárost a többi városrészektől, minélfogva az I-ső kerületben lakó fogyasztóknak, teljesen idegen a II. kerületben létező iparos és kereskedői üzletek, s megfordítva a H. kerületben lakó közönség teljesen mellőzi az I. kerületben levő üzleteket, s külön- külön sokkal inkább eljár a budai vevő közönség Pestnek bármely üzletébe. A vidéki város környékén fekvő falvakból nyeri vásárló közönségét, Budának azonban csak a félkörben fekvő községek nyújtanak vásárlót, miután köztudomású dolog, hogy a Duna baloldalán fekvő helységek lakosai Budát nem frequentálják. Magyarország minden városának vannak idegen látogatói, utasai, Budának nincsenek; mert akárhány száz érkezzék is naponkint Budapestre, az mind a balparton marad. Hiszen nem is lehet várnunk, hogy az idegen hozzánk szálljon, mert valóban nem tudja, hol szálljon meg! Az egy Lukács fürdői szállodán kívül nincs egyetlenegy számbavehető szálloda. Nézetünk szerint Budán egy két modern a mai kor igényeinek megfelelő hotel a legsürgősebb óhajok közé tartozik. S minthogy a hanyatlást és stagnálást előidőző okokat kifejtettük, áttérünk e sorok tulajdonképeni céljára: mit lehetne és kellene tenni a jövőben, hogy az üzleti forgalom nagyobb lendületet nyerjen. Elmondhatjuk néhány szóval: Vegyünk mindent Budán! Szerezzük be minden szükségleteinket Budán! Elismerjük, hogy a Pesten található fényes berendezésű üzletekben, egyes különleges cikkek vételénél bővebb a választék s bizonyos vonzevonat is elkésik miattuk, szólt Domokos úr, a ki nem tudta elképzelni ezt a helyzetet. — Eszébe jutott a Náni ijesztgetése. — Már most, ha ez elkésik akkor nem tudják mikor jön és valamelyik másikkal össze is ütközhetik, fűzte csendesen magába tovább gondolatait, midőn egy hatalmas ütés a vállán felrazta álmodozásából, — Szervusz öreg! Domokos úr hátra néz, lát egy kifent képű uracsot oly magas kalappal a fején, mint otthon az ültető kas, rajta vékony lebernyeg, melyben vékony teste csak mint egy csontváz látszik. — Pardon, személyttévesztettem,szól az ifjú úr, bocsánatot kérek az okozott bántásomért én Szellő Tivadar fővárosi iró és lapszerkesztő vagyok. — ügy! En pedig gerőfalvi Gereő Domokos, csipszeredai közbirtokos vagyok. — Orvendek a szerencsének! — Hová utazik édes uram öcsém, ereszkedett diskurzusba Domokos úr. — Én B udapestre és urambátvám ? — Szintén csak oda. — A szent napra? — Olyan formán. — Tudja mit urambátyám még úgyis Yan vagy négy órai időnk, nem mennénk be a res- tórációba. — Nagyon szívesen. Ezzel szépen karonfogva bementek a nézni azt a szép várost! Azt mondják, hogy olyan nagy város az mint valaha Babylon volt. s oly nagy házak vannak benne mint a templom így folyt a három jó úr között a beszélgetés inig végre sok „szerencsés utat“ és „jó mulatóst kívánok“ között elbúcsúztak Domokos úrtól, ki mind a gondolkozástól mind a fáradalmaktól csakhamar elszunyadt és álmodott büszke várról, szép magyar népről mely a gyönyörű főváros utcáin diszes magyaros ruhában jár kel s hol mindenfelé hangzik a szép zengzetes magyar beszéd, mely kellemes zene a fülnek s valódi édes tápláléka a léleknek. Látta álmában a lánchidat impozáns vastag láncaival, melynek egy-egy szeme vastagabb és szélesebb mind idehaza egy jó kerékkötő lánc, a Mátyás templomot, melynek tornyáról nem kisebb kakas kukurikulja a napnak szakait, mint egy hatalmas saskeselyü, szóval az álom csalía tündére szeme elé hozta mindazokat az élvezeteket, melyekben alkalma lesz gyönyörködni, melyekről ő esztendeig beszélhet az itthoniaknak 1 . . . Náni asszony még egyszer figyelmeztette Domokos urat a babselekre, melyek érhetik még egyszer akarta rábeszélni szándékának megváltoztatására, mikor az aztán nem sikerült sírva fakadva ment a konyhába vissza. A Jancsi kocsis a lovak közé vágott s a sárga cséza szép lassan megindult a Pocs-szent- péter bürgözfalvi helyi érdekű vasút állomása felé. — Kérek egy másod osztályú bilétát szólt gangos hangon Domokos úr, mikor a pénztárhoz jutott, olyan akcentussal, mintha senki nem utaznék más, másodosztályon mint gerőfalvi Gre- reö Domokos. — Hová kérem ? — Hová ? Hát Budapestre ! — Méltóztassék! — Mit fizetek? — XIV. zóna öt forint nyolcvan krajcár. — Biz ez elég sok dörmögte, mialatt előkerült a vastag tömött bugyeláris. — Mikor utazhatok ? — A vonat két óra húsz perckor indul. — Köszönöm I Két óra múlva aztán Domokos úr bent ült egy másodosztályú kupénak lágy vánkosai között és versenyt füstölt pipájából a szaladó masinával, mely vitte hegyen völgyön keresztül meg nem szokott gyorsasággal, mint Argyrus királyfit az ő hires papucsai. — Ípoly-Pásztó öt perc, tessék Budapest- felé átszálíani kiabált a konduktor, s Domokos úr lassan, lomhán megindult, az ő bőrös táskájával, hogy átszálljon. — Mikor indúl a budapesti vasút? kérdi a konduktort. — Annak kérem három órai késése van, szólt a kérdezett. — Hát osztón miért? — Hát sok az utas Pest-felé! — Hát annyian mennek Pestre, hogy a vonat is elkésik miattuk, szólt Domokos úr, a ki nem tudta elképzelni ezt a helyzetet. — Eszébe jutott a Náni ijesztgetése. — Már most, ha ez elkésik akkor nem tudják mikor jön és valamelyik másikkal össze is ütközhetik, fűzte csendesen magába tovább gondolatait, midőn egy hatalmas ütés a vállán felrazta álmodozásából, — Szervusz öreg! Domokos úr hátra néz, lát egy kifent képű uracsot oly magas kalappal a fején, mint otthon az ültető kas, rajta vékony lebernyeg, melyben vékony teste csak mint egy csontváz látszik. — Pardon, személyt tévesztettem, szól az ifjú úr, bocsánatot kérek az okozott bántásomért én Szellő Tivadar fővárosi iró és lapszerkesztő vagyok, — ügy! Én pedig gerőfalvi Gereő Domokos, csipszeredai közbirtokos vagyok. — Orvendek a szerencsének! — Hová utazik édes uram öcsém, ereszkedett diskurzusba Domokos úr. — Én B udapestre és urambátyám ? — Szintén csak oda. — A szent napra? — Olyan formán. — Tudja mit urambátyám még úgyis Yan vagy négy órai időnk, nem mennénk be a rés- tórációba. — Nagyon szívesen. Ezzel szépen karonfogva bementek a
