Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1904-06-10 / 14. szám
Budapest, 1904. XIII. évfolyam. 14. sz. Szent-Iván hava (junius) 10. BUDA és VIDÉKE KERESZTÉNYEK LAPJA Bernáth István könyve. A Magyar Demokrácia címen Bernáth István könyvet irt. A lapok méltányolták, megdicsérték ezt a könyvet, melyben a magyar nemességnek is leckét ád Bernát István, ki komoly tudós ember, jó hazafi és a szövetkezetek megalakításának érdemes úttörője, szép eszmékben gazdag ember, érzései tiszták, tehát szándéka rossz nem lehet. Nem szólok arról, hogy a magyar nemességet következetesen gentrynek nevezi, mert azt bizonyítani sem kell, hogy a magyar nemesség nem gentry. A gentry nem nemes, hanem csak utánozza a nemesség külső életmódját és modorát... A magyar nemesség tönkrejutásának maga a nemesség is az oka, ámde nem kell feledni, hogy mégis a zsidó tette tönkre, amiért azután a históriai nemesség gunyjára kinevezik nemesnek. Gróf Széchenyi István is megleckéztette a nemzetet, a nemességet, de nem vonta kétségbe, sőt megdicsérte a nemesség jó tulajdonságait. Bernáth István Széchenyit is tulbeszéli, a zsidók és a históriai nemesség kicsinylői nagy örömére. Nem akarom megzavarni ezt a diadalt, de mégis kénytelen vagyok a történeti igazságra hivatkozni, hogy vájjon olyan haszontalan, dologtalan volt-e a nemesség, mint Bernát István könyvének mél- tatói és sok ujabbkori „középosztály“ tagjai hirdetik? Kérem szépen, kik harcoltak és küzdöttek, kik foglalták és tartották meg a hazát? Kik voltak Rákóczy vezérei, kapitányai, hadnagyai, katonái? Kik teremtették meg az irodalmat? Kik köszöntek le önkényt előjogaikról? Kik viselték a a közigazgatás és bíráskodás nobile officiumát? Kik véreztek 1849-ben, szenvedtek vértanúi halált és fogságot? Kiknek áldozata tartotta ébren a nemzetet az elnyomatás korszakában? Kik voltak Széchenyi, Deák, a Szemerék, Kölcseyek, Kazinczyak, Kisfaludyak, Vörösmartyak, Berzsenyiek, Fáyak, Földváryak stb. ?... Ha újabb ezer évig fognak itt hont foglalni és maguknak hirt megtartani a zsidók, egy milliomodrészét sem tudják elkövetni azoknak a jóknak, áldozatoknak és alkotásoknak, melyek a históriai nemesség történetéhez fűződnek. Nem egészen maga rúgta ki lába alól a nemesség a földet s nemcsak hivatal- nokoskodni tud, de dolgozni is, aminthogy dolgozott is. A henyeség és dolog- talanság nem okvetlenül szükség, hogy a magyar nemes családok jellemzője legyen. Találunk mi sokat, ki dolgozott és gyarapodott, találunk sokat, ki iparos lett, bányász, erdész, gazdatiszt. Kereskedőnek nem minden magyar jó, mert a kereskedés egyik főkelléke az élelmességen kívül még egy kis furfang is s a magyar faját tagadja meg, ha furfangos. Az élelmes fogalma rétestészta, mit igen sok nem szép sajátság felé lehet nyújtani . . . Akit faja és nemzetsége hagyományai a tisztességre hangolnak s abból nem korcsosodik el. az éhen hal mint kereskedő mindaddig, mig a zsidóval kell neki versenyezni . . . Azt elfogadom, hogy akinek bármily kevés földje van, az művelje azt, ha másként nem birja, saját kezével, igyekezzék minden irányú termeléssel jövedelmét emelni, hajtson hasznot füből- fából, legyen iparos is, ha arra való. Iparos pályára sem mehet, aki arra nem hivatott, mert ott nem boldogul. Itt is az a legjobb és legkívánatosabb, hogy az iparos fiú kövesse atyái pályáját és századositsa czégét s nagyot alkothat. Hogy kereskedőnek nem jó a magyar, azon nem szomorkodom, mert azt mutatja, hogy még van benne valami az ősi erényből. A kereskedést ne is űzzék egyesek, hanem szövetkezetek. Minél többen maradnak őseik foglalkozásánál, annál jobb. Szálljon tisztség, hivatal, cég, föld apáról fiúra. Tessék meggondolni, hogy ha érdemesek örökölnek, csak a nemzet, a faj erősödik az átörökléssel. Ne kívánkozzék senki ősei és családi igényein túl . . . Aki erős, az kövesse apja foglalkozását. A históriai nemességet megilleti előbb a közigazgatás, bíráskodás, papi és katonai tisztség, mint bárkit mást. Szorgalommal, tehetséggel, tanulással legyen rajta, hogy ki ne adja kezéből s tudjon megélni a legkisebd birtokon . . . Tessék csak olvasni Széchenyit, de jól és figyelmesen, ő nem kisebbítésre, de emelésre méltónak találta a históriai nemességet és ahoz emelni akart minden mást, polgárt és pórt, nem pedig a nemességet lerántani. Aki hü fajához és családi hagyományaihoz, az dolgozik. Tessék megnézni p. o. gróf Károlyi Sándort. Kellett-e nála jobb munkásember? Tessék megnézni Darányi Ignácot s a gazdasági egylet más tagjait. Henyélnek ők? A legtöbben nemes emberek. Az állatoknál tekintete van a leszármazásnak, legyen az embereknél is. A jó fajt a régiség csak neveli. A korcs nem számit ... Ha igy gondolkodunk és gondolkodtunk, tettünk volna, úgy most a gentry soraiban nem vinnének kürtös és vezérszerepet a zsidók s a nemesség vezetne ma is. Szitáljuk ki a zsidót közéletünkből, ne szoruljunk reájok, ne tanácskozzunk velők és főképp zsidó cégeket ne hirdessünk lapjainkban. Erdélyi Gyula. Gróf Széchenyi István tréfás feljegyzéseiből. Fanny húgomnak egy régi inasa mint lakáj óhajtott a mi koronahercegünkhöz bejutni s az ostoba hozzám fordult, hogy ezt az állomást neki Trautmansdorf Hanzinál kunyoráljam ki. Midőn megkért, hogy minden lehetőt kövessek el ez ügyben, beszédét a mi legkegyesebb dau- phinünk következő dicsőítésével végezé: „Az az ur olyan igen jó, még egy csibét se tudna megbántani“. Csak lehetnék én is olyan! Karolin sógornőm egy sorba teszi W. Eduárdot és a cipészét, mert a minap azt az izenetet hagyta otthon, hogy „ez a kettő várhat“. Volta- kép igen boldog embernek tartom ezt az Eduárdot, mert ha a szép asszonynál olyan kegyben áll az ember, mint az a mester, aki az ő lábaikat bájossá tudja tenni, akkor biz’ isten igen sokra vitte már. Egy whist-parthienál, mely művészetre egyébiránt nem valami nagy tehetséget mutatok, Zichy igy fizetett ki: „Én úgy játszom, mint egy Isten, te úgy játszol mint egy fegyenc“. Az atyámnak egy öreg huszárja a bajusz dicsőítésére azt hozta föl, hogy lám; „a Nagy Palinak tsaknem ződ a Bausza és mégis jó illik néki“. Vezesse tetteinket gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar szelleme!
