Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1904-08-30 / 22. szám
Budapest, 1904. XIII. évfolyam. 22. sz. Kisasszony hava (augusztus) 30. BUDA és VIDÉKE KERESZTÉNYEK LAPJA A sajtó. „A sajtó szerepe igen egyszerű. Nem szabad hazudnia! Nem szabad eltakarnia az igaz helyzetet! Ébren kell tartania a társadalom lelkiismeretét és meg kell óvnia a mértékek helyességét. Irányoznia kell a közvéleményt, mely a tények hatalma előtt különben sem maradhat és élhet meg a hazugságban. Mihelyt a helyzet megítélésének helyes mértéke a köztudatba hatol, a látni nem akarás, mely most annyi baj kutforrása, megszűnik. A sajtónak föladata a hamis értékek hamisságának, az igaz értékek értékességének a köztudatba vésése.“ Elléggé elfogadható meghatározást ad a „Budapesti Hiriapu ebben az állításában a sajtóról. Valóban követésre méltó lehetne, ha a kifejezések tágíthatok nem volnának. Nem szabad hazudni. Ez az első sajtóparancsolat. Tehát csak azt közölheti, ami igaz. Helyes, mindig igazat, de nem minden igazat. Vannak pőre, meztelen, erkölcstelen igazságok, mik a nyilvánosság elé nem tartoznak, ahelyett, hogy használnának, ártanak. Ilyenek a családi és személyes vonatkozású igazságok, p. o. családi regények, drámák, bűnesetek, melyeknek közlése nem tartozik a sajtó erkölcsnemesitő hatásához. Ezek közlése a második parancsolat alá esik bizonyosan: Nem szabad eltakarni az igazi helyzetet... Vannak azonban Ízléstelen, rossz példát adó, ragályozó helyzetek, olyanok, amelyekre még a cynikus bölcs is palástot dobott volna s ezeket a sajtó nem hogy eltakarná, de kikaparja. A családi szentélybe való betolakodás napirenden van és pedig nem a hazugságok elkerülésével, mert nincsen alapos értesülés. De ez mindegy, a zsidó és zsidult, a színes és színtelen zsidó sajtóelmélet kikaparja a csatornák igazi helyzeteit. Ezeknek az igaz helyzeteknek el nem takarása ingatta meg a vallást, a családi életet, mételyezte meg az ifjúságot, ölte meg a női lélek zománcát . . . Tessék megnézni akármelyik lapot, megdöbbentően undorító igaz helyzetektől duzzadnak a rovatok, amelyekről sok esetben kisül, hogy nem igazak, csak csiklandósak és regényesek. Ébren kell íartania a társadalom lelkiismeretét és meg kell óvnia a mértékek helyességét. Ezt mondja a harmadik parancsolat. Társadalom lelkiismerete. Szép szó, de a lelkiismeretlen sajtó altatta el és altatja el a társadalom lelkiismeretét. Ha a mértékek helyességével rendelkező, igaz és nem hazug társadalmi lelkiismeretünk lenne, úgy már holnap bekövetkeznék a zsidó és zsidult lapok csődje. Megszűnnének a lelkiismeretet, az igazságot gyilkoló lapok. A hatalommal szemben eltakarják az igazságot, ellenben a személyes természetű, csípős dolgokat lelki- ismeretesen közlik. A főispán hivataloskodásáról elhallgatják az igazságot, de ha érdekes személyes dolgai vannak, nem takarják el. Ez óvja meg a mértékek helyességét, ez ébreszti a társadalom lelkiismeretét? Minden van ebben, csak mértékek helyessége és lelkiismeret nincsen, legfeljebb hamis. De hát a zsidó tollal ártó gyerekek ehez nem is értenek, mert hiányzik egyéniségükből a fenköltség, az igazság szeretete. Ezek ugyan nem hajthatják végre a negyedik parancsolatot: Irányoznia kell a közvéleményt, mely a tények hatalma előtt különben sem maradhat és élhet meg a hazugságban. Hazánk közvéleményét agyonirányozták ezek a zsidó gyerekek és hazugságból hazugságban élnek. Minő hatalmas tényekkel foglalkoznak ezek? Az ország legfontosabb dolgait magánérdekeikhez mérik és kitérnek a legfontosabb életbevágó kérdések tárgyalása elől, vagy felületesen átsiklanak rajta s a magok faji érdekeire alakítják a közvéleményt, mely hazugságok, önámitás nélkül talaját veszítené. Micsoda hazugságokból láboltatták ki ezek a közvéleményt, mely vagy bűnös érdekvadászokból, vagy balga rajongókból alakul. Tények hatalma? Valóban velős kifejezés. De kérdem, szoktak-e mutogatni a tények hatalmára, mint pl. az elzsidósodott ország, a kifosztott nép, dobra került földbirtokok, a zsidó befolyás, zsidó erkölcs, melyek nagyon súlyos tények és talán jobban érdeklik Magyarországot, mint az, hogy Rigó Jancsi kivel turbékol? Rámutat-e a sajtó arra, hogy mennyien hazudnak, mennyien viselnek hazug álarcot, ostoroz-e azért, mert nincs őszinteség, tisztesség? Nem, mert ha rámutatna, megsemmisítené a tények hatalma . . . Maga a zsidó és zsidult sajtó fetreng a látni nem akarás nyavalyájában. Ha nem szenvedne, véd- és dac-szövetséges lármát csapna a magyar faj pusztulása és a zsidók gyökeresedése miatt. Azok az általános szóvirágok, mivel néhány lap ki szokott rukkolni, bizony csak a látni nem akarásra vallanak és papíron marad a hatodik parancsolat: A sajtónak föladata a hamis értékek hamisságának, az igaz értékek értékességének a köztudatba vésése. Amint ezt a parancsolatot végrehajtaná a sajtó, felébredne a társadalom lelkiismerete és azok ellen fordulna a védekezés összes törvényes fegyvereivel, kik a magyar fajt és a magyar faj hazáját a romlás szélére juttatták, miből lassan- lassan a felébresztett társadalmi lelkiismeret mentheti meg, de ezt nem ébresztik, hanem altatják. Erdélyi Gyula. Gróf Széchenyi István gondalataiból. Miután mindinkább vágyik a positiv (valóságos) szerencsére meghívott ember, ki nem pangásra s állati tengésre van elitélve, de üdvét egyedül hatáskörében leli azon soha nem lankadó szorgalomnak, melyet Isten plántált keblébe s mely midőn legszebb erényének kime- rithetlen kútfeje, egyszersmind úgyszólván jutal- mazólag napról-napra több és különfélébb életjavakban is részesíti őt. Terheljük meg a pálinkát, mely aggasztólag rágódik az éjszaki népeknél hevesebb magyar vérünkön, terheljük meg ezt az elnyomásig, ha lehet; nekem semmi nem volna kedvesebb, csakhogy oly jövedelmet ne várjunk innen, mint amennyiről honunk valódi felvirágzására elvégre rendelkeznünk kellene. Hol van határa részint azon képzeti felhevü- lésnek, melylyel minden jobb ember el van telve, ha „létéért küzd“ s ekképp minden hü magyarnak is el kell telve lennie, ha hona kétes állását maga előtt készakarva eltitkolni nem akarja; részint hol van határa mindannak a „nem fizetési ürügynek“, melynek következtében — fájdalom mondani — annyi magyar sokszor tudta nélkül is, szüntelenül valami „kiVezesse tetteinket gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar szelleme!
