Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1904-08-20 / 21. szám
2 oldal. ver, azt puszta megrohanással többé nem keríthetni kézre, sőt mennél többször zaklatják megtámadásokkal, annál dacosabb állásba jő, mint jőve egykor a töröknek átellenében fügét mutató szüzével Komárom. Ily esetben, nehogy kudarc tetőzze kudarcot, egyedül rendszeres, minden részleteiben egybehangzó ostromlás vezethet célhoz. A magyar embert fizetésre betüszerint csá- bitni kell. Ámde mi által lehet őt ilyenre csá- bitni? Részint annak megmutatásával, hogy semmiből semmi nem lesz és ekképp valamint esztelen tett pénzt fecsérieni: szintoly kevéssé eszes tett viszont, nagyobb nyereség fejében semmit előlegezni nem akarni, tehát haszon kimutatás által; részint némi előítéletek legyőzésével, mihezképest egész fényében kitűnjék, hogy a jobb ember, a nemzeti becsület, bizonyos nemzeti nagyság nélkül nem lehet boldog, miket azonban ingyen el nem érhetni és ennélfogva szellemi győzokok által. E két varázsszer okvetlen diadalt szerez a legmakacsabbnál is; mert anyagi vagy szellemi, vagy e kettő összevéve, rendszerint csak hat az emberekre. Az életnek ezer viszonyai közt azonban gyakorlatilag másképp mutatkoznak a dolgok, mint azokat felette kényelmesen nem egy népboldo- gitó oldja meg Íróasztalánál vajmi könnyen. Kardra most nincs szükség, mert magunkon kívül valóban nincs ellenségünk; saját magunk ellen pedig kardot rántani csak nem fogunk. Szavak ellenben, habár jóra, rosszra csudaere- jüek is, rendszerint puszta szavak, mondom, akármit magas lovakról harsogtatnának is azok, bizony bajunkból kisegíteni nem fognak. Felfogásom szerint soha nem szeretek keresni segítséget magamon kívül; mert nem egyedül saját tapasztalásom mutatja, de mutatja a világi tapasztalás is, hogy senki nem mozdítja saját céljainkat annyira elő, mint mimagunk; miképp nem is messzire megy az, ki más segítségére támaszkodik. Derék belfogyasztás, ez a nemzeti egészség és erőnek valódi hévmérője. De nem ám egyedül kenyérnek, burgonyának, tengerinek s eféle puszta életfentartó szereknek fogyasztása; mert hiszen ilyenek csak agyagrészünk legsürgetőbb szükségeit pótolják, „mik nélkül nem“, hanem fogyasztása mindannak s pedig fokozatos arányban. f Császka György. Egy igazi lelkipásztort, jó hazafit, jó embert és kitűnő főpapot vesztettünk el Császka Györgyben, ki áldásos életét kötelességei hű teljesítésében töltötte el. Az öreg papok halála minden keresztény vallásfelekezetben már azért is nagy veszteség, mert a fiatalabb lelkészek túlnyomó számban közelebb állanak a világhoz, mint az egyházhoz. Tisztelet a kivételeknek. A pap legyen pap, ha főpap is, mint Császka György volt, kit például választhat minden fiatal lelkipásztor. Császka György nem törődött azzal, dicsérik-e vagy nem, s nem is kívánt tetszeni a zsidó sajtónak. Épp ezért lapunknak igaz barátja és figyelmes olvasója volt. Áldott legyen emléke! _ Sz ent István napja. Magyarország első apostoli királyának napját a katholikusság szertartásokkal ünnepli, de szivében ünnepli minden jó magyar. Szent István tette kereszténynyé Magyarországot. Szent István napjának nemzeti ünnepnek kellene lennie. Nem az. És ha nem is az, elmélkedjünk arról, BUDA ÉS VIDÉKE hogy milyen eszközökkel lehetne az elzsidóso- dott Magyarországból újra keresztény Magyar- ország. Veszedelem van a késedelemben. Tördelik a keresztet valóságban és szellemben. Dávid csillaga fényesedik, a kereszt homályosodik a templomokban és a lelkekben. A kereszténységnek erősödni kell újra azoknak a példájából, akik jó keresztények voltak, mint Szent István is, kinek igaz vallásossága ihlesse meg ma Magyarországot, a mi hazánkat. Az egyházi- és hitélet 1902-ben. Az országos számtartó (statisztikai) hivatal 1902-ik évről való jelentése érdekes adatokat közöl az egyházi- és hitéletről. Az 1902. évfolyamán 1196-an jelentették be az erre hivatott hatóságok előtt a törvényesen bevett vagy elismert vallásfelekezetek valamelyikéből való kilépésüket anélkül, hogy egyidejűleg valamely más törvényesen bevett vagy elismert vallásfelekezetbe léptek volna be, tehát 476-tal kevesebben, mint az 1901. évben, amikor a kilépettek száma 1672 volt. De nem csupán a közvetlenül megelőző évvel szemben csappant meg a kilépések mozgalma: a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény életbelépése óta eltelt 7 esztendő közül is 1902-ben volt a legkevesebb kilépés (1896-ban 3990, 1897-ben 4935, 1898-ban 2520, 1899-ben 1361, 1900-ban 1346, 1901-ben 1672, 1902-ben 1196 volt a felekezetből kilépettek száma). A kilépésekből az egyes vallásfelekezetekre háruló számszerű veszteség jelentékeny részét a görögkeletiek viselik, akik közül 450-en hagyták el felekezetűket. A görögkeletieknek ez az erős részesedése a kilépettek sorában még szembetűnőbb lesz, ha összevetjük a népességben elfoglalt arányukkal. Ekkor ugyanis azt látjuk, hogy az anyaország polgári népességének 134%-a követi a görögkeleti vallást, mig a görögkeleti felekezetből kilépettek száma az összes kilépettek számának 37-6%-át teszi. Abszolút szám szerint ugyan kevesebbet, de aránylag a görögkeletieknél is többet veszítettek az ág. h. evangélikusok, akik közül 305-en lettek felekezeten kívül állókká. Ez a szám az összes kilépések 25’5%-ának felel meg, tehát három és félszer akkora, mint az ág. h. evangélikusoknak a népességben elfoglalt aránya (7'5°/o). Az evangélikus református egyház hívei közül 206-an hagyták el felekezetűket s igy ez az egyház is erősebben van képviselve a kilépettek sorában (17-2°/o), mint a népességben (14'4°/o). Az eddig felsorolt felekezeteken kiviil még csak a római katholikus egyháznak volt számottevő: összesen 186 főre menő vesztesége s igy ez egyház híveiből a kilépettek 15’55%-a került ki; az aránylagos veszteség tehát egy harmadrészét sem éri el e felekezet országos arányszámának (48‘7%). Ha azokat az adatokat, amelyek a felekezetből kilépetteket elhagyott felekezetűk szerint részletezik, a korábbi évek adataival összehasonlítjuk, az a jellemző tény domborodik ki szemünk előtt, hogy a reformátusok, akik az első időben a kilépettek száma tekintetében a többi vallásfelekezeteket messze maguk mögött hagyták, újabban a görögkeletiek és ágostai h. evangélikusok mögé kerültek. Igaz ugyan, hogy ha az eltelt hét esztendő adatait egybefoglaljuk, — az első két év tömeges kilépéseinek hatása alatt — még mindig a református egyház mutatja föl a legnagyobb veszteséget: a kilépetteknek hét esztendő alatt 17.020 főre szaporodott számából 5439 az ő 21. szám híveiből kerülvén ki, de a reformátusok veszteségét évről-évre jobban megközelíti a görög- keletiek vesztesége, amely az 1896—1902-ig eltelt időszakban már 5126 volt s igy nem sokkal kevesebb, mint a református egyházé. A római katholikus egyházból már jóval kevesebben léptek ki az egész idő alatt, mint a most említett két felekezetből: összesen 3353-an. Az ág. h. evangélikus egyház vesztesége 2753, a görögkatholikusoké 246 volt a hét esztendő alatt, az unitáriusok közül 13-an, a zsidók közül 90-en hagyták el felekezetűket. A mint a kilépések mozgalma nem hord magában veszedelmet a fennálló egyházakra, azonképen a vallásos érzület megőrzésére, a hitélet nem lankadó éberségére vetnek világosságot azok az arányszámok is, amelyeket az állami anyakönyvvezetők által szolgáltatott népmozgalmi statisztikai adatoknak az egyes hit- felekezetek lelkészei által teljesített egyházi funkcziók adataival történő egybevetése utján nyerünk. A római katholikusoknál pl. az újszülöttek több mint 90%-a, a gör. katholikusoknál 97, a gör. keletieknél 95, az ág. h. evangélikusoknál 98, az ev. reformátusoknál 97, az unitáriusoknál 89%-a kereszteltetett meg; az egyházi áldásban részesült házasságkötések az összes házasságkötéseknek a róm. katholikus hívők közt, több mint 97%-át, a gör. katholikusoknál 98, a gör. keletieknél 88, az ág. h. evangélikusoknál 99, a reformátusoknál 93, az unitáriusoknál 99°/o-át tették. Ezekből az arányszámokból annál biztosabban következtethetünk a vallásos élet mélységére és bensősé- gére, mert mig az állami anyakönyvvezetőktől szolgáltatott népmozgalmi statisztikai adatok az összes születések és házasságkötések valóságos összegét tüntetik föl, addig egyes felekezeteknél előfordulhat, hogy némely helyeken a teljesített egyházi funkcziók kimutatása nem történvén szigorú pontossággal, az egyházi funkcziók száma a valóságban még nagyobb a kimutatott számnál. Az izraelita anyahitközségek részéről beérkezett adatokat a népmozgalmi statisztikai adatokkal nem lehet összevetni, mert az állami anyakönyvvezetés életbe lépése óta a hitközségek egy része nem vezet egyházi anyakönyvet. Az áttérések számának évről-évre való alakulása tekintetében eddig tapasztalt szabályszerűség az idén is kimutatható: az utolsó 7 évben, 1896-tól 1902-ig 42.700 áttérés történt Magyarországon, az évi átlag tehát 6100 s ettől az átlagtól sem a korábbi években nem látunk tetemesebb eltérést, sem 1902-ben, amikor az áttérések száma 5939 volt. A részben kétségtelenül szintén a vallási érdeklődés éberségéből magyarázható élénk áttérési mozgalom, mint a korábbi években, 1902-ben is a római katholikus egyház híveinek számát gyarapította legerősebben. A római katholikus vallásra ugyanis 2541-en tértek át, mig belőle 1011-en ki s igy híveinek száma 1530-al gyarapodott, főkép a reformátusok, ágostaiak és zsidók soraiból. A görög katolikusoknak 381 főnyi, legnagyobbrészt a gör. keletiektől elhódított nyereségük volt, az unitáriusok — főkép a református vallásról történő áttérések révén — 187 hivővei szaporodtak. A többi vallásfelekezetek áttérési mérlege veszteséggel záródik. Legtöbb (számszerint 754 főnyi) veszteségük a reformátusoknak volt; a görögkeletiek 642, a zsidók 357, az ágostaiak 333 hívőt vesztettek el áttérés által. A kilépések erkölcsi hatásának megítélése szempontjából különös fontosságot kell tulajdonitanunk azoknak az adatoknak, amelyek a kilépések okait tárják elénk. Ez adatok szerint
